Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-27 / 199. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK SZOLGÁLTATÁS MA NAPKELTE 5.55 - NYUGTA 19.35 HOLDKELTE 20.06 - NYUGTA 8.45 GÁSPÁR napja Gáspár. Ószövetségi név, le­hetséges, hogy perzsa erede­tű, ekkor jelentése: kincset megőrző. A név önállósult be­cézett alakja a Gazsó. A Biblia szerint Menyhért és Boldi­zsár mellett ő is a háromkirá­lyok egyike volt, aki köszön­teni ment a kis Jézus születé­sét. Heltai Gáspár XVI. száza­di protestáns prédikátor, író és nyomdász volt, aki a wit­tenbergi egyetemen tanult, és haláláig a kolozsvári szászok lelkészeként szolgált. 1550- ben nyomdát alapított, lefor­dította, majd kiadta a Bibliát, s többek között Aiszóposz ál­latmeséit is. A XVI. századi magyar próza legjelesebb képviselője. zoárd. A Névtelen Jegyző krónikája szerint Árpád egyik vezére volt, neve az egykori szavárd türk törzs- szövetség nevével azonos. EGYÉB NÉVNAPOK: Cézár, Gazsó, Gibárt, József, Káldor, Vilja. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Mónika, Szent Gáspár és Szent Cézár emlékezete. A re­formátus naptárban Zoárd napja. Az evangélikus naptár­ban Gáspár napja. A zsidó naptárban Elül hónap 17. napja. napi igék. Katolikus: lKor 1,18-25; Zs 32; Mt 25,1-13. Re­formátus: Fii 4,1-9; 4Móz 14. Evangélikus: Lk 23,6-12; ÍJn 3,11-18. MŰSOR Gong Rádió: §8 Fm 96,5 MHz S páoió n gradio.hu MINDEN ÓRÁBAN! Időjárás-je­lentés (óra 30-kor) és útinform (óra 40-kor)! Hírek 6-18 óráig minden óra egészkor! 6-10 Gongreggel. Benne: 6.15: Ka­lendárium, 6.30: Időjárásjelentés, 6.45: Reggeli bölcsesség, 7.10: Kék hírek, 7.20: Útinform, 7.30: Idő­járásjelentés, 7.40: Sporthírek, 8.15: Nap Híre, 8.20: Térségi prog­ramajánlatok, 8.25: Útinform, 8.30: Időjárásjelentés, 8.40: Élet­forma percek, 8.45: Reggeli böl­csesség, 9.10: Napi horoszkóp, 9.20: Útinform, 9.30: Időjárás­jelentés, 10-11 Téma, 12-14 Déli kí­vánságműsor, 14-18 Élénk Dél­után, 18-20 Interaktív kívánság- műsor, 20-22 Most v. Soma, 22-01 Katapult DJ Kecskeméti Televízió: 07:00 Hírős Hírek ism., 07:30 Az egyik szeme sír, a másik nevet ism., 08:00 Hírős Hírek ism., 08:30 Hajdúság 2. ism., 09:10 KÉPÚJSÁG - benne óránként Hírős Hírek ismétlés, 12:00 HTV: Teleshop, 13:00 HTV: Heti film­ajánló, 13:30 HTV: Biztonsági Zó­na, 14:00 HTV: Tabu TV Sztárhír­adó, 14:30 HTV: SzemeSZTEr, 15:00 HTV: Zodiákus, 17:00 HTV: Öko-Házak -építészeti magazin- műsor, 17:30 Az egyik szeme sír, a másik nevet ism., 18:00 Magyar Vállalkozásklinika 5. ism., 19:00 Hírős Hírek - a hír igaz, 19:30 Ka­lapos ism., 20:10 Hírős Hírek ism., 20:30 HTV: Hírháló, 21:00 HTV: Tapló Télapó - amerikai-német víg- játék, 23:00 Hírős Hírek ism., 23:30 Kalapos ism., 00:10-7:00 KÉPÚJSÁG CjUÍlM Kunszentmiklósi olvasónk munkahelyén „csúsztatják” a túlórát, azaz nem bért fi­zetnek érte, hanem pihenő­időt kaphat érte a dolgozó. Amikor sok a munka, a le­dolgozott túlóra nem vihető át a következő hónapra, ma­gyarul elvész, mert nem fi­zetnek érte. Olvasónk azt kéri, részletesen írjunk az időkeretről, a törvé­nyes heti, havi munkaidőről, il­letve arról, törvényes-e a fenti­ekben leírt gyakorlat. Dr. Simon Éva ügyvéd, munkaügyi szak­jogász válaszol kérdéseire. A teljes vagy törvényes mun­kaidő a munka törvénykönyve szerint napi 8, heü 40 óra. A fe­lek ennél rövidebb teljes mun­kaidőben is megállapodhatnak. Hosszabban is lehet, mértékét jogszabály korlátozza. A mun­karend a teljes munkaidő telje­sítésének szabályait foglalja ma­Lecsúsztathatják a túlórát, de nem fizetik ki gában, és meghatározza a napi munkaidő kezdési és végzési időpontjait. Ahol van, ott a kol­lektív szerződés (KSZ) szabá­lyozza, ahol nincs, a munkálta­tó határozza meg. A munkaidőkeret a munka- vállaló törvényes munkaideje meghatározott időegységre vo­natkozóan. Jellemzően ott alkal­mazzák, ahol a munkafeladatok egyenlőtlenül oszlanak el. Ahol van KSZ, a munkaidőkeret leg­feljebb 6 havi vagy 26 heti egy­ségben állapítható meg. Ahol nincs KSZ, a munkaidőt legfel­jebb 4 havi vagy 16 heti munka- időkeretben a munkáltató álla­píthatja meg. Fontos szabály, hogy a munkavállalót megillető pihenőidőt mindenképpen ki kell adni, de nem kötelező hét­végén. Kiadható hétközben, il­letve kéthetente, megállapodás szerint akár havonta, összevon­tan. (Havonta egy vasárnapnak bele kell esnie!) A munkavállaló napi, illetve heü munkaideje nem haladhat­ja meg a 12, illetve a 48 órát, ké- szenléü jellegű munkakörben a napi 24, illetve a heti 72 órát. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő egyenlőtle- nül is beosztható, a napi munka­idő azonban nem lehet 4 óránál rövidebb. A rendkívüli munka­végzés tartamát is figyelembe véve a munkaadó beoszthatja munkavállalóját úgy, hogy heü munkaideje hosszabb legyen a megszabott 48, illetve 72 órá­nál. Ez esetben a munkaidőke­ret egészét kell figyelembe ven­ni, ezen belül a munkavállaló munkaideje az előírt törvényes munkaidő mértékét áüagosan nem haladhatja meg. Rendkívü­li munkavégzésnek minősül a munkaidő-beosztástól eltérő, és a munkaidőkereten felüli mun­kavégzés. Előbbi az, amikor adott napon az előírt munka­időn túli munkavégzésre kötele­zik a dolgozót. Utóbbi az, ami­kor a munkaidőkereten felül kell munkát végezni. Naptári évenként legfeljebb 200, a KSZ rendelkezése alapján legfeljebb 300 óra rendkívüli munkavég­zés rendelhető el. Ellenértékként a munkabé­ren felül általában 50 százalé­kos póüék illeti meg a dolgozót A felek megállapodása a rendkí­vüli munkavégzés ellenértéke­ként bérpóüék helyett szabad időt is meghatározhat. Ez nem lehet kevesebb, mint a rendkí­vüli munkavégzés időtartama, és a szabad idő mellett a munka­bér is jár. Ha a rendkívüli munkavég­zésre a munkaidő-beosztás sze­rinti pihenőnapon kerül sor, a munkavállaló legalább a szemé­lyi alapbérével azonos (100 szá­zalékos mértékű) pótlékra jogo­sult a munkabér mellett A pót­lék mértéke 50 százalék akkor, ha a munkavállaló másik pihe­nőnapot kap. A pótlék kifizetése történhet esetenkénti elszámo­lással vagy átalányként Nem tekinthető rendkívüli munkavégzésnek a „csúszta­tás”, amikor is a munkavállaló a munkáltatóval megállapodva, az engedélyezett távoliét időtarta­mát egy másik időpontban dol­gozza le. Ha a munkáltató a vo­natkozójogszabályi rendelkezé­seket nem tartja be, a munka- vállaló munkaügyi jogvitát kez­deményezhet. POPOVICS ZSUZSANNA Telefon: 06-76/518-216 email: zsuzsanna.popovlcs@petoflnepe Jiu OLVASÓI ÜZEMETEK SMS: 0 6-30/324-8466 ISI Fülöpházán az orvosi rendelő közelében méteres parlagfűten­ger akadályozza a járdán való közlekedést hetek óta. Az önkor­mányzatnak nem kellene valamit tennie? ISI Színházba járóként öröm­mel tölt el az évadnyitó híre, vár­va várom a darabokat... Szívesen olvasnék a színpadra kerülő dísz­letek, ruhák, kellékek készítésé­ről is. Hol és hogy készülnek azok? Hiszen a darab sikeréhez nagyban hozzájárulnak, vagy nem? Üdv: L. ISI Ki az, aki Kecskeméten az Izsáki út mindkét oldalán egy­szerre törette fel a járdát? Az egyik oldal kerékpárút, napon­ta számtalan kerékpáros ­sokan kisgyerekkel - nem tud hol közlekedni. Főleg a kerék­párút javítása sürgős. Annak el­készültéig a másik oldalt nem lett volna szabad feltörni. Ilyen ostoba szervezést! Üdv: Kisné ISI Kérem, aki ellopta a jakab- szállási temetőnél a táskáinkat, az iratokat és a fényképeket, ad­ja vissza! ESI Végre egy értelmes lépes az ország érdekében. Az atom­energia a jövő! Ruszkovics A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MA­GÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENETE­KET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE. RECEPTVERSENY Drahos Jánosné küldte Kecskemét­ről: Szőlőbefőtt hozzávalók: 5-6 kg érett, kemény héjú cseme­geszőlő, 1,5 kg cukor, 3 liter víz, nátrium- benzoát. elkészítés: az egészséges szőlőszemeket le­szedjük a fürtökről, megmossuk, és üvegekbe rakjuk. Nem nyom­kodjuk, csak rázzuk. A vízből és a cukorból (a megadott mennyiség édesszájúaknak való, de ettől kevesebb is lehet) langyos szirupot ké­szítünk és ráöntjük a gyümölcsre, hogy ellepje. A tetejére üvegen­ként késhegyni nátrium-benzoátot teszünk, lezárjuk, majd dunsz- toljuk: egy fazék aljára konyharuhát terítünk, rárakjuk az üvegeket, és annyi vízzel felöntjük az edényt, hogy az üvegeket legalább há­romnegyed részig ellepje. Ezután ruhával letakarjuk. A gázt meg­gyújtjuk, s addig melegítjük a vizet, amíg fel nem forr. Ekkor az üve­geket kiszedjük, és azonnal szárazdunsztba (azaz ruhák közé) rak­juk, s ha majd teljesen kihűltek, a helyükre tesszük. Az idei receptversenyre történő pályázati idő ezúttal lejárt. Az április 26-ától augusztus végéig közölt receptekből a Petőfi Népe zsűrije több mint kéttucatnyit továbbjuttat az országos megjele­nésű (Baranya, Bács, Békés, Heves, Komárom-Esztergom, So­mogy, Szolnok, Tolna megye) szakácskönyvben való szereplésre. A kötet a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Békés Megyei Culinary Team védnökségével készül, s előreláthatóan novemberben jelenik meg. Ekkor lesz - könyvbemutatóval egybe­kötve - a legkiválóbb recepteket beküldők díjazása is. Cím: Petőfi Népe Szerkesztőség Kecskemét, Széchenyi körút 29. * e-mail: izvadaszat@petofinepe.hu ■ tlMUÍ« SZŰZ (VIII.24-IX.23.). Gasztronó­miai élményekre kiváló a hét­vége, ez új energiával tölti fel a testét és a lelkét egyaránt. Senki féltve őrzött recepttitkait ne tudakolja, mert utána meg­bánják, hogy elmondták. MÉRLEG (IX.24-X.23.).Bonyolult, összetett személyiség a Mérleg jegy szülötte. Fellendülésben és válságban is kitart a maga választotta út mellett. Nagyon tud örülni, de nagypn tud szenvedni is. SKORPIÓ (X.24-XI.22.).Kosban a Hold, új terveinek kedvez a bolygóállás. Különleges lehe­tősége nyílhat arra, hogy anya­gilag előnyös feltételekkel áll­jon munkába. Vegye fontolóra a váltást. NYILAS (XI.23-XII.21.). Gyermeke tele van nemes és szeretetre méltó tulajdonságokkal. Ha is­kolába készül, próbálja meg biztatni és dicsérni. Ez nem kerül semmibe, de növelheti az önbizalmát. BAK (XII. 22-1.20.). Kiváló érvelé­sének köszönhetően sikerül megkötnie egy új üzletet, melynek nagyobb bevétel lesz az eredménye. Az estét szerel­mével töltheti. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Legyen ha­tározott, és mindenképpen tartson ki eredeti elképzelése mellett. Egy kulturális rendez­vényen remek hangulatban szórakozhat. HALAK 01.21-111.20.). Izgalmas üzleti híreket kap, melyek ha­tására szinte lázba jön. Azon­nal elkezd szervezkedni. Re­mek lehetőséghez juthat. KOS OH. 21—IV. 20.). A Kosba éra Hold. Jól alakulnak a pénz­ügyei, befektetései szépen ka­matoznak. Igyekezzen minél többet megtakarítani. BIKA (IV. 21—V. 20.). Ha építőjelle­gű kritikával illetik, hallgassa meg és gondolja át a hallotta­kat. Este egy romantikus prog­ramban vehet részt. IKREK (V. 21—VI. 21.). Amennyi­ben feszült hangulat uralkodik környezetében, egy kis ked­vességgel és humorral köny- nyen feloldhatja azt. Pénz­ügyek terén meglepetés éri. RAK (VI.22-VII.22.). Párja arra vá­gyik, hogy otthon töltsék a hét­végét. Gondoskodik arról, hogy augusztus utolsó napjai is iz­galmasak legyenek. OROSZLÁN (VII.23-V1II.23.). Gon­doskodó és ragaszkodó típus az Oroszlán jegyű. Nem paza­rolja idejét haszonszerzési cé­lú rendezvényekre. Rendet akar tenni a házában, készül­niük kell az iskolakezdésre. a Tisza tegnap Szolnoknál 50, Csongrádnál 81 centis volt. A dunán Budapestnél 280, Paksnál 231, Bajánál 373, Mo­hácsnál 403 centis vízállást mértek. MOZIMŰSOR Malom mozi: STEP UP 3D. (12) -10.00,12.15, 14.30,16.45,19.00,21.15 A KILENCEDIK LÉGIÓ (ló) 19.30, 21.30 A KARATE KÖLYÖK (12) 14.45 RAGADOZÓK (ló) 13.45,17.45,19.45 GARFIELD ÉS A ZŰR KOMMANDÓ 3D (12) 11.15,15.30 SALT ÜGYNÖK (16) 11.45,18.45 BOGYÓ ÉS BABÓCA 10.45 KUTYÁK ÉS MACSKÁK 17.15 A VARÁZSLÓTANONC (12) 10.15.12.30.17.30 A SZUPERCSAPAT (16) 13.45 AZ UTOLSÓ LÉGHAJLÍTÓ 3D (12) 19.15,21.15 NAGYFIÚK (12) 15.45,21.45 EREDET (16) 16.00,20.45 SHREK A VÉGE, FUSS ELVÉLE 13.15 Otthon mozi: 19.00 órakor: HÉT PERC A MENNY­ORSZÁGBAN. 21.00 órakor: KÉJJEL- NAPPAL SZIKLA­FOK ANGOL KOMÁRO­MI FALU JUHÁSZ GYULA VERSE D NYÁRI LAK ABLAK­GYURMA FESTŐ VOLT SZKANDI- UM JELE l ▼ ▼ ZUHOG. POTYOG ► ▼ ▼ KICSI, NÉMETÜL KISAUTÓ ► ▼ ALKONYA­TI L A HÁT SZÉLEI! ► LEHlV ANGOL ANNA MEG­PILLANT ► V TERMÉ­SZETESEN l V SPANYOL NŐI NÉV ► BŰNT KÖVET EL ... VEGAS KÖLTŐ ► ▼ KARDOZ ▼ r TELEVÍ­ZIÓ ► ▼ MÓNIKA. BECÉZVE ► RAKÉNY­SZERlT HÉTVÉGÉN KEZDŐDŐ LEHULES ^ hrtmércóIdPt + déli frtlhiW szombat reggeli r EAAS Kunszentmiklós Kecskemét 34 °C 35 °C 17 “C -ie °c Kiskőrös. Kiskunfélegyháza-n 25 °G vasárnap Kalocsa 34 °C 17 °c Kiskunhalas Ba*a Bácsalmás Készíttette: 20 X 33°c A héttő 17 x (ff zones Bács-Kiskun megyében ma átmeneti erős felmelegedés, napköz­22 X ben napos, este telhősödő idő, éjszaka esetleg záporok következ­nek. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 33, a reggeli mi­nimuma 17 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: a hétvégén jelentős lehűlés, változékony idő várható. Szombat dél­utántól kiadós esők, zivatarok érkeznek északnyugatról Vasárnap hajnalig országszerte számítani kell esőre. Orvosmeteorolégia: délelőtt meleg-, délutántól hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az erős széllökésekre, a közutakon kü­lön figyelmet kell fordítani. Különösen a szélre merőleges utakon és a dombos, vagy fasorok mellett vezető útszakaszokon a szél jelen­tős balesetveszélyt okoz! Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu / Vízhőmérséklet Duna 19-21 X Tisza 21-23 X Balaton 23 X Velencei-ló 23 X Fertő 21 X Tisza-tó 22 X Pollen Parlagfű magas Libatopfélék magas Gombák magas

Next

/
Thumbnails
Contents