Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-21 / 220. szám

SPORT 15 PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 21, KEDD Találkozó a Kecskeméttel, majd a bajai szurkolókkal Dupláztak a kiskunhalasiak kézilabda A hölgyek hazai pályán, a férfiak Félegyházán nyertek Hepp Kupa-mérkőzéssel kezdő­dik a hivatalos kosárlabdaévad a bajai hölgyek számára a Dr. Posta Sándor Sportcsarnokban. Holnap 18 órakor a Kecskeméti KC-t fogadják Peresztegi Nagy Ákos tanítványai, akik a sorozat első mérkőzésén, a Szeged ottho­nában vereséget szenvedtek. Csütörtökön este fél 7-től pedig szurkolói ankétot tartanak a csarnokban, erre várják az ér­deklődőket, támogatókat a klub vezetői és játékosai. A tervek szerint itt tartja alakuló összejö­vetelét a B közép, ez alkalomból az egyesület vezetősége megle­petést készít elő. ■ K. T. Ma forduló lesz a női asztalitenisz- Extraligában Ma mindkét, megyebeli extrali­gás női asztalitenisz-csapat baj­noki mérkőzést játszik. Az Uni- ver-KTE hazai környezetben fo­gadja a BSE együttesét, a meccs igazi rangadónak ígérkezik, amely 17 órakor kezdődik a Bal­ia József Sportcsarnokban. Az Akker Plus Soltvadkert Egerben lép asztalhoz, szintén 17 órakor. A napokban jelentő­sen megerősödött az Ambrus- csapat, hiszen leigazolták a kí­nai Shi Jiant, aki már a tavasszal is együtt edzett a vadkertiekkel. Annyira jól érezte magát az Ambrus lányokkal, hogy most visszatért Kínából, és Vadkertre igazolt. Shi Jian még nem szere­pelt európai együttesben, ma párosban mutatkozik be. Az NB I-ben újonc Univer-KTE férficsapata megszerezte első győzelmét. Harczi Zsokék az MTK-t verték 11:7-re. ■ Ambrus Kriszti: ma, az egriek ellen Kokas Viktória (labdával) remekül játszott a Csömör ellen, tizenegy alkalommal talált be a kapuba Kettős halasi sikert ho­zott a hétvégi bajnoki for­duló. Az NB I/B-s hölgyek hazai környezetben ver­ték a Csömört, az NB Il-es férfiak idegenben a Kis­kunfélegyházát. Zsámbóki Dóra Kiskunhalason találkozott egy­mással a KNKSE és a Csömör csapata az NB I/B Keleti csoport­jának második fordulójában. KISKUNHALASI NKSE-CSÖMÖR 30-20 (17-9) NB I/B-s női kézilabda-mérkő­zés, Keleti csoport. Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Szécsi, Szőke. Kiskunhalas: Pethő - Virág 4, Kokas 11/3, Barna 5, Kurgyis 3, Karsai R. 2, Toplak 3 Csere: Ju­hász 2, Gál, Nagy, Tóth, Katona. Edző: Varga József Kiállítások: 8, illetve 10 perc Hétméteresek: 3/3, illetve 3/2 Varga József együttese nem kezdett túl jól: a csömöriek égé- . szén a 10. percig vezettek, ami­kor Kokás büntetőjével egyenlí­teni tudott a halasi gárda (5-5). Innentől már a KNKSE uralta a játékot, hiába kért időt a 20. § percben (11-7) a csömöriek | edzője, Majoros Gusztáv, a hala- í siak vezetése a félidő végéig egy- J re magabiztosabb lett, 17-9-es 1 állással fordultak a csapatok. A második félidőt ismét a csö­möriek kezdték jobban, az első 5 percet 5-2-re nyerték. Később a halasi lányok magukhoz ragad­ták a kezdeményezést, és. a kö­zönség nagy örömére gyönyörű gólokkal tömték ki a csömöriek hálóját. A mérkőzés végén csak az volt a kérdés, hogy meglesz-e a 10 gólos különbség a két csa­pat között, ami nem sokkal a vé­ge előtt egy szerencsés találat­nak köszönhetően biztossá vált. A halasiak közül kitűnt Kokas Viktória, aki 11 gólig jutott, és valamennyi hetesét belőtte, vala­mint Pethő Renáta, aki a meccs egésze alatt magabiztosan vé­dett, és fél tucat ziccert fogott. Varga József: - Most két hét pihenő jön, próbálunk tovább építkezni. Voltak mélypontjaink, melyeket szorosabb meccsen nem engedhetünk meg magunk­nak, ezen fogunk dolgozni! Az NB 1/B-ben újonc Kecske­méti NKSE Inárcs-Örkény ellen idegenben 26-19 (12-8)-as ve­reséget szenvedett, míg ugyan­ebben az osztályban a Kalocsai KC férficsapata a fővárosban a PLERII. együttesétől kapott ki 37-27 (15-10)-re. A harmadik vonalban, azaz az NB II-ben megyei rangadóra ke­rült sor Kiskunfélegyházán, ahol a Kiskunhalas vendégszerepeit. A találkozó szoros csatát hozott, a vége 28-27 (14-13) a vendé­geknek. A legtöbb gólt a hazai­aknál Palásti 7/4, Pintér 5, Tajti 5/1, a halasiaknál Berta 10/1, Kanyik 7/2, Harkai 3/1 lőtte. NB Il-es eredmények, férfiak: Mizse KC-Gyömrő 31-25, Kis- kunmajsa-Ujkígyós 37-34,. Nők: Bácsbokod-Medgyesegy- háza 42-31, Abony-Abo- nett-Soltvadkerti TE 38-16. Lionel Messit pihenőre küldte Ujfalusi Egy hétre harcképtelenné vált Lionel Messi, a címvédő FC Bar­celona futballsztárja, amikor csapatával 2-1-re legyőzte az Európa Liga-bajnok Atlético Madridot a spanyol bajnokság 3. fordulójában. A mérkőzés hajrá­jában Tomas Ujfalusi csúnyán le­talpalta az első gólt szerző ar­gentin csatárt, akit hordágyon vittek le a pályáról, majd később mankóval bicegett a csapatbusz­hoz. A hazaiak cseh védőjét kiál­lította a játékvezető. „Bedagadt a bokája, de az első tesztek szerint nincs törése - je­lentette ki Josep Guardiola, a ka­talánok vezetőedzője. - Ami Uj- falusit illeti, a képek önmagu­kért beszélnek. Messi a legbe­csületesebb futballista, akit is­merek, ő csak játszani akar.” Az Atleticót irányító Quique Sanchez Flores szerint a cseh lé­giós alig várta, hogy bocsánatot kérhessen tettéért: „Nagyon sajnálom, ami tör­tént, a labdára mentem, nem volt bennem semmi szándékosság” - mentegetőzött Ujfalusi. Messi a héten nem, de a jövő szerdai BL-meccsen már játszhat. ■ Mindkét fehértói tekecsapat pont nélkül zárt Váratlan vereség a koszovói ringben ökölvívás Bácskái nélkül esélytelen volt a Vasas-Kecskemét vegyes csapat Nem volt a szerencséjük a kun­fehértói Köszolg SC tekéseinek a bajnokság hétvégén rendezett harmadik fordulójában. A női csapat a szuperligában Székesfehérvárra utazott a Köfém SC együtteséhez, ahol ki­élezett küzdelemben 6:2 arány­ban maradtak alul. A Köszolg pontszerzői: Kiss Melinda 554 fa, Tímár Edina 554 fa. A férfiak - szintén a szuperli­gában - Kunfehértón fogadták a Szegedi TE csapatát. A meccs elején a Köszolg SC játékosai szorosan követték az. ellenfelet. Bár az első kör után csak néhány ponttal voltak lemaradva a sze­gediektől, végül 8:0 arányú vere­séget szenvedtek. ■ Zs. D. Nem várt meglepetés született Koszovóban: a válogatott ökölví­vókkal teletűzdelt Vasas- Kecskeméti SC vegyes csapat 9:5-ös vereséget szenvedett a BoxingONE Championship-soro- zatban. A kecskemétiek közül 57 kg- ban Lakatos Róbert - bár a bal szeme alatti monokli jelezte: ka­pott ő is - egyhangú pontozással verte Kreshnik Kokollarit úgy, hogy még számoltatott is rá. Kisváltósúlyban (64 kg) erő­sen lejtett a hazai ring, méghoz­zá Burim Hasani felé Varjú György ellenében, így nyerhetett 3-1-es megosztott pontozással. Szépségtapaszként az olimpi­ai és vb-ötödik Szellő Imre (81 kg) a második menetben sérü­lés miatti feladásba hajtotta be­le Aleksander Rámát. Összesítésben viszont 9-5-ös koszovói diadal született, hiszen Bácskái Balázs távollétében a Va­sas öklözői közül mindössze Darmos Józsefnek sikerült egy döntetlent elérnie a legnehe­zebb, a 91 kg-os súlycsoportban. Eredmények: 57 kg: Kreshnik Kokollari-Lakatos Róbert (0:2). 60 kg: Liridon Zeqiri-Ráth Miklós (2:0), 64 kg: Burim Hasani-Varjú György (2:0), 69 kg: Esmer Bilalli-Szimler Áron 2 (2:0), 75 kg: Alban Bermeta- “ Vass Tamás (2:0), 81 kg: A. Ra- 5 ma-Szellő Imre (0:2) 91 kg: C. 1 Dema-Darmos József (1:1). ■ Szellő Imrén semmi sem múlt, ő Koszovóban is fölényesen győzött Takács Mária rekorddal lett a világ legjobbja súlyemelés Takács Mária világcsúccsal aranyérmet nyert a lengyelországi Ciechanówban rendezett masters világbajnokságon. Takács pályafutása 40. vb- érmét gyűjtötte be - szakí­tásban 76, lökésben 97 (ez új világrekord), összetett­ben pedig 173 kg-ot ért el - a 40-44 évesek között. Újonc tesztpilóták mutatkoznak be forma-1 Újonc tesztpiló­tákkal bővül a Forma-1 mezőnye: a Virgin istállónál már pénteken munkába áll a 25 éves belga Jerome D’Ambrosio, a Saubernél pedig a jövő év elejétől kap szerepet a 19 éves mexikói Esteban Gutierrez. Zsivoczky Attila élete első bajnoki aranya atlétika Megszerezte pályafutása első országos bajnoki címét tízpróbában az Európa-bajnoki ezüst-, világbajnoki bronzérmes Zsivoczky Attila, aki sé­rülések miatt három év után versenyzett újra végig tízpróba-viadalt, bár 7708 pontos eredménye még elmaradt 8 554 pontos országos csúcsától. Törökországban nyertek a magyar bringások HEGYIKERÉKPÁR Két-két arany- és ezüstérmet nyer­tek a magyar krosszváloga- tott tagjai a törökországi Manisában rendezett Cl-es kategóriájú nemzetközi via­dalon. A férfiaknál Parti András, a nőknél pedig Benkó Barbara győzött, míg Buruczki Szilárd és Dósa Eszter második lett. A tizenkettes volt a „telitalálatod’ totó A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. fogadási hét nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy és 13 találatos nem . volt. Az egy darab 12-es, 2 845845 forintot, a 11-esek 91800 forintot, a 10-esek pedig 13 590 Ft-ot nyertek. Fehérasztalnál végre egyeztetett a KTE és a KSE A Kecskeméti TE honlapja közle­ményben értesítette a szurkoló­kat, hogy tegnap délelőtt fehér­asztalnál megegyezett a labda­rúgóklub és a három szakosz­tályt: a röplabdázókat, a kézilab­dázókat és a kosarasokat foglal­koztató Kecskemét SE vezetése abban, hogy a jövőben - ameny- nyiben csak a két egyesületen múlik - nem ütközik majd a két csapat mérkőzése. Az elmúlt idő­szakban ugyanis ez néhányszor előfordult, némi bosszúságot okozva azoknak a szurkolóknak, akik mindkét csapat meccsére kíváncsiak. így remélhetőleg az október 9-ei kosarasbajnoki-nyi- tány és a KTE-Haladás-meccs is „elkerüli” egymást. ■

Next

/
Thumbnails
Contents