Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-22 / 247. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 22., PÉNTEK KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Engedett az olajvállalat kiskunhalas Megnyitják a forgalom előtt az olajosok útját Megnyitja az olajosok útját az átmenő forgalom előtt a Mól, de a súly- korlátozás továbbra is érvényben marad. Zsámbóki Dóra A Mól Nyrt. összesen 24 kilométer utat zárt el néhány héttel ezelőtt az átmenő forgalom elől Kiskunhalas környékén. Az utak a cég tulajdonában vannak, fenntartásukhoz, javításukhoz az érintett ön- kormányzatok eddig nem járultak hozzá. Az útszakaszok Kiskunha- ; I las, Tázlár, Harka- || kötöny, Szánk és || ________________ Kisk unmajsa köz- _______ ig azgatási területe- <m ■■■■■■■■ it érintik. Ma már talán senkit nem fogad ez a tábla az olajosok útján. Azonban a 20 tonnánál nehezebb gépjárművek továbbra A Bodoglárt sem hajthatnak be. Három bizottság működik majd Kunfehértón a jövőben Megalakult az új, hétfős képviselő-testület a településen. Az alakuló ülésen megválasztották a település alpolgármesterét is. A döntés értelmében Kovács Erzsébet polgármester munkáját a következő négy évben a legtöbb szavazatot kapott képviselő, Szalai László fogja segíteni a falu második embereként. A testület felállította a szükséges bizottságokat is. Létrejött az ügyrendi, szociális és egészség- ügyi bizottság; az önkormányzati, pénzügyi és településfejlesztési bizottság, valamint az idegen- forgalmi, sport-, kulturális és oktatási bizottság. ■ ANYAKONYV SZÜLETTEK: Kolompár Dzsenifer Melisz- sza (édesanyja neve: Kolompár Anikó) Kiskunhalas, Gusztos Hanna (Kovács Éva) Kiskunhalas, Morvái Ferenc (Kollár Gyöngyi) Kecel, Tegzes Zalán (Beke Andrea) Harkakötöny, Katona Már- kusz Norbert (Kolompár Bettina) Kiskunhalas, Hegedűs Kinga Diána (Sipos-Szabó Lili) Kiskunmajsa HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Rőczei Gábor és Szopota Nikoletta. MEGHALTAK: Köblös Józsefné Faddi Franciska (Jánoshalma), Mikó István (Mélykút), Fekete Mi- hályné Fekete Etelka Katalin (Kiskunmajsa), Lehoczki Pé- terné, Szekeres Éva (Bocsa), Nagy Imre (Kiskunhalas), Kovács Istvánné Madácsi Katalin (Kiskőrös), Csikós Istvánné Babos Zsófia (Kiskunhalas), Takács Mihály Péter (Kiskunhalas), Baráth János (Kiskunhalas), Ble- szák Mihály (Imrehegy), Lukács Zoltán (Kiskunhalas), Frittmann József (Soltvad- kert), Faggyas Lajos (Kiskunhalas), Barcsik Balázs (Balo- taszállás), Vinek Sándorné Ábrahám Etelka (Kisszállás), Szakái József (Csengőd), Kot- henc József (Mélykút), Dómján Imre (Kiskunhalas), Bodnár Istvánné Harkai Mária (Kiskunhalas), Szénási János (Kiskunhalas). Szánkkal összekötő magánútszakaszon a Mol a kihelyezés után egy nappal már bevette a „mindkét irányból behajtani tilos, kivéve célforgalom” táblákat, Kiskunhalas környékén azonban továbbra is érvényben maradt a korlátozás. A Mól budapesti kommunikációs központja most arról tájékoztatta a Petőfi Népét, hogy az önkormányzatokkal folyó tárgyalások idejére eltávolítja a táblákat, de a 20 tonnánál nehezebb tehergépjárművek toHelybenhagyta a Szegedi ítélőtábla a „szanki baltás gyilkos” Bács-Kiskun Megyei Bíróságon született első fokú ítéletét. Tavaly augusztusban L. Tamás brutális kegyetlenséggel gyilkolt meg egy Szánkon élő svájci nőt. A 61 éves asszony holttestére ismerősei a derítőben találták rá. A gyilkos egy vábbra sem hajthatnak be a szakaszokra. A Mól közleményéből kiderül: saját elhatározásukból és az ügy mindenki számára megnyugtató végkifejletében bízva döntöttek úgy, hogy megnyitják az utakat. El- határozásukban nagy szerepet játszottak a hozzájuk érkezett lakossági jelzések is, hiszen az olajosok útján naponta baltával tizenötször sújtott áldozatára, majd egy szőnyegbe csavarta a testet, és a derítőbe dobta. A lakásból 100 ezer forint készpénz és műszaki cikkek hiányoztak. A 28 éves istenmezei férfi korábban Jász- szentlászlón dolgozott. Többször segített munkaadójának állatokat és takarmányt szállítöbb százan közlekednek. Az elmúlt hetekben az érintett önkormányzatok is kinyilvánították szándékukat az ügy hosszú távú rendezésére. Múlt héten Szánk polgármestere, Patkós Zsolt már megkezdte az egyeztetéseket a Mól Nyrt. illetékes szervezeteivel, valamint felvállalta az érintett ön- kormányzatok bevonásának kotani a svájci nő szanki tanyájára. Eközben ismerkedett meg az asszonnyal, akiről megtudta, hogy egyedül él, s kitapasztalta, hogy mindhárom kutyája barátságos az idegenekkel. Részegen látogatta meg a szanki tanyát azzal a tervvel, hogy ellop egy birkát. A házhoz érve viszont úgy döntött, az épületordinálását. Arra a kérdésre, hogy mit szeretne kapni a Mól az önkormányzatoktól az úthasználat fejében, a cég úgy reagált: vagy azt szeretnék, hogy az utak kerüljenek önkormányzati tulajdonba, vagy a fenntartási és karbantartási költségekhez hozzájárulást kérnek a településektől. A Mól tájékoztatása szerint a tárgyalásoknak nem kívánnak időbeli korlátot szabni, így a jövőben - mint az elmúlt 30 évben - újra átjárható lesz az olajosok útja. ben fog értékeket keresni. Lopás közben áldozata tetten érte, ezért megölte. A Szegedi ítélőtábla nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen életfogytiglani fegyházra ítélte a gyilkost. A férfi legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. ■ zsd Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szerkesztő: ZSÁMBÓKI DÓRA Kiskunhalas, Szilády Áron utca 5-7. Telefon: 77/523-852 Szociofotók tárlata a Tájházban kiskunhalas Az Élet a halasi pusztákon, tanyákon című kiállítás a Lakatos Vince által az 1930-as években készített, eddig kevésbé ismert halasi szo- ciofotókon keresztül enged bepillantást a régi emberek, pásztorok, tanyasiak, iskolások, gazdák mindennapjaiba. A kiállítás a Marx- téri Tájházban tekinthető meg. Két pályázatot is nyert az iskola kunfehértó Egymillió forintot nyert a helyi általános iskola informatikai fejlesztésre. A támogatásból két digitális táblát, laptopot, hordozható interaktív eszközt, szoftvert és monitort vesznek a suliba. Egy másik pályázati projekt 372 ezer forint támogatást kapott, melyet drogprevencióra fordít az intézmény. Diószegi-album készül kiskunhalas A Thorma János Múzeum idén nyáron nagy sikerű, több helyszínes kiállításon mutatta be Diószegi Balázs portréit. A múzeum új kiadványa Diószegi Balázs arcképei, a kiskunhalasi korszak (1957-1999) címmel a művész válogatott festményeit, grafikáit gyűjti össze. A könyv várhatóan decemberben jelenik meg. További hírek a BAON.hll hírportálon Életfogytiglan a szanki baltás gyilkosnak jogerős ítélet Százezer forintért ölte meg a svájci asszonyt ■ A Mól az önkormányzatokkal folyó tárgyalások idejére eltávolítja a táblákat. HIRDETÉS p Petőfi Népe 1 A'ikjgel Jlsira! Papatyik között a legszebb Nimródok fogadalma £=ANGOL Petőfi Népe + VPN + Autó Motor + Autó Bild {, ■ ^ tel íMk*.:* Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu 3935 Ft/hó helyett csak 3180 Ft/hó Megtakarítás havonta: 755 Ft, évente 9060 Ft Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/480-756 Kömpöc községben eladó a 152 hrsz-ú ingatlanból kialakításra kerülő 2 ha 1783 m2 területű önkormányzati ingatlanrész. Eladási ár: 4.000.000 Ft. Érdeklődni lehet: Szanka Péter polgármesternél a 77/487-502 telefonszámon. Tisztítástechnika KÄRCHER márkaképviselet és szerviz UNION BETÉTI TÁRSASÁG info@unionbt.hu, union1em@t-online.hu H-6400 Kiskunhalas, Batthyány u. 47. TelJFax: 77/421-396, Tel.: 77/428-875 KÄRCHER Őszi akció: 2010. 09. 15-2010. 10. 31-ig Hideg-meleg vizes mosók, gőztisztítók, porszívók, seprőgépek, padozatmosók. Ipari gépek vásárlása esetén régi készülékét beszámítjuk Felújított gépek értékesítése is. További információ weboldalunkon: www.unionbt.hu A kép illusztráció, a tájékoztatás nem teljes körű, részletek márkakereskedésünkben.