Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-27 / 199. szám
10 PROGRAMOK PETŐFI NEPE - 2010. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK Tűzvonalban bordás És kende előkerül, és épp Czimmermannak köszönhetően. Kolonics tábornok harapós az ügy miatt. Pedig az ötnapos felhajtás nem volt hiábavaló: Bordás olyanokat buktatott le, akik sok milliárd forint veszteséget okoztak az országnak. 21.05, DUNA TV CSI - A helyszínelők A MEGERŐSZAKOLT áldozat azonosítja a támadóját, miután a személyleírás alapján megtalálják. A DNS- vizsgálat eredménye azonban nem igazolja a lány állítását, a teszt alapján a férfi ártatlan. Lehet, hogy a gyanúsított egyik rokona volt a tettes? 21.15, rtl klub Volt egyszer egy nyár BÚCSÚSZAVAK ÉS CSÓKOK a párizsi pályaudvaron. Aggódó szülők kísérik a táborozásra induló csemetéiket. Vincent-nek, a fiatal kísérő tanárnak azonban nemcsak az eleven gyerekhad adja fel a leckét, hanem a kalandra éhes kollégák is. 21.00, Ml Az utolsó buliig sok élmény vár rájuk Kérdezni bármit lehet hajdú Péter Augusztusban született második gyermeke, Dávid Hajdú Péter szerint mindenkivel történhet különleges esemény, amellyel bekerülhet a TV2 Frizbi című műsorába. A tévés úgy érzi, kézben tartja a bulvársajtó családjára irányuló figyelmét. Czanik Mária / Tvr-hét- Nyáron a megszokottnál kevesebbet olvashattunk önökről.- Mert ritkábban nyilatkoztunk. A kisebb tévéadóknál nagyobb publicitásra volt szükségem. Most az egyik legnagyobb kereskedelmi csatornán hetente másfél millióan nézik a talk- show-mat. Nem kell feltétlenül nyilatkoznom. Jó portéka volt a magánéletem, amiért cserébe ismertebb lettem.- Nem szabadulhat ki a szellem a palackból?- Igyekszem visszaszorítani, és higgye el, menni fog. Eddig sem osztottam meg mindent a sajtó képviselőivel. Ez üzleti kapcsolat: én segítek nekik, ők meg nekem. Néha persze megbicsaklik a dolog.- Babavárással telt a nyár?- A TV2-s kollégákkal csináltunk egy ötállomásos roadshow-t, amelynek felvételeit vasárnap délutánonként láthatták a nézők. Néha leugrottunk a Balatonhoz a nyaralónkba. Itthon pedig Noémi lányom és a mamája készülődött a kistestvér érkezésére, és amikor csak lehetett, én is bekapcsolódtam. Nálunk ez a családi munkamegosztás: a feleségem a háztartással foglalkozik, én pedig az ügyeket intézem, és legalább napi tizenkét órát dolgozom.- Örökre megmarad ez a klasszikus felállás?- Szó sincs róla! Kata hivatalosan még főiskolai hallgató. Amint teheti, megszerzi a diplomát, és kitalálja, mit szeretne csinálni, én majd segí tem, ahogy tudom. Alaposan felkészül a vendégeiből Hajdíj Péter FOTÓ: TV2- Ki szerepelhet a Frizbiben?- Hírértéke szerint osztályozunk mindenkit. Lehet valaki A kategóriás szupersztár, ha egyszer nem Névjegy SZÜLETETT: 1975. IV. 11. CSALÁDI ÁLLAPOTA: nős, felesége Sarka Kata GYERMEKEI: Noémi, Dávid JELENLEG FUTÓ MŰSORAI: Névshowr (ATV), Frizbi (TV2) történik vele semmi izgalmas, akkor a műsor számára érdektelen. Daróczi Dávid halálával a médiában például felértékelődött addig alig ismert édesapja. Tehát bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy meghívjam. Ha nem becsülöm az illetőt, akkor is leülök vele beszélgetni, amennyiben a szerepeltetése nem ellenkezik a TV2 érdekeivel.- Kedvére cikizheti azt, aki rosszat mondott magáról.- Bizonyos emberekből lehet hülyét csinálni. Csak rásegítek azzal, hogy kiszedem belőlük, amit hallani szeretnénk: a nézők meg én. Két példaképemtől, Vit- ray Tamástól és Fride- rikusz Sándortól megtanultam, hogy kérdezni bármit szabad, de nem mindegy, hogyan. Alaposan felkészülök a vendégeimből, így a cél felé tudom terelgetni a beszélgetést. Tévedés ne essék: én nem portréműsort készítek, amelyben a meghívott elmesélheti széles ívű pályája állomásait, hanem a legfrissebb botrányokról szóló, késő esti talkshow-t. Egyébként ügy érzem, megtaláltam a helyemet, a nekem való műfajt. Páratlan dokumentumfilm a Szomáliái kalózdrámáról Amikor a Szomáliái kalózok 2009. április 8-án elfoglalták az amerikai zászló alatt közlekedő Maersk Alabama tartályhajót és túszul ejtették a kapitányát, a világ lélegzet-visszafojtva figyelte a fejleményeket. A Szomáliái kalózvadászat című filmből fény derül azokra a mozzanatokra is, amelyeket a hírekből nem ismerhetünk. ■ Vasárnap késő este túszdrámáról látható film a Discoveryn. A kalózoknak nem sikerült elfoglalniuk a kereskedőhajót, melyet a legénység emberfeletti bátorsággal és erőfeszítéssel visszahódított tőlük, ám foglyul ejtették Richard Phillips kapitányt, és egy mentőcsónakban húzódtak meg vele. Itt csapott le rájuk az USA haditengerészetének különleges alakulata, a Navy SEAL. A túszdráma végjátékát Phillips páratlan bátorsága indította el, amikor a vízbe ugrott. Ezt a pillanatot használták ki az amerikai fegyveresek, hogy lelőjék a csónakban lévő három kalózt, miközben negyedik társuk az egyik hadihajó fedélzetén az amerikaiakkal tárgyalt. A műsorban megszólalnak a Maersk Alabama matrózai, és láthatók a mentőakció soha nem látott képei. ■ ■ m I A iiir-liát AJÁNLÁSÁVAL ÜSl . r 2010. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK *0 w 'H fi RTL KLUB 5.30 Top Shop G.00 Menetrend (Ismétlés) 6.25 Fókusz (ismétlés) © 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.05 Te vagy az etetem © (argentin sorozat) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó Déli kiadás 5.25 Teleshop 6.00 Alexandra-pódium © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája © 9.10 Babapercek© 9.20 Telekvíz Telefonos játék 10.20 Teleshop 5.50 Ma reggel 9.00 Párizsi jó barátok © (francia sor. - 73/64-65.) 9.50 80 kert nyomában a Föld körül (angol sor. - 10/8.) © 10.50 Nappali 12.00 Híradó délben 12.15 Időjárás. Sporthírek 5.50 Ma reggel 9.00 Félix levelei 9.10 Thomas és barátai - Teljes gőzzel előre! 10.10 Sherlock Holmes, a mesterkopó © 10.35 Nemzetiségi magazin 11.30 Átjáró 6.35 Columbo - Columbo a guillotine alatt (amerikai krimi, 1972) 8.20 Gyilkos sorok 9.20 Veronica Mars 10.10 Halottnak a csók 11.00 Két öszvért Sara nővérnek (amerikai westernvígj., 1969 6.55 Vannak vidékek 7.50 Heuréka! Megtaláltam! 8.20 Nyári matiné 9.20 Zorro © (am. kalandfilmsor. - 78/49.) 9.50 Carlo és vendégei 10.25 Derrick© 11.30 Kívánságkosár 6.00 Sebességrekorderek 7.10 Túlélni az Everestet 8.15 A póráz két végén Vadak és neveletlenek 9.20 A világ legszigorúbb szülői 10.35 A mamit akarom! 12.15 Asztroshow 13.30 Fél kettő © 14.35 Oroszlánbarlangban (amerikai film, 1998) 87' © 16.15 A szeretem rabjai © (argentin sorozat) 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 18.30 Híradó Esti kiadás 11.20 American Graffiti 2. (amerikai víg., 1979) 104' 13.25 Kvízló Telefonos játék 14.55 Szentek kórháza © 15.55 Egy tini naplója© 16.25 ioshi Bharat Talkshow © 17.30 Árva angyal © (mexikói romantikus sorozat) 12.30 Kárpát expressz 12.55 Szomszédok © 13.35 Körzeti magazinok 14.25 Közlekedő © 14.35 Ez történt ma reggel 16.25 Körzeti híradók. Hírek 16.45 Teadélután 17.50 Mindig zöldebb (22/9.) ® 12.00 Híróra. Záróra 13.45 A budavári szoborlelet 14.20 Járóföld 14.50 Benyovszky Móric... (5.) © 15.15 Egy lépés előre (42.) © 16.05 Bűvölet (51-52.)© 17.00 Magyar bullzene 17.55 Hullámvadászok© 13.10 Monk - Flúgos nyomozó 15.00 CSI - New York-I helyszínelők 16.00 Alice új élete 17.05 Gordon Ramsay Indiában 18.05 Halottnak a csók (amerikai vígjátéksorozat) 19.00 Jó barátok 14.00 Híradó 14.10 Kikötő - Friss 14.20 Térkép - Válogatás 14.50 Abigél (magyar sor. - 4/3.) 16.00 Zöldfény 16.35 Kupé Vasúti magazin 17.05 Anya, az állatorvos (német sorozat) 11.55 Miből tesz a cserebogár? A boldogság 13.10 A póráz két végén Fiúk a lányok ellen 14.05 Sebesség-rekorderek 15.10 Állati rekordok Rendkívüli apák Gfi W 19.05 A mentalista © (amerikai krimisorozat) Piros rózsa 20.00 Fókusz © 20.35 Barátok közt © Közben: Hírek 21.15 CSI-A helyszínelők® (amerikai krímisorozat) 22.10 Vámpírnaplók ® (amerikai fantasztikus sor.) Utána: Hírek 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Doktor House © (amerikai sorozat) Utána: Aktív® 20.00 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) 20.25 Szuperkupa 2010 Futballmérkőzés Intemazionale- Atlético Madrid (éló) 18.40 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 32/20.) 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek. Időjárás 20.00 Üdítő © Szilágyi Tibor műsora 21.00 Volt egyszer egy nyár © (francia vígjáték, 2006) Fsz.: Jean-Paul Rouve, Marilou Berry, Julie Fournier 22.45 Az este 18.40 Esti mese 19.05 Don Matteo © (olasz krimisorozat - 24/4.) 20.00 Híradó 20.20 Sporthírek. Időjárás 20.25 Stephen Hawking és a mindenség elmélete © 21.15 24 - Ötödik évad © (am akciófilm-sor. - 24/4.) 21.55 Sötét anyag © (amerikai film, 2007) 85' 20.25 CSI - New York i helyszínelők (amerikai krimisorozat) 21.20 Horrorra akadva 4. (amerikai horrorvígj., 2006) Fsz.: Anna Faris, Regina Hall, Craig Bierko 23.10 Esküdt ellenségek- különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Labdarúgó-mérkőzés 21.05 Tűzvonalban ® (magyar krimisor. -4.) HD 22.00 Sport 22.05 Kikötő - Friss (ism.) Kulturális hírek 22.20 Goodbye, Bafana! (német-francia-belga- dél-afrikai film, 2007) ® 16.10 A világ legszigorúbb szülői 17.20 Újrafeltalálók 18.20 Túlélni az Everestet 19.15 River Cottage - Pecatúra A Délnyugat 20.20 Nagy ötletek kis bolygónknak Díszítés 20.55 Nagy ötletek kis bolygónknak kJ n 3 23.15 Gyilkos elmék © (amerikai krimisorozat) 0.10 Reflektor© 0.25 IttHON 0.45 Alias © (amerikai a kciófi I m -sorozat) 1.35 Autómánia (ismétlés) 23.35 Shark - Törvényszéki ragadozó © (amerikai krimisorozat) Közben: Kenósorsolás 0.35 Tények este 1.05 Bajnokok Ligája-magazin 1.35 EzoTv 23.10 Hírek. Sporthírek 23.25 Mementó 23.35 Teadéiután (ismétlés) 0.40 Nappali (ismétlés) 1.45 Múzeumtúra- francia módra © (francia dok.-sor. -14/12.) 23.20 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 32/20.) 0.05 Mindig zöldebb© (ausztrál sorozat) 0.50 Zodiákus Skorpió 1.20 Ez történt Ma reggel 0.05 Columbo - Columbo a guillotine alatt (amerikai krimi, 1972) Fsz.: Peter Falk 2.00 Esküdt ellenségek - Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 0.15 Képmás © (francia film, 2004) 89' R.: Aruna Villiers Fsz.: Nastassja Kinski (Mathilde), Christopher Lambert (Thomas) Audrey DeWilder (Manón) 21.30 Kozmikus kilátások 22.50 A birodalom peremén © 24.00 Hitler és Sztálin© 1.10 Katasztrófák évszázada © 14.35 Oroszlánbarlangban (amerikai film, 1998) 11.20 American Graffiti 2. (amerikai vígjáték, 1979) 11.55 Híradó. 12.10 Közvetlen ajánlat. 13.50 Pénzőzön. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 Halló, itt vagyunk! 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Párshow. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Híradó 21.00 Volt egyszer egy nyár (francia vígjáték, 2006) HÁLÓZAT 23.20 McLeod lányai (ausztrál sorozat) SS! 18.05 Halottnak a csók (amerikai vígjátéksorozat) 17.05 Anya, az állatorvos (német sorozat) 21.30 Kozmikus kilátások (ismeretterjesztő sorozat) HÍR tv 14.05 Zöldövezet. 1430 Iskolapélda. 15.05 Reporters. 15.30 Panaszkönyv. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. 1730 Európai híradó. 18.05 Értékmentés másként. 1830 BBC Hard Talk. 19.00 Híradó. 20.05 Péntek 8. 21.00 Híradó 21.21.30 Célpont. 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8 FILMMÚZEUM MINIMAX DISCOVERY 17.00 Ökoházak. 1730 Győzzük le a rákot! 18.00 Viva Natura - Vivát Natúra! 1830 A küzdelem törvénye 2. - Beépülve (amerikai karatefilm, 1992). 2035 Hírháló. 21.00Tap- ló Télapó (amerikai vígjáték, 2003). 23.00 Szende, mint a halál (amerikai thriller, 1996). 1.00 Tabu Tv ■M rafisor és a kezdési Időpo 16.45 Backbeat (felír, angol-német film, 1994). 1830 Fantozzi 2000 - A klónozás (olasz vígj., 1999). 20.00Tövismadarak(5.). 21.00 A Pál utcai fiúk (magyar film. 1968). 2230 Ha kikaparod, megkapod (am. vígj., 1992). 020 Privát rocktörténet plusz. 120 Élet a Monty Python előtt(magyardok.-film) I 930 Női kosárlabda. Magyarország-Tönökor- szág. 12.15 Zuhanyhíradó. 14.15 Labdarúgás. Carting Cup. 1630 Szabadidő-magazin. 17.00 Liverpool Tv. Manchester City-U- verpool. 2030 Motorsporti. 21.00 Heti helyzet. 22.00 Magyar labdarúgás. Vasas- Siófok, 0.45 Labdarúgás. Carling Cup 1630 Fifi virágoskertje. 16.40 Nouky, Paco és Lola. 1700 Bob és Böbék utazásai. 1730 Mondókák. 1735 Sün Alfréd forró nyomon. 17.45 Franklin. 18.10 RejtélyekTesz-vesz városban. 1835 Vili és Nosza. 18.55 Mini News. 19.00 Pat és Stan. 19.10 Mr. Bean. 1935 Mentőosztag 16.00 Állítólag... 17.00 Végzetes másodpercek. 18.00 Mocsári favágók. 19.00 A túlélés törvényei. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Végzetes másodpercek. 2130 Chris Ryan bemutatja. 2230 MacIntyre alvilági útikalauza. 2330 Nagy durranások. 030 Tornádók nyomában