Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-08 / 209. szám
Autóreklám lett a KRESZ-ből 959-szer bukó nagymamiból Dél-Koreai autó-reklámfilmhős lett abból a nagymamából, akinek csak 960. próbálkozására sikerült levizsgáznia KRESZ-ből. A 69 éves nőt a Hyundai autógyár szemelte ki magának „reklámvivőnek”, miután páratlan figyelemmel kísérte szinte az egész ország az asszony rendkívüli kitartását, sőt, tavaly február óta már a világsajtóban is többször híre kélt. Pedig 2009 februárjában még csak a 771. bukásán volt túl. Követte még további 188, de aztán a 960. próbálkozáson sikerült a bravúr. A nagymama számára 2005 áprilisa óta vált mindennapossá a KRESZ-vizsgázás, ám ez már egy ideje a múlté. A gyakorlati részen hamarabb jutott túl. Az autósiskola virágcsokorral köszöntötte „törzstanulóját” a jogosítvány átvételekor. Oktatója szerint nem kell félni tőle, nem lesz az utak réme, mivel a gyakorlati rész sokkal jobban ment neki, mint az elmélet. A Hyundai egy reklámfilmjében szerepelteti a nagymamát, a reklámot pedig főműsoridőben sugároztatja tévécsatornákon - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. ■ HIRDETÉS CÖE.NI LE. pénzváltó @ MoneyGram Kecskemét, Dobó krL 8. (Centrál Passage Üzletház) Valuták EUR USD CHF Vétel 281.0000 220.0000 217.5000 Eladás 288.9900 227.9900 225.4900 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: szeptember 7. Befektetési arany értékesítés. Tel: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. www.cornergroup.hu BEIRATKOZÁS 17-ÉIG FRANCIA és ANGOL NYELVTANFOLYAMOKRA. Franciakuckó Kecskemét, Katona József tér 18. 2. em. 220. T.: 76/415-184 M.: 06-20/470-42-32 ______www.franciakucko.hu nM St randizom-bajnokság Testépítők versenyeznek a Velence nevű tengerparti strandon, Los Angelesben. Kaliforniában kedvelik a body buildinge- reket, hiszen az állam kormányzója Arnold Schwarzenegger, aki a világ leghíresebb testépítője volt. Kérdés, hogy a képen látható urak közül lesz-e majd valaki kormányzó? A húszórás menetek után lezuhanyozott Üj-zélandi lett a világ legjobb favágója Nyolcvanhárom órán át, csaknem szakadatlanul sütött krumplit egy belga sültkrumpli- árus, és ezzel tizenegy órát rávert az eddigi rekordra. Az 53 éves Chris Verschueren óránként öt perc pihenőt vehetett igénybe, amivel nagyon okosan gazdálkodott. A péntek reggel kezdett tevékenységet húsz órán át megszakítás nélkül folytatta, majd 100 perc szünetet tartott, és azalatt alapos zuhanyt vett. A továbbiakban is 10-20 órás sütési szakaszok következtek, majd némi felfrissülés. Hétfő este dőlt ki végleg, másfél tonna sült krumpli elkészítésével a háta mögött, és számos égési sérüléssel az ujjain. A sikeres rekordkísérlet közben a brüsszeli helyszínen folyamatosan történt az előállított termék árusítása, csomagonként egy euróért. A bevétel egy részét Verschueren a Leuveni Egyetem klinikájának adományozta. A belgák egyébként legalább olyan büszkék a sült krumplijukra, mint sörükre vagy csokoládéjukra. ■ Az új-zélandi Jason Wynyard bizonyult a világ legjobb favágójának az idei sportfavágó-világbaj- nokságon, amelyet ezúttal Ausztriában, a üroli St. Johannban rendeztek. A második helyen a német Robert Ebner végzett, harmadik pedig a cseh Martin Komarek lett. A házigazda Ausztria versenyzőjének, Josef Laiernak be kellett érnie a 15. helyezéssel. Huszonegy országból 100 sportoló vett részt a Stihl Timbersports Series nevű vüágversenyen, amelyen hat - három fejszés, és három fűrészes kategóriában - kellett összemérni a tudást több ezer néző előtt. Sportfavágásban hagyományosan a tengerentúliak járnak az élen, mivel Észak-Ame- rikában és Ausztráliában már 1985 óta rendeznek ilyen versenyeket, míg Európában csak 2001 óta. A cseh Komareknek például az amerikai nyílt sportfavágó bajnokságon a legjobb európaiként csak a hetedik helyre futotta. A tiroli St. Johannban két éve már favágó Európa-bajnoksá- got is tartottak. ■ SZUPEREXPRESSZ BORFELVÁSÁRLÁS! KP fizetéssel. T.: 06- 20/5451-694-------------------------------------------------------------------------------*1106959* EL VESZETT Kiskörösön egy fekete puli kutya mellkasán fehér folttal. A megtaláló jutalomban részesül. Érdeklődni lehet: 06-30/316- 1615-------------------------------------------------------------------------------*1107830* KÖ RBÁLÁS szalma szállítva. Telefon: 06- 20/3934-567 —-------------------------------------------------------------------------*1107818* MADÁCH út 2. szám alatti családi ház eladó vagy kiadó Soltvadkerten 06-70/2231-906-------------------------------------------------------------------------------*1107827* NB MÉHCSALÁD 20 kaptár eladó. 06-70/541- 6775-------------------------------------------------■------------r-------------*1107690* a Pirosk a vöröshagyma eladó. 06-30/5457- 188-------------------------------------------------------------------------------*1107758* RÉ PASZELET és farok szállítva. 06-30/3303531-------------------------------------------------------------------------------*1107828* B 30 db malac eladó. Érdeklődni: 0670/229-5220-------------------------------------------------------------------------------*1107822* SZ ALAGFŰRÉSZT vennék, elektromos meghajtásút. I: 06-30/9250-858--------------------------------------------------------------------------------*1107654* ZALAGYÖNGYE Kecskeméten eladó. 1: 0630/9557-101--------------------------------------------------------------------------------*1107844* 4 DB egyéves üsző eladó. Választott bikaborjú csere érdekel. 06-20/4425-367-------------------------------------------------------------------------------*1107826* mm nsmm vacsora - A szöszi közli a férjével, hogy este nem a nappaliban, hanem a ház túlsó végénél lévő teraszon vacsoráznak.- De miért? - kérdezi a férj.- Mert azt mondta a fogorvosom, hogy pár napig a másik oldalon egyek. taxi A nőcsábász taxist egy csinos, fiatal lányt inti le:- Kérem, vigyen el Balaton- keresztúrra!- Érdekes - válaszolja a taxis -, maga ezen a héten már a harmadik terhes nő, akit Balatonkeresztúrra viszek.- De én nem vagyok terhes! - tiltakozik a lány.- De nem is vagyunk még Balatonkeresztúron! csőcsere Egy tanárnál csőtörés van, hív egy vízvezeték szerelőt. A szerelő kimegy, egy fél óra alatt kicseréli a hibás csőszakaszt, majd a munkáért kér 40 ezer forintot. A tanár teljesen elképed:- Ez hihetetlen! Ennyit én, mint elismert tanár sem keresek egy hét alatt! Mire a szerelő:- Tudom, én sem kerestem ennyit, amíg tanár voltam! indián A rezervátumban egy indián fekszik az úton, a fülét az útra tapasztva. A turisták köré gyűlnek.- Chevrolet, floridai rendszámmal, fehér színű, horpadt a lökhárító, négy sápadt arcú ül benne.- És ezt mind hallás alapján állapította meg? - ámul- nak el a turisták.- Dehogy, nincs két perce, hogy elütött. KÁRTÉRÍTÉS - Először jöttek a dohányosok és beperelték a dohánygyárakat, mert tüdőrákot kaptak a cigarettázás- tól. Aztán jöttek a kövérek, akik beperelték a gyorséttermeket, mert elhíztak az ételtől. Azt hiszem, én meg beperelem a sörgyárakat az összes ronda nő miatt, akikkel részegen lefeküdtem. A Domro Borgazdaság Kft. almát vásárol fel 26 Ft/kg áron, azonnali fizetéssel. Előzetes egyeztetés: 06-20/990-8110 Telephely: Tabdi, Bucka dűlő 202. A trombózisából felépült Szabó Péter néhány percet már játszhat a Csurgó ellen