Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-24 / 223. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER Í24„ PÉNTEK KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Megújulnak az aszfaltcsíkok beruházás Szánk és Tompa lakói is új utakra lépnek Az eredeti tervekhez képest ugyan kis csúszással, de 2013-ra biztosan megvalósul az 53-as út burkolatcseréje 13 km hosszan, Tompa környékén - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fej­lesztő Zrt. kommunikációs iro­dája. A kisszállási körforgalomtól az országhatárig húzódó sza­kasz fokozottan nagy terhelés­nek van kitéve: naponta több mint kétezer jármű halad itt át, melyek közül legalább 300 te­hergépkocsi. Az aszfaltcsíkon meg is látszik a nagy igénybevé­tel: fokozottan nyomvályúsodott, megsüllyedt, kátyúsodott. A tervek szerint a felújítás elő­készületi munkálatai 2011 má­sodik felében zárulnak le, akkor látnak neki a munkások a bur­kolat felszedésének és az új, 7,5 méter széles, megerősített asz­falt lerakásának. Szabványosít­ják a 55-ös és 53-as út kereszte­ződésében a körforgalmat, és új körforgalom is épül Tompán, a Kelebia, illetve Csikéria felé ve­zető út kereszteződésében, a Cif­rakapunál. Az előkészítés során már meg­szerezték a jogerős építési enge­délyeket, elvégezték az örökség­védelmi hatásvizsgálatot, elké­szült az engedélyezési terv do­kumentációja, és elkészültek a kiviteli tervek is. A beruházás előkészítésére csaknem 215 mil­lió forint áll rendelkezésre, mely­nek 15 százaléka hazai, 85 száza­léka pedig európai uniós forrás. Szánkon is aláírták annak a 286 millió forintos beruházás­nak az alapokmányait, mely a Szánk és Jászszentlászló közötti útszakasz felújítását teszi lehető­vé. A tervek szerint év végéig 6 centiméteres kopóburkolatot kap a két települést összekötő út. A korábban a faluba tervezett körforgalom végül nem épülhet meg, mert ahhoz lakóházakat kellett volna elbontani, de Szánk belterületén a forgalma­sabb csomópontokban napkol- lektoros forgalomlassítókat, il­letve gyalogátkelőket alakítanak ki a biztonságosabb közlekedés érdekében. ■ zsd ANYAKÖNYVI HÍREK születtek: Födi Szabrina (édes­anyja neve: Balázs Ágnes), Ba- benyecz Darinka (Szabó Ágota) Kiskunhalas, Farkas Erik (Patai Nóra) Szánk, Tóth Zita (Florváth Mónika), Kolompár Viktória Éva (Mezei Anita) Jánoshalma, Bédics Noémi (Tóth Éva) Kelebia. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Szabó Zsolt és Rácz Bernadett, Ádám Károly és Szadeczki Anita, Édes Gábor és Gál Szilvia. meghaltak: Agócs Lajos, Papri­ka Sándorné Király Erzsébet, Bóna László Imre, Bíró Lajosné Kis Juli­anna, Rózsa István, Csővári Mihály József (Kiskunhalas), Bárány József (Zsana), Molnár Máté Jánosné Do­bos Etelka (Jánoshalma), Balog Mi­hály (Mélykút), Borsos Lászlóné Nyerlucz Anna (Soltvadkert) Kis- földi László (Borota), Elek Istvánná Hideg Katalin (Tompa), Takács Jó- zsefné Béleczki Ilona (Kecel). Bencét telefonon értük utol a nagy megmérettetés előtt. El­mondta: a szállodában, ahol a döntősök laknak, nagyon jó a hangulat. Kevés szabad idejüket is zenéléssel töltik, és felvételről felvételre járnak: hirtelen na­gyon megnőtt az érdeklődés irántuk.- Nem szállók el ettől a figye­lemtől, a feladatra koncentrálok, tovább akarok jutni holnap - mondta Bence, aki - saját véle­ménye szerint is - leginkább ki­sugárzására és hangjára alapoz­hat a műsorban. Az előző fordulóban Bence egy Beatles-dallal nyűgözte le a zsű­rit, de hogy most mivel készül a közönségnek, azt nem árulhatta el. Annyi biztos, hogy az éneke­sek párban lépnek színpadra szombaton.- Rengeteg levelet, SMS-t kap­tam az elmúlt hetekben lányok­tól, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Remélem, hogy kezd kialakulni egy rajongótáborom, mely majd. segít a továbbjutásban, és per­sze a halasiakra is számítok - mondta a fiatalember, aki hozzá­tette: van barátnője, de ez nem jelenti azt, hogy ne beszélgetne el szívesen más lányokkal is, hi­szen szerelme ismeri és megbí­zik benne. ■ zsd * GYORSSZAVAZAS ■ Ön nézi-e az énekes- tehetségkutató versenyeket? Ingyenes volt a tömegközlekedés Halason- bár az utasaink nagy része havibérlettel közlekedik, az au­tómentes napra meghirdetett akciónk sikeres volt: az átlag hoz képest 20 százalékkal töb­ben vették igénybe szolgáltatá­sainkat - mondta el Weisz- haupt János, a helyi buszjárato­kat üzemeltető cég vezetője, aki hozzátette: főként a város külső területeiről szállítottak több utast az autómentes akcióban. Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: BA0N.hu é/ A szavazás eredményét a következő számunkban közöljük. Gusztos Bence a legjobbak között énekel holnap este Kiskunhalas büszkesége lett né­hány hónap alatt Gusztos Bence, aki - több tízezer jelentkező kö­zül - bejutott a Megasztár 24-es döntőjébe. Noha Bence édesapja, Gusztos Károly városszerte is­mert és elismert zenész, a 17 éves csillagpalánta csak egy éve foglalkozik komolyabban a zené­léssel, énekléssel. Szegeden ta­nul, de most - a Megasztár mi­att - egy kicsit hanyagolja az is­kolát: félévkor majd osztályozó­vizsgák várnak rá. A halasi srác holnap este már' élő adásban mutatja meg ének­tudását, mellyel - reméli - újra lenyűgözi a zsűrit és a közönsé­get, és bejut a legjobb 12 közé. Gusztos Károly természetesen nagyon szorít fiának. - Zeneileg nagyon megdolgoztatják őket, ennek én örülök, akármi lesz is a verseny végkimenetele. Na­gyon erős a mezőny, de bízom a fiamban, rendkívül motiváltán áll a megmérettetéshez - mond­ta az édesapa, aki nagy valószí­nűséggel a stúdióban izgulja majd végig a szombati párbajt. Két keréken a városban kiskunhalas Kétszáz biciklis tekert együtt az autómentes napon Áron és kisöccse minden zöldmegmozduláson részt vesz Halason- Kiskunhalas mintegy 12 ki­lométer kerékpárúttal rendelke­zik, illetve a napokban adják át a Halast Soltvadkerttel összekö­tő bicikliutat. Való igaz, hogy en­nek a 12 kilométernek a nagy része az 53-as mellett van, má­sutt csak néhány száz méteres szakaszokban tudnak kerékpár­úton közlekedni a bringások - mondta el kérdésünkre Királyné Téglás Mária, az önkormányzat beruházási ügyintézője.- Az önkormányzat természe­tesen mindig is komolyan töre­kedett a kerékpárút-hálózat fej­lesztésére, folyamatosan pályá­zunk is, mert önerőből sajnos a szükséges utakat nem tudjuk megépíteni - tette hozzá Király­né, aki azt is elmondta: az elmúlt négy évben csaknem 4 km ke­rékpárút készült el. A problémát csak az jelenti, hogy néhány száz méteres szakaszokban, a város különböző pontjain.- Nem mindennap tudunk bi- cajozni, sajnos, mert egyedül még nem lehet, meg nagyon kell mindig vigyázni az autósokkal- mondta az első osztályos Áron, aki a kiscsoportos öccsével min­den zöldrendezvényen részt vesz a városban.- Szeretek biciklizni, és jó len­ne, ha lenne több út a biciklisek­nek, mert akkor gyorsabban tud­nánk tekerni, és haladni is lehet­ne - tette hozzá egy szintén na­gyon ifjú úr, aki - mint elmond­ta - azért érkezett a felvonulás­ra, mert nagyon fontosnak tart­ja, hogy megvédje a környezetet- az emberektől. Halason nem szokás, de azért néhány bringa itt is a magasba lendült Megtelt a város főtere szerda délután: az euró­pai autómentes nap alkal­mából egy közös tekerés­re invitálták a szervezők a kerékpárosokat. Zsámbóki Dóra- Mi nem csak ilyenkor járunk biciklivel. Nincs autónk,- és ez nálunk elsősorban nem gazda­sági megfontolás, hanem így kí­vánjuk óvni a környezetünket - mondta az az édesapa, aki két gyermekével és feleségével ér­kezett szerdán délután a halasi főtérről startoló Bringabarango­lóra. Elmondása szerint a gyer­mekeit is ebben a szellemben neveli: városon belül mindent el lehet érni kerékpárral, de még gyalog is; ha pedig utaznak, ar­ra ott a vonat és a busz. A biciklisfelvonulásra érkező mintegy kétszáz kerékpáros rendőri felvezetéssel tekerte kör­be a várost szerdán délután. Hét­köznap nincsen szerencséjük forgalom elől elzárt területeken kerekezni, ezt néhányan szóvá is tették lapunk munkatársának.- Sajnos elég kevés a bicikliút Halason. Van egy, mely észak­dél irányban fut végig az 53-as mellett, annak örülünk, de saj­nos kelet-nyugati irányban, va­gyis ha a belvárosba jönnénk, akkor kénytelenek vagyunk vagy - szabálytalanul - a járdán, vagy a veszélyes úttesten közle­kedni. Ez főleg gyermekeink szempontjából nem túl szeren­csés - fogalmazták meg többen a „kritikus tömegből”. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szerkesztő: ZSÁMBÓKI DÓRA Kiskunhalas, Szilady Áron utca 5-7. Telefon: 77/523-852 Bűnmegelőzési fórumot tartanak kuskunhalas Holnap 11 órától bűnmegelőzési fóru­mot tartanak a Tó utcai Ci­gány Közösségi Házban. A mindenki előtt nyitott fó­rumra ellátogat Németh Ágnes, az ORFK Bűnmeg­előzési Főosztályának veze­tője, Dávid Károly Bács-Kis- kun megyei rendőrkapitány és Túrós András, az Orszá­gos Polgárőr Szövetség el­nöke is. A résztvevőknek a beszámolók után lehetősé­gük nyílik kérdéseket fel­tenni a szakembereknek. Új kapuk díszítik a temetőt KISKUNMAJSA Átadták és felszentelték azt a székely kaput, melyet a gyergyó- szentmiklósi barátaitól ka­pott a város. A kaput a felső temetőben állították fel, egyúttal a sírkert másik vé­gében is új kaput készítte­tett az egyházközség. Az ösztöndíjról is döntenek kunfehértó Jövő kedden nyílt ülést tart a település képviselő-testülete, ahol többek között arról is dön­tenek, hogy Kunfehértó csatlakozik-e a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj- rendszerhez. Az ülésre minden érdeklődőt várnak. Szemetet várnak az iskolások kunfehértó Ma 9 órától fél 4-ig ismét hulladékgyűjtési akciót szerveznek az általá­nos iskolában. Várják a fa­lubeliek felajánlását: pa­pírt, PET-palackot, vas- és alumíniumhulladékot is szívesen vesznek az iskolá­sok. Gyűjtésükkel nemcsak a környezetüket óvják, ha­nem egy iskolák közötti versenyen is szerepelnek. Szüreti forgatag a Felsővárosiban kiskunhalas A tanítás után, két órától szüreti for­gatagra hívja a kicsiket és a nagyokat a Kalamáris Kul­turális Alapítvány a Felső­városi Iskolába. A látogatók beleshetnek többek között a kosárfonás, az agyagozás rejtelmeibe, de az ünnepi műsoron túl bábelőadás, könyvárverés és mustkósto­lás is lesz. További hírek a BAON.hll hírportálon FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE

Next

/
Thumbnails
Contents