Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-01 / 151. szám

2010. JÚLIUS 1., CSÜTÖRTÖK 7 GAZDASÁG Eltérően hat az adóváltozás egykulcsos Három forgatókönyv - A többgyermekeseknek lenne a legkedvezőbb Igen érzékenyen érintheti a jövedelmi viszonyokat a családi adózás bevezeté­se. Az adórendszer terve­zett változásait ezért rész­letes hatásvizsgálatoknak kell megalapozniuk. AS-összeállítás A makrogazdaságiak mellett az egyes rétegekre, csoportokra va­ló hatásokat is megvizsgálta az Ecostat. Az elképzelések szerint a személyi jövedelemadót (szja) a családi jövedelemadó (csja), a progresszivitást pedig az egy­kulcsos adó váltaná fel. A kuta­tók három lehetséges forgató- könyv eredményeit hasonlítot­ták össze 2010-re vonatkozóan. Az első forgatókönyvben 16 százalékos lineáris szja-t feltéte­leztek adójóváírás nélkül. A másodikban a jelenlegi kul­csokkal számoltak, de itt már fel­tételezték, hogy az adóalapot csökkenteni lehet az eltartott gyermekek számának függvé­nyében. A levonható összeg egy gyermek esetében egy-, két gyer­meknél három-, ennél több gyer­mek esetében hatmillió forint. A harmadikban az előzőhöz hasonló csja-val számoltak, de kombinálták a 16 százalékos egy kulcsos változattal. Azt szá­molták ki, milyen jövedelmi ré­teghatásai lettek volna 2010-ben, ha g jelenlegivel szemben az em­lített változatok valósulnak meg. Az egykulcsos családi adózás a két- és a háromgyermekeseknek kedvezne a legjobban. Rájuk is fér Adóhatás (jövedelemváltozás a jelenlegi helyzethez képest a forgatókönyvek alapján, %) ■ Egykulcsos szja ■ Adóalap-csökkentés ■ Egykulcsos * adóalap-csökk. alsó tized ötödik tized felső tized összesen VG-GRAFIKA Forrás: Ecostat A táblázat az egyes jövedelmi ti­zedekre történő hatást mutatja (az első tized a legszegényebbe­ket foglalja magában). A százalé­kos értékek a 2009-hez képest vett elmozdulásokat jelenük egy főre számítva. A lineáris adókulcs érvénye­sítése önmagában a jövedelem- különbségeket mélyíti, e forgató- könyvben csak a felső négy jöve­delmi tízed helyzete javult volna. A csja a mai adózás mellett is a szegényebbeknek kedvezett. A leginkább érdekes kérdés, hogy a kettő eredője, a harma­dik forgatókönyv milyen ered­ményeket szolgáltat. A számí­tások szerint főleg a leggazda­gabbak profitálhatnak ebben a változatban, a legkedvezőtle­nebb helyzetbe pedig az amúgy sem elég erős közép- osztály kerül. Az eredmények szerint - né­mileg meglepő módon - a „kom­binált” forgatókönyvben, tehát az egykulcsos csja-rendszerben a kétgyermekesek járnak a leg­jobban, bár a legalább három gyermeket eltartók helyzete is közel hasonló mértékben javul, és a gyermektelenek járnak a legrosszabbul. A gyermekszám szerinti kü­lönbségek nagyobbak, mint a jövedelmi szint szerintiek - mondják az Ecostat kutatói. A családi korösszetétel szerinti vizsgálatok azt mutatják, a vál­tozások haszonélvezői a több- generációs háztartások lenné­nek, de a csak fiatalokból álló családok helyzete is jelentősen javulna. A várakozásoknak megfelelően a csak idősekből álló háztartások helyzete nem változna lényegesen. A területi összehasonlítás szerint a harmadik forgató- könyv főleg az egyébként is leg­fejlettebb régióknak kedvez. A településtípus alapvetően nem differenciálta a jövedelmi hely­zetet, bár a fővárosban vala­mivel jobb a helyzet.- : " ‘S' MÁV: a vasutasnapon vezércsere lehet SZARVAS FERENC, az Állam- adósság-kezelő Központ (ÁKK) vezetője váltja Andrá­si Miklóst a MÁV élén - ér­tesült a Magyar Nemzet. A szaktárca az értesülést sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. A lap szerint a személycsere a hatvanadik vasutasnap, vagyis július 10-e után lesz. Szarvas Fe­renc fő feladata a MÁV több mint 225 milliárd forint adós­ságának menedzselése lesz. Hetvenmillió euró a kkv-knak az Elittől 360 MILLIÓ EURÓ további ked­vezményes kölcsönnel járul hozzá az Európai Beruházá­si Bank (EIB) a kis- és kö­zépvállalkozói (kkv) ágazat segítéséhez Magyarorszá­gon, Németországban, Cseh­országban és Szlovákiában. A hozzájárulás a UniCredit Leasing bankon keresztül hívható le. 150 millió euró jut a németeknek, a többiek részesedése 70-70 millió. Új elnökhelyettes az APEH-nél az 59 éves Kalmár István lett az APEH informatikai elnökhelyettese. 1998 és 2000 között is elnökhelyet­tes volt, az Informatika tar­tozott hozzá. Kalmár elődje, Jacsó tamás az APEH SZTADI főigazgatója lett. HIRDETÉS ,00» iWiao^t0 VCorrvoW d''esö Receptjét küldje be 2010. július 30-álg POSTAI ÚTON a következő címre: 1535 Budapest, Pf. 780 ___________ IN TERNETEN töltse fel legjobb nyári vacsora receptjét ^2010. július 30-áig a www.mindmegette.hu/kifozle oldalra! NYEREMÉNYEINK: ■v t 250 000 Ft készpónzutalvány + 40 liter Vénusz olaj helyező t Hollóházi étkészlet + 20 liter Vénusz olaj 't Hollóházi étkészlet + 10 liter Vénusz olaj • 50 csomag feaiatét + húsklopfoló ___________________________• 10 db 5 literes Vénusz olaj ERE MENYEINK:- 250 000 Ft készpénzutalvány + 40 liter Vénusz olaj :ett Hollóházi étkészlet + 20 liter Vénusz olaj :ett Hollóházi étkészlet + 10 liter Vénusz olaj /éren io • 50 db vök edény • 10 db 5 literes Vénusz olaj A beküldött receptek közül a lep zsűri vf'i’/i. A iP( eptek beküldő Konyha 'j. száll iában, illetve aug FONTOS TUDNIVALÓK! HIRDETÉS „Miért vadásszak állandóan új banki kamatra?” Nyisson VIP MAX betétszámlát és a többit nyugodtan bízza ránk! EBKM: 6,00% Mitől MAX? • látra szóló betét • garantált kamat 2010. december 31-ig • 2011 januárjában kamatbónusz a Tartós Befektetési Számlára váltó ügyfelek számára Kimagasló kamat mindennap, 5 millió és 30 millió Ft között a teljes összegre, újonnan elhelyezett betétek esetén. Számlanyitás online és az Ügyfélcentrumokban. További részletek és előnyök: www.axabank.hu másképp /mint mások

Next

/
Thumbnails
Contents