Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-16 / 242. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 16., SZOMBAT 13 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS EMLEKEZES Ha élnél, 79 éves lennél. Ha élnél, milyen boldogok is lennénk! Ha élnél, fognám a két kezed és Istennek megköszönném, hogy Téged adott nekem. BÓDOGH IMRÉNÉ Erzsiké néni halálának 5. évfordulójára. Szívünkben örökké tovább élsz! Megemlékezik róla: férje, gyermekei, vejei, menye, unokái, dédunokái és szerettei. GYASZHIR „Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk mögött." GÁSPÁR IMRÉNÉ szül. Szemző Ilona tanítónő életének 91. évében elhunyt. Örök nyugalomra 2010. október 22-én, 13 órakor helyezik a bajai Köztemetőben. Kérjük, virágot ne hozzon, hanem az arra szánt összeget a garai iskola számára adományként a temetéskor gyűjtünk. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk ; mindazoknak, akik 40 PARRAG l ISTVÁN _------temetésén ■■ megjelentek, I gyászunkban velünk ■ együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik BOROS MIHÁLY temetésén megjelentek, sírjára köszörűt, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik MÁRTON ISTVÁNNÉ Vári Julianna temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk L mindazoknak, akik W GAÁL JÁNOSNÉ^ Schäffer Magdolna f temetésén megjelentek, sírjára köszörűt, virágot ü helyeztek, mély 1 fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család, p GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓM Q^®[ 1TESEK INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304------------------------------=---------------------------------------'1110962' CS ALÁDI ház Hetényegyházán + nyaraló. Tel.: 76/472-277, III. www.olcsohaz.atw.hu----------------------------------------------------------------------*1092418EL ADÓ akciósán tanya Felsöszéktó elején, 115 m!+garázs stb. 3000 m! (dupla telek). Ár: 14,5 M Ft Csere is! 06-30/316-3516-----------------------------------------------------------------------»1111212* ELSŐ emeleti 2 szobás lakás eladó a Pákozdin! 06-30/822-9580-----------------------------------------------------------------------*1112248HUNYADIVÁROSBAN SÜRGŐSEN eladó 1 szobás lakás: 5,5 M Ft-ért! 06-30/822-9580-----------------------------------------------------------------------*11122«' KECSKEMÉT belvárosában 2,5 szobás, francia erkélyes lakás, garázsvásárlási lehetőséggel eladó. Érd.: 06-30/695-5612----------fU—--------------------—* »4—----------------»11122«' KE CSKEMÉT belvárosában, főtértől 5 percre 5 lakásos, téglaépítésű társasházban földszintes, 72 m2-es (2,5 szoba) lakás eladó. Csendes környezet, kertes udvar, garázs. Tel.: 06- 20/364-4996 Ár: 16+1 M Ft.----------------------------------------------------------------------»1111575KE CSKEMÉT belvárosában, szigetelt, fütéskor- szerűsített I. emeleti, 2 szobás, erkélyes lakás: 10,7 M Ft. Tel: 06-30/695-5613----------------------------------»11122«' KE CSKEMÉT belvárosában szigetelt társasházban 1. emeleti, 2 szobás, klímás, szép állapotú lakás eladó: 9,2 M. 06-30/256-8688-----------------------------------*11122«' KE CSKEMÉT központjában, Szalagházban, 53 m!, erkélyes, igényesen berendezett lakás, akár bútorral együtt is eladó 06-30/2974-230-----------------------------------------------------------------------*1111109* KECSKEMÉT, Petőfi S. u.-i, 58 m2-es lakás eladó. 8,2 M EL 06-20/3349-375-------------------------------------------------- *1111910' KECSKEMÉTEN, a SPAR ÁRUHÁZ közelében, 2+1 félszobás, első emeleti, erkélyes lakás: 7,7 M Ft. Érd.: 06-30/695-5613---------------------------------------------------—---------------*1112248* KE CSKEMÉTEN, Ceglédi úthoz közel 1,5 szobás, összkomfortos ház 4400 m2 területtel eladó. Ár: 12,8 M Ft. Tel.: 06-20/3919-358------------------ *1112193' KE CSKEMÉTEN 2 szobás erkélyes egyedi fűté- ses lakás garázzsal eladó. 06-30/695-5612----------------------------------------------------- *1112248' KERESEK sürgősen Széchenyivárosban eladó lakást! 06-30/822-1262-----------------------------------------------------------------------»1112248* KMÉT, Árpád krt-i 55 m2-es, erkélyes téglaépítésű lakás eladó. 06-30/423-9664---------------------------------------------------------------—*1112369' KM ÉT belvárosában, I. emeleti egyedi fűtéses lakás eladó, lár: 9,65 M. 06-30/590-0256----------------------------------------------------------------------»11122«' KM ÉT belvárosában 3 szobás, cirkófűtéses lakás sürgősen eladó: 10,5 M. 06-30/641- 7449----------------------------------------------------------------------*1112248* KM ÉT belvárosában, 62 m!-es I. emeleti lakás+garázs sürgősen eladó. 06-30/590- 0256----------------------------------------------------—.------------*11122«' KM ÉT belvárosban egyedi fűtéses, erkélyes 1 szobás lakás: 7,99 M Ft. 06-30/601-46-47------;---------------------------------------------------------------»11122«' KM ÉT belvárosban eladó 1. emeleten, 85 nm, cirkófűtéses lakás: 22,5 M. 06-30/939-3287-----------------------------------------------------------------------»1112248' KMET belvárosi 2 szobás, azonnal költözhető lakás sürgősen eladó: 7,5 M. 06-30/820 9199-----------------------------------»11122«' 8 Kmét, belvárosi, 58 m! újszerű társasházi lakás eladó. 13,9 M Ft. 06-30/311-09-65 —----------------------------—--------------------------------»1112347' KM ÉT cs. ház eladó. 22,5 M Ft. 06-30/599 3644 —■—■— -----■— -----— ■-'■ --------»HU KM ÉT, Dobó krt-on sürgősen eladó 3 szobás felújított, erkélyes lakás. 06-30/651-6533-----------------------------------»11122« KM ÉT, Nyíri úton 2 szobás 55 m2-es 3. em-i la kás eladó. 6,99 M Ft. 06-70/673-6189 KMET, Szarkás "Nagylapát" Kft. mellett9300 nm 1,5 szobás összkomfortos tanya eladó. 3,3 M 06-20/394-7530----------------------------------------------------------------.------»1112229 KM ÉT, Széchenyiváros csendes részén, 1 szó bás II. emeleti felújított lakás sürgősen eladó lár: 6,5 M Ft. 06-30/590-0256-----------------------------------»111: KMÉT városközponti, Báthory u-i komfortos családi ház reális áron eladó, vagy belvárosi társasházi lakásra cserélem. Érd.: 06- 30/9356-513 —--------------------------------------»in: KM ÉT, zártudvari társasházban napkollekto ros 1 szobás lakás eladó: 6,2 M. 06-30/698 8927---;-------------------------------»11122«' KM ÉTEN, a belvárosban fszt.-i 2 szobás lakás eladó. 06-30/9152-264 KMET, Vacsi közben nappali+3 szobás, felújí tott családi ház eladó: 22,5 M. 06-30/651 5085 ....................—----—---------»11122« MI KLÓSTELEPEN, Kutató Intézet után 230 n öl szőlő-gyümölcsös bekerítve, pincével, fúrott kúttáI eladó. 06-20/362-7735 NYÁRLŐRINCEN 3 szobás kertes ház családi okok miatt eladó, 6,9 M Ft 06-20/5589-815---------------------------------------------------------------------»1103105 NY ÍRI úti gázos lakás eladó. Új nyílászáró, szi getelés: 8,2 M Ft. 06-20/3418-780------------------------------------------------------------------—*1112209 PE TÖFIV. 2 szintes ház eladó vagy kisebb ház ra, lakásra cserélhető. 06-20/511-3791 "111»!» Rendőrfaluban 3 szobás nagy családi ház azonnal beköltözhetően eladó. 76/401-314 SZÉCHENYIVÁROSBAN téglaépítésű, II. emeleti, 2 szobás, szép állapotú lakás. Ár: 7,99 M Ft. Érd.: 06-30/6015165-----------------------------------------------------------------------*1112248* SZÉCHENYIVÁROSI 55 m2-es, 2 szobás, szinte 100%-ban felújított lakás eladó, esetleg termőföld csere érdekel. 06-30/400-9534 —------------------;-------------»unni' TÉ GLAÉPÍTÉSŰ, felújított, 2 szobás, erkélyes lakás eladó: 7,7 M Ft. Érdeklődni: 06-30/820- 9188 . -----------------------------------------------------------------------*1112248' TŐ SERDEI nyaraló eladó, erdőre vagy egyéb ingatlanra cserélhető. Érdeklődni: 06-30/218- 5229-----------------------------------------------------------------------»1112241' ÚR IHEGYI néhány éves ház családi okok miatt eladó! 06-30/822-9580 VENDÉGLÁTÓ tanya (Köncsögpuszta) Kecskeméttől 9 km-re, 400 fős étteremmel, kiszolgá ló egységekkel, lovakkal-teljes felszereléssel 17,5 ha területtel eladó. Érdeklődni: 06 30/3381-553-----------------------------------------------------------------------»1112241 2 SZOBÁS lakás eladó: 6,2 M.06-30/822 1262 .--------;------------------------»11122«' BÉ RLEMÉNY KECSKEMÉT, belvárosi szépségszalonban mű- körmösnek hely kiadó. 06-20/9-375-280------------------;--------------------------------------------------»1109347* KE CSKEMÉTEN, a Szalagház mögött, forgalmas helyen 34 m2-es üzlethelyiség kiadó vagy eladó. 06-30/9916-614,06-30/2293-393----------------------------------------------------------------------»1111015* KE CSKEMÉTEN kocsma kiadó: 06-30/3408- 727--------------------------—-------------------------------------*1112230' KM ÉT, belvárosi melegkonyhás étterem kiadó. Pizzériának is alkalmas. 06-30/9-784-557----------------------------------------------------------------------»1108042* 15 0 m2 helyiség kiadó. 06-30/9550-173, Kecel-----------------------------------------------------------------------»1111835* ALBÉRLETET KÍNÁL 8 Kecskemét belvárosában 50 m2-es lakás kiadó. Ár: 32 E Ft/hó+kaució. 06-78/437- 648-----------------------------------------------------------------------*1112170' KIADÓ belvárosi kertes házban különbejáratú 1 szoba összkomfortos lakás. Érd.: 06- 20/9422-926-----------------------------------------------------------------------»1112223' 8 Kméten albérleti szobák fiatal dolgozók részére kiadók. 06-20/484-6400 —----------------------------------------------------------—*1112125' MÁ SFÉL szobás udvaros lakás, belvárosban, bútorozva, körút mellett kiadó Kecskeméten. 1 hó kaució! 06-20/9-310-461-----------------------------------------------------------------------»1112272' SZEGEDI 2 szobás, szigetelt, berendezett kis lakás 2 diáklánynak kiadó. 06-70/632-7116 _________JÁRMŰ_________ 8 G yári állapotú BSS billencs pótkocsi eladó. 06-20/94-30-648-----------------------------------------------------------------------»1111927* IGNIS WTI30 E km, 5 éves: 06-70/334-9815-----------------------------------------------------------------------*1112249' LADA 2107, 89-es évj, B+G, vonóhorog, tetőcsom., téligumival eladó. 1:06-20/4655- 485-----------------------------------------------------------------------»1112244' 8 Suzuki Sedan 390 E Ft: 06-30/502-7277----------------------------------------——---------------------»1112284' _________GÉPEK_________ 8 Bálázó, fűkasza, rendsodró, 3,5 t trágyaszóró eladó. 06-70/5972-478 —-------------------------------------------------------------------*1112339' D-40 1964-es évjáratú DEUTZ-DIESEL kistrak- tor eladó. 06-20/4344-071-----------------------------------------------------------------------»1112157' KI STRAKT0R0K japán, dízel adapterekkel eladók. Importőr. Kiskunhalas. 06-30/3703- 877-----------------------------------------------------------------------»1112161* 8 Kiváló állapotú John Deer fűnyíró traktor eladó. 06-30/627-99-55---------------------------------------------------------------------*1112294' 8 MTZ 80 friss műszakival, eke, kombinátor eladó. 06-30/9460-776----------------------------------------------------------------------*1112273' TZ-4K műszakival, kiegészítőkkel, jó állapotban eladó. 06-30/2570-831-----------------------------------------------------------------------»1078897' 8 MTZ 820 850 üzemórával, Kögel 3 tenge lyes 3 oldalra billenős pótkocsi eladó. 06 70/214-8092 MTZ-50-S eladó! 1:06-70/248-26-61-----------------------------------------—*m: MTZ-80-AS ekével eladó: 06-76/460-733----------------------------------------------------------------------»1112260 TA RCSA 2x7 leveles eladó. 76/388-313 —;------------------------------*m 8 Újszerű állapotban lévő Honda 250 TRX-TA Quad eladó. 06-30/627-9955----------------------------------------------------------------------»1112294' 160-AS talajmaró, RZ és VZ szárzúzó, csővá zas 3-as eke, csőszállító, 1 és 2 tonnás tar goncatorony, HIAB rönkfogó, 1 munkahenge res Weimar kanál eladó. 06-20/9582-449-----------------------------:-----»11121 ÁL LÁST KÍNÁL ADMINISZTRATÍV munkakörbe németül beszélő munkatársat keresünk Helvéciára. Jelentkezni: tpmuszakirajz@gmail.com BÁCS-KISKUN megyei székhellyel rendelkező építőipari kft. keres generál kivitelezésben jártas építésvezetőt az ország egész területére. Feltételek: szakirányú felsőfokú végzettség, B kategóriás jogosítvány, szakmai gyakorlat, önálló munkavégzés. Az önéletrajzokat az oneletrajz2@gmail.com címre várjuk. Belsőépítész és üzletberendezéseket gyártó cég kecskeméti telephelyére belsőépítész-építész munkatársat keres tervezés-látványtervezés munkakörbe. Elvárások: önálló kreatív képesség, CAD tervezés, 3D fotó realisztikus látványtervezés. Érd.: 06-30/228- 5267 vagy portfoli6-t az lnfo@shopform.hu-ra kérjük. *1112373* Az ING Biztosító Zrt. Kecskeméti Igazgatósága pénzügyi tanácsadókat keres az ING szolgáltatásainak értékesítésére és a meglévő ügyfélkör gondozására. Mit nyújtunk Önnek pályája kezdetén?- garantált juttatást az első félévben,- magas szintű szakmai átképzést,- ügyfélkört, piacképes termékeket,- folyamatos szakmai támogatást. Juttatásai és karrierútja kizárólag az Ön szorgalmán múlik. Jelentkezni lehet: 06-30/8294743 Önéletrajzokat a: kecskemét@ing.hu e-mail címre vóriuk' DIÁKMUNKA! 16 év feletti diákokat keresünk kecskeméti McDonald's étterembe konyhai kisegítő munkára! Kezdő órabér: 430 Ft + műszakpótlék. Elvárás: minimum heti 25-30 óra munkavégzés hosszútávon. Érd.: 06- 30/388-9701; www.rebusz.hu-----------—■—----------------------------------—------*1112123' GY AKORLOTT CO hegesztőket keresünk kecskeméti munkahelyre. 06-20/3857-657 Kiss és Társai Kft. pénzügyi feladatainak ellátására pénzügyi, számviteli ügyintézői végzettséggel rendelkezők jelentkezését várja. Munkavégzés helye Tabdl. Érdeklődni a 06-30/625-1171-es telefonon lehet. *1112142* ELADÓT felveszünk vas-műszaki kereskedelmi végzettséggel, számítógépes ismerettel, személygépkocsi és targonca vezetői jogosítvánnyal Kecskemétre. Jelentkezés: bimbo.janos@bimbokft.hu LAKATOS vagy asztalos végzettséggel "B" kategóriás jogosítvánnyal helvéciai üzembe keresünk munkatársat. Jelentkezés: tpmuszakirajz@gmail.com —------------------:-----—--------------------------------------->1112355' MO DELL személyi asszisztenst keresek, aki több napos üzleti útjaimra elkísérne. Jelentkezni: 06-70/348-1280 —--------------------------------------------------------------—»1112322' PÉ NZINTÉZET főiskolai végzettségű pénzügyi tanácsadót, elemzőt keres. Pályázni: aniko.miklosne.nanasi@tanacsado.allianz.hu----------------------------------------------------------------------*1112303' SO LTVADKERTRE gyakorlott pultoslányt keresek. Tel.: 06-30/9582-328-----------------------------------*1112201' SZ AKKÉPZETT takarítót keresek, erkölcsi bizonyítvány szükséges. 06-20/512-9813 TANYÁRA férfi dolgozót keresek ottlakással. 06-20/310-8471----------------------------------»1112200* VE ZETŐ független pénzügyi tanácsadó cég legalább középfokú végzettséggel, jó kommunikációs készséggel rendelkező, igényes megjelenésű munkatársakat keres betanulás után önálló munkavégzésre. Felsőfokú végzettség előnyt jelent. Szakmai önéletrajzot e-mailben kérünk. Jelentkezni október 19-ig a +36- 30/7374-278 telefonszámon 13 és 19 óra között, vagy a rekordbroker@gmail.com címen lehet.----------------------------------------------------------------------»1112350' ÁL LÁST KERES KERESKEDELMI főállást keresek 16 éves gyakorlattal Kiskőrös és kőrny. T.: 06-20/426- 7326------------------------------------------------------------------:—*1112277* AD ÁSVÉTEL 8 Állatmázsa eladó. 06-30/8594-264 ——;--------------------------------------------------------------*1112307* BÁLÁZOTT (darabolt, hasított) tűzifa eladó, 22.000 Ft/m3 áron (Nyárlörinc). Érdeklődni: 06-30/218-5229---------------------------------n I *1112241* BÜ KK tűzifa, helybe szállítva Nyárlőrincről olcsón eladó méterben és kuglizva. 06-30/9- 859-679------------------------------------—-----------------------------*1107687' 8 ELADÓ fa- és szalmabrikett. 06-70/3343- 189----------------------------------»1112222' EL ADÓ: ROTA utánfutó, 1 db sport utánfutó és 23 kg-os gázpalack. 06-30/3169-3516----;-----------------------------*1111212' EL ADÓ sárga tégla, hódfarkú cserép, gerendák, horogfák és egyéb épületbontási anyagok. 06-30/9-259-885 —----- *1104273' EL ADÓ 3,2 m középnehéz vontatott tárcsa, 1 db 400-as szalagfűrész, lucfenyő karácsonyfának. Érd.: 06-20/223-9734-----------------------------------------------------------------------*1110485* FENYŐ kéreg termelői áron eladó Nyárlőrincen. Érdeklődni: 06-30/218-5229-----------------------------------------------------------------------»1112241* 8 Nagyon jó állapotú 30 kW-os vegyestüzelésü kazán eladó. 06-30/627- 9955-------------------- *1112294* SA LGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 06-30/583-5001, 06-30/455-6432 Petőfi Népe Kiadta a Petőd Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-clm: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Tetefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a lapker Zrt, és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 2.450 Ft; negyedévre: 7.350 Ft; félévre: 14.700 Ft; egy évre: 29.400 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, teleíonon, SMS-oen interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.'Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest kiadói kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. 1 Ön regis ; www.baon.hu/ regisztrált már?