Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-26 / 198. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 26., CSÜTÖRTÖK 11 MA NAPKELTE 5.54 - NYUGTA 19.36 HOLDKELTE 19.48 - NYUGTA 7.41 IZSÓ napja izsó. Lehet az Ézsau alakvál­tozata, vagy a József régi Izsóf változatának rövidülése, eset­leg az Izsák becézése. Ma már igen ritka keresztnév. Az Ószövetség leírása szerint Ézsau volt az, aki már anyja hasában verekedett ikertest­vérével, Jákobbal az elsőszü- löttségi jogért, melyet azután eladott neki egy tál lencséért. Ézsau egyébként Izsák uno­kája volt, akihez fűződik az emberáldozat megszűnése. Apja fel kívánta áldozni Isten­nek - mint a számára legked­vesebbet -, de egy angyal a közelben legelésző kosra mu­tatott, hogy az helyettesítse a fiút. EGYÉB NÉVNAPOK: Adolár, Margit, Natália, Natasa, Rita, Tália, Zamfira. zamfira. Óind eredetű név, jelentése: azúr­kő. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Natália emlékezete, Izsó, Zamfira napja. A református naptárban Izsó napja. Az evangélikus naptárban Izsó, Tália napja. A zsidó naptár­ban Elül hónap 16. napja. napi IGÉK. Katolikus: lKor 1,1-9; Zs 144; Mt 24,42-51. Református: Fii 3,15-21; 4Móz 13. Evangélikus: Jak 5,13-16; ljn 3,1-10. Gong Rádió: g*; Fm 9ó,5 MHz OÓDIÓ wWw.gongradí°hu MINDEN ÓRÁBAN! Időjárás-je­lentés (óra 30-kor) és útinform (óra 40-kor)! Hírek 6-18 óráig minden óra egészkor! 6-10 Gongreggel. Benne: 6.15: Ka­lendárium, 6.30: Időjárásjelentés, 6.45: Reggeli bölcsesség, 7.10: Kék hírek, 7.20: Útinform, 7.30: Időjárásjelentés, 7.40: Sporthírek, 8.15: Nap Híre, 8.20: Térségi prog­ramajánlatok, 8.25: Útinform, 8.30: Időjárásjelentés, 8.40: Élet­forma percek, 8.45: Reggeli böl­csesség, 9.10: Napi horoszkóp, 9.20: Útinform, 9.30: Időjárás-je­lentés, 10-11 Téma, 12-14 Déli kí­vánságműsor, 14-18 Gong Top 25 - benne: 14.15: A Bűn Nyomában (nyári szüneten), 18-20 Interaktív kívánságműsor, 20-22 Dimenzió­kapu (nyári szüneten), 22-24 Remix Kecskeméti Televízió: 07:00 Hírős Hírek ism., 07:30 Vá­roson kívül - magazin műsor ism., 08:10 Hírős Hírek ism., 08:30 Haj­dúság 2. ism., 09:00 KÉPÚJSÁG - benne óránként Hírős Hírek is­métlése, 12:00: HTV: Teleshop, 13:00: HTV: Heti filmajánló, kisfil- mek, infopercek, 13:30: HTV: Nagy mezőgazdasági magazin, 14:00 HTV: Szentföldi Szent He­lyek üzenete. Ószövetség 7. rész Sátorszentély, 14:30 HTV: Doku­mentum Műhely: Száz éves a Ha­lasi Csipke, 15:00 HTV: Zodiákus, 17:00 HTV: Biztonsági Zóna, 17:30 Városon kívül - magazin műsor ism., 18:10 Debrecen díszpolgára: Szabó Magda ism., 19:00 Hírős Hí­rek - A hír igaz! 19:20 A természet hírei, 19:30 Az egyik szeme sír, a másik nevet ism., 20:10 Hírős Hí­rek ism., 20:30 HTV: Hírháló, 21:00 HTV: Ne bízz senkiben! - ka­nadai krimi, 23:00 Hírős Hírek ism., 23:30 Az egyik szeme sír, a másik nevet ism. Kerekdombi nyugdíjas olva­sónk szeretne valahol pa­naszt tenni egy kereskedő­re, akitől nagy értékű elekt­romos kerékpárt vásárolt, ám később kiderült: nem üzembiztos. Egy hónappal a jótállás lejárta előtt sem cse­rére, sem árvisszatérítésre nem hajlandó az érintett vállalkozó. Idős olvasónk tavaly szeptem­berben vásárolta kerékpárját 350 ezer forintért. Mivel időről időre leállt alatta, a kereskedő SZOLGÁLTATÁS Még él a jótállás, mégsem veszik vissza a hibás kerékpárt javaslatára akkumulátort is cseréltetett benne. A jármű en­nek ellenére sem működik. Forgalmazója székesfehérvári, gyártója kínai cég. A jótállás ideje alatt a forgal­mazó (jelen esetben a kereske­dő) köteles elsősorban kijavíta­ni vagy kicserélni a hibás áru­cikket. A jótállás lényege, hogy időtartama alatt a kötelezett ga­rantálja szerződésük hibátla­nul teljesítését, vagyis hogy a vásárolt termék kifogástalanul fog működni. Amennyiben mi­nőségi kifogás áll fenn, a fo­gyasztó felkeresheti a forgal­mazót, vagy közvetlenül a jót­állási jegyen feltüntetett javító- szolgálatot az észlelt hiba elhá­rítása céljából. Amennyiben a javításra, cserére nem hajlan­dó a kereskedő, a vásárló eláll­hat a közöttük létrejött vásárlá­si szerződéstől. A vételár visszafizettetése a vevő jogos követelése. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-alföldi Regionális Felügyelőség Kecskeméti Ki- rendeltségén azt a tájékozta­tást kaptuk, hogy a forgalmazó a fogyasztó minőségi kifogásá­ról köteles jegyzőkönyvet fel­venni. Ebben rögzíteni kell az érvényesíteni kívánt igényt, az igény rendezésének módját, il­letve amennyiben ezek között eltérés tapasztalható, annak okát is meg kell jelölni.- A jótállási és szavatossági jogok érvényesítése kapcsán felügyelőségünk hatásköre mindössze az igény intézésé­nek vizsgálatára terjed ki, mint a megfelelő tartalmú jegyző­könyv felvételének elmulasztá­sa - magyarázza dr. Király Miklós, a hatóság jogi ügyinté­zője. Jogos követelésének érvé­nyesítése érdekében a pana­szos fordulhat a Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testülethez (címe: Kecskemét, Árpád krt.. 4. Tel.: 76/501-525, 76/501- 500), továbbá keresetet nyújt­hat be a polgári bíróságon. A keresethez célszerű csatolni a jótállási jegyet, valamint a mi­nőségi kifogásról szóló jegyző­könyvet. POPOVICS ZSUZSANNA Telefon: 06-76/518-216 e-mall: zsiizsarma.popovlcs@petoflnepe.hu olvasói üzenetek sms: 06-30/324-8466 El Minden nyugdíjas rendőrt, katonát, ha elkövet valamit, a nyugdíját visszavenném mini­mumra. Ha pedig munka közben követ el valamit, úgy lefokozva küldeném el. A rendes nyugdíj- korhatárt nem elérőket pedig visszatenném aktív szolgálatba. Elég sokba kerül az államnak a taníttatásuk, és amikor beérné­nek, akkor mennek el nyugdíjba! Közben kevés a rendfenntartó. Ők is dolgozzanak annyit, mint mi! E LHN-944 rendszámtáblát találtunk. Érd.: 06-30/83-58-188 Ej Mélységesen sajnálom azo­kat a szülőket, akik most aggód­nak gyerekük állapotáért, akik gázt szipuztak. Előszeretettel ke­resik a kisboltokat, ahol a bevétel a fontos. Eladóként dolgozva fi­gyeltem fel, hogy mennyire viszik ezeket a gyújtókat. Egy apuka oda járt vásárolni, és elmondtam, hogy fia mit vásárol napi szinten. Tisztelettel megköszönte, hogy el­mondtam neki, mi a sejtésem. Az eladók meg figyeljenek oda, ahogy én is tettem. Az összefogás itt is segíthet. E Tompán elkezdődött a kam­pány! Olvasom: új játszótér épült 11683 673 Ft támogatással. És az önrész? Tíz játékért kicsit húzós! Azt kellett volna írni: jól kitömtük a kivitelezőt. E A kedden megjelent par­lagfű cikk kapcsán megjegyez­ném: az egy héttel ezelőtt itt jel­zett autópálya parlagfű- és gaz­tengere a mai napig érintetlenül ontja a polleneket! Talán a ka­rácsonyt is megéri! Mire vár a kényszerkaszálást elrendelő ha­tóságunk? E Helvécián a Berek utcában a gépparkként használt telekről a 2 m-es parlagfüvet a telket hasz­náló mikor irtja ki? E Tony Blair volt m.elnök 3 év alatt millárdot keresett. Ha én len­nék az új, el se vállalnám ilyen apróért. Üdv. L. F. E Nem tudom szó nélkül hagyni: a köztársasági elnök nem fogadta el a felajánlott rezidenci­át. Felújítják sok mücsiért, ugye spórolunk!? Minden a régi, csak mások irányítanak. Falusi Béla E Csak szidják a kis falut, Ja- kabszállást. Hallom, mi mindent értek már el! Van focicsapat, szép pálya, szép parkerdő parkszín­paddal, javított utcák, magán­óvoda, idősek háza. E Lehet, hogy érdekes a par­lagfüves terület Jakabszállásnál, a temetőnél, de ha mindenre több pénzt adnának, volna dolgozó, akit dolgoztatnának, benzint ki térítene? Te? E Hát nem normális dolgokra használják az emberek az inter­netet. Ha valaki szakított időt a fo­tózásra, addig lett volna alkalma kihúzni néhány parlagfüvet a te­metőben. A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENE­TEKET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE. RECEPTVERSENY Boros Jánosné küldte Kunpeszérről: Túrós vizes piskóta hozzávalók a tésztához: 7 db tojás, 14 evőka­nál cukor, 14 evőkanál liszt, másfél csomag sü­tőpor és 7 evőkanál víz. a töltelékhez: 0,5 kg túró, 20 dkg cukor, 3 csomag vaníliás cukor, 1 db nagyobb citrom reszelt héja (aki szereti, mazsolát is tehet bele). elkészítés: a piskótaszerű tésztához szétválasztjuk a tojásokat, a sárgákat kikeverjük a cukor egyharmadával, a fehérjéket a kéthar­madával úgy, hogy közben kanalanként fokozatosan hozzáadjuk a vizet. Ezután e két masszát óvatosan összevegyítjük, s folyamato­san elkeverjük a sütőporos liszttel. Egy nagyméretű tepsibe sütőpa­pírt rakunk, arra öntjük a tésztát, majd megsütjük. Ha kész, és kihűlt, kettévágjuk. A töltelék hozzávalóit összekeverjük (ha túl száraz a túró, egy kis tejföllel lazíthatjuk), és az egyik tésztára rásimítjuk, a másikkal pedig lefedjük. A tetejét megszórjuk vaníli­ás porcukorral. Hosszú szeletekre darabolva kínáljuk. Az idei receptversenyre történő pályázati idő ezúttal lejárt. Az április 26-ától augusztus végéig közölt receptekből a Petőfi Népe zsűrije több mint kéttucatnyit továbbjuttat az országos megjele­nésű (Baranya, Bács, Békés, Heves, Komárom-Esztergom, So­mogy, Szolnok, Tolna megye) szakácskönyvben való szereplésre. A kötet a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Békés Megyei Culinary Team védnökségével készül, s előreláthatóan novemberben jelenik meg. Ekkor lesz - könyvbemutatóval egybe­kötve - a legkiválóbb recepteket beküldők díjazása is. Cím: Petőfi Népe Szerkesztőség Kecskemét, Széchenyi körút 29. * e-mail: izvadaszat@petofinepe.hu SZŰZ p.24-IX.23.).Öröm az élet egy Szűz jegyű oldalán. Szüle­tésnapján egzotikus illatok szállnak a fedők alól, különle­ges ételek kerülnek az asztalra. Egy szakács veszett el önben. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Kellemet­len konfliktusba keveredhet há­zastársával. Ne kapkodjon, ne hadakozzon. Több türelemre lenne szüksége. SKORPIÓ (X.24-XI.22.). Alaposan megdolgozott minden forintért, de szerencse is kellett a gazda­godáshoz. Ön is tudja, hogy nem nyeri el minden szorgal­mas ember a jutalmat. Éppen ezért ne hordja túl magasan az orrát. NYILAS (XI.23-XII.21.). Önt öröm­mel fogadják köreikben a fiata­labbak. Érzik segítőkészségét, jó szándékát, sokszor kérik a tanácsát. Valósággal megfiatalo­dik közöttük. BAK (XII. 22—1.20.). Tárgyalásai si­keresek lehetnek, ehhez csu­pán azt kell tennie, hogy sza­bad utat enged lenyűgöző egyé­niségének. Ma szerencsés hely­zetek alakulnak. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Ne töpreng­jen bizonyos dolgokon, legyen vidám. Foglalja el magát a mun­kával, ne hagyja, hogy megza­varják. Érzelmeit ne tegye köz­tudottá. HALAK (II. 21-111.20.). A Halak- Hold hatására előtérbe kerül­nek a szellemi érdeklődés terü­letei. Legyen kész meghallgatni a mások érvelését is, és utána hozza meg döntéseit. KOS (lll.21-IV.20.). Pluszbevételre tehet szert, ami segíti valóra váltani egyik régi álmát. Egy il­lető elvarázsolja megjelenésé­vel. Legyen hűséges. BIKA (IV.21—V.20.).Üzleti ügyei jól alakulnak, de csak addig, amíg nem vállal túl nagy kockázatot. Maradjon meg a jól bevált mód­szereknél és a saját döntései­nél. IKREK (V.21-VI.21.).Sokat töpreng egy személyes probléma megol­dásán, de túlbonyolítja a dolgo­kat. Hírt hall egy örömteli ese­ményről, ami nagyon boldoggá teszi. RÁK (VI.22-VII.22.). Szüksége van arra, hogy egy kicsit azt tegye, amihez igazán kedvet érez. A hobbijának szentelt néhány nap állítaná helyre a lelki egyensú­lyát. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). A hangsúly az otthoni ügyek ren­dezésén van. Ha valakinek, úgy önnek igazán fontos, hogy a családjában, az otthonában minden rendben legyen. VIZALLASJELENTES a tisza tegnap Szolnoknál 70, Csongrádnál 83 centis volt. A DUNÁN Budapestnél 277, Paks­ról 237, Bajánál 405, Mohácsnál 439 centis vízállást mértek. MOZIMŰSOR Malom mozi: STEP UP 3D. (12) -10.00,12.15, 14.30,10.45,19.00,21.15 A KILENCEDIK LÉGIÓ (16) 19.30, 21.30 A KARATE KÖLYÖK (12) 14.45 RAGADOZÓK (16) 13.45,17.45,19.45 GARFIELD ÉS A ZŰR KOMMANDÓ 3D (12) 11.15,15.30 SALT ÜGYNÖK (16) 11.45,18.45 BOGYÓ ÉS BABÓCA 10.45 KUTYÁK ÉS MACSKÁK 17.15 AVARÁZSLÓTANONC (12) 10.15, 12.30,17.30 A SZUPERCSAPAT (16) 13.45 AZ UTOLSÓ LÉGHAJLÍTÓ 3D (12) 19.15, 21.15 NAGYFIÚK (12) 15.45,21.45 EREDET (16) 16.00,20.45 SHREK AVÉGE, FUSS ELVÉLE 13.15 Otthon mozi: 19.00 órakor: HÉT PERC A MENNY­ORSZÁGBAN ÖT, NÉMETÜL SZESZES ITAL FULLÁNK SZEMÉ LYED VESZEKE­DÉS FONALAT ERŐSÍT SZARVAS­TEHÉN l ▼ VÉGZET MÁLYVA­FÉLE ► ▼ DURVA TESSÉK ► ▼ EURÓPAI UNIÓ ► TUFA HANGZÓI EREDETI l UTASÍT USA-TAG­ÁLLAM ► ▼ KICSI­NYE LANGYOS ISMÉT. LATINUL KÖR. FORDULÓ l ▼ GAZDASÁ ül ÁG KÉSZÜL AZ ÉTEL ► ▼ CSOMÓ­PONT JÓZSEF ATTILA VERSE ► ▼ T r RATAL ÖKÖR ► ÉTELSOR OLDALÁ­HOZ ► RÓMAI 600 ► NAPOS, MÉRSÉKELTEN MELEG IDŐ 28 °C 13 °C Kiskőrös. Kalocsa 28 °c 13*0 Baja 27 13 ‘ 28 °C 13 °C Kískunhal Bácsalmás * Bács-Kiskun megyében ma száraz, napos, mérsékelten meleg idő lesz Gyenge, olykor élénkebb délnyugati nyugati szél fúj A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 28, a reggeli minimuma 17 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: pénteken átmeneti felmelegedés, a hétvégén változóan napos-felhős idő, kezdődő, jelentős lehűlés, a jövő hét első leiében hideg idő, kedden, szerdán eső valószínű. Orvosmeteoroldgia: gyenge melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a közelgő újabb melegfront miatti feszült­ség-növekedés hatására növekszik a közlekedési balesetveszély! Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vizhőmérséklet Duna 19-21 X Tisza 22-23 °C Balaton 23 X Velencei-tó 24 X Fertő 22 X Tisza-tó 23 X Pollen Parlagfű magas Libatopfélék magas Gombák magas 1-*

Next

/
Thumbnails
Contents