Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-23 / 195. szám

INTERJÚ e o '*«««£­iü» Amikor csak a test beteg, nem a lélek életmód A munka sokszor többet segít, mint a leghatásosabb gyógyszer A rokkantak, fogya­tékkal élők száma több százezerre te­hető az országban. A sors vagy elvette tőlük, vagy már az életút kezdetén sem kapták meg azt, ami másnak megadatott. Az egészséget. So­kan rokkantnyugdí­jat vagy egyéb jára­dékot kapnak, s dol­goznának, ha lenne számukra elegendő megfelelő munka­hely.- Nem tudom mi lenne velem, talán súlyosbod­na a depresszióm, ha ott­hon csak a négy falat nézném egész nap. Itt bent az üzemben a fér­jemmel és más sorstársa­immal együtt dolgozom. Most jól érzem magam - fogalmazza meg gondolatait Gulyásné Irénke, aki férjével, Zol­tánnal együtt- minden reggel, a hétényégynázi El-Száll Kft.-nél kektü á napot. Tönkrement, kiselejtezett elektromos cikkeket szerelnek szét megváltozott munkaképes­ségű emberek. A gerincműtött, jobb szemére alig látó, depresszi­óval és magas vérnyomással küszködő, eredetileg bolti eladó szakmával rendelkező kétgyer­mekes édesanyánál az orvosok 47 százalékos rokkantsági szintet állapítottak meg. A férje Zoltán, mellette ül a szerelőműhelyben. Zoltánnál korábban 100 százalé­kos rokkantságot állapított meg az Első Fokú Orvosi Bizottság. Nemrég az Országos Rehabilitáci­ós és Szociális Szakértői Intézet ezt 69 százalékra változtatta. Két szívműtét, szívbillentyűk cseré­je után, néha 220/130-as vérnyo­mással küszködő - korábban éve­ken át a Vidiánál, a Procoop vál­lalatnál raktárosként dolgozó ­Virágh Jánosné tolókocsiban könnyebb dolgozni, mint széken ülve férfi ettől a döntéstől nem lett egészségesebb. 2010. év elején 22 601 korha­tár alatti rokkantnyugdíjast tartottak számolta megyében.- Szinte minden dolgozóval másként kell bánnunk. Nem le­het azonos mércével mérni őket. Ezt már Szabó lános cégvezető mondja. Egy kicsit úgy kell visel­kednünk, mint egy jóakaró, egy barát, vagy egy közelálló rokon. Sokszor behozzák a gondjaikat a céghez, néha egy-egy jó szó elég ahhoz, hogy megnyugodjanak - teszi hozzá. A vállalkozás négy éve 17 fővel indult. A dolgozók egyik fele a már nem javítható, hulladékká vált elektromos-, elektronikus be­rendezések szétszerelését, bontá­sát végzi, válogatja, az újra fel­használható fémeket, műanyago­kat a kft. értékesíti. Különböző cégek hozzák a telephelyre a ki­selejtezett eszközeiket. A jelenle­gi 59 foglalkoztatottból - 50-en csökkent munkaképességűek, közülük 21-en egy másik telephe­lyen kábelkonfekcionálást végez­nek. 2006-ban 200, míg tavaly már 800 tonnányi anyagot szerel­tek, s válogattak szét. A vállalkozás infrastruktúrájá­nak kiépítésénél maximálisan fi­gyelembe kellett venni azt, hogy többségében beteg emberek dol­goznak nálunk - mondja Buru- nyi Pálné, munkaügyi vezető, re­habilitációs megbízott. Majd hoz­záteszi, hogy a versenyszférában talpon maradni egy olyan cég­nek, mely csökkent munkaké­pességű dolgozókat foglalkoztat, igen nehéz. Ha nem lenne állami támogatás, melyet a kecskeméti munkaügyi kirendeltség közben­járásával kapnak, akkor előbb- utóbb komoly problémákkal szembesülhetnének. A helyzetet az is nehezíti, hogy a 2008-as vál­ság következtében az árbevételük A munkaügyi kirendeltségen sortan állnak a megváltozott munkaképességűek Bálint István, a kecskeméti munkaügyi kirendeltség igaz­gatója azt mondja, hogy havon­ta 300 -500 azoknak a megvál­tozott munkaképességű dolgo­zóknak a száma, akik a kecs­keméti kistérségből munkára jelentkeznének. Eddig a cégek nem tolakodtak ilyen személye­ket felvenni, most azonban már keresik az alkalmazás lehetősé­gét. Az idén ugyanis a tavalyi 177 ezer 600forintról a rehabi­litációs járulék 964 ezer 500-ra nőtt. Azaz aki teheti inkább al­kalmaz ilyen embert, minthogy fizessen. Eddig hatvanan jutot­tak így munkához. Most egy megyeszékhelyen működő multicég 15 ilyen személyt ven­ne fel. Barta Zsolt harmadára csökkent, de szeren­csére mégsem kellett senkit sem elbocsátani. Ugyan hová is ment volna pél­dául az ágasegyházi siketnéma Dobos Imréné, aki szabás-varrást tanult. Vagy a jakabszállási Szebellédi Zoltán, aki eredeti szakmája szerint lakatos és szer­számkészítő. A kommunikáció­val nincs gond. Dobosné lánya, Mária jeltolmácsként segíti mun­kájukat. A cégnél kilenc siket-né­ma dolgozik, amíg nem volt jeltol­mács, addig leírták az utasításo­kat. Minden fillér jól jön nekik, mert Szebellédi Zoltánnak 67 ezer, míg Dobosnénak 53 ezer a rokkantsági nyugdíja.- Nekem csak a gyógyszerek­re havonta 20-30 ezer forintot kell költenem. Hatszor műtötték, vér­nyomás-problémáim is vannak. Muszáj dolgozni. Ezt már a toló­kocsiban ülő Virágh Jánosné mondja, aki tud ugyan járni, de a munkavégzésénél könnyebbsé­get jelent a kocsi használata.- Még 26 személynek tud­nánk munkát adni, ha az állam jobban támogatná a rehabilitáci­ós munkahelyek működését. Munka akad bőven. Az államtól függ, hogy mekkora támogatást ad, mennyire könnyíti meg azok­nak a dolgozni akaró emberek­nek az »életét, akik ha testileg nem is, de lélekben egészsége­sek - mondja Szabó lános igaz­gató, aki úgy véli, hogy a szomo­rú sorsú emberek foglalkoztatá­sa a magánszektorban nehéz. Ezt erősíti meg az egyik nagyvállalat igazgatója is.- Az elmúlt hónapokban keres­tünk megváltozott munkaképes­ségű embereket, de olyan mun­kakörbe nem jelentkeztek ahol szükség lenne rájuk - mondja Tárnái Dezső, a kecskeméti Knorr- Bremse Fékrendszerek Kft. tudás menedzsere, HR-igazgató. Mi mindenkit fogadunk, aki je­lentkezik, elbeszélgetünk, orvosi vizsgálatra küldjük őket, ismer­tetjük, hogy például nálunk há­rom műszakban kell dolgozni. Ezt kevesen vállalják, tette hoz­zá. Az igazgató tapasztalata sze­rint nem kevesen vannak olya­Szebellédi Zoltán Jakabszállás- róljár be Dobos Imréné, és lánya, Mária aki a cégnél jeltolmács, illetve végzi a szerelési munkákat Tönkrement elektronikus esz­közök szétszerelését végzik a cég egyik üzemében az embe­rek nők, akik elégedettek a kis jára­dékukkal, nyugdíjukkal, s nem is akarnak dolgozni.- Nálunk sajnos nincs annyi munkalehetőség, hogy az 1430 aktív dolgozónk után 71 megvál­tozott munkaképességű személyt foglalkoztassunk. Húszán van­nak állományban. A hat műhe­lyünkből csak kettőben tudunk munkát adni nekik. De összessé­gében elégedettek vagyunk a munkájukkal - mondta Schoner- né Emődi Edit a Knorr-Bremmse Kecskemét Kft. HR-asszisztense. Az iparosoktól kapja a munkát A Hírős Héten a kecskeméti kézművesek is kiállítottak Szenvedélyes fotós, több mint húsz éve az ipartes­tület titkára. Minden ér­dekli, ami vas, a porszívó hangja mellett nem tud aludni. Abonyi Géza Csongrádon nőtt fel. A helyi gimnázium vasipari tagozatára járt, belekóstolt a la­katos mesterségbe is.- A szegedi jogi egyetemre je­lentkeztem, aztán pótfelvételivel a GAMF-ra. Végül elmentem inasnak. A villanyszerelő és a szerszámkészítő szakmák közül választhattam. A villanyszere­lésről tudtam többet: a konnek­tort jobb nem piszkálni. így let­tem szerszámkészítő. Két hónapot dolgozott a szak­mában, aztán megint nekifutott a GAMF-nak.- Gépgyártástechnológusnak vettek fel. A szakmai tárgyakból kenterbe vágtam mindenkit, ma­tekból és fizikából viszont össze­szedtem egy rakás utóvizsgát. Évet is kellett halasztanom. Végzés után szinte azonnal le­csapott rá a sereg.- Öt hónapos tartalékos tiszti sulira vittek Szabadszállásra. Ál­landó kilépőt kaptunk, délután pedig sört is mértek a kantin­ban. Alhadnagyként szereltem le, de utána még többször is be­hívtak tartalékos szolgálatra. Tizenhat évet lehúzott a me­gyei tanács ipari osztályán, 1988-ban pedig a KIOSZ Kecske­mét városi titkára lett.- Az új szákházunk építését még támogatta a központ, aztán jött a rendszerváltás és átalakul­tunk ipartestületté. Nem volt pénzünk, a székház emeletét és a padlását eladtuk kollégium­nak. A maradék helyiségeket pe­dig elosztottuk a helyi szerveze­teink közt, de már csak mi és a kunszentmiklósiak vagyunk itt, a többiek eladták a tulajdonré­szüket. A Kecskemét és Vidéke Általá­nos Ipartestület titkára, a me­gyei kereskedelmi és iparkama­ra alelnöke. Feleségét az 1-es bu­szon ismerte meg.- Reggelente találkoztunk, én a főiskolára mentem, ő már ak­kor is a kórházban dolgozott. A lányunk egy dán multi cég alkal­mazottja, a fiunk pedig mérnök­informatikus. Lánya révén kétszeres nagy­papa. Az ikrek két hónapja szü­lettek, kisfiúk.- Tatán laknak, most vannak először Kecskeméten. Egyelőre hozzájuk sem merek nyúlni: fé­lek, hogy eltörnek. Hagyom a nagymamát babázni, mindig ta­lálok magamnak valami elfog­laltságot. Pár éve az ipart is ki­váltottam, a garázsban van egy kis kovácsműhelyem. Dísztár­gyakat készítek. Szenvedélyes fotós.- Az első gépem egy Pajtás volt, általános iskolás koromban kaptam, aztán Zenitre váltottam. Otthon, a fürdőszobában laborál- tam, közben a család a szom­szédba járt vécére. Már digitális gépem van, végig fotóztam a re­pülőnapot. A lakatosszakmában otthon van, a famegmunkáláshoz is ért, de burkolóként és kőműves­ként is megállja a helyét.- Házon belüli munkákra vi­szont önként sosem jelentke­zek. A porszívó hangja például kimondottan bosszant: nem tu­dok aludni tőle. A konyhát is próbálom kerülni, de vészhely­zetben azért egy rántottét talán össze tudnék ütni. Szerencsére a mosogatásról régóta el vagyok tiltva: még fiatal férjként sike­rült összetörnöm egy emlékbe kapott tányért. ■ G. S. r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents