Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-05 / 181. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY ÖKRÖS CSABA Toldi álma receptre tegnap óta akár telefonon is be lehet jelenteni az idény­munkásokat. Ebben az új­donság persze nem az, hogy a szomszéd gazdát lehet be­súgni, ha feketén szedeti a szőlőt, hanem az egyszerűsí­tett ügymenet. Amit igen kedvező színben tüntethet fel az idénymunkások alkal­mazóinak szemében az a tu­dat, hogy napi ötszáz forint­tal leróhatják a melós köz- terhét. Feltéve, ha mezőgaz­dasági vagy idegenforgalom­hoz kötődő munkával fá­rasztják az emberi erőfor­rást. Az alkalmi munkás után naponta egy ezrest kell leszurkolni. KÍVÁNCSI VAGYOK, hogy a fe­ketemunkások utáni érdek­lődés ezentúl is terem-e kor­donok közé szorított hajszát, amikor a szüretelőket ellen­őrzik a hatóságok. A tör­vényalkotói szándék nyil­vánvalóan az, hogy megkí­méljék a futástól a munka­ügyi ellenőröket és az idény­munkásokat, egyúttal emel­jék a költségvetési bevételt, miközben a feketegazdasá­got fehérítik. És az idegeske­désre hajlamos, de némi kockázatvállalástól vissza nem riadó gazdák álmát nyugodttá tegyék a mérsé­kelt közteherrel. Nem elha­nyagolható szempont, hogy a Tolditól ellesett, nyálcsor- dítóan édes álomtól jó közér­zettel megáldott gazda mászkál-e a határban, vagy valami fejfájósan rosszked­vű, kialvatlan ember pislog a tőkék közt. gondolom, azért az élelmes, a jég hátán is megélő gazdák némelyike már számolgatja, hogy megéri-e majd a maga főzte, finánctűrő pálinkát suttyomban kimérnie a gyü­mölcsszedőknek, ezzel csök­kentve a közterhekből eredő kiadások okozta elviselhetet­lennek tűnő fájdalmat. A Jó magyar gazda minden­hez ért, miért pont a maga orvosa és patikusa ne len­ne? Egy nő kegyéért estek egymásnak Kell egy kis megtakarítás! mercedes-gyár: A légtechnika is professzionális az épülő üzemben Schaffer Martin, a SIEGLE+EPPLE Hungária Kft. ügyvezető igazgatója magyarázza a hőcserélő kerék működését a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban A helyükre kerültek azok a speciális, energiataka­rékos légtechnikai beren­dezések, melyek az ön­magában közel százezer négyzetméter területű ka­rosszériaüzem, valamint a lakkozóüzem és össze­szerelő üzem levegőjét forgatják majd. Magyarvári Annamária- Ezeknek a berendezéseknek a lelke és a szíve a forgódobos ven- ülátor és a hatalmas méretű hő­cserélő kerék, melyek segítségé­vel a távozó „fáradt levegő" hő­energiáját visszanyerve akár 75 százalékos energiamegtakarítás is elérhető - magyarázta az új­ságíróknak a légtechnikai be­rendezésekről Schäffer Martin, villamos és hőenergiát spórol­nak meg.- Manapság már rendkívül fontos, hogy a cégek és a gyárak odafigyeljenek a hatékony ener­giafelhasználásra. Ezekkel a mo­dern berendezésekkel éves szin­ten több mint háromezer csalá­di ház szén-dioxid-kibocsátásá- nak megfelelő energiát takarí­tunk meg - mondta el Markus Kuhnert, a Mercedes-Benz Ma­nufacturing Hungary Kft. ener­giaellátó részlegéért felelős munkatárs. A Mercedes-gyár egyébként hiheteüen lendülettel épül. Ahol tegnap még puszta és sár volt, ott ma már út van, a kamionok pedig szinte félpercenként érkeznek a bejárathoz. A tervek szerint nyár végére szerkezetkészek lesznek az üzemépületek, szeptembertől pedig megkezdik a belső épület- gépészeti munkálatokat. a SIEGLE+EPPLE Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. A speciális ventilátorokat a cég stuttgarti gyárában fejlesz­tették ki szakemberek. A beren­dezések működés közben a tá­vozó levegő hőenergiáját hasz­nosítják újra, amivel jelentős A fotón középen Markus Kuhnert, a kecskeméti Mercedes-Benz gyár energiaellátó részlegéért felelős munkatársa, Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. megbízott kommunikációs vezetője, valamint Lázár Gábor (SIEGLE+EPPLE Hungária Kft.) Az LMP is megkezdte a kampányt bács-kiskun Szerdán meg­tartotta megyei kampány­nyitó sajtótájékoztatóját az LMP Bács-Kiskun me­gyei szervezete Kecskemé­ten. Vágó Gábor szóvivő, országgyűlési képviselő közölte: legalább egy hely­re számítanak a megyei közgyűlésben. Az LMP megyei listájának első öt helyén a következők van­nak: Ikotity István (Baja), Kiss Kálmán Tibor (Kis­kunfélegyháza), dr. Dudás József (Kalocsa), Wágner Szabolcs Ákos (Kiskunha­las), Vágó Gábor (Kecske­mét). (H. I.) Két év alatt ezer cég tűnt el bács-kiskun Az elmúlt két évben közel ezer cég szűnt meg Bács-Kiskun megyé­ben. Országszerte átlago­san naponta ötven cég szűnik meg fizetésképte­lenség miatt. Korábban évente négy-ötezer céget végelszámoltak fizetés- képtelenség miatt, 2009- ben viszont több mint 11 ezret. Idén ez a szám akár tizenötezerig is nőhet Magyarországon. Bács-Kis- kun megyében 23 740 cég működik, az utóbbi két év­ben 988 ellen indult végel­számolás. (P. Zs.) Dél-koreai művész tart mesterkurzust kecskémét Távol-keleti ak- varell- és kollázstechniká­kat bemutató mesterkur­zus indul augusztus 12- étől Kecskeméten, az alko­tóházban. A mesterkur­zust Prof. Mag. Art Beungkun Sou dél-koreai festőművész, a Szöuli Kép­zőművészeti Egyetem tan­székvezető tanára vezeti. A Mester az Ausztriában vezetett kurzusait követő­en jön Magyarországra. Naponta többször tart be­mutatót a kurzuson részt vevőknek, akik az ország különböző helyeiről, vala­mint a határon túlról érke­ző művészek, művész-ta­nárok. (R. J.) További hírek a BflON.hu hírportálon «mm?™ Fenyővel fedik a fürdőt versenyuszoda 40 méteres fő tartók kerülnek a helyükre ► Folytatás az 1. oldalról Összesen 1093 köbméter faanya­got építünk be, ez köbméteren­ként 150-180 ezer forintba kerül. A beruházás a tervek szerint fo­lyik, jelenleg huszonhét százalé­kos a készenlét. Az új versenyuszoda és él­ményfürdő építésének ütemével Jánosi István, a Hírős Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője is elé­gedett.- Az épület tetejének novem­bervégére el kell készülnie, hogy a belső munkálatokat az időjárás ne akadályozza - kapcsolódott a beszélgetésbe az ügyvezető. - Az új komplexum várhatóan 2011. május végére készül el. Akkor kezdjük az úgynevezett terhelé­A tető körvonalai már kirajzolódnak ses üzempróbát, amikor már für­dővendégeket is fogadunk. A használatbevételi engedélyt csak ezt követően kaphatjuk majd meg. Úgy számolunk, hogy a hi­vatalos átadás júniusban vagy jú­liusban lesz. A helyszínen tegnap azt is megtudtuk, hogy a fürdőhöz kapcsolódó Hil­ton szálloda építése csak az év végén kezdődik.- A beruházásra a Dél­alföldi Regionális Fejlesz­tési Ügynökségtől nyer­tünk pályázati pénzt. A támogatási szerződést ve­lük október 18-án fogjuk aláírni, az első kapavágás csak ezt követően történ­het meg. Az aláírás időpontját egyébként nem tartom szeren­csésnek, mert a földmunkát té­len nem tudjuk majd megkezde­ni. így a szálloda a fürdő után fél évvel lesz kész - mondta Jánosi István. HIRDETÉS AKCIÓ ANLATUNK LAPCSOMAG MEGRENDELOSZELVENY Név csak 3150 Ft/hó Cím: Telefonszám: Dátum: Aláírás: AUTOS LAPCSOMAG O A szelvényt küldje el 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. További információ: ^ Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, az ingyenes zöldszámon: 0S-80/480-75G. vagy e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu Vasárnapi Petőfi Népe + Autó Motor + Autó Bild Megtakarítás havonta: 605 Ft, évente 7260 Ft Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozikl ► Folytatás az 1. oldalról A rendőrség vizsgálatot kezdett a történtek miatt. - Korábbi nézet- eltérés, szerelemféltés miatt rob­bant ki a verekedés, amit két ro­mán férfi kezdett három sértett ellen - tájékoztatott Nyíkos Ta­más, a megyei főkapitányság szó­vivője. - A megtámadott három román férfi sérülései súlyosak. A két támadót gyorsított eljárásban állította tegnap a kiskőrösi bíró­ság elé az ügyészség. Mindkettő­jüket egy-egy évi szabadságvesz­tésre ítélték, háromévi próbaidő­re felfüggesztve. ■ N. N. M.

Next

/
Thumbnails
Contents