Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-01 / 203. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 1., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Ideiglenesen felmentették a bölcsőde vezetőjét A munka nem hull az ölükbe gépipar Kevesebb emberrel ugyanannyit termelnek a cégek Napok óta beszédtéma a kisgye­rekes szüló'k körében Kecskemé­ten: felmentették állásából a For­radalom utcai bölcsőde vezető­jét, Abonyiné ígért Évát. A szóbe­széddel kapcsolatban megkeres­tük dr. Kellermann Péter főor­vost, a kecskeméti alapellátás igazgatóját. A főorvos a napok­ban éppen a szabadságát tölti, de megkeresésünkre annyit megerősített: a bölcsődevezető ellen névtelen bejelentés érke­zett, ezért indítottak belső vizs­gálatot. A vizsgálat lezárultáig a bölcsődevezetőt ideiglenesen fel­mentették az állásából, az ügyet pedig átadták a rendőrségnek. Megkerestük a felmentett böl­csődevezetőt is, aki elmondta: a rendőrségi vizsgálat lezárultáig nem szeretne nyilatkozni, de bí­zik az igazságszolgáltatásban. ■ M. A. Halason hat évet kell várni térdprotézisre Kiskunhalason csaknem hat évet kell várni egy térdprotézis­re. A Heti Válasz 2007 óta min­den évben elkészíti az országos, megyei, fővárosi és a jelentő­sebb városi kórházak hivatalos adatai alapján az országos váró­listát, de ilyen mértékű növeke­dést még nem tapasztalt. ■ Ilyen mértékű növeke­dést még nem tapasz­taltak 2007 óta. 2007-ben, amikor az első lis­ták megjelentek, még csak né­hány hónapos volt a várakozás, de az idei csúcstartó a halasi kórház, ahol idén már 5 évet és 10 hónapot kell várni egy új térdprotézisre. Onnan 60 kilo­méterre, Kecskeméten ez csak négy hónap, pedig mindkét vá­ros lakóitól ugyanannyi egész­ségbiztosítási járulékot vonnak le. A kórházak a pénztelenség miatt tolják várólistákra a bete­geket. A gyerekek ellátását álta­lában nem késleltetik, de sok helyütt már a gyerekekkel sem tudnak kivételt tenni: a hetilap hat esetben talált két hónapos vagy még hosszabb várakozási időt a kicsiknél is. ■ A kecskeméti Bosalnál tavalyhoz képest tízszázalékos növekedés van, de a 2008-as szintet nem érik el A kockázatosabb iparágak­ról készült felmérés sze­rint hazánkban a legna­gyobb rizikónak a bútor- gyártás, a vendéglátás és az építőipar területén mű­ködő cégek vannak kitéve. Barta Zsolt Az elemzést végző Dun & Brad- street, nemzetközi cégminősítő a korábban válságágazatnak számító gépipart a legkevésbé kockázatos tíz gazdasági terület listájára tette. Talán túllendültek a nehézségeken a hazai beszál­lítók?- Munka van, de menni kell utána, és meg kell küzdeni érte - mondja Hugyecz Zoltán, a ke­rekegyházi Gorter Zrt. vezér­igazgatója. Tavaly 20 százalék­kal esett vissza a termelésünk, az idén viszont elérjük a 2008-as szintet. A korábbi 80 dolgozónk száma 59-re csökkent, most 64- en vagyunk, de ha beindíthatjuk a 3. műszakot a felületkezelő üzemben, akkor újabb 7-8 em­bert veszek fel - tette hozzá.- Tavalyhoz képest tízszázalé­kos növekedést látok, de a 2008- as szintet nem értük el - fogal­maz Sipos János, a kecskeméti Bosal cégek ügyvezető igazgató­ja. Erre az évre fejlesztéseket nem tervezünk tette hozzá. Alter Róbertné, a kiskunfél­egyházi Kunplaszt-Karsai Mű­szaki Műanyagipari Zrt. vezér- igazgatója azt mondja, hogy nyá­ron általában visszaesnek a meg­rendelések, de most náluk ez nem érződött. Szinte minden hé­ten kopogtattak olyan autóipari beszállítócégek kereskedői, me­lyek kisebb-nagyobb megrende­lésekre szerződnék. Meglátása szerint tavasz óta mintha bein­dult volna a szektorban a kon­junktúra. A Fordnak, Volvónak, Mercedesnek, Suzukinak is szál­lító vállalkozás, a Volkswagen cégnél nemrég TIER 1-es beszál­lítói kategóriát nyert el. Bár 2008- ban 330-an, most csak 257-en dolgoznak. Senkinek nem mond­tak fel, a nyugdíjasokat, illetve a határozott munkaidős dolgozó­kat elküldték. A Suzukinak be­szállító fajszi Pata József Gépgyár vezetője azt mondja, hogy július­ban, az esztergomi gyártól 8-10 százalékos megrendelés-növeke­dés érkezett, nem kizárt, hogy néhány fővel bővítik a termelést. Pata József cégvezető bízik a jö­vőben, egy új ezer négyzetméte­res csarnok megépítését tervezi új gépekkel - nyilatkozta lapunk­nak. A kecskeméti Axon Kábel­gyártó Kft. vezetője tavalyhoz képest 10-12 százalékos növeke­désről tájékoztatta a lapunkat. Szakolczai István azt mondta, hogy 2008. végén 14 embert küldtek el, a létszámuk 200 fő körül stabilizálódott, azóta szin­te változatlan. A tervek szerint a 2007-es termelési szintet az idén elérik. Nyirádi János, a kalocsai Kaloplasztik Műanyag és Gumi­ipari Kft. ügyvezető igazgatója viszont azt mondja, hogy nem éreznek jelentős megrendelés­növekedést a Suzukitől, viszont az Opelnek és a Daciának vala­mivel többet exportálnak, mint korábban. A szakképzett dolgozókat keresik a cégek a munkaerőigények hatvan százaléka fém-, gépipari cégektől és az építőipar­ból érkezik. Mindenekelőtt szakmunká­sokat keresnek, szakképzetleneket ke­vésbé. Még nem érződik a Mercedes au­tógyár elszívó hatása - mondja Bálint István, a kecskeméti munkaügyi kiren­deltség igazgatója. HIRSAV Új plébánost iktattak be Jánoshalma A Szent Anna Katolikus Általános Iskola lelki tanévnyitójának ün­nepségén iktatta be dr. Bá­bel Balázs Kalocsa-kecske- méti érsek, metropolita Nagyidai Zsoltot, a város ka­tolikus közösségének új ve­zető pásztorát. Az ünnepen jelen volt Bányai Gábor or­szággyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Köz­gyűlés elnöke, a helyi egy­házi képviselő-testület tagja is. (zsd) Sportcsarnokot avatnak a suliban Helvécia Jól kezdődik a tan­év a Feketeerdői Általános Iskolában. Ma, a tanévkez­déssel egy időben avatják fel az intézmény felújított sport- csarnokát. A nyáron az ön- kormányzat saját erőből fi­nanszírozta meg a munkála­tokat, melynek részeként teljesen felújították a pado­zatot is. A korszerűsítés mintegy 10 millió forintba került. Az ünnepélyes avatá­si műsor 10 órakor kezdő­dik. Az iskola más téren is „megújult”: rákötötték a szennyvízhálózatra. A külte­rületen lévő intézmény ko­rábban nem csatlakozhatott a községben három éve meg­épült gerinchálózatra, most azonban már minden feltétel adott volt hozzá. (S. H.) AGPS-késziiléket is magával vitte baja Egy lakásból vitt el is­meretlen tolvaj pénzt, éksze­reket, valamint egy GPS- készüléket. A bűncselek­mény hétfőn délután történt, a sértettnek okozott kár eléri a 900 ezer forintot. (M. Gy.) Egy kilométer után elkapták őket Bácsalmás Hőkamera segít­ségével, a határátkelőtől egy kilométerre fogtak el a bács­almási határrendészek két iraki férfit, akik okmányok nélkül, illegálisan akartak or­szágunk, így az Európai Unió területére lépni. Mindkettejü­ket őrizetbe vették. (M. Gy.) További hírek a BAON.hll hírportálon Az érszűkület jelentős életminőség-romláshoz vezethet új eljárás A statisztikák szerint a betegeknek kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktusra és a szélütésre A perifériás érbetegség, közis­mertebb nevén érszűkület, az ál­talános érelmeszesedés egyik megjelenési formája, amely eset­ben a vérkeringési zavar az alsó végtagban lép fel. Áz érszűkület előfordulásá­nak gyakorisága a korral együtt nő. Az alsó végtagon kialakult érszűkület akadályozhatja min­dennapi életünket, késői felis­merése a végtag elvesztéséhez, amputációhoz vezethet. Magyar- országon az amputációk száma évente közel 5000-re tehető az érszűkület miatt. A statisztikák szerint az ér- szűkületes betegeknél, kétszer nagyobb az esélye a szívinfark­tusnak vagy szélütésnek. Az ér­Fontos a betegség időben történő felfedezése mutatni. A romló alsó végtagi ke­ringés típusos tünete a járáskor a vádliban vagy a combban fel­lépő görcs, fáradtság- vagy ne­hézségérzés, fájdalom, amely pi­henéskor rövid idő alatt megszű­nik. Súlyosabb eset­ben a romló vérellá­tás következtében a fájdalom éjszaka, nyugalomban is je­lentkezhet, illetve a lábon nem gyó­gyuló seb, fekély is kialakulhat. Az időben megkezdett gyógy­kezeléssel megelőzhető lehet a mozgást akadályozó, az életmi­nőséget rontó súlyos végtagi ke­ringési zavar és az amputáció. A A kezelés telje­sen fájdalom­mentes, vala­mint a test meg­nyitása nélkül végezhető el. perifériás érbetegség megállapí­tása egyszerű, a diagnózis alap­ja egy egyszerű műszeres vizs­gálat, az úgynevezett boka/kar index mérése, amely tünetmen­tes esetben is alkalmas az érszű­kület megállapítására. Amennyiben megálla­pításra kerül az érszű­kület egy országosan alkalmazott fizio- terápiás eljárás, a Nashwan-Parasound eljárás segíthet. A ke­zelés alapja a megfelelő életmód mellett alkalmazott infra-, ultra és hallható hangot kibocsátó ké­szülékkel elvégzett kezelés. A kúra 20 alkalmas, melynek ha­tékonyságát orvoscsoport által elvégzett tudományos kísérlet igazol. A kezelés teljesen fájda­lommentes, valamint a test meg­nyitása nélkül végezhető el. Az eljárás alkalmazása mellett alap­vető fontosságú a dohányzás fel­függesztése, a rendszeres moz­gás, a koleszterinszint csökken­tése, az esetlegesen fennálló ma­gas vérnyomás és cukorbetegség megfelelő kezelése. A eljárás minden megyeszék­helyen, így Kecskeméten is a be­tegek szolgálatában áll. ▲ TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS: www.medhungry.com Tel: 06-30/694-4922, 06-20/224-4401, 06-70/290-3216,06-72/551-714 szűkület jellegzetes tünetekkel járhat, gyakori, hogy a járáskor fellépő lábikragörcsöt vagy erőt­lenséget a beteg a korral vagy ízületi panaszokkal magyaráz­za, és nem fordul orvoshoz. A fel­ismerést nehezíti az is, hogy a betegség sokáig tünetmentes maradhat, ebben a stádiumban csak szűrővizsgálattal lehet ki-

Next

/
Thumbnails
Contents