Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-09 / 210. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 9., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Bandazajtól hangos a kecskeméti Szimferopol tér Hétszáz bringa tűnik el tolvajtempó A megelőzésben a rendőrség is tanácstalan Ismét adnak útravalót a tehetséges gyerekeknek ► Folytatás az 1. oldalról- Nagyjából tudom, hogy kik vannak abban a bandában, akik este itt lógnak. Ők tényleg nem a bicósok közül kerülnek ki. A montisok már átszoktak a mű­kerti pályára, mások meg a főté­ren bandáznak. Akik ide járnak,- robogókkal, gyalogosan - azok többnyire itt laknak a környéken- mondta el az egyik lány, aki ép­pen egy kis délutáni lógásra meg cigiszünetre érkezett diáktársa­ival a térre.- Mi itt nem csinálunk komo­lyabb balhét. Nem tudom, miért fáj az némelyeknek, ha leülünk a padokra, lépcsőkre, egy-egy ci­gire, aztán dumálunk, röhö­günk. Arról én is hallottam, hogy egy csaj alatt eltört az egyik pingpongasztal amikor ráült, de szerintem az sem di­rekt rongálás volt - csatlakozik a beszélgetésünkhöz az egyik srác. A Szimferopol téren lakók másra vágynak.- Mi csak azt a nyugalmat és csendet szeretnénk vissza, ami régebben jellemző volt a térre és a környékre. Legalább időnként este erre járhatnának a rend­őrök, hogy ők is lássák, tapasz­talják: nem túlozzuk el, valóban itt hangoskodnak, dorbézolnak a fiatalok. így ment ez egész nyá­ron, és iskolaidőben sem sokkal jobb - összegez az egyik lakó. Gázrobbanás veszelye miatt zárták le az utat Néhány órán keresztül nem használhatták teljes szélességé­ben az autósok a Soltvadkertet és Kiskőröst összekötő utat. Gáz­vezeték-szakadás miatt lezárták a rendőrök a Kiskőrös felől Soltvadkert irányába vezető út­szakaszt, egészen az 53-54-es főúti körforgalomig tegnap. A gázvezeték Kiskőrös határá­ban még délután 3 órakor hibá­sodon meg, és azóta szerelték a szakemberek. A gázrobbanás ve­szélye miatt semmilyen jármű­vet nem engedtek a rendőrök az útszakaszra. A rendőrségtől ka­pott tájékoztatás szerint csak szerdán este indult meg újra a forgalom az érintett szakaszon. ■ Merész az a kecskeméti, aki mostanában kerékpár­ral indul útnak a városban. Elsősorban nem balesettől kell tartani, hanem attól, hogy gyalogszerrel, bicikli nélkül kulloghat haza az ember a nap végép, ^ drót- szamárról a tolvajok gon­doskodnak... Noszlopy N. Miklós Csak összehasonlításképpen: a kecskeméti kapitányság terüle­tén ellopott autók száma már évek óta száz alatt van. Igaz, hogy nem lehet egy napon emlí­teni a kettőt, a 600-700 ellopott kerékpár azonban - vetítve egy 100 ezres városra - még statisz­tikailag is iszonyatosan sok.- Ez az a fajta bűncselekmény, aminél még tippet sem tudnunk adni a tulajdonosoknak arra, hogy hogyan lehetne megelőzni­ük - folytatja Karasz Csaba. - Az ellopott kerékpárok 80 százalé­kát ugyanis annak ellenére vi­szik el, hogy a tulajdonos lezár­ta, illetve zárt helyen - például la­kóépület közös helyiségében - tárolta. A tolvaj mindent megtesz annak érdekében, hogy a kisze­melt kerékpárt ellopja. Vasárnap például a Szauna Hotel előtti tá­rolóban lezárt kerékpárt egy fá­ról letört ágdarabbal próbálta meg kinyitni a 14 éves tolvaj. Őt sikerült tetten érni. A fiút egyéb­ként egy héten belül már a har­madszor vontuk eljárás alá. Ő is azt példázza, hogy kerékpárt ál­talában fiatalkorúak, vagy gyer- mekkorúak lopnak. Rossz hír a károsultaknak, hogy a rendőrség a legritkább esetben találja meg az ellopott kerékpárt. Még akkor is, ha is­mert a vázszáma. A hétvégén pél­dául rendőrök vették körbe a kecskeméti nagypiac területét. Minden befelé és kifelé tartó ke­rékpárt ellenőriztek. Óráig tar­tott a munka, azonban körözött kerékpárt mégsem találtak. A rendőrök úgy gondolják, hogy a lopott kerékpárok zöme neppere­ken keresztül külföldre, de a schengeni határon belülre kerül. Vagy esetleg eladják egy másüt magyar nagyvárosban. A kecskeméti ügyészségen épp a napokban készült el vád­irat egy kerékpártolvaj ellen. A bűnöző arcátlanságára jellemző, hogy az ügyészséggel szomszé­dos lakóházban tárolta a lopott kerékpárokat. Úgy bukott le, hogy a Rákóczi útról - ez, és a belváros volt a fő vadászterülete - ellopott egyik kerékpár tulajdo­nosa követte a Mátyási utcába, majd kihívta a rendőröket. A fér­fi ellen benyújtott vádiratban 14 kerékpárlopás szerepel. A rendőrség szorgalmazza, hogy felügyelettel ellátott kerék­pármegőrző pontok létesüljenek Kecskeméten. Akár például egy nyugdíjas néni, vagy munkanél­küli férfi által felügyelve.- Kerékpárokat főként nagy­városokban lopnak - mondja er­ről Nyíkos Tamás, a megyei főka­pitányság szóvivője. - Kis tele­püléseken ugyanis hamarabb fel­figyelnek a tolvajra. Sokat segíte­ne, ha a nagyvárosban is figyel­mesebbek lennének az emberek. Amikor például azt látják, hogy erővágóval „munkálkodik” vala­ki egy kerékpártárolóban, azon­nal jeleznék ezt nekünk. Megoldás a regisztráció? ideiglenes kerékpár-regiszt- rációs állomást hoz létre még ezen a héten, Kecske­mét főterén a városi kapi­tányság. A Tqurist Police pavilonban október 15-ig le­het bemutatni és regisztrál­ni a kerékpárokat. FEUEGYZiK a típusát és a vázszámát, a tulajdonos adatait, valamint lefényké­pezik a kétkerekűt. Majd regisztrációs sorszámot ad­nak a rendőrök. Az ötlet gyakorlati haszna: ha ellop­ják a kerékpárt, elég lesz majd akár csak telefonon közölni az ügyelettel a re­gisztrációs számunkat. A fénykép és az adatok alap ján azonnal elrendelhetik a kerékpár körözését. Kassai László ezredes, Kecskemét kapitánya bizakodik: re­ménykedik abban, hogy so­kan fogják regisztrálni a kerékpárjukat. utca 30. zárt lépcsőházából a napokban három bicikli tűnt el, egyetlen éjszaka alatt. Csak a ■ ön hogyan vigyáz a biciklijére? a Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: , 1 BA0N.hu Wr A szavazás eredményét a következő számunkban közöljük. lakat lógott a csövön. A Dombi Lajos Több éves szünet után ősztől új­ra támogatja a kecskeméti SOS Gyermekfaluban nevelkedett te­hetséges gyerekek és fiatalok ta­nulását és továbbtanulását a Kecskeméti Útravaló Alapítvány. A nehéz sorsú, tehetséges fiata­lok anyagi támogatását segítő alapítványt 10 évvel ezelőtt hív­ta életre Josef von Ferenczy és fe­lesége, Katharina von Ferenczy. Az alapítvány több éves szünet után most új kuratóriummal állt össze: Szécsi Gábor alapítványi elnök valamint Merász József ügyvezető mellett Zombor Gábor polgármester is a kuratórium tagja lett. Az alapítvány még az idén szeretne átadni 250 ezer fo­rintot annak a tehetséges, SOS­es faluban nevelkedett diáknak, aki tanulmányi, sport, művésze­ti, vagy egyéb területen kima­gasló eredményt ért el, és a tá­mogatás összegét továbbtanulá­sára szeretné fordítani. Az alapítvány újraindulását bejelentő sajtótájékoztatón Zombor Gábor elmondta: a jövő­ben egyre nagyobb figyelmet szeretnének fordítani a város­ban a tehetséges fiatalok támo­gatására, ezért hamarosan elké­szül egy komplex tehetséggon­dozási stratégia Kecskeméten. ■ M. A. Agrárminiszteri ajánlással főzik a birkapörköltet Pénteken a testvérvárosi kül­döttségek fogadása, az új kiskun kapitány avatása nyitja a Szentmiklósi napok kulturális és gasztronómiai fesztivált Kunszentmiklóson. A nap továb­bi részében sportrendezvények, hangversenyek várják a kikap­csolódni vágyókat. Szombaton reggel az ébresztő ágyúszó után Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ajánlja a publikum fi­gyelmébe a nevezetes birkafőző versenyt. A Kálvin téren egész nap könnyűzenei együttesek, helyi kulturális csoportok, is­mert előadóművészek szórakoz­tatnak. Vasárnap főleg a sport- központ kínál érdekességeket, lesz búvárbemutató s ott tartják a legerősebb emberek vetélke­dőjét is. ■ M. J. Ketchup Akadémiát tartott az Univer paradicsom 5700 tonna ketchupöt gyártanak évente Főzőshow-val, színpadi műsor­ral és játékos vetélkedőkkel szí­nesített rendezvényt tartott szer­dán az Univer Product Zrt. kecs­keméti telephelyén. A vidám, könnyed hangulatú találkozón minden a paradicsomról és a ketchupről szólt Az Univer, a Paprika és a Ma­jonéz Akadémia után ezúttal Ke­tchup Akadémiát rendezett a pa­radicsom betakarításának apro­póján. A meghívott partnerek - termesztők, beszállítók, forgal­mazók - kötetlen formában bő­víthették paradicsomtermesz­téssel és ketchupgyártással kap­csolatos ismereteiket, és tölthet­tek együtt pár kellemes órát. A rendezvényen Marosfi Főzőshow keretében mutatták be a ketchup sokoldalúságát Györgyné, az Univer Product Zrt. értékesítési és marketing ve­zérigazgató-helyettese hangsú­lyozta: a ketchup az Univer egyik legnépszerűbb terméke, és ennek gyártásában is piacve­zető pozícióra tör a kecskeméti székhelyű cég. Az Univer Product - mint a körzet egyik legjelentősebb felvásárlója - át­lagosan évente 20-25 ezer ton­na, 100 százalékban magyar ter­melőktől származó nyers paradi­csomot dolgoz fel, emellett részt vesz a termesztőkkel közösen a hozamok növekedést szolgáló el­járások kidolgozásában. Mint megtudtuk, a cég évente átlago­san 5700 tonna ketchupöt gyárt. Az Univer Ketchup Akadémi­áján számtalan érdekesség el­hangzott a paradicsomból ké­szülő ételízesítőről. Többek kö­zött azt is megtudhatták az ér­deklődők, hogy a ketchup szó a kínai ke-tsiap, a maláj kechap és az indonéz ketjap szavakból ere­deztethető, ám a távol-keleti or­szágokban az ételízesítő még el­sősorban halból, ecetből és só­ból készült. Ezeket a szószokat a XVII. századi angol és holland hajósok fedezték fel, és vitték magukkal nyugatra. Az első is­mert, paradicsomból készült ke­tchup receptjét egy amerikai or­vos jelentette meg 1804-ben, ezt követően indult el világhódító út­jára a szósz. A partnertalálkozón nagy si­Paradlcsompiramls építésében is versenyeztek a résztvevők az Univer Ketchup Akadémián kert aratott a közönség körei­ben a Momentán társulat rög­tönzéseken alapuló előadása. A műsort ezenkívül ketchup felhasználásával készülő éte­lek főzőbemutatója, paradi­csomgúla építése és ízletes kóstoló tette teljessé. a

Next

/
Thumbnails
Contents