Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-13 / 188. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 13., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Több mint hatszáz tőből állt a titkos baliószögi drogültetvény ► Folytatás az 1. oldalról- A tanyát a négy budapesti gyanúsított egyike a kecskeméti bűntársuktól bérelte, és az épü­let négy helyiségében kialakítot­ták a cannabis termesztésére al­kalmas környezetet. A beruhá­zás során légkondicionálót, szel­lőztető-, és világítóberendezése­ket vettek, valamint gondoskod­tak az ültetvény megfelelő hő­mérsékletéről, illetve páratartal­máról is. A növények nevelésé­hez tápoldatokat, gyökérnövelő hormonokat, zsákos termőföldet használtak. A helyszínen őrizetbe vettek a rendőrök négy budapesti és egy kecskeméti férfit. Valamennyi gyanúsított előzetes letartózta­tására javaslatot tesznek. A nyo­mozást jelentős mennyiségű ká­bítószerre elkövetett, visszaélés kábítószerrel bűntett megalapo­zott gyanúja miatt folytatják el­lenük. Inkább később, mint soha: jövőre csatornáznának A felső-kiskunsági települések nagy része még az ezredfordu­ló táján megszerezte a forráso­kat a helyi szennyvízhálózatok megépítésére. Eközben Szabad- szállás sorozatban mulasztotta el a'kínálkozó lehetőségekét, így most az uniós pályázatok bonyölúlt és hosszadalmas Vi­lágában kénytelenek keresni tá­mogatást az infrastruktúra fej­lesztésére. Úgy néz ki, jó úton haladnak a cél felé. Megnyerte a város a pályázat első fordulójának bo­nyolításához, a tervezésekhez szükséges pénzt, így idén ősz­szel részt vehetnek a második pályázati fordulón. Annak ered­ménye elsősorban attól függ, hogy a porták tulajdonosai kö­rében mekkora lesz a hajlandó­ság ingatlanjaik közművesíté­sére. Az elkövetkező hetekben a víziközmű-társulás egyik nagy feladata lesz, hogy a még inga­dozókat meggyőzze a beruhá­zás szükségességéről. Ha min­den jól megy, akkor a jövő év el­ső felében hozzáláthat Szabad- szállás a csatornázás kivitele­zéséhez. ■ M. J. Kétirányúsított egyirányú szembe Tábla nélkül alkalmazzák a szabályt Bár egyetlen helyen sem engedi tábla, sok kerékpá­ros a forgalommal szemben közlekedik az egyirányú ut­cákban, Kecskeméten. Táb­lakihelyezést egyelőre nem kértek, nem terveznek a városban. Popovics Zsuzsanna Nyíkos Tamástól a Bács-Kiskun megyei rendőrség sajtószóvivő­jétől azt is megtudtuk: a rend­őrök szerint a megyében nem jel­lemző a kerékpárosokra, hogy az egyirányú utcákat forgalommal szemben használnák. - A bal­eset-veszélyesség megítélésében nem foglalnék állást, hiszen a törvény értelmében jelenleg a megyében nincs olyan egyirá­nyú utca, amelyiket forgalommal szemben is lehet használni ke­rékpárral. A közút kezelője dönthet arról, mely egyirányú utcák lehetné­nek elvileg kétirányúak.- Országos közúton nincs egy­irányú utca, így az álla­mi közútkezelő nem érintett táb­laügyben tudtuk meg Szabó Sán­dortól, a Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. területi fő- mérnöksége megyei igazga­tóságának ille­tékesétől. A települése­ken ugyanez önkormányzati hatáskör, a me­gyeszékhelyen a városrendezé­si és -üzemel­KIVÉVE i t Kecskeméten egyhamar nem látunk kiegészítő táblával ellátott „behajtani tilost". Aki mégis szembe megy a forgalommal, bizony komoly büntetésre számíthat. Baleset érheti a szabályosan haladót tetési bizottságé. Elnökétől, Falu Györgytől megtudtuk: a bizott­ságban egyelőre nincs napiren­den a kétirányúsítás lehetőségé­nek átfogó vizsgálata. A polgár- mesteri hivatal szakemberei sem foglalkoztak a dologgal. - Kétirá- nyúsításra vonatkozó lakossági kérelem eddig egy sem érkezett a hivatalhoz - közölte Kasza Gá­bor, a városüzemeltetési osztály részéről. Pedig forgalommal szemben közlekedni nemcsak szabályta­lan, de életveszélyes is. A keresz­tező utcákban közlekedők a hivatásos közlekedők ele­ve számítanak a szabályta­lan kerékpárosra, így figyel­mesen hajtanak ki az egy­irányú utcákból. Füredi Ta­más autósiskolái oktató na­ponta tapasztalja az ano­máliákat, rámutat: vannak helyek, ahol nem egyértel­mű, ki lesz a vétkes, ha be­következik egy baleset. A KECSKEMÉTI ZÖLDSÉGPIAC mögött, az Erdei Imre utca is egyirányú, és a Budai útra kanyarodó autós köteles el­sőbbséget adni. Amennyiben balról szabálytalanul tér az Erdei utcára a kerékpáros, ráadásul parkoló autó taka­rásából, lehet vitatkozni azon, ki a hibás: az elsőbb­ségadást elmulasztó autós, vagy a forgalommal szemben közlekedő bringás... ugyanis nem számítanak a rossz oldalról érkező kerékpárosokra. Európai példák igazolják, hogy a közlekedési táblák és az úton lé­vő festések jól figyelmeztetik mind az autóst, mind a kerékpá­rost, főleg jobbkezes problémá­nál, ahol az autós nem számít forgalomra, amikor elsőbbsége van. Magyarországon erre sem keret, sem megfelelő kerékpá­ros-, illetve autóskultúra nincs, így ez az egyirányú utcás közle­kedés zsákutca - vélik a szabá­lyokat ismerő és megtartó brin­gázok. ■ UAÜ Térfigyelő kamerákat telepítenek városföld Térfigyelő kame­rarendszert építenek ki a településen mind a belterü­leten, mind a lakótelepen. A munkálatok a napokban is folynak, melynek ered­ményeképp a jövőben a hét kamera tovább erősíti majd a közbiztonságot. A telepü­lésen egyébként a körzeti megbízottnak, a polgár­őröknek és a település­őröknek köszönhetően biz­tonságos az élet - tudtuk meg Veszelka Mihály pol­gármestertől. (S. H.) Zenés estek a főtéren baja Ma este 8 órától a Bodor Blues Band szóra­koztatja a közönséget a Szentháromság téren az augusztusi koncertsorzat részeként. Szombat este szintén lesz fellépő a szín­padon: fél 8-tól a FŐNI Mosoly Zenekar koncerte­zik. (K. T.) Fogatot is hajtanak fülöpháza Az amatőr lová­szok tizedik jubileumi ver­senyét holnap rendezik meg a községi sportpályán. A fogathajtások délelőtt 9 órakor kezdődnek. (M. J.) Elvitt minden értékes holmit tiszaalpár Egy családi házba tört be valaki szér- dára virradóra. A tolvaj az ablakon mászott be a la­kásba, ahonnan 360 ezer forintot, aranygyűrűket és egy betétkönyvet lopott el, összesen 400 ezer forint kárt okoztva. (Cs. A.) Visszajáró betörő apostag Egy lakatlan házat fosztogatott módszeresen ismeretlen tolvaj az elmúlt hónapokban. Többször is visszatért, és berendezési tárgyakat, konyhai eszkö­zöket vitt magával, össze­sen 900 ezer forint érték­ben. (Cs. A.) További hírek a BA0N.hu hírportálon HIRDETÉS A Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, a térség meghatározó, nagy múltú szakképző iskolája. Több mint harminc szakma képzését biztosítja, mintegy 3500 diák számára. GÁSPÁR ANDRÁS INTÉZMÉNYEGYSÉGBEN TEL: 76/480-744, E-MAIL:GASPAR@KEMU.HU ÉRETTSÉGI UTÁNI OKJ-S TECHNIKUS KÉPZÉSEK: Építészet szakmacsoportban:- magasépítő technikus Közlekedés szakmacsoportban:- autótechnikus ÉRETTSÉGI UTÁNI OKJ-S KÉPZÉSEK: Közlekedés szakmacsoportban:- autószerelő,- autóelektronikai műszerész Nyomdaipari szakmacsoportban:- nyomdai gépmester,- kiadvány- és képszerkesztő- fényképész és fotótermék kereskedő Érettségire való felkészítés (nappali tagozat) KANDÓ KÁLMÁN INTÉZMÉNYEGYSÉGBEN TEL.: 76/481-622, E-MAIL: KANDO@KEMU.HU Pályaválasztási felelős: Lugosi István Iev.h. ÉRETTSÉGI UTÁNI OKJ-S TECHNIKUS KÉPZÉSEK: Elektrotechnika szakmacsoportban:- mechatronikai műszerész- elektronikai technikus Gépészet szakmacsoportban:- gépgyártástechnológiai technikus Informatika szakmacsoportban:- műszaki informatikus Faipari szakmacsoportban:- bútoripari technikus Könnyűipari szakmacsoportban:- textil- és ruhaipari technikus 1143501 TKIIVÁiC MT Könnyűszerkezetes épületek tervezésével és generálkivitelezésével foglalkozó kiskunhalasi központú cég alföldi munkaterületekre PROJEKT- ÉS ÉPÍTÉSVEZETŐK jelentkezését várja Elvárások: • Technikusi ill. felsőfokú végzettség t min. 2 éves szakmai gyakorlat • jó szervezési és kommunikációs készség Önéletrajzos jelentkezéseket a budapest (aitervaz.hu e-mail címre várjuk. A Zöldségtermesztési Kutató Intézet ZRT. (Kecskemét, Mészöly Gyula út 6.) augusztus 16-ától (hétfőtől) megkezdi a paradicsomlé értékesítését hozott edényben, 190 Ft/liter áron. Nyitva: hétköznap: 7.00-17.00 óráig; Szombat: 7.00-13.00 óráig kivétel augusztus 20-21-én. Telefon: 76/481-329/116 Az értékesítés időjárás miatt időszakosan szünetelhet! 1144780 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Bács-Kiskun Megyei Kollégiumi Férőhelyeire A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet a kijelölési körébe tartozó pécsi kollégiumi férőhelyekre. A jelentkezést a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatalának Intézményirányítási Főosztályára kell beküldeni 2010. augusztus 23-ig (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.). A borítékra kérjük ráírni: „Pécs - Kollégiumi pályázat”. A pályázat részletes kiírása megtalálható és a benyújtandó pályázati adatlap letölthető a www.bacskiskun.hu honlapról! imssi A jövő héten érkeznek a kopogtatók Bács-Kiskunban jövő héten 438 352 választópolgár kap ér­tesítést az októberi önkormány­zati választásokkal kapcsolat­ban. A kecskemétiek kivételével mindenki 3 ajánlószelvényt kap. Ezeket kitöltve lehet a helyi kép­viselő-és a polgármesterjelöltek, illetve a megyei önkormányzati listák egyikét támogatni. A Kecs­keméten élő 89 804 választópol­gár nem szavazhat a megyei lis­tákra. Akik jogosultak a kisebb­ségi választásokon történő rész­vételre, arról is kapnak értesí­tést, hogy szerepelnek a válasz­tók listáján. Aki nem kap a jövő héten értesítést, annak a helyi választási irodákon kell ezt je­leznie. ■ B. Zs. r &

Next

/
Thumbnails
Contents