Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-07 / 208. szám

SPORT PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 7„ KEDD Borsi négyszer talált a csólyosi kapuba labdarúgás megyei ti. osztály észak A végére teljesen kiengedtek és átengedték a terepet az alpáriak Jó rajtot vett Tiszaalpár a bajnokságban. Négy talál­kozóból három alkalom­mal győztesként hagyta el a pályát és csak egy ve­reséget szenvedett. Ez az elmúlt évi teljesítmény­hez képest jelentős válto­zást jelent. Szentirmay Tamás Langyosan kezdődött a találko­zó. Húsz percig szinte semmi sem történt a pályán. A játéko­sok egymás hibáiból éltek, mind a két félnél sok volt a pon­tatlan átadás. Az első igazán ve­szélyes helyzetet a csólyospá- losiak dolgozták ki. Tűz alá vet­ték Verebélyi kapuját, de min­dig csak a védőket találták el a labdával. Válaszul az alpáriak Borsi révén, a 23. percben meg­szerezték a vezetést. Negyedóra elteltével ismét a gyors lábú hazai csatár jeleske­dett. Kulmantól kapott remek labdát, és a jobb alsó sarokba lőtt 2-0. Két perccel az első fél­idő befejezése előtt a hazai játé­kos szinte lekoppintotta előző akcióját és 3-0-ra változtatta az eredményt. Baranyi József (labdával) csereként állt be. Nem volt veszélyes a kapura, de több alkalommal is két védővel találta magát szembe. A második félidő ott folytató­dott, ahol az első befejeződött. Borsi Sándor nagyon elemében volt, az ő nevéhez fűződik a ha­zaiak negyedik találata is. A 62. percben a tizenhatos sarkánál kapta meg a labdát, igazított egyet rajta, majd kilőtte a bal alsó sarkot 4-0. Három perccel később Varga a tizenhatoson belül buktatta Tamásit, amiért tizenegyes járt. A büntetőt Bor­si végezte el, de lövését Vörös hárította. A hazaiak kiengedtek és Répás révén a 80. percben gól értek el a csólyospálosiak, 4-1. A 86. percben A. Furus negyven méterről lőtt kapura, Verebélyi elnézte és a kapujá­ban kötött ki a játékszer 2-4. Az első húsz percet leszámít­va változatos játék folyt a pá­lyán. Különösen Borsi volt ele­mében, aki rendre jól használ­ta ki gyorsaságát, és nemcsak helyzeteket alakított ki, de ered­ményes is volt. Sokat köszön­hettek neki csapattársai. A ven­dégek a négy bekapott gól után sem adták fel, és két gólt is tud­tak szerezni. Talán ha Borsi nem játszik, akkor szorosabbá tudták volna tenni az ered­ményt. így azonban megérde­melt hazai győzelem született. Tiszaalpár - Csólvospátos 4-2 (3-0) Tiszaalpár Verebélyi - Fábián, Dévai, Hekkel, Kovács J. (Magony), Németh (Gyón), Tamási, Pásztor, Kulman (Baranyi), Borsi (Kovács E), László. Edző: KádárTibor. Csőlyospálos: Vörös - Andricz, Novikov, Á. Furus, Sándor (Both), Baranya, Répás N., Horkai, Rúzsa, Repkó, Varga. Edző: Kondáker Ferenc. Tiszaalpár, 150 néző. Vezette. Minda R. (Czeller, Csontos). Gól: Borsi 4, ill. Répás, Á. Furus. Sárga lap: Kulman, ill. Á Furus. Kitűnt: Borsi, Dévai, Tamási, ill. Andricz, Á. Furus. Ifjúsági eredmény: 7-0. Kecel - Jakabszállás 4-1 (4-0) Kecel: Nagy - Doszpod (Rumán), Ficsor, Sendula (Prucser), Molnár (Font), Sárközi, ■ Horváth, Orcsik, Jungwirt, Bada (Vargacz), Putnyik (Windecker). Edző: Szabó Attila. Jakabszállás: Kovács - Kocsis B., Gulyás, Tö­rök (Vígh), Molnár, Torbavecz (Szilágyi), Tí­már, Baranyi, H. Szabó, Palásti (KocsisI), Átrak. Játékos edző: Torbavecz József. Kecel, 100 néző. Vezette: Barta (Polgár, Bor­nemissza). Gól: Jungwirt 3, Doszpod, ill. H. Szabó. Sárga lap: Sárközi, ill. Gulyás, Tímár. Kitűnt: Jungwirt, Sárközi, Ficsor, ill. Molnár, Baranyi. Ifjúsági eredmény 5-3. Nvárlőrinc - Pálmonostora 1-0 (0-01 Nyáriőrinc: Varga (Kocsis) - Dávid, Bera T, Bálint, Csernák, Molnár P„ György, Böde (Bimbó I.), Bukovinszki, Bera A., Bimbó A. Edző: Bende József. Pálmonostora: Mindák (Papp Z.) - Papp L, Hugyi, Pozsár L, Kovács L, Szabó, Seres, Mészáros, Barta (Bartucz),Tóth (Ürmös), Koncz. Edző: Csincsák Zoltán. Nyáriőrinc, 100 néző. Vezette: Bállá (Rácz, Törőcsik). Gól: Bimbó A., Sárga lap: Csernák, Bimbó A., ill. Szabó, Seres, Mészáros, Tóth, Koncz. Piros lap: Bimbó A. Kitűnt: Bukovinszki, György, Molnár, ill. PappZ., Ür­mös, Koncz. Ifjúsági eredmény 7-0. Kkfházi Vasú. - Lakitelek 0-2 (0-11 Kkfházi Vasutas: Pelikán - Nyerges, Szabó (Masa), Földes!, Zs. Juhász, Nemcsók, Soós, Abonyi, Horváth, Nagy, Kovács (Kiss). Edző: Fütyü Illés. Lakitelek: Terjéki - Tóth (Vankó), Seres, Ko­vács, Kalics, Gazdag, Pólyák, Makra, Lángos (Subicz), Verebélyi, (Tánczos), Győri (Ma­gyar). Játékos edző: Gazdag Attila. Kiskunfélegyháza, 80 néző. Vezette: Zsebő (Horváth, Csontos). Sárga lap: Horváth, Zs. Juhász ill. Tóth, Makra. Piros lap: Soós. Gól: Gazdag, Pólyák. Kitűnt: Terjéki, Gazdag, Kalics, Pólyák. Ifjúsági eredmény: 2-4. Harkakötönv - Helvécia 3-3 (2-2) Haikakötőny: Feketü - Horváth, Szőke, Murá­nyi, Molnár (Kürti), Beke Á„ Szluka, Herman (Tóth), Gyenizse, Czifrák, Török, (Zsubori). Játékos edző: Herman László. Helvécia: Körtvélyesi - Komáromi, Szabó (Vér), Nyakócza, ifj. Mata, Csorba (Lénárd), Kovács, Nagy, Kontár (Király), Kis, Bíró (Dom­bi). Edző: Mata József. Harkakötöny, 170 néző. Vezette: Apró (Benedeczki, Minda). Gól: Czifrák, Török, Tóth, ill. Bíró (2), Nagy. Sárga lap: Beke, Czifrák, Kürti, ill. Kovács, Nagy. Kitűnt: Horváth, Sző­ke, Czifrák, Tóth, ill. Bíró, Szabó, Nagy. Ifjúsági eredmény: 2-1. Városföld - Kecskeméti LC 6-0 (2-0) Városföld: Vörös - Balogh, Huber (Márics), Ma­rosvölgyi, Jaskó (Térjék), Sáfár, ifj. Sáfár (Ker­tész), Ronkó, Lapéta (Domokos), Kovács Zs. (Seres), Nagy L. Játékos edző: Sáfár Sándor. Kecskeméti LC: Fekete - Komonyi, Engel, Szalai, Kellő (Pályi), Bodor, S. Juhász, Kovács I, Kiss (Korenyika), Csema (Katona), Bállá (Halász). Edző: Karakas Ferenc. Városföld, 150 néző. Vezette: Tóth Cs. (Vincze, Kolozsvári). Gól: Ronkó 2, Jaskó, Marosvölgyi, Térjék, Kertész. Sárga lap: Sá­fár, Nagy L, Kertész, ill: Halász. Kitűnt: Huber, Marosvölgyi, Jaskó, ill: Kiss. Ifjúsági eredmény: 4-1. Tabdi - Laiosmlzse 0-2 (0-1) Tabdi: Házi - Judák, Beregszászi, Tóth R., Szekér, Galántai, Szántói (Fábián), Vincze, Gaál, Soproni (Seres), Szlovák. Edző: Bácsi László. Lajosmizse: Csontos - Mata Á. (Csorba), Kun, Guttyan, Nagy T. (Halász), Árva, Mata Z. (Dodan), Sajó L, Dóka, Sajó A., Mihut. Edző: Faragó Gyula. Tabdi, 150 néző. Vezette: Atyánszky (Rácz, Szlavikovics). Gól: Mata Z., Sajó A. Sárga lap: Galántai, Szlovák, ill. Árva, Mihut Piros lap: Tóth R. Kitűnt: Szlovák, ill. Csontos, Sajó L.Árva, Mata Z„ Dóka. Ifjúsági eredmény: 1-0. Bugac - Tiszakécske 1-1 (1-1) Bugac: Cseh A. - Szabó T. (Dénes, Kecske­méti), Grezsa, Szele, Tholt, Seregély, SiberZ. (Szikora), Jókai, Szabó N., Polgár, Szabó Á. (dömötör). Edző: Siber Mátyás. Tiszakécske: Cseh V. -Tapodi, Juhász, Varga, Anka, Ország, Hoffman, Bagi L, Tóth T. (Habony), Kovács P. (Bertalan), Fórizs (Mo­solygó). Edző: Zsidai István. Bugac, 100 néző. Vezette. Herczeg(Baráth, Ficsór). Gól: Polgár, ill. Bagi. Sárga lap: Grezsa, Jókai, ill. Ország, Haabony, Fórizs. Ki­tűnt: Szele, ill. Juhász, Varga. Ifjúsági eredmény 0-7. Megye II. osztály, észak 1. Nyáriőrinc 4 4 0 0 9-2 12 2. Városföld 4 3 0 1 10-2 9 3.Tabdi 4 3 0 1 11-4 9 4. Tiszaalpár 4 3 0 1 16-11 9 5. Harkakötöny 4 2 2 0 10-4 8 6. Kecel 4 2 1 1 14-7 7 7. Tiszakécske 4 1 3 0 9-5 6 8.Bugac 4 1 3 0 4-3 6 9. Lakitelek 4 2 0 2 ' ‘ 4-3 6 10. Lajosmizse 4 1 1 2 4-6 4 11. Jakabszállás 4 1 1 2 7-12 4 12. Pálmonostora 4 0 3 1 3-4 3 13. Csőlyospálos 4 0 2 2 7-12 2 14. Helvécia 4 0 1 3 8-13 1 15. Kkfh. Vasutas 4 0 1 3 2-9 1 16. Kecskeméti LC 4 0 0 4 2-23 0 Megye II. osztály, észak- ifjúságiak 1. Városföld 4 4 0 0 19-3 12 2. Nyáriőrinc 4 3 1 0 15-5 10 3. Kecel 4 3 1 0 12-7 10 4. Tiszakécske 3 2 1 0 19-4 7 5. Tabdi 4 2 1 1 11-6 7 6. Lajosmizse 4 2 1 1 9-5 7 7. Lakitelek 4 2 0 2 13-11 6 8. Tiszaalpár 4 1 2 1 14-10 5 9. Kecskeméti LC 4 1 2 1 8-8 5 10. Helvécia 4 1 i 2 6-7 4 11. Jakabszállás 4 1 i 2 15-20 4 12. Harkakötöny 4 1 0 3 9-16 3 13. KKfti. Vasutas 4 1 0 3 7-15 3 14. Csőlyospálos 4 0 2 2 5-14 2 15. Pálmonostora 4 0 1 3 4-25 1 16. Bugac 3 0 0 3 2-12 0 Labdarúgó megye HL, eredmények GLOBÁL-PLASZT1K ÉSZAKI CSOPORT: Dunavecse-Tiszaug 3-1, Fülöpháza- Ballószög 2-1, Ágasegyháza-Kunadacs 2-2, ApsotagSoltszenümre 44, Fülöpszál- lás-Helvéciai Vállalkozók 3-0, Ballószögi Vállalkozók-Hetényegyháza 3-2, Kunbaracs-Tass 7-0, Szabadszállás-Miklósi GYFE 2-2. KELETI CSOPORT: Csengőd-Vadkert FC 04, Bócsa-Kiskunhalasi Spartacus 2-2, Tázlári-Kecel Senior 5-3, Orgovány-Kötöny SC 6-1, Kiskunmajsa-lászszentlászló 4-0, FiilöpjakathSzank 3-0. NYUGATI CSOPORT: Újtelek-Dunapataj 40, Miske-Foktő 5-2, Öregcsertő- Homokmégy 5-3, Dunaegyháza-Dunaszentbenedek 00, Úszód-Géderlak 3-2, Bátya-Kisszállás 1-3, Ordas-Fajsz 2-7. DÉLI CSOPORT: Tataháza-Kunbaja 1-7, Jánoshalma-Madaras 5-0, Gara-Kelebia 0-1, Nagybaracska-Csátalja-Dávod 1-3. Szabadnapos: Borota. LABDARÚGÁS - HÍD KONZOL MEGYE II., DÉL Baiaszentl. - Felsőszenti. 0-2 (0-1) Bajaszentistván: Farkas - Csabai, Losonczi, Onhausz (Fekete) Gergity (Kovács), Holczer, Bosnyák, Hangya II. (Radics), Kristolovics (Ki­rály), Hangya I., Török. Edző: Szólik Gábor. Felsőszerrtiván: Palásti - Répási, Gulyás, Mé­száros, Katymaracz, Kathi (Kovács) Ördög, Schnobl A., Hódos -Torma .(Tubrty) Schnobl K. (Kiss). Edző: Szűcs Zoltán. Bajaszentistván, 100 néző. Vezette: Aradi (Lang, Varga). Gól: Ördög 2. Sárga lap: Kristolovics, Losonczi, Onhausz. Kitűnt: Han­gya I, Török ill. Palásti, Ördög, Hódos. Ifjúsági eredmény: 1-0. Császártöltés - Érsekcs. 3-0 (1-0) Császártöltés: Szabadi G. - Kardos, Sendula (Filus), Jánosi, Barta, Szabadi Z., Farkas (Flaisz), Vata (Berger), Herczeg, Vinkó (Heibl, Gínál), Györgye. Játékos edző: Herczeg Róbert Érsekcsanád: Boda - Bajnok, Kenyeres, Kiss, Kasza, Schultz, Tóth Apáti, Kertész, Vidákovics (Novotnik), Taba (Tóth), Szabó. Edző: Koszorús János. Császártöltés, 250 néző. Vezette: Béleczki (Födi, Gönczi). Gól: Herczeg 2, Flaisz. Sárga lap: Kardos, Herczeg, Szabadi, ill. Bajnok, Kenyeres, Kasza, Kertész. Piros lap: Filus. KitűntJánosi, Herczeg, Györgye, ill. Kiss, Tóth Apáti, Kenyeres. Ifjúsági eredmény 2-0. Szeremle - Kunfehértó 1-4 (0-3) Szetemle: Fmhvirt- Badó, Snyehola (Palkó), Dányi, Király (Nagy Gy.), Kővári, Imre, Tokodi (Nagy G.), Majoros, Nyisztor (Soós), Konkoly. Edző: Tóth Attila. Kunfehértó: Maráczi (Német) - Bábud, Tarjá­nyi, Horváth, Szabó R. (Nagy K.), Bozsóki V., Szilágyi, Grácz (Szabó G.), Szklár, Huszár (Brinszki), Bozsóki I. (Mészáros). Edző: Bada Pál. Dunafalva, 100 néző. Vezette: Kosár (Szabó G., Hágen). Gól: Tokodi, ill. Tarjányi 2, Szilágyi, Grácz. Sárgalap: Kővári, Imre, Ma­joros, Konkoly. Kitűnt: Bozsóki V., Tarjányi. If­júsági eredmény: 3-2. Mélykút - Dusnok 2-1 (2-01 Mélykút Gavlik - Kissi, Kiss M., Szabó, Pilcsuk, Vörös, Gieszinger (Gyetvai), Snyehola Á. (Horváth), Snyehola B. (Doszpod), Velez (Bényi), Beszedics. Játékos edző: Velez Attila. Dusnok: Bakula - Droblyen.Tóth, Sátrán, Mihalik, Jagicza (Bogárdi), Bolvári D., Bolvári Z (Tamaskó), Jagicza I, Kristály (Droblyen), Turcsik. Játékos edző: Sáfrán Ferenc. Mélykút, 80 néző. Vezette: Stefánovits (Nasz, Nagy). Gól: Tóth (öngól), Gieszinger, ill. Jagicza. Sárga lap: Kiss M. Gieszinger, Snyehola Á., Snyehola B., ill. Mihalik, Bolvári, Turcsik. Kitűnt: Szabó, Bényi, ill. Sáfrán, Bolvári D. Ifjúsági eredmény: 0-3. Sükösd - Nemesnádu. 3-3 (0-31 Sűkősd: Szabados - Molnár, Tölgyesi (Harsányi), Büte, Papp, Matity, Halász, Gmber, Kovács, Tamás (Nemes), Pesti. Edző: Nagy Endre. Nemesnádudvar László - Mezőfi, Fuszenecker, Sziegl, Harsányi, Kovács A (Metzinger), Kovács G., Vinter (Erdélyi), Melcher M., Tusori (Csicsmann), Melcher B (Metlecsák). Edző: Simon István. Sükösd, 350 néző. Vezette: Állaga (Serdült, Garai). Gól: Papp, Gruber, Pesti, ill. Melcher B. 2, Tölgyesi (öngól). Sárga lap: Tamás, Fuszonecker, Melcher M. Piros lap: Harsányi. Kitűnt:Gruber, Pesti, ill. László, Sziegl, Melcher M. Ifjúsági eredmény: 0-1. Jön az 5. forduló! Csávók - Szakmár 1-2 (0-1) Csávoly. Babicz- Katymarac, Bálind, Kiss, Simity (Romsics), Sánta, Tóth J., Szabó, Gé­mes, Rezsneki, Fenyvesi. Edző: Krascsenics Attila. Szakmár. Vörös - Kövesdi (Kanó), Kapi­tány, Tóth K., Varjú, Gubányi, András, Rab, Szalontai, Bús, Lisztmajer. Edző: Gubáni Ferenc. Csávoly, 200 néző. Vezette: Pólyák (Horváth, Szőke). Gól: Szabó, ill. András, Rab. Sárga lap: Katymarac, Tóth J., ill. Tóth K., Gubányi, Rab, Lisztmajer. Kitűnt: Babicz, Gémes, ill. András. Ifjúsági eredmény: 5-1. Bácsbokod - Bácsborsód 2-4 (0-0) Bácsbokod: Orosz - Salamon, Merkler (Újházi), Kollár, Kubatov, Papp, Tettinger Zs., Szabó M., Szabadi (Molnár), TettingerT., Ko­vács E. Edző: Szőcs Lázár. Bácsborsód: Tamási (Szöllősi) - Simon, Var­ga, Füstös, Bognár, Cifra, Mojzes, Mamu- zsics (Hamóczi), Murinyi (Füri), Szabó G. (Csontos), Orosz. Edző: Veverka Gábor. Bácsbokod, 200 néző. Vezette: Eke (Csákó, Kávai). Gól: Szabó M. 2, ill. Szabó G. 2, Mojzes, Csontos. Sárga lap: Kovács E., Sza­badi, ill. Varga, Füstös, Mojzes, Mamuzsics, Szabó. Kitűnt: TettingerT., Papp, Kollár, Sza­bó M., ill. Szabó G., Simon, Mamuzsics, Var­ga. Ifjúsági eredmény: 1-3 (0-2). Hajós - Katvmár 6-3 (2-1) ________ Ha jós: Sziegl - Földi (Kovács A.), Kovácsi, Ruff, Gyöngy, Birgány, Gyűrűsi (Torma), ifj. FollárdtZ., Pesti, Kohl (Csuppor), Császár. Edző: Follárdt Zoltán. Katymár: Rácz - Kurdi (Csépi), Pillér T. (Gyet­vai), Kovács, Rasztik, Gál, Györfi, Juhász, Tüske, Ribár, Berki. Edző: Horváth Ferenc. Hajós, 100 néző. Vezette: Bánáti (Hugyi, Tóth P). Gól: ifj. FollárdtZ. 3, Birgány, Gyűrűsi,Császár, ill. Rasztik, Tüske, Ribár. Sárga lap: Földi, Ruff, Pesti, ill. Rácz, Kurdi, Pillér T. Piros lap: Kovács, Rasztik. Kitűnt: Gyöngy, ifj. FollárdtZ., Pesti, Császár, ill. Ju­hász, Ribár. Ifjúsági eredmény: 13-0. Megye II. osztály, dél 1. Császártöltés 4 4 0 0 15-6 12 2. Szakmár 4 3 1 0 10-4 10 3. Kunfehértó 4 3 0 1 14-6 9 4. Hajós 4 3 0 1 14-8 9 5. Bácsborsód 4 3 0 1 12-8 9 6. Mélykút 4 3 0 1 10-8 9 7. Sükösd 4 2 1 1 11-7 7 8. Dusnok 4 2 1 1 6-5 7 9. N.nádudvar 4 1 1 2 9-10 4 10. Érsekcsanád 4 1 1 2 5-6 4 11. Bácsbokod 4 1 1 2 8-11 4 12. Csávoly 4 1 0 3 12-8 3 13. Bajaszentistván 4 1 0 3 4-8 3 14. Felsőszentiván 4 1 0 3 3-7 3 15. Katymár 4 0 0 4 7-21 0 16. Szeremle 4 0 0 4 3-20 0 Megye II. osztály, dél- i ifjúságiak 1. Császártöltés 4 4 0 0 17-2 12 2. N.nádudvar 4 4 0 0 15-2 12 3. Érsekcsanád 4 3 0 1 9-3 9 4. Bajaszentistván 4 3 0 1 7-8 9 5. Dusnok 4 2 1 1 11-4 7 6. Szakmár 4 2 1 1 10-10 7 7. Szeremle 4 2 1 1 9-9 7 8. Hajós 4 2 0 2 20-7 6 9. Sükösd 4 2 0 2 11-3 6 10. Kunfehértó 4 2 0 2 12-6 6 11. Csávoly 4 1 1 2 12-21 4 12. Bácsborsód 4 1 0 3 7-13 3 13. Mélykút 4 1 0 3 3-12 3 14. Bácsbokod 4 0 1 3 4-15 1 15. Katymár 4 0 1 3 2-22 1 16. Felsőszentiván 4 0 0 4 2-14 0 híd-konzol dél Szeptember 11. szombat, 16.30. Katymár- Szeremle, Kunfehértó-Csávoly, Felsőszentiván-Mélykút. Szeptem­ber 12. vasárnap, 16,30. Dusnok-Sükösd, Nemesnádudvar- Bácsbokod, Bácsborsód-Császártöltés, Érsekcsanád-Hajós, Szakmár-Bajaszentistván. észak, szeptember 11. 16,30. Lajosmizse-Harkakötöny, Pálmonostora-Tiszaalpár, Tiszakécske-Nyárlőrinc. Szeptember 12. vasárnap 16,30. Csólyospálos-Tabdi, Helvécia-Kecel, Jakabszállás-Városföld, Kecskeméti LC-Kiskunfélegyházi Vas­utas, Lakitelek-Bugac.

Next

/
Thumbnails
Contents