Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-25 / 248. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 25., HÉTFŐ FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE A helyhatósági választások után választottak a társulásban is A tíz érdekelt település vezetői a múlt héten megújították a Felső­kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás ve­zetőségét. Az összes pozícióba teljes támogatással választották meg a tisztségviselőket. A tanács elnöke Bődi Szabolcs, Kunszent- miklós polgármestere lett, alel- nöke dr. Báldy Zoltán, Szabad- szállás és Vörös Sándor, Duna- vecse polgármestere. A pénz­ügyi bizottság elnöke Zakar Zol­tán apostagi polgármester, tagjai pedig Sipos Gyuláné kunpe- széri, Nagy Tamás dunaegyházi és Dunai László kunadacsi pol­gármester. A szociális bizottság élére Németh Gábor, Tass polgár- mestere került, Káposztás Tibor szalkszentmártoni és Sipos Sán­dor újsolti polgármesterek a tag­jai. Külső szakértőként Kreisch Mihály segíti a szociális bizott­ság munkáját. ■ Összehangolják a helyi labort a központival Bizonytalanná vált a vérmintá­kat gyűjtő labor működtetése Lajosmizsén. A létesítményt 2007 óta a megyei önkormány­zat működteti. A Mizsén begyűj­tött vérmintákat a Bács-Kiskun Megyei Kórházban analizálják. ■ Csak a vonalkódos csö­vekbe töltött mintát tudják kezelni. A kórház már korábban jelez­te a városi önkormányzatnak, hogy számítógépes, vonalkódos minta-és betegazonosítási rend­szert vezettek be náluk, s ehhez a technikához kell fejleszteni a mizsei laboratóriumot is, mert a kórház központi laborjában csak a vonalkódos csövekben levett mintákat tudják feldolgozni. A helybeliekre nézve ez azt jelen­ti: ha nem fejlesztik a labor infor­matikáját, akkor bezárják azt, és Kecskemétre kell utazniuk vér­vételre. Ezt elkerülendő, az októ­berben leköszönt szenátus utol­só teendői közt határozatban kérte a polgármestert, hogy in­tézkedjék az illetékeseknél a kórházi és a helyi labor számító- gépes összehangolásáról. ■ Vendégségben a tanítványok A Képzőművészeti Egyetem tanára, Kis-Tóth Ferenc festőművész tanítványainak alkotásait fogadta be legutóbb a szabadszállási közösségi ház. Benkő Katalin, Szabó Attila és Orbán Előd tárlatát tekinthetik tiszteletadásnak a kun város lakói, ugyanis a reménybeli nagy művészek időnként szabadszállási illetőségű mesterük vendégeként náluk is merítik műveikhez az ihletet. Az élményeikből született remekek november 4-éig várják a látogatókat. Csészék a pilléreknek dunavecse Zöld utat kapott a technika korszerűsítése is Várhatóan már ebben az évben szerkezetkész álla­potba emelik a szakembe­rek a Dunavecsei kistér­ségi járóbeteg-szakrende­lő új épületszárnyát. Miklay Jenő A forrás rendelkezésre áll az építkezéshez, az önkormányzat és a kivitelező szeptemberben szerződött az építkezésre. A vecsei önkormányzat 2008. jú­niusban pályázott állami támo­gatásra a térségi járóbeteg­szakrendelő korszerűsítésére. Erre a célra 523 millió forintot nyert a település. A nyílt közbe­szerzési kiíráson összesen öt építőipari vállalkozás indult, közülük a Fejérduna-Ép Kft.-t bízták meg a munkálatokkal. A szakrendelő építészeti átalakí­tását, bővítését 2011. május 28- áig kell a cégnek elvégeznie úgy, hogy a testi fogyatékos em­berek is kényelmesen boldo­guljanak benne. Az építészeti költség valamivel több, mint bruttó 361 millió forint. A je­lenlegi 731 négyzetméteres épületet emeletráépítéssel 1496 négyzetméteresre növe­lik. A kétszeres bővítést az in­dokolja, hogy nő a heti ellátási óraszám, ennek következtében jelentős betegforgalomra szá­mítanak a kistérségből. Az újabb szakrendelések beveze­tésével természetesen új orvo­si és más egészségügyi álláshe­lyeket létesítenek. Jó úton halad a felszerelések beszerzése is. Október közepén Vörös Sándor polgármester alá­írta a szállítóval a szakrendelő informatikai szoftverfejleszté­sére vonatkozó szerződést. Ez­zel egy időben az orvostechni­kai eszközök közbeszerzése is lezárult. A pályázók közül két vállalatot jelöltek ki, ők hama­rosan megkapják a hivatalos megbízatást a fejlesztésre. Tizenhárom egytonnás betoncsésze tartja majd az épülettartó oszlopokat Díszes és praktikus A szalkszentmártoni környezetvédő egyesület meg­elégelte a fák, villanyoszlopok hirdetőcédulákkal való rondítását. Táblát ál­lítottak az orvosi rendelő elé: ki-ki szögezze oda közlendőjét. Nem akár­milyen tábla az! Bakos Gyula többszörös nemzetközi díjas szobrásszal fa- ragtatták. A művész nagy támogatója Szalk szépítésének, segítőkészsé­ge érthető, hiszen ő is falubeli. Jövőre jól járnak, akik a Szabadság utcában járnak Annak ellenére, hogy Kunszent- miklós kistérségi központ, rend­kívül leromlott közútjait használ­va a világ végén érzi magát az utazó. Ezért bárhol jelennek is meg az útépítők, az jelentős esemény a városban. A múlt hé­ten szerződött a Sza­badság utca teljes felújításának kivite­lezőjével az önkormányzat. Meg­kezdődött azóta az építkezés: elő­ször az út mindkét oldalán, az Er­kel Ferenc utcáig egyméteres sávban kiszedik a növényzetet, az átültethető fákat pedig a Vá­roskapu parkba telepítik. Helyet­tük közel kétszáz facsemetét kap az utca a felújítás végeztével. A vasútállomás és a Táncsics ut­ca közötti szakaszon december 17-éig számítani kell a járműfor­galom részleges korlátozására. A burkolat Táncsics és Rákóczi ut­ca közötti szakaszá­nak építését a jövő év elejére tervezik. A teljes felújítás után egy méterrel széle­sebb lesz a Szabad­ság utca úgy, hogy két oldalán párologtató alagutat is építenek a csapadékvíz elvezetésére. Az út­test burkolatának felújítása ösz- szesen 113,6 millió forintba ke­rül, melynek 90 százaléka az ön- kormányzat állami támogatása. Az építkezés befejezésének ha­tárideje 2011. április 30. ■ ■ Kétszáz facse­metét ültetnek majd el az út­test mentén. Lelki gondozó is segít a nevelési tanácsadásban Pszichológussal erősíti a nevelé­si tanácsadó szolgálatot a lajos- mizsei önkormányzat. A státus­ra azért van szükség, mert a csa­ládok életkörülményeinek rosz- szabbodása miatt egyre több kis­gyerek és szülő szorul lelki se­gítségre. A Kecskemét és Térsé­ge Többcélú Társulás Tanácsa nyár közepén támogatásáról biz­tosította a mizsei önkormányza­tot a félállás betöltéséről. A szak­embert a kecskeméti nevelési ta­nácsadó kistérségi feladatellátá­sa keretében alkalmazzák. Fog­lalkoztatási költsége a kistérségi finanszírozásban 11 hónapra összesen 1 millió 158 ezer forint, de ebből csak 280 ezret fizet Lajosmizse. ■ Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA FELSŐ-KISKUNSÁG ÉS DÉL-PEST MEGYE Szerkesztő: MIKLAY JENŐ Telefon: 76/518-234 Amit nem bírtak elvinni, azt szétverték dunavecse Betörtek a múlt hét végén a focipálya öltö­zőjébe. Nem találtak jelen­tős értéket a tettesek, csak három gázpalackot vittek el. Szétverték viszont a be­rendezést, a két gázbojlert, a mosógépet, hősugárzót, a zuhanyzót. A rendőrség nyomoz utánuk. A tanév végére kicserélik az iskola udvarát lajosmizse A Gyermekekért Plusz Alapítvány és a szülői munkaközösség teljesen fel­újítja a Fekete István iskola udvarát. Egyebek közt ki­cserélik a töredezett beton­járókat, a sporteszközöket, berendezéseket, és rendbe teszik a salakpályát is. Az építkezés összköltsége 25 millió forint, ebből még hi­ányzik 18 millió, amit az is­kola támogatóitól vár a tan- intézmény. Az önkormány­zat zöld utat adott a megva­lósításhoz, az „udvarcserét” várhatóan még ebben a tan­évben lebonyolítják. Az egész várost mentesítik a belvízártól kunszentmiklós Az ideihez hasonló belvízár elkerülése érdekében az egész városra kiterjedően megtervezteti a csapadékvíz elvezetését az önkormányzat. Ez azt jelen­ti, hogy utcákra, lakóingat­lanokra részletezve valósít­ják meg a védekezést. Kulturális est a Pro Talentum javára kunszentmiklós Énekesek, zenészek, diákelőadók lép­nek fel október 30-án, este fél 6-tól, valamint megnyit­ják Balogh Krisztián szob­rász műveinek tárlatát a művelődési központban. A kulturális műsornak nincs belépődíja, de a rendezők szívesen fogadnak adomá­nyokat a helyi Pro Talen­tum alapítvány javára. Dömötör-napi zene népdalkörösökkel dunavecse Október 29-én, 18 órakor tartja a hagyomá­nyos Dömötör-napi zenei estet a művelődési házban a Dunavecsei Városfejlesz­tők Közhasznú Egyesület. A műsorban fellép a Kék-Du­na népdalkor, Kovács Lajos tárogatóművész, a Schus zenekar. További hírek a 8A0N.hu hírportálon

Next

/
Thumbnails
Contents