Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-24 / 196. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 24., KEDD KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR „A halál éjszakája őt nem adja vissza már, a sírnak jéghazája ál nem léphető határ." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÉJJAS GERGELY a DUTÉP volt dolgozója kecskeméti lakos, 77. életévében, 2010. augusztus 17-én, váratlanul elhunyt. Temetése 2010. augusztus 27-én (pénteken), 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, Édesapám MARKOLT LÁSZLÓ JÓZSEF építész augusztus 12-én, nagyon súlyos betegségben elhunyt. Temetése augusztus 27-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben katolikus szertartás szerint. Gyászolja felesége, leánya és testvérei. GYASZHIR „Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, ajka sem szól többé, mert lezárt, holt. Megállóit a kéz, mely csak adott, soha semmit nem kért és el nem fogadott." (Kosztolányi) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSEH LÁSZLÓ hentes és mészáros mester 2010. augusztus 14-én, életének 88. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2010. augusztus 26-án, 11 órakor a lakiteleki temetőben a református vallás szertartása szerint helyeztetjük örök nyugalomra. A jóleső részvétet hálásan köszönjük. „Drága emléke szívünkben él!" A gyászoló család. GYÁSZHÍR i, I „Szívedben nem volt más, I d| j csak jóság és szeretet, I munka és küzdelem a J volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk 1 mindazokkal, akik ismerték I j és szerették, hogy CSEH SZAKÁL JÁNOSNÉ Oskolás Ilona I ágasegyházi lakos, életének 79. I évében elhunyt. Temetése 2010. I augusztus 26-án, 16 órakor lesz I az ágasegyházi temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik FŐZŐ ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút', virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. LANTOS JÁNOSNÉ szül. Tarjányi Rozália Piroska Rózsika néni volt fülöpjakabi lakos, 84 évesen, 2010. augusztus 22-én csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2010. augusztus 26-án, 11 órakor lesz a kiskunfélegyházi Felső-temetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint. Soha el nem múló szeretetünk őrködik nyugalmad felett! A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Annyira akartam élni, betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS DEZSŐ kecskeméti lakos, 66 éves korában, 2010. augusztus 19- én elhunyt. Földi maradványait 2010. augusztus 26-án (csütörtökön), 11.45 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VEZSENYI ISTVÁNNÉ Gudmon Irén helvéciai lakos, 77 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2010. augusztus 26-án, 10 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Szerető férje és gyermekei köszönetét mondanak mindazoknak, akik BODOR LÁSZLÓNÉ Tarjányi Ilona temetésén megjelentek, és sójára elhelyezték a búcsú virágait. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szöveget es képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APROH GÉPEK KUKORICÁS tömőgép rozsdamentes, függesztett eladó. Tel.: 06-30/306-1187---------------------------------* *110««' PÓT KOCSI 3 t nem billenős eladó. Tel.: 06- 30/306-1187----------------------------------------------------*no4648* ÁL LÁST KÍNÁL A BOLVÁRY Biztonsági Kft. biztonsági őr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ 008112008 Tel.: 06-30/925-8127--------:--------------:-----------------------------*1101992* A GREENPEACE támogató toborzókat keres Kecskemét és környékére. Kedvező fizetés, lendületes, fiatalos csapat. 06-20/559-6288, www.greenpeace.hu/toborzok-----------------------------------------------------------------------*1104609GYAKORLATTAL rendelkező, megbízható férfi lógondozót keresünk. Érdeklődni 06-30/349- 33-25-ös telefonon lehet.--------------------:------------------------------------------------»1104746TAKA RÍTÓ cég keres férfi takarítót gépi takarításhoz azonnali kezdéssel. Érdeklődni: 76/320-722 fényképes önéletrajzokat a higienia@cfh.hu e-mail címre várjuk.---------------------------:------------------------------------------*1105088* 1 FŰ segédmunkást keresek kméti munkahelyre sürgősen. 06-20/3857-657-----------------------------------------------------------------------*1104569*. AD ÁSVÉTEL SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 06-30/583-5001, 06- 30/455-6432-----------------------------------------------------------------------*1103163RAK0DÓLAP0K 800x1200-as 1.500 db, 1000 x 1200-as 2000 db, fakonténerek 100 db, M20-as láda, húsos-tejesládák, műanyag rakodólapok, 60 szál PVC 6000 x 400 mm-es csatornacső eladó. Érdeklődés: a 06/70/311- 9538, 76/441-4107 — -------------------------------------:-----------------------*1193285* TÜ ZELŐ akció 08. 31-ig akác és vastag töl© 8500 Ft/m-től szállítva. Telefon: 06-30/653- 1138-----------------------------------------------------------------------*1104617* TŰ ZIFA akció 08.31-ig. Telefon: 06-30/8555- 260 — --------------------------------------------------------------*1104619* TŰZIFA 6 E Ft/m-től szállítva. 06-20/509- 7308------------------------------------:---------------------------------*1101953* ÁLLAT H F BIKABORJAK 1 hónaposak eladók. Érd.: 06- 20/55-76-707----------------------------------------------------------------------*1104399* MA GYARSZÜRKE heréit borjak: 06-30/457- 5055--------------------------:--------------------------*1102420* POT TYANTÓS előhasi koca eladó. 06-30/853- 8263------------------------------------------------------------------------------------*1104794* 13 ÉVES Kisbéri hátasló eladó. 06-30/43-56- 303 —-------------------------------------------------------------------*1104666* OKTATÁS KERESKEDŐ boltvezető tanfolyam Indul szeptemberben Öveges Képző Kft., Kecskemét, Rákóczi út 9. sz. Tel.: 76/505-068 AL-0338, Ny. sz.: 03-0029-06-----------------------------------------------------------------------*1103330* SZOLGÁLTATÁS MASSZÁZS, teljes test, hát. Telefon: 06- 30/455-0986--------------------------------------------------r-* 1102997* TÁRSKERESÉS A BOMBÁZÓ nő partnert keres 06-20/9816- 649 / 'MMj.---------------------------T-r---------------------------*1104745* A CUKI lány partnert keres. Telefon: 0630/695-6735-----------------------------------------------------------------------*1104483* Indiai gyönyörű, dúskeblű várja partnerét 06-70/2940412 .11045S1. A SEXI vörös partnert keres. Telefon: 06- 70/2489-363-----------------;----------------------------------*1104748* ÁG I 40-es partnert keres. Telefon: 06- 70/233-6430 — ---------------------------------------------*1104860* BÁJOS Virág társat keres. Telefon: 06- 30/634-0503----------------------------------*------‘----------------------------*1104461* CS INOS, formás 40-es partnert keres. 06- 30/395-22-68--------------------»-------------------------------------------------*1084300* ER IKA 38-as partnert keres. Telefon: 06- 30/945-8057 — --------------------------------------------*1104310* IG ÉNYES né partnert keres. Telefon: 06- 30/2754-314----------------------------------------------------------------------»1104495* KEC SKEMÉTEN vékony formás társat keres. 06-70/545-3911---------------------------------------------- *1103832* MASSZŐRNŐ társat keres. Telefon: 06- 70/212-3284----------------------------------------------------*1002934* SZ ÖSZI partnert keres! Telefon: 06-70/252- 14-39----------------------------------------------------*1101961* 19 ÉVES Nati partnert keres. 06-70/5364- 183.-----------------------------------------------------------------------*1066992* 40-ES Tündi partnert keres. Telefon: 06- 30/4288-316----------------------------------------------------*1104640* 48-AS nő partnert keres. Telefon: 06-20/575- 8106------------------------------------;-------:--------------------------*1068623* 50-ES nő partnert keres. Telefon: 06-20/237- 8960--------------------------;-------------------------------------------‘1095542* VE GYES CSERÉPKÁLYHA, kandalló olcsón 06-30/300- 5089----------------------------------------------------*1104456* EL ADÓK reális áron átalakítás miatt néhány évig használt beltéri ajtók és műanyag redőnyök. Érdeklődni lehet a 06-30/953-6016-os telefonszámon.----------------------------------------------------*1104681* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztö-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cim: petolinepe@axels.hu 3 FUNKCIÓS babakocsi, gyerekágy, ovális járóka, sportkocsi, babahordozó. Érdeklődni lehet a 06-30/3468-697-es telefonszámon.-----------------------------------------------------------------------*1104677* MEZŐGAZDASÁG FRISS akciós 34%-os am-nitrát, 27%-s pétisó, POWER 8-24-24-s eladó! T.: 06-30/82-20- 151-------------------------------------------------------------------—*1101938* Szárazborsó zöld színű eladó. Érdeklődni lehet a 06-20/342- 6581-es telefonszámon. .1099494. * Jó minőségi idei körbálás fűszéna eladó. Érdeklődni lehet a 06-20/204-60-95-ös telefonszámon.-----------------------------------------------------------------------*1104591* Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x ' Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt, és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 2.290 FI; negyedévre: 6.870 FI; télévre: 13.740 Ft; egy évre: 27.480 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 S Körbálás lucerna Bócsán eladó. Érdeklődni lehet a 06-30/9584-519-es telefonszámon.--------;-------------------------------------------------------------*1104653* «K örbálás tritikálé szalma eladó. 06- 20/9381-312-----------------—-----------------------------------------------*1104383* »S zéna I. osztályú eladó. Telefon: 06- 20/417-0431------------------------------------------------------------------;—*1104476* 8 Szőlőtermelők figyelem! Kecejj^lelepülésünkön augusztustól szőlőfelvásárlás. Ár megegyezés szerint fok nélkül, fizetés 14 napon belül egyösszegben. Érdeklődni lehet a 06- 30/9-810-792, 06-20/5613-601-es telefonszámonkon.------------------------------*---------------------------------------*1104662* 40 0 tonna marhatrágya eladó. Érdeklődni lehet a 06-30/857-8801-es telefonszámon.----------------------------------------------------•1104253* Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk, korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. HŰSÉGES ELŐFIZETŐINK SZÁMÁRA ÚJRA ITT A NAGY ALKALOM Mi megadjuk az esélyt Önnek, hogy ajánlatunk segítségével pénzt takarítson meg! KERESSE A PÁRJÁT ÉS Ajánljon nekünk egy új előfizetőt*, és amíg EGYÜTT m'nőketten előfizetői a Petőfi Népének, addig UEI/ECBDDCTI mindketten 10% kedvezménnyel fizethetnek elő**. * EwEBBC I ■ Az ajánlásokat várjuk e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu Postán: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. Bővebb információért hívja zöld számunkat: 06-80/480-756 Új előfizetőnek számít, aki min. 3 hónapja nem előfizetője lapunknak. ' A 10% kedvezmény a Petőfi Népe havi 2290 Ft-os árából számított havi 230 Ft. A kedvezményt az ön által ajánlott új előfizető már adott hónaptól, ön pedig a következő, még nem számlázott előfizetési időszaktól kapja. Ajánlatunk régi és új előfizetőinknek egyaránt szól. Akciónk 2010. augusztus 11 .-augusztus 31-éig * >tÓ/f Alpj érvényes. 2" olcsóbban! AJÁNLÓSZELVÉNY Ajánló neve:. Címe: .............. ut ca:................ sz ám:........tel. Pe tőfi Népe Ajánlott neve:. Címe: utca:..................................................szám: ..........tel. HH HHi