Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-15 / 241. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 15., PÉNTEK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYASZHIR „A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODOR ZOLTÁN a MAG Hungary Kft. volt dolgozója, Kecskemét, Irinyi u. 60. sz. alatti lakos elhunyt. Hamvasztás utáni bűcsűztatása 2010. október 18-án (hétfőn), 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. emlékezés! emlékezés Szeretett férjem és édesapánk HEGEDŰS ANDRÁS halálának 9. évfordulójára. „Életünknek egén fénylő csillag voltál. Itt hagytál bennünket, még csak nem is szóltál. Most hogy már kialudt az az áldott fényed, pótolhatatlan a Te drága lényed." Szerető feleséged és családod. KÖSZÖNETKÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BALÁZS JÁNOST utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. UGRINA LÁSZLÓNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló * iw--- család. GYASZHIR „Örök az arcod, nem száll el a szavad, minden mosolyod a lelkűnkben marad.” Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS GYÖRGY gimnáziumi tanár, a 61-es kalocsai „aranycsapat" egykori edzője életének 79. évében, türelemmel viselt betegségben 2010. október 2-án elhunyt. Drága halottunk hamvasztás utáni bűcsűztatása 2010. október 22-én, 13.00 órakor lesz a kalocsai temetőben. Előtte engesztelő szentmise a kalocsai Szent Imre templomban (Eperföldön) 11.00 órakor. Gyászolják fiai, menyei és unokái, keresztlánya, testvérei, rokonai, kollégái, tanítványai, ápolói, barátai. Hálás szívvel köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a tiszaűjfalusi Szent Benedek nővéreknek, akik szeretett nővérem, Édesanyánk ID. GÁL SÁNDORNÉ Virág Katalin temetésén Bugacon, 2010. október 5-én megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Ezúton külön köszönjük a kiskunfélegyházi kórház női belosztály orvosainak, ápolóinak fáradtságos munkáját. Húga és gyermekei, gyászoló család. „Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk." SZILAGYI MIHÁLY halálának 3. évfordulójára. Felesége, fia, menye. EMLÉKEZÉS II „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed. Elrabolt tőlünk a hirtelen halál, elmentél, el sem búcsúztál." OLÁH GYORGYNE halálának 3. évfordulójára. Szerető férje, gyermekei és családja. GYASZHIR Fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, jóbarátokkal, hogy szerettünk Victória Hudika szül. NÁDASDI VIKTÓRIA Californiában, 71 éves korában elhunyt. Magyar idő szerint október 14- én (csütörtökön), este 9 órakor helyezték örök nyugalomba a san-diegói temetőben. Lelki üdvéért az engesztelő szentmise a kecskeméti Nagytemplomban, október 15-én (pénteken), 17.00 órakor lesz, ahol emlékezhetnek rá azok, akik szerették. Szomorú szívvel a Nádasdi család. TEMETKEZÉS ^Városgazdasági Kft. . Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 06-30/65-56-321 Ingyen hívható zöldszám: 3 06-80/630-027 GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÁNOSNÉ Kürtösi Ilona kecskeméti lakos, 69 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2010. október 18-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánftás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APROH INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304----------------------------------------------------------------------->1110982* IZSÁKON családi ház eladó. 1: 76/374-146---------------------------------------------------------------------->1112041­IZ SÁKON, frekventált helyen eladó összkom­fortos családi ház. 06-30/5158-041---------------------------------------------------------------------->1111814­KE CSKEMÉT, Hunyadivárosban 2 szobás csa­ládi ház eladó, kisebb lakáscsere érdekel. 76/412-181, 06-70/4213-986----------------------------------------------------------------------*1111933­KE CSKEMÉTEN, Ceglédi úthoz közel 1,5 szo­bás, összkomfortos ház 4400 m! területtel el­adó. Ár: 12,8 M Ft. Tel.: 06-20/3919-358---------------------------------------------------------------------->1112193­KE CSKEMÉTI, Nyíri úti nyugdíjasházban I. em- i, 1,5 szobás, öröklakás eladó szolgáltatások­kal. 06-20/215-0906----------------------------------■---------------------------------->11UXI32­KM ÉT belvárosában, igényesen kialakított, szinteltolásos, 150 m!-es családi ház kis ud­varral eladó. 33 M Ft 06-30/317-7627-----------------------------------------------------------------------*1110966* KMÉT, Halasi úton 720 m3 közműves ép. telek+3200 m! szántó eladó. 06-20/370- 9214 KRISTÁLY téri 1+2 félszobás erkélyes lakás el­adó: 8,5 M FI 06-30/3377-352 — ----------------------------------------------------------------*1111783­NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 — ---------------------------------------------------------------->1111591­PÁ HIN összkomfortos, 64 m!-es családi ház áron alul sürgősen eladó. Telefon: 06- 30/330-0034 »Soltvadkerten, Deák F. u.-ban felújításra váró régi ház nagy telekkel eladó. 6 M Ft. 06- 30/3347-106-----------------------------------------------------------------------*1112231­VACSI közben cs. ház eladó. Telefon: 06- 20/545-8684 BÉRLEMÉNY KMÉT, belvárosi melegkonyhás étterem kiadó. Pizzériának is alkalmas. Telefon: 06-30/9- 784-557------——-------------------------------------------------------->1108042­VI RÁGÜZLET berendezéssel, bérlettel átadó Kecskeméten. 06-20/824-2037-------------------------------- ------------------------------------* 1111912* AL BÉRLETET KÍNÁL KMÉT, Kada Elek u-ban 1 szoba, összkomfor­tos lakás berendezve kiadó. 06-30/2369-023------------------------------------>1112156­SZ EGEDI 2 szobás, szigetelt, berendezett kis lakás 2 diáklánynak kiadó. 06-70/632-7116----------------------------------------------------------------------->1112182­_________JÁRMŰ_________ » Kicsi utánfutó eladó. 06-30/312-2674----------------------------------------------------------------------->1112232­NIVÁK '88-2005-ig eladók. 06-20/562-7074-----------------------------------------------------------------------*1111340­TRABANT 1,1 horgos 110 E: 06-20/244-8555--------------------------------------- >1111847­_________GÉPEK_________ «K eresek megvételre önjáró rakodógépet 06-30/534-1385-----------------------------------------------------------------------»1111897­KISTRAKTOROK japán, dízel adapterekkel el­adók. Importőr. Kiskunhalas. 06-30/3703- 877----------------------------------------------------------------------->1112161­* MTZ 80 kisfülkés papírok nélkül, 3-4-5 váltvaforgatós eke, 2,5 m-es gabonavetőgép, fűkasza 1,65 m, Gruber 2,2 m, 2-es ágyeke, 2 m-es tárcsa, 400-600 l-es vegyszerező, 1 ten­gelyes szervestrágyaszóró, burgonyakombájn eladó. 06-30/985-8658-----------------------------------------------------------------------»1112158* » MTZ 82, 3,2 vontatott rögtörős V tárcsa, T6 és T088 trágyaszóró, 3 fejes csólyosi eke eladó. 06-20/3355-358-------------------------------■------------------------------------»1112195­« MTZ 820 850 üzemórával, Kögel 3 tenge­lyes 3 oldalra billenős pótkocsi eladó. 06- 70/214-8092----------------------------------------------------------------------->1112236­TZ-4K és MT8-at keresek! 06-30/734-22-19----------------------------------------------------------------------*1078897­«V ontatott szüretelő kombájn eladó vagy gépre cserélhető. 06-30/534-1385----------------------------------------------------------------------->1111897­ÁLLÁST KÍNÁL A B0LVÁRY Biztonsági Kft. biztonsági őr tanfo­lyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ.008112008. Tel.: 06-30/925-8127----------------------------------------------------------------------->1110754­GYAKORLATTAL rendelkező gumiszerelöt kere­sünk. Érd.: 06-30/9271-760 Az R3SZ Zrt. Kecskeméti Földgázszállító Üzeme munkatársat keres karbantartó gépész munkakörbe. Munkavégzés helye: Kecskemét. Feladatok: A földgázszállítás folyamatosságának biztosítása érdekében a technológiai rendszerek, berendezések és eszközök, illetve azok segédüzemi rendszereinek folyamatos működését biztosító karbantartási, hibaelhárítási, javítási és szerelési feladatainak végrehajtása a folyamatos és biztonságosiizemvitel biztosítása érdekében. A munkakör betöltéséhez szükséges: Szerkezet és/vagy géplakatos végzettség. 3 éves szakmai gyakorlat. Felhasználói szintű Word, Excel számítógépes programok ismerete. .B* kategóriás gépjármű vezetői engedély. Előnyt jelent: Ólak gáz- és vegyipari ismeretek, szakmai gyakorlat. Hegesztő (különös tekintettel minősített hegeszfő) képesítés. Jelentkezését fényképes szakmai önéletrajzával együtt elektronikus úton kérjük az msiposne@fgsz.hu e-mail címre benyújtani. Jelentkezési határidő: 2010. október 22. a Legjobb Munkahely IP/| £ VilággazdaKAR - Hcwlii Fclméicj 2009 jfálf v! Legjobb Munkahely Felmérés A KOCH'S Torma Kft. kiskunfélegyházi telephe­lyére gyakorlattal és targonca jogosítvánnyal rendelkező raktárost keres. Jelentkezéseket a 76/559-400-as telefonszámra várunk 8-16 óráig. —-------------------------------------------------------------«1112113­ftuchan Kecskemét Csatlakozzon Ön is a Auchan csapatához! Kecskeméti Áruházunkba keresünk: HENTES CSOMAGOLÓ-DARÁLÓ pozícióba munkatársat. Feladata: biztosítani a hentes putt feltöltöttségét; darálás. Kolbászkészítés, töltött húsok készítése, tálcázős, szeletelés, műhely-raktár takarítása, címkézés, árellenőrzés, HACCP szabályok betartása. Elvárások: Jó fizikai ellenálló képesség, és teherbírás. Húsipari tapasztalat előnyt jelent. Pályázatát az Auchan Mo. Kft. 6000 Kecskemét, Dunaföldvári út 2. címre várjuk, vagy e-mailben a: toborzas.kecskemeti8auchan.hu ,153S<1 ÁLLÁSAJÁNLATTAL: BIZTONSÁGI ŐR TANFOLYAM INDUL OKT. 16-ÁN KISKŐRÖSÖN. TANFOLYAM KÖLT- SÉGE: 24.000 FT. 06-20/424-1859.. BAR0MFIG0ND0ZÖI állásra jó kereseti lehető sággel munkatársakat keresünk lajosmízsei baromfi telepeinkre. Szakképzettség, gyakor­lat és műszaki ismeretek előnyösek. 06 30/384-7784, 06-30/871-2740. Önéletraj zokat várunk a mizsetap@mizsetap.hu címre----------------------------------------------------------------------->1112008' GYAKORLATTAL rendelkező CNC gépbeállítókat keresünk 3 műszakba, Kecskemétre. Jelentke­zés: Trenkwalder Kft. Kecskemét, Kisfaludy ut­ca 6-8., 76/504-735. Magán-munkaközvetítő ny.sz.: 29338/2000-0100.-----------------------------------------------------------------------*1111957* GYAKORLATTAL rendelkező traktorost kere­sünk. 06-30/525-3805 DIÁKMUNKÁI 16 év feletti diákokat keresünk kecskeméti McDonald's étterembe konyhai kisegítő munkára! Kezdő órabér: 430 Ft + műszakpótlék. Elvárás: minimum heh 25-30 óra munkavégzés hosszútávon. Érd.: 06- 30/388-9701; www.rebusz.hu Kiss és Társai Kft pénzügyi fel­adatainak ellátására pénzügyi, számviteli ügyintézői végzettség­gel rendelkezők jelentkezését vár­ja. Munkavégzés helye Tabdi. Ér­deklődni a 06-30/625-1171-es te­lefonon lehet -1112142* GYAKORLOTT C0 hegesztőket keresünk kecs­keméti munkahelyre. 06-20/3857-657------------------------------------------:--------------------------->1112078­KE CSKEMÉT és környékéről villanyszerelőket keresünk. 06-30/2075-775-----------------------------------------------------------------------»1112166­Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős Kiadó a Kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztö-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tőthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: KECSKEMÉTI sertéstelepre állatgondozót kere­sek, ottlakással is. Érdeklődni: 06-30/97-58- 399--------------------------------------------------------------------->1111918­PÉ NZÜGYI területen egy új szakma bevezeté­séhez keresünk munkatársakat. Elvárás: min. érettségi. Tel.: 06-30/773-9150 péntek, hét­fő 9-18 h-ig.----------------------------------------------------------------------->1112165­SOLTVADKERTRE gyakorlott pultoslányt kere­sek. Tel.: 06-30/9582-328------------------------------------»1112201* TA NYÁRA férfi dolgozót keresek ottlakással. 06-20/310-8471------------------------------------>1112200* SP ORTOLÓKAT, tanárokat keresünk (5 fő) ok­tatói és programszervezői feladatkörökbe. Fi­zetés 200 E Ft/hó. Pályázati kiírás www.koukokai.hu. Pályázatokat a palyazat2@koukokai.hu kérjük. Jelige: Bács- Klskun megye.------;------1------------------------------------------------------->1112063­TA PÉTABOLT (Kmét, Dózsa út 12.) eladót ke­res. H-P: 8.30-18.00, Szó: 8.30-12.00 Társal­gásszintű angol előny! Fizetés kézhez: 87.850 Ft. Bejárást nem támogatjuk! Fényképes ön­életrajzot a tapetacentrum@microsystem.hu----------------------------------------------------------------------->1112152­VEZETŐ független pénzügyi tanácsadó cég jó kommunikációs kézséggel rendelkező, igé­nyes megjelenésű munka- és üzlettársakat, le­endő vezetőket keres Bács-Kiskun megyében, elsősorban Kecskeméten és környékén. Felté­telek: Elsősorban felsőfokú végzettség, de mi­nimum érettségi, rövid szakmai önéletrajz, személyes beszélgetés. Személyes beszélge­tésre jelentkezni lehet: 06-30/737-3607 mmugy@optenet.hu VAGYONŐRÜKET keresünk Városföldre; 24 órás szolgálatra. Számítógépes alapismeret és gépkocsi szükséges. Tel: 06-1-221-7136 (munkanapokon 08-12 óra között) VILLANYSZERELŐT 30/9559-117 felveszek.-*1111879* Érd.: 06­ADASVETEL AKÁC tűzifa 7500 Ft/m3-től. Telefon: 06- 20/480-3815-----------------------------------------------------------------------*1111993* Törtarany felvásárlás KÉSZPÉNZÉRT ^ 4500,-Ft/g*, Tört ezüst: 90,-Ft/g* Zálogjegyet veszünk! Kecskemét, Malom Center, II. emelet Órasziget , Nyitva: kedd-szombat íO-íftig Tel.: 76/328-957; 06-30/857-2647 BÜKK tűzifa, helybe szállítva Nyárlőrincről ol­csón eladó méterben és kuglizva. 06-30/9- 859-679---------------------------------------------------------------------*1107687* EL ADÓ sárga tégla, hódfarkú cserép, geren­dák, horogfák és egyéb épületbontási anya­gok. 06-30/9-259-885 Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.450 Ft; negyedévre: 7.350 Ft: félévre: 14.700 Ft; egy évre: 29.400 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. • A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents