Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-07 / 183. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 7., SZOMBAT 13 SZOLGÁLTATÁS Órát kap a református templom tornya Készül az izsáki református templom toronyórája, melyet a Sárfehér Napokon avatnak fel - jelentették be egy sajtótájékoztatón. Nagy Árpád lelkész elmondta: az önzetlen felajánlóknak köszönhetően régi álma válik valóra a helyi református egyházközösségnek. A templom az 1790-es években épült toronyóra nélkül. így most hatalmas öröm számukra, hogy Frankó János helyi vállalkozó megkereste őket, és felajánlotta segítségét.- Nap mint nap látom a templomtornyot, két hónapja azonban úgy döntöttem: nem maradhat óra nélkül. Megkerestem a kecskeméti Porta Egyesületet, akiknek a segítségével Hanga Zsolt órásmester már | hozzá is kezdhetett a munkálatokhoz. A S jótékony felajánlás azonban nemcsak az 1 én érdemem. Többen is csatlakoztak hoz- < zám, hiszen az óra elkészítése mellett akad bőven még munka: meg kell erősíHanga Zsolt és Frankó János mutatja a leendő óra már elkészült mutatóit Nagy Árpád (középen) lelkésznek. terű a tartó szerkezetet, a lépcsőt. Az ön- kormányzat pedig vállalta az óra megvilágítását - részletezte Frankó János, az önzetelen felajánló. A180 centiméter átmérőjű toronyórát a neves Hanga-dinasztia ifjabb órásmestere, Hanga Zsolt készíti el. - Az óramű mellett új számlapokat is készítünk, de hasonlítani fognak a meglévőkhöz, és ugyanazon írásokat örökítjük meg rajta. Éppen ezért a mutatók a megszokottnál vékonyabbak lesznek, hogy a hívők elolvashassák az időtálló üzeneteket - mondta el a fiatal szakember. Mondok József polgármester arról számolt be: az Izsáki Sárfehér Napokon ünnepi ceremónia keretében, szeptember 26-án, a 10 órás szentmisét követően avatják fel. A sajtótájékoztatón részt vett Hegedűs Béla esperes is, aki szintén üdvözölte az adományból készülő órát ■ Sebestyén Hajnalka OLVASÓI ÜZENETEK SMS; 0 6-30/324-8466 HÉTVÉGI MŰSOR Udvarszínház: Ma este 8.30 órakor: A BERMUDA HÁROMSZÖG BOTRÁNY. A Karinthy Színház előadása Gong Rádió: «■», Fm 96,5 MHz gong PÓDIÓ www.gongradio.hu MINDEN ÓRÁBAN! Időjárás-jelentés (óra 30-kor) és útinform (óra 40-kor)! Hírek 6-18 óráig minden óra egészkor! Szombat: 6-10: Reggeli coctail, benne 7-től 8-ig Mozaik, benne: 6.15: Kalendárium, 6.30: Időjárásjelentés, 6.45: Reggeli bölcsesség, 7.10: Kék hírek, 7.20: Útinform, 7.30: Időjárásjelentés, 7.35: Pol- leninfó, vízhőmérsékletek, 8.10: Kék hírek, 8.20: Térségi program- ajánlatok, 8.25: Útinform, 8.30: Időjárásjelentés, 8.45: Reggeli bölcsesség, 9.00: Magyarok hozták (nyári szüneten), 9.10: Napi horoszkóp, 9.20: Útinform, 9.30: Időjárásjelentés, 12-14: Déli kívánságműsor, 14.00: Élénk Délután, 18-20: Interaktív kívánság- műsor, 20-24: Gong DJ Vasárnap: 6-10: Reggeli coctail, benne: 6.15: Kalendárium, 6.30: Időjárásjelentés, 6.45: Reggeli bölcsesség, 7.20: Útinform, 7.30: Időjárásjelentés, 7.40: Sporthírek, 8.10: Kék hírek, 8.20: Térségi programajánlatok, 8.25: Útinform, 8.30: Időjárásjelentés, 8.45: Reggeli bölcsesség, 9.10: Napi horoszkóp, 9.20: Útinform, 9.30: időjárásjelentés, 11-12 Hadd főzzek ma magamnak!, 12-14 Déli kívánságműsor, 14-18: Élénk Délután - benne 15 órától: Csak Magyarul!, 18-20: Interaktív kívánságműsor, 20.20: Éljen a test! Schirilla György műsora, 21.30: Lapidáré Kecskeméti Televízió: Szombat: 15.00: HTV: Zodiákus, 17.00: HTV: Szentföldi Szent Helyek üzenete Ószövetség 4. rész Sivatagi exodus, 17.30: Ezredvégi Magyarország: Békés megye, 18.23: A szerelmes Nyugat, 19.30: A HÉT - válogatás a Hírős Hírekből, 20.00: Megyei Krónika, 20.30: HTV: Hírháló, 21.00: HTV: Házibuli Attilával és vendégeivel - zenés showműsor, 22.00: HTV: Sztárok a konyhában, 22.30: HTV: Tabu Tv Sztárhíradó, 23.00: HTV: Suttogások - angol krimi, 00.00- 7.00: KÉPÚJSÁG Vasárnap: 15.00: HTV: Zodiákus, 17.00: HTV: Bencze-show vendég: Kovács P. József bemondó, 17.30: Hírős Hét Film 2009., 18.05: Katolikus Egyház ism., 18.45: Itt járt az özönvíz, 19.30: A HÉT - válogatás a Hírős Hírekből, 20.00: Madárpark, 20.30: HTV: Hírháló, 21.00: HTV: A1 Capone kincse - film, 23.00: HTV: Házibuli Attilával és vendégeivel, 24.00-7.00: KÉPÚJSÁG El Nem volt semmi probléma a Március 15. u. 3-5. társasházban, míg meg nem jelentek egyesek. Ők nem gondolkodnak, csak rendezkednének! Csodálkozom, hogy az új közös képviselő is melléjük állt. Hova menjen idősen, betegen lakás nélkül, pénz nélkül az az ember, aki már 15 éve takarítja mások mocskait. ISI A választások után állítólag jobb lesz a közbiztonság?! E A szocpollal kapcsolatban a Petőfi Népe is érdeklődhetne egy wHiJOJtf ?wi,*v>m,rtiAne. ,oi MOZIMŰSOR Malom mozi: KUTYÁK ÉS MACSKÁK - A RUSNYA MACSKA BOSSZÚJA 3D (12)-PREMIER 10.45.13.00. 15.15.17.30.19.45 A VARÁZSLÓTANONC (12) - PREMIER 11.30, 14.00,16.30, 19.00,21.30 A SZUPERCSAPAT (16)- PREMIER 11.00, 13.30, 18.15,20.45 AZ UTOLSÓ LÉGHAJLÍTÓ 3D (12) 14.30,19.15, 21.45 NAGYFIÚK (12) 14.30.19.30, 22.00 SHREK A VÉGE, FUSS EL VÉLE (KN) 10.00 EREDET (ló) 11.45, 16.45,21.45 KÉJJEL-NAPPAL (12) 16.00 SHREK A VÉGE, FUSS EL VÉLE 3D (KN) 10.30,12.30,17.00 cikkben egy illetékesnél! Van-e még remény a visszahozatalára? El A helyi buszos SMS-hez. A szitu ua., csak a sofőr megjegyezte a rajta lógó nőcskének: megfogadtuk, hogy nem várunk meg senkit. E Az új Országgyűlés ne játsz- sza a mi számlánkra a Cseko- nicsot! Adja a magánvagyonát! Egy régi kisnyugdíjas. Üdv: Laczi F. E Köszönöm, DIGI, hogy a pénztárcám kímélné, de az ideg- rendszeremmel is tegye azt! A telefonvonal és a tévéadás hibája vérpezsdítőén idegroncsoló! Nem erről szól a szerződés! E Gratulálunk a ladánybenei polgármesternek, a támogatóknak, a szervezőknek, és minden résztvevőnek a csodás falunapért. További sok sikert. La- josiak E Illésy István tanár méltatása mellett talán egy fénykép elfért volna! Jani E A Bolyai-gimi udvarán térdig ér a parlagfű Kecskeméten. Lilu E Tisztelem és becsülöm Rosta Ferenc igazgató urat. Remélem, sikerül megmentenie a hatosztályos képzést. Nekem 3 gyerekem végzett ott, és szerintem is szükség van rá. Hné JN * * ★ A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENETEKET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE. NAPKELTE 5.29 - NYUGTA 20.10 HOLDKELTE 1.49 - NYUGTA 18.17 IBOLYA napja ibolya. Virágnévből keletkezett, régi magyar női keresztnév. A név ismert Violaként, illetve olasz változatban Violettaként is. A tavasz egyik hírnöke a hóvirág mellett a kedves kis lila virág. Az ibolyaszín volt a kedvence Erzsébet királynénak is, aki gödöllői kastélyában a szalon bútorait is ezzel a színnel kárpi- toztatta. Giuseppe Verdi Tra- viatájának főszereplője Valery Violetta, a párizsi kurtizán, aki szerelméért változtatni kíván életén, egyéb névnapok: Afrodité, Albert, Arabella, Do- nát, Donatella, Emiliána, Hilá- ria, Kajetán, Kötöny, Ulrik, Uránia, Vénusz. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent II. Szixtusz pápa, Szent Kajetán emlékezete, Ibolya napja. A református és az evangélikus naptárban Ibolya, Afrodité napja. A zsidó naptárban Áv hónap 27. napja. napi igék. Katolikus: Hab 1,12-2,4; Zs 9A; Mt 17,14-20. Református: 2Kor 12,11-21; 3Móz 22. Evangélikus: Lk 12,42-48; Jn 8,37-45. HOLNAP NAPKELTE 5.30 - NYUGTA 20.08 HOLDKELTE 3.04 - NYUGTA 18.57 LÁSZLÓ napja László. A szláv Vladislav névből fejlődött Ladiszló, Lad- szló, Lacló alakokon keresztül. A szláv név elemeinek jelentése: hatalom és dicsőség. Az Árpád-házi királyok között négy volt László. egyéb névnapok: Cirják, Esz- meralda, Gusztáv, Hartvig. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Évközi 19. vasárnap, Szent Domonkos áldozópap emlékezete, Eszmeralda, László napja. A református naptárban Osz- vald napja. Az evangélikus naptárban Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap, László, Eszmeralda napja. A zsidó naptárban Áv hónap 28. napja. napi igék. Katolikus: Bölcs 18,6-9; Zs 32; Zsid 11,1-2.8-19; Lk 12,32-48. Református: 2Kor 13; Zsolt 49,1-12; 3Móz 23. Evangélikus: Lk 19,41-48; Róm 9,1-8.14-16; Zsolt 59. PÁLYÁZATI REJTVÉNY Előző heti megfejtésünk: „HŰSÉG” Nyerteseink: Daridáné Kele Ilona Kecskemét, Bernáth Imréné, ÁgasANGOL MÉRFÖLD TAGADÓSZÓ SZABÓ K SAVANYÚ NEM JELA MAGMA BELSEJE CSINOS VERSE TÓSZER LEMZŐ 1 ? ARC, NÉPIESEN ► ▼ egynaza, Loie istvanne, nszaaipar, s Torma Kálmán, Mélykút. ELŐTAG: LÉGI ; Nyereményüket postán juttatjuk el. A SAV IGÉJE ► ▼ ÉS, LATINUL ► A rejtvény megfejtését a megjelenést MOINES MÉGIN- KÁBB EZ műnkre: r TÁPLÁLJA ► ▼ 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Petőfi Népe A borítékra írják rá: „Keresztrejtvény” Az e heti beküldők között kisorsolunk 2 főre szóló ÉVAD, SZEZON PANASZ ► ▼ MÉTER FILMSZÍNHÁZ KA l*. ▼ SZOLMI ZÁLÁS ► ▼ FEDEZ, PÁRZIK CSODÁLKOZÓ SZÓ ► f HALASZESZKÖZ ► SAJNÁLTA SZEMÉLYED belépőt a kiskunhalasi termálfürdőbe. l ▼ LUTECIUM JELE ► j L. Strand cs Termálfürdő P^Ä^MPING BUZGÓSÁG ► TANÁCSADÓ Az egyszerűsített foglalkoztatás új szabályai Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló, 2010. augusztus 1- jén hatályba lépett 2010. évi LXXV. törvény két foglalkoztatási formát különböztet meg; a mezőgazdasági, turisztikai idénymunkát, valamint az alkalmi foglalkoztatást. Mezőgazdasági és turisztikai idénymunka határozott idejű munkaviszony esetén jöhet létre, mely azonos felek vonatkozásában adott évben nem haladhatja meg a 120 napot. A törvény további korlátot nem tartalmaz. Alkalmi munka esetén a munkáltató és a munkavállaló között- összesen legfeljebb 5 egymást követő naptári napig, és- egy naptári hónapon belül legfeljebb 15 naptári napig, és- egy naptári éven belül legfeljebb 90 naptári napig állhat fenn határozott időre szóló munkaviszony. A jogszabály az alkalmi munkához kapcsolódóan további, a foglalkoztatottak számára vonatkozó korlátot fogalmaz meg. így az alkalmi foglalkoztatással érintett munkavállalók létszáma- főállású személyt nem foglalkoztató munkáltatónál: 1 fő,- 1-5 fő főállású személy foglalkoztatása esetén: maximum 2 fő,- 6-20 fő főállású személy foglalkoztatása esetén: maximum 4 fő,- 20 fő főállású személy foglalkoztatása felett: a munkavállalói létszám maximum 20%-a lehet. Az egyszerűsített foglalkoztatás céljából létrejött munkaviszony a felek megállapodása alapján, a munkáltató bejelentési kötelezettségének teljesítésével keletkezik, de a munka- vállaló kérésére, vagy a nem elektronikus bevalló munkáltató választása alapján (a www.aoeh.hu honlapról díjmentesen letölthető) „Egyszerűsített munkaszerződés” is köthető. A munkáltató a bejelentési kötelezettségének 1) Ügyfélkapun keresztül elektronikus úton (a 10T1042E jelű adatlapon),. 2) a 185-ös hívószámon elérhető telefonos ügyfélszolgálaton keresztül telefonon, vagy 3) (várhatóan 2010. december 1-jétől megnyíló lehetőségként) SMS útján, még a munkavégzés megkezdése előtt köteles eleget tenni. Mindhárom bejelentési forma feltétele az előzetes ügyfélkapus regisztráció. Amennyiben a már bejelentett foglalkoztatásra mégsem kerül sor, akkor a bejelentés visszavonására a bejelentést követő 2 órán belül, illetve ha a bejelentés a munkavégzés napját megelőző napon történt, vagy hosszabb időre vonatkozott, de a munkaviszony adott napra nem jön létre, akkor a visszavonás, illetve módosítás bejelentésére a meghiúsulás napján reggel 8 óráig van lehetőség. A visszavonásra, illetve a módosításra - az eredeti bejelentési formától függetlenül - akár telefonon is sor kerülhet. A munkáltató által fizetendő közteher mértéke- mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetén: a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként 500 Ft,- alkalmi munka esetén: a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként 1000-Ft. Ez azt jelenti, hogy a munkáltatót további közteher nem terheli, és a munkavállaló béréből sincs levonás. A munkáltató az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatos bevallási kötelezettségének a 1008E jelű nyomtatványon (az elektronikus bevallásra kötelezett munkáltató a 1008-as bevalláson) a tárgyhót követő hó 12-éig tesz eleget, és ugyanezen határnapig kell megfizetnie a vonatkozó közterhet is. A belföldi magánszemélynek csak akkor kell éves személyi jövedelemadó-bevallást benyújtania, ha az egyszerűsített foglalkozásból származó összes jövedelme az adóévben meghaladja a 840 ezer forintot, vagy ha az egyszerűsített foglalkozásból származó jövedelmén kívül egyéb adóköteles jövedelemmel is rendelkezik. Fontos kiemelni, hogy az idény-, illetve az alkalmi munkás továbbra sem minősül biztosítottnak. Amennyiben tehát a magánszemély nem rendelkezik más biztosítási jogviszonnyal, illetve ha a jogszabály egyéb okból nem mentesíti ez alól, a 10T1011-es nyomtatványon be kell jelentkeznie az adóhatóságnál és fizetnie kell a havi 4950 Ft összegű egészségügyi szolgáltatási járulékot. ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGA