Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-28 / 200. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT SPORT 15 A kecskeméti gárda elsősorban a védekezésének köszönheti a sikert Otthon, mégis idegenben asztalitenisz A vadkerti csapatnak hiányzik a hazai pálya előnye A Kazincbarcikát és a Veszpré­met 3:0-ra, a Dunaferrt 3:2-re verve nyerte meg a Dunaferr Ku­pa férfi felkészülési tornát a Kalo MÉH-Kecskemét SE röplabda­csapata.- Arra nem számítottam, hogy háromszor győzünk. Arra meg pláne nem, hogy a Barcikát és a Veszprémet szettveszteség nélkül verjük meg. Nagyon szépen visz- szajött a srácoktól az, amit az el­múlt négy hétben gyakoroltunk. Mikor eldőlt, hogy a távozó Bagics Balázs helyett nem tudunk hozni senkit, illetve kiderült, hogy az ütő Tóth n. Gábor sérüléssel baj­lódik, akkor azt mondtam, feküd­jünk rá a védekezésre. Szerencsé­re erre vevő volt a társaság, pedig ez nem könnyű feladat. Tulajdon­képp a mezőnyvédekezésünkkel nyertük meg a tornát. Valamint azzal, hogy kevesebb nyitást ron­tottunk, mint az elmúlt években. A felugró támadások számát ugyanis lecsökkentettük, inkább a biztonságosabb, lebegtetés szer­vákat alkalmaztuk. Összességé­ben azt mondhatom, hogy jól ha­ladunk, de ha nem épül fel Tóth II., akkor a helyére mindenképp hozni kell valakit - vélekedett Ka- ragics Mátyás, a KSE szakmai igazgatója, aki dicsérte csapata minden tagját, külön kiemelve a feladó Tóth I. Gábort: - Remekül játszott, és példásan állt a mécs­esekhez. Nem véletlenül hozhatta haza a csapatunk legjobbjának já­ró különdíjat. ■ B. K. A feladó Tóth I. Gábor a KSE leg­jobbja volt a dunaújvárosi tornán Tartott a szerb védőjáté­kossal erősödő Nagykani­zsától Ambrus Ferenc, az Akker Plus-Soltvadkerti TE szakosztályvezetője. Jó volt a megérzése: 6:4-re kikapott tegnap a vadker­ti alakulat. Borbély Károly Ekkora igazolása még soha nem volt az Akker Plus-Soltvadkerti TE női asztalitenisz-gárdájának. Az Extraligában szereplő együt­tes Kínából szerződtetett játé­kost. A tegnap kezdődött 2010/ 2011-es bajnokságban a három Ambrus lány - Beáta, Krisztina és Tímea - mellett Shi Jian lesz a negyedik csapattag - Jian számára nem lesz isme­retlen Soltvadkert, a tavasszal három hónapig volt nálunk pró­bajátékon. Huszonnégy évesen hazájában már öreg játékosnak számít, nekünk azonban óriási segítség lesz - mondta Ambrus Ferenc szakosztályvezető, majd így folytatta: - A lányaim közül még egyik sem nagy ellenfele, Jian a fiúkkal játszik hatalmas csatákat, például Demeter Lehel­lel. Azért hoztuk, hogy a bajnok­ság végére ott legyünk valame­lyik érmes helyen. A Nagykani­zsa elleni találkozón azonban még nem játszik, mert csak au­gusztus 30-án érkezik Magyar- országra. Nélküle biztosan nehéz lesz a Kanizsa elleni összecsa­pás, a dunántúliak ugyanis iga­zoltak egy szerb védőjátékost. Iz­galmas meccsnek nézünk elébe - tette hozzá tegnap délelőtt Ambrus Ferenc, és igaza lett: a délután négy órakor kezdődő mérkőzést ugyanis 6:4-re elve­szítette a vadkerti alakulat (Krisztina három, Tímea egy A legjobban teljesítő Ambrus Krisztina nyert három meccset, de ez kevés volt a végső sikerhez meccset nyert meg). Először a Krisztina és Tímea alkotta páros kapott ki 3:2-re, majd Tímeát ver­te ugyanilyen arányban Ladányi Dóra, és ez épp elegendő volt, hogy összeesen a hazai csapat.- Négy meccsen is 3:2-re kaptunk ki úgy, hogy töbször mi voltunk előnyben - bosz- szankodott a találkozó után Ambrus Ferenc. - Nem szeret­ném ezzel magyarázni a vere­séget, de nagyon nagy baj, hogy nekünk a hazai pálya sem jelent valódi otthoni kör­nyezetet. A saját, kis termünk­ben edzünk, a bajnokikat pe­dig a csarnokban játsszuk. Aki egy kicsit is ismeri ezt a sport­ágat, az tudja, hogy ez milyen nagy hátrány. Nem a torna végeredménye a fontos A múlt heti, siófoki edzőtábor után most vasárnap felkészülé­si tornát rendez a Kecskeméti NKSE NB J/B-s női kézilabdacsa­pata. A hírős városi hölgyek az Árpádvárosi Sportcsarnokban a Tápiószele (9 órakor), a Csorvás (11.25-kor), és a Szeged (14.55- kor) együttesével mérkőznek.- A bajnokság megkezdése előtt minimum 8-10 felkészülési mérkőzést szoktam tervezni. Ez szolgálja egyrészt a csapat for­mába hozását, másrészt lehető­séget nyújt arra, hogy az edzése­ken gyakorolt játékelemeket meccs körülmények között is tesztelhessük. Az eső két edző­meccsen túl vagyunk, vasárnap következik újabb három. Ez a gyakorláson kívül komoly meg­terhelést is jelent a játékosok­nak. Ezért nem elsősorban a tor­na végeredményét tartom fon­tosnak, hanem hogy a csapatot folyamatosan forgatva, minél ha­marabb érezzék meg a játéko­sok egymás ritmusát. A vasár­napi tornán két leendő ellenfe­lünk is részt vesz, így lehetősé­günk nyílik felmérni, hogy hol tartunk az NBI/B mezőnyéhez képest - olvasható Kalmár Jenő, a KNKSE edzőjének nyilatkoza­ta a csapat honlapján, a knkse.blogspot.com-on. ■ ■ IIMf Megműtötték az Újpest legendás futballistáját kórház Törőcsik Andrást, az Újpest legendás futballistá­ját pénteken megműtötték a Honvédkórház-Állami Egész­ségügyi Központban. „A ko­ponyaűri traumás eredetű vérzést eltávolítottuk. A be­teg a műtétet jól tűrte, stabil, megnyugtató általános álla­potban kórházunk intenzív terápiás osztályán ébred” - olvasható a dr. Bazsó Péter orvos igazgató által jegyzett közleményben. Vasárnap a németekkel kezd válogatottunk vízilabda Vasárnap, 13 órá­tól csap össze a magyar és a német férfiválogatott a zág­rábi Európa-bajnokság első csoportkörében. A férfiaknál két hatos csoportban zajlik az Eb első szakasza. A mie­ink az említett németeken kívül a szerb, a görög, az orosz és a macedón gárdával vannak egy csoportban. Sidi meg akarja dönteni Gerevich rekordját lövészet Sidi Péter sportlö­vő célja, hogy ő legyen min­den idők legtöbb olimpián részt vett magyar sportolója, s ezzel megdöntse az ötkari­kás játékokon hat alkalom­mal indult kardvívó, Gere­vich Aladár által tartott re­kordot. Sidi eddig három öt­karikás játékon vett részt. Spanyol „armada” a Schleck fivérek ellen kerékpár Noha eltiltása mi­att nem indulhat az idén 75 éves Vuelta a Espana ország­úti körversenyen a címvédő spanyol Alejandro Valverde, azért így is valóságos spa­nyol armada (Carlos Sastre és Oscar Pereiro Sió vezér­letével) próbálja legyőzni a ma rajtoló háromhetes via­dalon toronymagas favorit­nak számító luxemburgi Schleck fivéreket. Háromgólos siófoki vereség Angyalföldön labdarúgás A Vasas hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Sió­fokot a labdarúgó Soproni Li­ga 5. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. HÉT VÉGI SPORTMŰSOR Szombat asztalitenisz Férfi Extraliga: Lombard AC - Félegyházi ASI I., Budapest, Szőnyi út, 11 órakor. Férfi NB I, Keleti csoport: Apagy - Szentkirályi Szőnyeg ASK, 14 órakor. Középső csoport: BVSC SI-Univer-KTE, Budapest, Sző­nyi út, 11 órakor. KOSÁRLABDA Nemzetközi női torna, Kecske­mét, Bolyai-csarnok: 9 órakor: Kecskeméti KC-Somorja (szlo­vák), 11 órakor: Topolya (szerb) -FTC, 15 órakor: Somorja-Topo- lya, 17 órakor: FTC-KKC. LABDARÚGÁS Soproni Liga, NB I-es mérkőzés: ZTE-KTE-Ereco, 19 órakor. NB II., Nyugati csoport: Kalo- MÉH Bajai LSE-Gyirmót, 17.30 - kor. Megyei I. osztály: Híd SC-Bajai LSE, 14 óra. Ladánybene-Tom­pa, Solt-Kalocsa, Kiskunfélegy­házi HTK-Harta, mind 17 óra. Megyei II. osztály, Észak: Lajosmizse-Tiszaalpár, Bugac - Kiskunfélegyházi Vasutas, Ti- szakécske-Pálmonostora, mind 17 órakor. Híd-Konzol, megye II. osztály, Dél: Katymár. - Császártöltés, Kunfehértó - Hajós, mindkettő 17 órakor. Globál-Plasztik, megye III., Észak: Hetényegyháza - Kun- baracs, Helvéciái Váll. - Balló- szögi Váll., Dunavecse - Ágas­egyháza, mind 17 órakor. Kelet: Kötény - Kiskunmajsa, Kecel Senior - Orgovány, Kis­kunhalasi Spartacus - Tázlár, Szánk - Jászszentlászló, mind 17 órakor. Dél: Madaras - Tataháza, Dávod -Gara, mind 17 órakor. LOVASSPORT Fiat Díjugrató Magyar Bajnok­ság, Kiskunhalas, Lovasiskola: 8 óra: B/la stílusverseny kezdő lo­vasoknak, 9.30-kor: Nyitott és 5 éves lovak válogató, 12 óra: Nyi­tott és 6 éves lovak válogató, 14 óra: Amatőr ob, középdöntő. 16. óra: Ifjúsági és fiatal lovas csa­pat, középdöntő. Vasárnap ASZTALITENISZ Női Extraliga: Egri Áfész- Univer-KTE, 11 órakor. KÉZILABDA Női felkészülési torna, Kecske­mét, Árpádvárosi Sportcsarnok: 9 óra: Kecskeméti NKSE - Tápiószele, 10.15: Szeged - Csor­vás, 11.25: Csorvás - KNKSE, 12.35: Tápiószele-Szeged, 13.45: Csorvás-Tápiószele, 14.55-kor: KNKSE-Szeged. LABDARÚGÁS Winner Sport NB III., Alföld cso­port: Kecskeméti TE-Szarvas, Kecskemét, Széktói pálya, 17 órakor. Megyei I. osztály: Soltvadkert- Kerekegyháza, Akasztó-Izsák, Kunszállás-Kiskörös, Bácsal­más-Kiskunhalas, mind 17 óra­kor. Híd-Konzol, megye II. osztály, Dél: Dusnok-Bajaszentistván, Nemes nádudvar-Mélykút, Bácsborsód-Sükösd, Érsekcsanád-Bácsbokod, Csávoly-Szeremle, Szakmár- Felsőszentiván, mind 17 órakor. Globál-Plasztik, megyei III. osz­tály, Észak: Tass-Szabadszállás, Ballószög-Fülöpszállás, Soltszentimre-Fülöpháza, Kunadacs-Apostag, Tiszaug- KTE-Miklósi GYFE, mind 17 órakor. Globál-Plasztik, megye III. osz­tály, Kelet: Csengőd-Bócsa, Fülöpjakab-Vadkert FC, mind 17 órakor. Globál-Plasztik, megyei III. osztály, Nyugat: Bátya-Ordas, Géderlak-Kisszállás, Dunaegyháza-Uszód, Ho­mokmégy-Dunaszentbene- dek, Foktő-Öregcsertő, Újte- lek-Miske, Dunapataj-Fajsz, mind 17 óra. Globál-Plasztik, megye III. osztály, Dél: Kunbaja/Nagyba- racska-Csátalja, Kelebia-Bo- rota, mind 17 órakor. A János­halma szabadnapos. LOVASSPORT Fiat Díjugrató Magyar Bajnok­ság, Kiskunhalas, Lovasiskola: 8 óra: Amatőr döntő, 11 óra: Fi­atal lovas döntő, 13 óra: Fiat magyar bajnoki döntő, a Fiat díjáért, ló óra: Ifjúsági döntő. Alonso volt a leggyorsabb, még semmi nem dőlt el Fernando Alonso, a Ferrari spa­nyol pilótája volt a leggyorsabb a Forma- 1-es Belga Nagydíj pén­teki szabadedzésén. Alonso mö­gött Adrian Sutil, a Force India német versenyzője végzett, míg a harmadik a brit Lewis Ha­milton (McLaren) lett. Vasárnap Spa-Francorchamps- ban rendezik meg az autós gyor­sasági-világbajnokság következő futamát. Hét versennyel a zárás előtt semmi sem dőlt el, még leg­alább nyolc pilóta esélyes a végső sikerre. Ami Alonsót illeti, köny- nyen kieshet az említett verseny- futásból, mert a Nemzetközi Auto­mobil Szövetség szeptember 8-án tárgyalja a német GP-n elkövetett előzési ügyét. ■

Next

/
Thumbnails
Contents