Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-06 / 182. szám

10 PROGRAMOK PETŐFI NEPE - 2010. AUGUSZTUS 6., PÉNTEK AJÁNLOK A csábító nyomozó egyetemista lány meggyil­kolása ügyében nyomoz Élodie. Feltűnik neki, hogy a szép fiatal áldozatot nem rabolták ki és nem is erő­szakolták meg. Az ügy nagy port kavar fel, mivel az ál­dozat egy ismert mágnás lá­nya volt. Élodie életveszély­be kerül. 21.00, Ml Vámpírnaplók miután Vicky vámpírrá válik, Stefan próbál segíteni neki. Igyekezne olyan élet felé te­relni a lányt, amellyel nem árthat az embereknek. Vi­cky képtelen csillapítani új vágyát, Elenára támad, ezért Stefan megöli. Jeremy kibo­rul. 22.25, RTL KLUB Tíízvonalban géppisztollyal tüzet nyit­nak Bordásra és Krisztára, amikor kilépnek az őrs ka­puján. A nyomozást vezető Kolonics tábornok sajátos elmélettel áll elő: szerinte a merényletet Bordás szer­vezte, hogy átverje a rendőr­séget. 21.05, DUNA TV Juhász Réka és Kéri Kitty ,-------------­Vi sszatért az igazságosztó knight rider Képernyőn az 1980-as évek kultikus sorozata Egykor David Hasselhoff vitte sikerre az autós igazságosztó kalandjait. Több mint két évtizeddel később a főhős fia ül a szuperjárgány kormánya mögött a TV2 szombati sorozatában. Tvr-hét Az eredeti Knight Rider című so­rozat producere, Glen A. Larson hetvenegy évesen újra felturbóz­ta a csodajárgányt. Az autót per­sze most is KITT-nek hívják, s napjaink igényeinek és a nézői elvárásoknak megfelelően kipo­fozták. Az új háromezres típus a Pontiac Trans Am helyett egy Ford Mustang Shelby GT 500-as. Mindenféle ketyerével és kütyü- vel felszerelték, s mondani sem kell, beszélni is tud, az eredeti hangja meglepően hasonlít Val Kilmerére. És amikor támadó üzemmódra kapcsolják, olyan futurisztikus csúcsjárgány lesz belőle, amelyet még a Denevér­ember is megirigyelhetne. Míg Batman örök, Michael Knight helyébe a fia lépett. Az történik ugyanis, hogy elrabol­ják a Pentagonnak titkos pro­jekten dolgozó tudóst. Az általa tervezett mesterséges intelli­genciájú autó pedig önálló élet­re kel. Elindul megkeresni a gazdája lányát, aki elvezeti majd Sarah gyermekkori barát­A KITT-ben most egy Ford Mustang Shelby GT 500-as szíve dobog Népszerű téma az 1982-86 között készült ere­deti sorozat négy évadot élt meg, amolyan városi legenda lett belőle. Az elmúlt évtize­dekben számos kísérlet tör­tént a felélesztésére. Készült több tévéfilm, hol Hasselhoff- fal (Knight Rider 2000), hol nélküle (Knight Rider 2010), majd egész csapat lépett szín­re, ez volt a Knight Rider Team (1997-98). .....rr-w já hoz, szerelméhez, aki nem más, mint Michael Knight fia, a volt iraki veterán, Mike. A kör tehát bezárult, nincs más hátra, mint becsatolni a biztonsági öveket. Mert bár Mike kezdet­ben vonakodik attól, hogy az ap­ja örökébe lépjen, a nézőnek egy pillanatig sem lehet kétsé­ge, hogy elvállalja a megbízást. Miközben a rosszfiúk a techni­ka minden vívmányával felsze­relt gépre hajtanak, a történet­be az FBI is beszáll. Sarah és Mike mellé csapódik Carrie Ruvai ügynök, a lány barátnője, majd a kör Torres ügynökkel, a számítógépzseni Billyvel és a nyelvész Zoe-val bővül. Ám együtt nem olyan okosak, mint a négykerekű masina, aki ha kell, Mike-kal, vagy akár nélkü­le is megoldja a feladatot. Ami igaz, igaz, az autót tény­leg többen ismerik, mint a Mike-ot alakító Justin Bruenin- get. A harmincegy éves színész a Nebraska állambeli St. Heléná­ban született. Éppen az egyik San Diegó-i McDonald’sben dol­gozott, amikor leszólította egy ügynök. Nem az FBI-tól, hanem egy modellügynökségtől. 2004- ben állt először kamera elé, kü­lönböző tévésorozatokban ka­pott kisebb-nagyobb szerepet. A házassága jól sikerült, a Knight Rider azonban csak egy évadot élt meg. így Justin Bruening to­vábbi pályafutása igazából csak most dől majd el. »tfiŐi l^iíSÖHÍ Izgalmas csavarok és váratlan fordulatok Mától péntek esténként némi mosolyszünet után folytatódik az élet a Mosoly utcai rendőr­őrsön. A Duna Televízió ugyan­is elkezdi vetíteni a Tűzvonalban című sorozat negyedik évadját. A hetedik, nyolcadik és kilen­cedik epizódot rendező Soós Pé­ter szerint dramaturgiai megol­dással sikerült kreatívan orvosol­ni a pénzhiányt. „Mindig emelni kell a tétet. Az évad részeit író Fonyódi Tibor visszatért egy ko­rábbi átvezető szálunkhoz, a Ró­zsahegyi-dokumentumhoz, amely a politikai elit és az alvilág összefonódásának a bizonyítéka. Attól, hogy ennek a megszerzésé­ért folyik a harc, belterjesebbé válik a történet. Egymás ellen harcolnak a szereplők, megint senki sem az, akinek látszik, megint nem világos, ki kivel van. Ettől izgalmas” - véli a rendező. ■ A sorozat negyedik évadja 12 új epizóddal várja a nézőket. A nyolcas körzet, illetve a KMCS figurái nagyrészt vissza­térnek, a BRFK és a nemzetbiz­tonságiak csapatát pedig tovább­ra is a Jordán Tamás által alakí­tott Kolonics erősíti. Lesznek to­vábbá Moszad-ügynökök, fegy­vernepperek és piti csirkefogók. Hogy Stohl András balesete mi­att Bokros őrnagy hogyan tűnik el a színről, az kiderül augusz­tusban a képernyőn! ■ ______üíiil__________^______ TE LEVIZIO-MUSOR 1 i tvr-hét. AJÁNLÁSÁVAL 2010. AUGUSZTUS 6., PÉNTEK *o kJ H hJ 'W fi 5.30 Top Shop 6.00 Menetrend (ism.) 6.25 Fókusz (ismétlés) © 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.05 Te vagy az életem (argentin sorozat) © 10.05 Top Shop 12.00 Híradó Déli kiadás 5.25 Teleshop 6.00 Alexandra-pódlum (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája © 9.10 Babapercek © 9.20 Telekvíz Telefonos játék 10.30 Teleshop 5.50 Ma reggel 9.00 Párizsi jó barátok © (francia sor. - 73/41-42.) 9.50 80 kert nyomában a Föld körül © (angol sorozat -10/7.) 10.50 Schmitt Pál beiktatása 12.00 Híradó délben. Időjárás 5.50 Ma reggel 9.00 Gyerekeknek 9.25 Sherlock Holmes, a mesterkopó © 9.55 Úszó-Európa-bajnokság Szinkronúszás 12.00 Híróra. Záróra 13.55 Átjáró 5.55 Alice új élete 6.50 Columbo - Vihar egy pohár borban (amerikai krimi, 1973) 8.30 Gyilkos sorok 9.30 Psych - Dills detektívek 10.20 Testvérek 11.10 Kincsek a padláson 8.20 Nyári matiné 8.55 A dzsungel könyve 9.20 Zorro © (amerikai sorozat - 78/35.) 9.50 Carlo és vendégei 10.20 Derrick © (német krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár 6.00 Földünk a magasból Léteznek még vadállatok? 7.10 Legendás tájakon A Kilimandzsáró 8.15 Apóráz két végén Jimi és Duke; Widget és Gizmo 9.15 Olcsó húsnak hív a leve 'H a 12.10 Astro-show Sms: 06-90-642-426 13.30 Fél kettő © 14.25 Lost-Eltűntek© (am. kalandfilm-sorozat) 16.15 A szerelem rabjai © (argentin sorozat) 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 11.45 Pasik, csajok, fiesta © (amerikai vígjáték, 1987) 88' 13.25 Kvízló Telefonos játék 14.55 Szentek kórháza © 15.55 Egy tini naplója© (német vígjátéksorozat) 16.25 Josh! Bharat Talkshow © 17.30 Árva angyal © 12.30 Kárpát expressz 12.55 Szomszédok © 13.35 Körzeti magazinok 14.35 Ez történt ma reggel 16.25 Körzeti híradók. Hírek 16.45 Teadélután 17.40 Maupassant történeteiből Falun © (fr. film, 2008) 14.20 Kalandozó (40/31.) A bajor tengerről a földalatti Pécsig 14.50 Egy lépés előre © 15.40 Bűvölet (25-26.) © 16.30 Kastélyok és kúriák 16.55 Caterlna és a lányok (olaszsorozat-20/12.) © 12.00 Segítség, szülő vagyok! 13.00 A médium 14.00 Monk - Flúgos nyomozó 15.00 Gyilkos számok 16.00 Alice új élete 17.00 Segítség, szülő vagyok! 18.00 Gordon Ramsay- A pokol konyhája 14.00 Híradó. Kikötő - Friss 14.20 Térkép - Válogatás 14.50 Felelet az életnek © 15.20 Kisenciklopédia © 15.25 Magyar elsők 15.45 Szórvány 16.15 Második esély (52.) © 17.05 Anya, az állatorvos 10.25 Egészségünk-Tényekés tévhitek 11.35 Őrült séfek hétvégéje Gary születésnapja; Huon-vőlgy, Tasmánia 12.35 A póráz két végén 13.35 Földünk a magasból 14.45 Kölyökjövő 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 A mentalista (amerikai krimisorozat) „ 20.10 Fókusz© {*j I Közszolgálati magazin H 20.45 Gálvölgyi-show © « Utána: Hírek W 21.30 CSI - A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.25 Vámpírnaplók © (amerikai fantasztikus sor.) 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Doktor House (am. sor.) © 20.10 Aktív© 20.45 Hőhullám © Szórakoztató műsor 21.20 NCIS© (amerikai krimisorozat) 22.20 Shark - Törvényszéki ragadozó © (amerikai krimisorozat - 38.) Közben: Kenósorsolás 18.40 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 32/11.) 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek. Időjárás 20.00 Üdítő © Szilágyi Tibor műsora 21.00 A csábító nyomozó © (francia krimisorozat - 5/4.) Érinthetetlenek Fsz.: Armelle Deutsch, Pierre Laplace, Jean-Pierre Michael 17.50 Úszó-Európa-bajnokság Szinkronúszás Budapest, Margitsziget 20.00 Híradó 20.20 Sporthírek. Időjárás 20.25 Yorkshire! szívügyek (12/4.)© 21.20 24-Ötödikévad© (am. akciófilm-sor. - 24/2.) 22.05 Úszó-Európa-bajnokság Hosszútávúszás 19.00 Jó barátok (amerikai vígjátékso rozat) 20.25 Gyilkos számok (amerikai krimisorozat) 21.20 Bölcsőd lesz a koporsód (amerikai akciófilm, 2003) Fsz.: Jet Li, DMX, Anthony Anderson, Kelly Hu 23.30 Esküdt ellenségek- Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Labdarúgó-mérkőzés Kaposvári Rákóczi- Újpest FC 21.05 Tűzvonalban © (magyar krimisorozat) 22.00 Sport 22.10 Kikötő - Friss (ism.) 22.20 Marianna Ucría © (francia-olasz film, 1997) 15.55 Világhódító ételek 17.00 A mamit akarom! 18.20 Állati rekordok © 19.30 River Cottage tavasszal © 20.30 Svindlerek © 21.55 Atűzgyűrű hírhedt ékköve: Alaszka © 23.05 Birodalmak és fénykorok © 23.25 Gyilkos elmék © (amerikai krimisorozat) 0.25 Reflektor © 0.40 IttHON 1.00 Alias © (amerikai akciófilm-sorozat) 1.50 Autómánia 23.20 Shark - Törvényszéki ragadozó © (amerikai krimisorozat -1.) 0.20 Tények este 0.50 EzoTv { 1.40 4400 © (amerikai misztikus sorozat) 22.35 Az este Rögzítő: 06-30/30-30-422 23.05 Hírek. Sporthírek 23.15 Mementó 23.25 Teadélután (ismétlés) 0.20 Hogy volt?! 1964 tévéműsoraiból 22.35 Az ág (chilei-német film, 2005) 24.00 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 32/11.) Puskacső a szájban 0.45 Falún © (francia film, 2008) 0.25 Szellemvadászok (angol dokumentumfilm sor.) 1.25 Esküdt ellenségek - Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) Fsz.: Christopher Meloni, Mariska Hargitay 24.00 Indexre téve Szfnház és cenzúra 0.55 Magyarország kincsei - Várak Sárospatak 1.05 Rost Andrea énekel Mozart' Figaro házassága 0.20 Ártatlan emlékek © 1.25 Meteorok, dinók, mamutok Az Atlanti-part 2.35 Földünk, a csodabolygó Fejlődni rohamosan 3.30 Lilliputi mimikri 20.45 Gálvölgyi-show (szórakoztató műsor) te----- Vk A 11 .45 Pasik, csajok, fiesta (amerikai vígjáték, 1987) 9.00 Párizsi jó barátok (francia sorozat) 16.30 Kastélyok és kúriák (ismeretterjesztő műsor) 14.00 Monk - Flúgos.. (amerikai krimisorozat) 22.20 Marianna Ucría (francia-olasz film, 1997) 21.55 A tűzgyűrű hírhedt... (ismeretterjesztő sorozat) 14.05Zöld övezet. 1430 Iskolapélda. 15.05 Reporters. 15.30 Panaszkönyv. 16.05 Ke­resztmetszet. 17.00 Híradó. 1730 Európai híradó. 18.05 Értékmentés másként. 1830 BBC Hard Talk. 19.00 Híradó. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó 21.21.30 Célpont 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8 13.50 Pénzözön. 16.25 Kiutak. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 Halló, itt vagyunk! 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó, 22.05 Pár- show. 22.55 Késő esti híradó. 23.05 700- as klub. 23.55 Késő esd híradó 15.00 Zodiákus. 17.00 Businessmix-maga- zin. 1730 Dokumentumműhely. 18.00 Viva Natura - Vivát Natúra! 1830 Küzdelem a si- kerértfam. kalandfim, 1981). 2035 Hírhá­ló. 21.00 A szomszéd (am. thriller, 1993). 23.00 Háború Los Angelesben (am. akció­film, 1994). 1.00 Tabu Tv »•iHltl t 13.10 Dokumúzeum. 14.00 A világ leg­szebb története (am. film, 1965), 17.20 Én is, te is, tigris (olasz vígjáték, 1978). 19.15 Kojak (92- 93.). 21.00 Égígérő fű (magyar gyerekfilm, 1980). 2230 Csoport­kép tündérekről (angol film, 1997). 0.25 Privát rocktörténet. 1.25 Színészportrék 12.00 Zuhanyhíradó. 14.00Tenisz.ATP500- as verseny. 18.00 Atlétika. ARAK-kupa. 1830 Strandkézilabda-magazin. 19.00 He­ti helyzet. 20.00 Porsche-szuperkupa. 20.15 Formula BMW. 20.30 Angol labdarúgás. Norwich-Watford, Championship. 23.00 En­ternet GolfTv. 2330 Salakmotor 16.00 Mi micsoda? 1630 Fifi virágoskertje, 16.40 Majomparádé. 17.05 Roary, a ver­senyautó, 1725 Sün Alfréd forró nyomon. 17.40 Franklin. 18.00 Egyszer volt, hol nem volt., a Föld. 1825Avarázslatosiskolabusz. 18.55 Mini News. 19.00 PatésStan. 19.10 Mr. Beán. 1935 T. rex expressz DISCOVERS 16.00 Állítólag... 17.00 Végzetes másod­percek. 18.00 A detonáció pillanatai. 19.00 A túlélés törvényei. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Végzetes másodpercek. 2130 Chris Ryan bemutatja. 2230 Mac­Intyre alvilági útikalauza. 2330 Nagy dur­ranások. 030 Harc az elemekkel

Next

/
Thumbnails
Contents