Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-13 / 239. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 13., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Az új felállás: négy helyettese lesz Kecskemét első emberének ► Folytatás az 1. oldalról A nem képviselő alpolgármesterek azonban a polgármestert a közgyűléseken nem helyettesíthetik. Magukon a képviselő-testületi üléseken is csak tanácskozási joggal vehetnek részt, vagyis szavazati joguk nem lesz. ■ Vörösmarty Attilát várhatóan tanácsnokká választják. Mák Kornél jelenleg a kecskeméti Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház intézményvezetője. Megbízatása 2013. június 31-éig szól. A jogszabályok szerint erre az időre visz- szavonják megbízatását, és fizetés nélküli szabadságra helyezik, amennyiben holnap alpolgármesterré választják. A Kálmán Lajos-oktatási intézmény vezetésére pedig pályázatot írnak ki, melyet a közgyűlés következő ülésére készít elő a jegyző. Átmenetileg Mák Kornél helyettese látja majd el az intézmény irányítását. Az előterjesztések szerint Vörösmarty Áttilát térségi és megyei koordinációért felelős tanácsnoknak választja meg a közgyűlés. A kecskeméti testület 21 tagból áll, ebből 14 fideszes, 4 MSZP-s, 2 LMP-s és egy független képviselő. A kellő többséghez tehát bőven megvan az előterjesztéseket benyújtó fideszes polgármester támogatottsága. ■ Gál Zita Indiai kendert nevelt Kalocsa Bevallása szerint az internetről rendelt vetőmagot Az ültetvényből hárommillió forint értékű marihuána készülhetett volna Kalocsa belvárosában nevel- gette ember nagyságúra nőtt kenderültetvényét egy férfi. Lecsaptak rá a rendőrök, akik előtt nem ismeretlen a 27 éves fiatalember. Saját bevallása szerint az internetről rendelte a vetőmagot és a kenderültetvény virágzásához szükséges tápoldatot az a kalocsai férfi, akire most lecsaptak a kalocsai rendőrkapitányság munkatársai. - Egy családi ház mögött a kiskertben találtuk az indiai kenderültetvényt. Öt „égig érő” tő élt a földben, négy másik pedig cserepekben nevelkedett a kíváncsi szemek elől elzárt udvaron - tudtuk meg Répási Tamásné- tól. A rendőrség sajtószóvivője a Petőfi Népének azt is elmondta, hogy a kender, feldolgozás után, mintegy másfél kilónyi marihuánának felelt volna meg, aminek a piaci értéke meghaladja a 3 millió forintot. A kalocsai fiatalember ellen kábítószerrel való visszaélés miatt nem először folyik eljárás. Jelenleg szabadlábon védekezhet. ■ szbz Az ilyen szolgáltatást ki fizeti, ki ellenőrzi? A kecskeméti Gőzhajó utcában hetekig nem világított négy utcai lámpa. A közeli iskola, óvoda is sötétbe borult esténként, de leginkább az ott lakókat bosszantotta a fényhiány.- Fiam nemrég elesett a kivilá- gítaüan utcán, ami másokkal is megtörténhet. A fák lombjai szinte összeérnek az utca felett, így amint sötétedni kezd, máris homály van oda- kinn - panaszolja Kerekes Józsefné. A nyugdíjas hölgy szeptember 20-án tett bejelentést az EDF Démász ügyfélszolgálatán. Október 4-én négy lámpából kettőt megjavítottak. - Néhány nap múlva már egyik sem működött. Ki fizeti, ki ellenőrzi az üyen szolgáltatást? - vetette fel a kérdést Kerekesné. A közvilágításért, annak üzemeltetéséért a város fizet. A polgármesteri hivatal beruházási osztályán megtudtuk: a megye- székhely közigazgatási területén 11 ezer 600 világítótest üzemel, karbantartásuk, üzemeltetésük havonta 5-7 millióba kerül. A hibaelhárítás mellett ebből fedezik a tervszerű fényforráscserét is.- Hozzánk is futnak be lakossági panaszok, ezeket továbbítjuk a Démász-Primavill Kft. felé - tájékoztat Remény László főtanácsos. - A kiégett fényforrást egy héten belül cserélik. Ha egy földben lévő kábel zárlatos, vagy csoportos hibáról van szó, ennél több időbe kerül a javítás. Arról, hogy a karbantartók az adott hónapban hányszor szállnak ki, az adott helyen pontosan mit dolgoznak, nem készül kimutatás. Az EDF Démász Zrt. illetékesétől megkérdeztük, hogy egy kiszállással miért nem lehet négy lámpából négyet megjavítani. - Se technikai, se műszaki akadálya nincs a teljes javításnak. Munkatársaink a helyszínen felderített közvilágítási hibákat lehetőség szerint a legrövidebb időn belül kijavítják. A bejelentést követően a közvilágítási szakaszhibát 24 órán belül elhárítják. Egyedi lámpa meghibásodása esetén a bejelentéstől számítva nyolc napon belül várható az elhárítás - tudtuk meg az illetékestől. Az úgynevezett sorproblémák megelőzése érdekében az üzem tervszerűen végezi a fényforrások cseréjét. Kecskeméten évente más-más szakaszon, háromévente azonban a teljes szakaszon megtörténik a lámpacsere. Idén a Nagykörúttól nyugatra eső terület és a külterületi részek kapnak új lámpatesteket. lövőre a Nagykörúton belüli városrész, valamint az 5-ös főút belterületi részét érinti a csere. A Gőzhajó utcába október 8-án ismét kivonultak a karbantartók. A négy hibás lámpából hármat megjavítottak, az utca sarkán álló kandeláber máig nem működik. Kecskemétről átlagosan százas nagyságrendben jeleznek hibát a közvilágítással kapcsolatban havonta. Hibabejelentés a helyi tarifával hívható 06/40-822-000 telefonszámon tehető a nap 24 órájában. ■ ■ Se technikai, se mússaki akadálya nines a teljes Javításnak. HIRDETÉS DéUndia + Sri Lanka körút«' 2011. január 23. 11 nap/9 Goa üdülés 10 nap/7 4 tájékoztatás nem teljes körű, a részletekről érdeklődjön irodánkban! ftJETOS India, Sri Lanka és Maldív-szigetek specialistája 7400 Kaposvár, Fő utca 53. 1095 Budapest, Mester utca 4044. Tel: 06 82 511 190,511 191,526 584,06 1 999 46< E-maíl: info@jetwing.hu • Weboldal: www.jetwing.l En§ Sióra: U-000387, tóm MrHV-H • C9:14-09305531 MUHHHM n POPOVICS A Mg \ . ZSUZSANNA Látni és látszani A NAPKÖZBEN világító kandeláberek láttán ki-ki vérmérséklete szerint vagy dohog, amiért fölöslegesen pazarolják az áramot, vagy betudja annak, hogy biztos karbantartást végeznek a szakaszon. Nagyobb bosszúság, amikor este maradnak sötétek az egyébként világításra hivatott utcai lámpák. akinek VAN szerencséje saját háza előtt ilyet tapasztalni, egy-két napig kivár, hátha történik valami. Miután semmi változás, felcsörgeti az áramszolgáltatót, bejelenti a meghibásodást. Tudja, hogy csodák nincsenek, így türelemmel vár. Amikor már a fél utcában nincs köz- világítás, jobb híján panaszt tesz az önkormányzati hivatalnál. Ezzel is csak saját telefonszámláját hizlalja, ott ugyanis felvilágosítják: az energiaszolgáltató alvállalata minden fény ura, náluk kell kiudvarolni a hibaelhárítást. ha SIKERÜL, előbb-utóbb megjelenik a felmentő sereg: néhány overallos szaki oszlopmászik, fénycsövet, kábelt cserél. Az igazi happy end mégsem garantált, mert egyszer sem biztos, hogy mindegyik lámpát megjavítják, illetve, hogy a fényt adók tartósan működni fognak. És ezért még fizetnek is. A megyeszékhelyen milliós nagyságrendű az üzemeltetésért, karbantartásért benyújtott havi számla, plusz ugyanennyit kóstál az elhasznált energia ára. Közvetve ráadásul mindezt azok pénztárcája bánja, akik szenvednek a világítás hiányától. A SÖTÉT LÁMPÁK alatt botorkáló pedig jobb, ha nem tudja, mennyibe kerül a látszatkarbantartás. Ha látszani akar az éjszakában, szerezzen be láthatósági mellényt. Aki látni is szeretne, bányászlámpát. Kérjen számlát, hátha megtérítik a lám- .pajavítók. A teherautókat és a sofőrjeiket ellenőrzik Csütörtök éjfélig fokozottan ellenőrzik a teherautókat a rendőrök. Az „European Operation Truck” közlekedésbiztonsági akcióban elsősorban a vezetési és pihenőidő betartását, valamint a tachográffal elkövetett szabályszegések felderítését tűzte ki célul a rendőrség. A rendőrök együttműködnek a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerveivel. Az általános ellenőrzésen túl a szükséges okmányok meglétét, és érvényességét vizsgálják. Kiszűrik a sebességtúllépőket és a túlsúlyos járműveket is. Valamint figyelmet fordítanak az ADR szabályszegésekre, és ellenőrzik a járművek műszaki állapotát is. ■ N. N. M.