Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-09 / 210. szám
9 /^) 2010. SZEPTEMBER 9.. CSÜTÖRTÖK ELETMOD A sótlan élet sokkal egészségesebb táplálkozás A kisgyermekek az ajánlott nátrium többszörösét fogyasztják el naponta Komoly betegségeket előzhetünk meg, ha alaposan odafigyelünk a szervezetünkbe bevitt só mennyiségére. Munkatársunktól Gyermekeinket már a kezdetektől a helyes sófogyasztásra kell nevelnünk, hiszen az első évek táplálkozása nagymértékben befolyásolja későbbi étkezési szokásainkat. Magyarországon el- rettentőek a statisztikák, az 1-3 éves gyerekek az ajánlott 500 mg nátriummennyiség többszörösét fogyasztják el naponta. Ennek egyik fő oka, hogy egyéves kortól a kicsik ugyanazt az étrendet kapják, mint szüleik, holott ebA klinikai halál vízióit oxigénhiány okozza A klinikai halálból Visszatérők gyakran számolnak be ragyogó fényről és testen kívüli élményekről. Amerikai orvosok szerint ilyenkor leáll a vérkeringés, az agysejtek nem jutnak oxigénhez, és vészjelzéseket adnak le egymásnak - és az agy vizuális központja ezeket a hullámokat fordítja le. Egy kutatás során ellenőrzött körülmények között vizsgálták a halál előtti utolsó pillanatok történéseit eutanázi- ás eseteknél. A mesterséges életben tartás lekapcsolása után figyelték meg a betegek agyának viselkedését. Az utolsó pillanatok kiugró agyi aktivitása ilyenkor is megfigyelhető volt. A kutatók a jelenség mögött a neuronok oxigénhiányát sejtik. Ahogy a vérkeringés megszűnik, az agyban leesik a vérnyomás és az agysejtek felélik az utolsó oxigéntartalékaikat is, a neuronok vészjeleket adnak le egymásnak és az agy többi részének, míg végül összeomlik az egész rendszer. Ezek az agyhullámok jelennek meg az EEG-n, és az orvosok szerint ezeket fordítja az agy vizuális központja mennyei fénynek, testen kívüli állapotnak, vagy ha mélyen vallásos az illető, az ő vüágnézetének megfelelő fantáziaképet állít elő belőle az agya. Az agysejtek ebben az állapotban még nem szenvednek visszafordíthatatlan sérüléseket, ezért képesek visz- szaemlékezni ezekre az emlékekre a klinikai halálból visszatért emberek. ■ Klinikai halál ha a szívműködés és a keringés leáll, ezáltal az életfontosságú szervek vérellátása megszűnik, a klinikai halál állapotáról beszélünk, amely addig tart míg visszafordítható, tehát a beteg újraéleszthető. Ez átlagosan 4-5 perc. ben az időszakban a még fejlődő szervezet igényeihez kellene összeállítani az étkezéseket. A gyerekek harmada vashiányosán étkezik és túl sok cukrot fogyaszt, a picik 1 és 3 éves kor között az ajánlott nátrium meny- nyiség 3-4-szeresét fogyasztják. A túlzott sóbevitel károsíthatja a kisgyermekek még fejletlen veséjét, és rossz hatással van vérnyomásukra is. A magas vérnyomás legfontosabb kockázati tényezője jelenleg a túl sok só fogyasztása. A magas sóbevitel a vérnyomásemelő hatástól függetlenül is növeli az agyvérzés, a vesebetegség és a bal kamrai izomtömeg-vastagodás kockázatát. Hazánkban a felnőtt lakosság körében végzett felmérések szerint 2,5 millió embert érint a magasvérnyomás-betegség. Ezért fontos, hogy már egészen fiatal korban tudatosan sózzuk ételeinket, illetve olyan alapanyagokat válasszunk, melyek konyhasót nem vagy csupán csökkentett mértékben tartalmaznak. Figyelnünk kell arra is, hogy a baba nem kis felnőtt, 1. Só helyett használjunk zöldfűszereket 2. Sós rágcsálnivalók helyett adjunk natúr olajos magvakat, szeletekre vágott zöldséget, gyümölcsöt 3. ízesített tejtermékek helyett adjunk natúr szervezete nehezebben birkózik meg a nagyoknak szánt „só- dömpinggel". Jelenleg a lakosság sóbevitelének 77 százaléka feldolgozott élelmiszerekből, nem pedig a hozzáadott sóból ered. Az alapvető élelmiszereink közt kiemelten magas sótar- talmúak közé soroljuk a kenyetermékeket, tejalapú gyerekitalokat 4. Sós felvágottak helyett natúr sonkát vegyünk 5. Használjunk friss zöldségeket, az előre elkészített termékek nátriumtartalmát mindig ellenőrizzük így csökkentsük a bevitt só mennyiségét reket, pékárukat, sajtokat, juh- túrót, húskészítményeket, fűszerkeverékeket, félkész ételeket, sós süteményeket, rágcsálnivalókat. Az élelmiszerek konyhasótartalmát úgy számolhatjuk ki, hogy a címkéjükön található nátriumtartalmat 2,5-del megszorozzuk. A konyhasó napi ajánlott fogyasztási mennyisége gyerekeknek 1,2 g, felnőtteknek pedig 5 g. A gyermekek számára készült élelmiszerek nátriumtartalma szabályozott, ezért azokat fogyaszthatják naponta többször is. Túl sós tejtermékek helyett érdemes a piciknek tejalapú gyermekitalt adni, hiszen minden tápanyagot optimális meny- nyiségben tartalmaz, beleértve a nátriumot is. A túlzott sóbevitel káros a piciknek HIRDETÉS Paletta M szolgáltatáscsomag meghatározott díjcsomagokkal ■ Digitális vagy analóg TV ■ Mobiltelefon-előfizetés ■ Otthoni internet ■ Vezetékes telefon egy csomagban havi díjért Minden együtt az új élményekhez Hogy mostantól senki ne maradjon le az új élményekről, új csomagunkban mind a 4 szolgáltatásunkat együtt, egy csomagban, egy havi díjért kínáljuk. Hozd hozzánk, vond össze otthoni TV-, mobiltelefon-, otthoni internet valamint vezetékes telefon előfizetésedet, így a T-Home és a T-Mobile egyedülálló közös Paletta szolgáltatáscsomagjával jobban járhatsz! A Paletta szolgáltatáscsomag igénybevételének további részletes feltételei vannak, ezeket teljes körűen az üzletekben és a weboldaláinkon (www.t-home.hu és www.t-mobile.hu) tudhatod meg. Új szolgáltatások megrendelése esetén belépési díj és egyéb költségek megfizetése is szükséges lehet. 1 Mobile Kiválasztottak! Szerepelni fogok Katy Perry új videoklipjében!” •T • -Home A Paletta ajánlatok 2010. június 1-jétöl vissz avonásig érvényesek konszolidál! (azonos előfizető, egy számla, azonos telepítési hely) I Hőmet , I Mobile lakossági előfizetők számára a Magyar Telekom Nyrt. meghatározott szolgáltatási területén belül, műszaki felméréstől függően. Adott Paletta szolgáltatáscsomagba kötelező bevonni egy tévé-, egy vezetékes internet-, egy vezetékes telefon és egy mobilfelefon-előfizetest. Egy elpfi/oló:. kizárólag egy Paletta szolgál tatáscsomag tagja lel iet. A vezetékes telefon Paletta díjcsomag GSMRLL technológián és új ISDN vonalon nemígenyélhetőésa Patella szolgáltatáscsomag kedvezményei mellett ma díjkedvezményt biztosító kedvezmény nem vehető igénybe. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO S< MOTOR SZERDA UTAZÁS ►CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD «.NEVELÉS Szilvával a jó emésztésért a SZILVA AMELLETT, hogy ízletes, rendkívül gazdag káliumban, vasban és magnéziumban. Magas rosttartalma pedig - különösen megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása mellett - segítheti az egészséges emésztést. A kedvező élettani hatások mindig függnek az elfogyasztott gyümölcs mennyiségétől. Új siker az AIDS elleni harcban Oj hív-kezelést fejlesztettek ki izraeli kutatók, amely elpusztítja a vírussal fertőzött emberi sejteket. A felfedezés áttörést eredményezhet az AIDS elleni harcban. Kiemelten fontos a D-vitamin pótlása ÚJ KUTATÁSOK szerint a D- vitamin kétszáznál is több gén működését befolyásolja, köztük olyanokét, amelyek a rák vagy az autoimmun betegségek kialakulásával függnek össze. Érdemes fokozott figyelmet fordítani arra, hogy megfelelő mennyiség jusson belőle a szervezetünkbe. Az őszibarack áldásos hatásai az ŐSZIBARACK kitűnő csodaszer a száraz és fáradt bőrre. Antioxidáns hatásával a bőrt is hidratálja. Magas szelén- és cinktartalma serkenti a köröm és a haj növekedését.