Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-22 / 221. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 22., SZERDA 11 MA NAPKELTE 6.30-NYUGTA 18.42 HOLDKELTE 17.55-NYUGTA 5.33 MÓRIC napja Móric. A latin Mauritiusból, a Mór pedig a Móric rövidüléséből alakult, jelentése: szerecsen. Védőszentje: Szent Mauritius, az egyik római légió parancsnoka, akit 302-ben hitéért kivégeztek, légióját pedig - amelynek katonái mind keresztények voltak - megtizedelték. William Shakespeare Othello című drámájának címszereplője viseli jelzőként - ő a nemes mór. Egyházi feljegyzések szerint Szent István király lándzsát kapott Civakodó Henrik német császártól, amelynek hatalmas értéket adott a benne elhelyezett Szent Mauriciusz-ereklye. Mauricia a név női párja. EGYÉB NÉVNAPOK: Mária, Marót, Mauricia, Mór, Ottó, Tamás, Zelinda, Zella, Zöldike. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Villanovai Szent Tamás, Szent Móric emlékezete. A református és az evangélikus naptárban Móric napja. A zsidó naptárban Tisri hónap 14. napja. A sátrak ünnepe, amely kilenc napig tart. Az első két nap főünnep. napi igék. Katolikus: Péld 30,5-9; Zs 118,29-104.163; Lk 9,1-6. Református: Jel 2,12-17; 4Móz 36. Evangélikus: Mk 5,21-24.35-43; Préd 6,1-12. Gong Rádió: MINDEN ÓRÁBAN! Időjárás-jelentés (óra 30-kor) és útinform (óra 40-kor)! Hírek 6-18 óráig minden óra egészkor! 6-10 Gongreggel. Benne: 6.15: Kalendárium, 6.30: Időjárásjelentés, 6.45: Reggeli bölcsesség, 7.10: Kék hírek, 7.20: Útinform, 7.30: Időjárásjelentés, 7.40: Sporthírek, 8.15: Nap Híre, 8.20: Térségi programajánlatok, 8.25: Útinform, 8.30: Időjárásjelentés, 8.40: Életforma percek, 8.45: Reggeli bölcsesség, 9.10: Napi horoszkóp, 9.20: Útinform, 9.30: Időjárásjelentés, 10-11 Téma, 12-14 Déli kívánságműsor, 14-18 Élérik Délután, 18-20 Interaktív kívánság- műsor, 20-22 Szerda éjszaka, 22- 24: Magic Kingdom Kecskeméti Televízió: 07:00 Hírős Hírek ism., 07:30 Választás - 9.SZ. választókörzet ism., 08:00 Hírős Hírek ism., 08:30 Választás - lO.sz. választókörzet ism., 09:00 KÉPÚJSÁG - benne óránként Hírős Hírek ismétlése, 12.00: HTV: Teleshop, 13.00: HTV: Heü filmajánló, kisfilmek, infopercek, 13.30: HTV: Nyitott Egyetem - Elődök és utódok, 14.00: HTV: Nagykörút - közéleti magazin Paor Lillával, 14.30: HTV: Bence-show - vendég: Siménfalvy Ágota, 15:00 HTV: Zodiákus, 17:00 HTV: A polgármester, 17:30 Csillagszem: Lord ism., 18:00 Magyar Vállalkozásklinika 5. ism., 19:00 Hírős Hírek - A hír igaz! 19:30 Városon kívül - magazinműsor, 20:10 Hírős Hírek ism., 20:30 HTV: Hírháló, 21:00 HTV: Utolsó harc - amerikai akciófilm, 23:00 Hírős Hírek ism., 23:30 Városon kívül ism. SZOLGALTATAS Váláskor visszajár az ajándék ház Zártkertes lakóingatlant ajándékozott fiának és családjának egy csemői előfizetőnk. Ha a fiatalok elválnak, visszakérheti-e tanyáját? - kérdezi olvasónk. Négy éve ajándékozta hivatalosan fiának és menyének az ingatlant. Tizenkét éve házasok, három gyerekük született, de megromlott a házasságuk - mesélte az idős hölgy. A családfő nemrég elköltözött feleségétől, a gyermekek az asszonynál maradtak. Ha nem rendeződik a család helyzete, és a fiatalok tényleg elválnak, a nagymama szeretné visszakapni tulajdonát. Ebben a rovatban nemrég megírtuk, hogy a hatályos jogszabályok szerint vissza lehet követelni az ajándékot, illetve a helyébe lépett dolgot, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékozó az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és enélkül az ajándékozásra nem került volna sor. Olvasónk azt kérdezi, hogy az ő esetére vonatkozik-e mindez. Továbbá, hogy mi a törvényes módja az ajándékozási szerződés felmondásának, illetve az ajándékba adott ingatlan visszakövetelésének.- Az érintett jól értelmezi az általam korábban leírtakat: vonatkozhat az adott ügyre a polgári törvénykönyv hivatkozott rendelkezése - válaszol Györ- kis István ügyvéd. - Ingatlan esetében a tulajdonjog-vissza- származtatási okiratot kell aláírniuk a feleknek ahhoz, hogy a tulajdonjog ismét az ajándékozóé legyen. Amennyiben a megajándékozott fél nem lenne hajlandó visszaadni az ajándékot, akkor az olvasó a bíróságon keresetet indíthat, ahol bizonyítania kell, hogy azért adta ajándékba menyének az ingatlant, mert azt gondolta, mindvégig házastársa marad a fiának, és ennek hiányában nem adta volna tanyáját ajándékba. A szakember mindenképpen javasolja, hogy a kérdező keressen egy jogi végzettséggel bíró személyt, aki a részletek tudatában megfelelő tanáccsal tud szolgálni a konkrét esetre vonatkozóan. POPOVICS ZSUZSANNA Telefon: 06-76/518-216 email: Zsuzsanna, popovi cs@petofinepe.hu OLVASÓI ÜZENETEK SMS: 06-30/324-8466 £3 Kedves M. S.! Tisztelt Janó! Nem irigykedni kell a más munkájára. A lehetőség megvan, hogy ki-ki az legyen, ami akar: tanár, rendőr, katona vagy tűzoltó! Egyébként 25 év a szóig, idő az egyenruhásoknál. A munkát meg senki nem veszi el tőled! A munkaadó az „isten”. Ő dönt, hogy téged foglalkoztat, vagy egy nyugdíjas rendőrt v. katonát. Üdv: Pepe El Bocs! Felüljárót akartam írni! Viszont úgy látom, hogy a bakin kívül egyik jelölt sem reagált rá! Sajnálom, hogy megint tudtak valamit kitalálni, hogy az idős emberektől hogyan lehet a kopogtatócédulát elkérni. KSM E Helyes, ha az új kormány vizsgálja a régit. Én gyorsítanám a többmilliárdos Kulcsár-ügyet is. Üdv: L. F. E Ágasegyházán az eddig volt faluházat (ezután mi lesz, nem tudni) felújítják. Szépséghibája Kutatások szerint nincs összefüggés a Hold fázisai és az éjszakai pihenés között. Egymástól független számos vizsgálat megállapította, hogy nem mutatható ki kapcsolat a telihold és az átvirrasztott éjszakai órák között. az, hogy a munkálatokat idegenek végzik. Pedig a községben is vannak építési vállalkozók, akik szívesen elvégezték volna a munkát. Szerintem a helyieket kellene előnyben részesíteni, mivel ők fizetik az iparűzési adót a községnek. Lehet, más is közrejátszott, hogy nem a helyiek kapták meg a munkát. Tisztelettel: T. F. Igazmondó E A kunbaracsi 60 éves évfordulóra rendezett ünnepség nagyon szép és jó volt. Köszönjük a rendezőknek a szép szüreti mulatságot és mindent. Üdv: Kati néni E A panelpályázatokat az ön- kormányzat hibájából utasították el, a polgármester csak akkor kezdett futkosni utána, miután az ellenzék erre felszólította. E Tisztelt Janó! Tudomásom szerint ez hamarosan megszűnik. 30 év után mehetnek nyugdíjba, és már a főiskola sem száLegutóbb osztrák résztvevőkkel kutatták a lehetséges összefüggést, a vizsgálatok alanyai hat éven át vezettek alvási naplót. Az eredmények kimutatták, hogy nem áll fenn kapcsolat a holdfázisok és az alvás között. A mit munkaviszonynak. Egyébként te is mehettél volna rendőrnek vagy katonának, miért nem tetted? Katona anyukája E Tisztelt Kecskeméti Városvezetők! Miért hiszik, hogy Kecskeméten minden pozitív dolog csak a Fidesz érdeme? Ez a kiadott színes újság is mindannyiunk pénzéből finanszírozott, és csak a Fidesz-rajongókról szól. A városért mások is tettek! Elég nagy a város adóssága, ne szépítsék a dolgokat! Egy városi lakó E Húsz évvel nem mentek nyugdíjba a rendőrök. Könyör- gök, irigységből ne kezdjék már ezt a témát újra! Most lesz új törvény. Ha akar a kormányzat, akkor majd változtat, de valamivel csábítani kellene az újakat is. E A mai szerződéses katonák a reptéren szégyenletesen kevés bért kapnak. Nemhogy nyugdíjba nem mehetnek korán, hanem például 45 évesen indoklás nélRegensburgi Egyetemi Klinika alvásszakértője elmondta: az pusztán önbeteljesítő jóslat, hogy teliholdkor valóban rosszul alszunk. A Holdnak olyan csekély fénye van, mint pár lámpának. Ezért nem lehet az égitest kül utcára tehetik őket. A civil életben ekkor lesznek pályakezdők. A régi rendszer is túlzás volt, de ami most folyik, az is. E Tisztelt Rózsa Úr! A csapat péntektől vasárnapig wellnes- selt Pápán, és kaptunk egy négyest! Nem luxus ez? Nagyon gyenge teljesítmény a játékunk! Futballedző kell ide! Akire a játékosok felnéznek, nem le! Üdv: T E Klikkezés folyik a KTE-nél. Nincsenek erőnléti edzésekkel megterhelve a játékosok, van idejük agyalásra. Meg kéne futtatni a fiúkat, mint az agarakat. Csak nem műnyulat kell előttük húzni, hanem a fizetésüket. A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENETEKET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE. számlájára írni, ha valaki teliholdkor hánykolódik az ágyában - tette hozzá Jürgen Zulley. Egyszerűen nem szabad arra gondolni, hogy telihold van, és ilyenkor az ember rosszul alszik - mondta egy szakember. ■ WExmmrm SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.). Megtalálja régi önmagát. A magánügyeit képes könnyedén kézbe venni. Ennek már a gondolata is gyógyító hatással lesz Önre. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Figyeljen oda a múltjával kapcsolatos gondolataira. Ha nem sikerült egy célja, most még összejöhet. Tanuljon a már megélt dolgokból! SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Alaposan elmarad a munkájával, mert képtelen összpontosítani. Egy új ismeretség jelentős változás elindítója lesz az életében. NYILAS (XI. 23—XII. 21.). Már tudja, hogy milyen döntést fog hozni egy ügyben, ami régóta aggasztja. Ha sikerül megbarátoz- ni ezzel a lépéssel, akkor megtenni már gyerekjáték lesz. BAK (XII. 22-1.20.). A barátságok, kapcsolatok fontos helyet töltenek be életében. Az igaz barátok jóban-rosszban az ember mellett állnak. Most a szeretet egy kevés önzéssel párosul. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). A jelenlegi bolygóaspektusok hatására jóérzés tölti el, ha érzelmekről beszélget. Mély őszinteség hatja át szeretetét és szerelmét. HALAK (II. 21-111.20.). A Hold a Halakban van, és ön rendkívül érzelmes. Ez egy romantikus időszak pz életében. Változtasson egy kicsit a megjelenésén, hogy még vonzóbb legyen. KOS (III. 21-IV. 20.). A szerelmi életén uralkodó aspektusok kedvezőek. Viszont nagyon hiányzik egy barátja, akivel régebben minden apró részletet meg tudtak beszélni. bika (IV.21-V.20.). Valakinek tisztességes szándékai vannak önnel a szerelemmel kapcsolatban. Egy barátság átalakul szerelemmé anélkül, hogy tehetne ellene. IKREK (V. 21—VI. 21.). Felszíni nyugalom veszi körül. Úgy érzi, hogy szüksége van néha lazításra, hogy felkészüljön a következő történésekre. Terveket szövöget és álmodozik. RÁK (VI.22-VII.22.). Megbántódik társa viselkedése miatt, de ez csak az utolsó csepp a pohárban. Feszültségét oldja egy kisebb utazás. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Sok feladat szakad a nyakába. Egyre nagyobb akadályokat kell le- küzdenie. Észjárása pontos és világos, ami elősegíti a kommunikációt. VÍZÁLLÁSJELENTÉS A Tisza tegnap Szolnoknál 187, Csongrádnál 183 centis volt. A dunán Budapestnél 292, Paksnál 247, Bajánál 402, Mohácsnál 427 centis vízállást mértek. A rossz alvásért nem a telihold a felelős kutatás Az osztrák résztvevők hat évig alvási naplót vezettek MOZIMŰSOR Malom mozi: SAMMY NAGY KALANDJA - A TITKOS ÁTJÁRÓ 3D (KN) 12.30, 14.45 DRÁGÁN ADD A RÉTEDET (KN) 12.00 ÚJRAKEZDŐK - SZERELMES SZINGLISZITTERT KERES (12) 14.00 A KAPTÁR - TÚLVILÁG 3D (ló) 16.45.19.00. 21.15 HÉTMÉRFÖLDES SZERELEM 13.00, 15.15, 17.30, 19.45 CHARLIE ST. CLOUD HALÁLA ÉS ÉLETE (12) 16.00, 18.00 A KARATE KÖLYÖK (12) 12.45,15.30,18.15 STEP UP 3D. (12) 13.30, 19.30 RAGADOZÓK (ló) 20.00,22.00 KUTYÁK ÉS MACSKÁK 15.30 EREDET (16) 21.00 AZ UTOLSÓ LÉGHAJLÍTÓ 3D 17.30 AVATAR 3D (16)21.30 A KILENCEDIK LÉGIÓ (ló) 22.00 GARABOLY VÍZBEN TISZTÍT KÖTÖTT KABÁT PERCY BYSSHE SHELLEY VERSE S HÉTFŐ, ANGOLUL SZEGÉLY NÉMET Ő, HA NŐ L ▼ MUSZKA ► ▼ ESZTÉTIKUS ► SOHA, NÉMETÜL ► MEGTETT ÚT LENGET l FŰTETLEN FÁRADT, KIMERÜLT ► ▼ IDEGHÁRTYA ► ▼ CSÓKOL, RÉGIESEN VITÉZ GANÉJ ANGOL SÖRFÉLE ► ▼ FOLYÓ.... MEDER L ▼ RÖVID BÚCSÚSZÓ RÖVID MORZEJEL ► ▼ LEHULL PLISZÍROZ ► ▼ l EHHEZ HASONLÓ ► KISMÉRTÉKŰ ENYHÜLÉS 7 °C Kiskőrös. Kalocsa 21 °c 7-X Bácsalmás 20 X 8 X Bács-Kiskun megyében ma reggel ködfoltos, délelőtt változóan napos, helyenként kissé még felhős, délután és éjjel szép, derült Idő lesz. Eső nem esik. Jelentős szél nem fűi A jellemző hőmérséklet reggeli minimuma 7, délutáni maximuma 21, csütörtök reggeli minimuma 10 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön, pénteken napos „vénasszonyok nyári időre számíthatunk. Szombaton, vasárnap, hétlön előreláthatóan jelentős záporok, hidegfront, lehűlés valószínű. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a ködben minden távolabb látszik a valóságosnál (Ha egyáltalán látszik.) A levegőben lebegő aprú vízcseppek fénytörése okozza a jelenséget. Bőzésnél kikerülésnél ezt is figyelembe kell venni. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd, További folyamatos helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 15-16 °C Tisza 13-17 X Balaton 16 °C Velencei-tó 16 X Fertő 17 X Tisza-tó 15 X Pollen Gombák magas Parlagfű közepes Üröm alacsony