Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-26 / 172. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 26., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Ferihegyen kapták el a negyedik gyilkost bátmonostor Péntek este a Ferihegyi repülőtéren fogták el a rendőrök azt a 21 esztendős szeremlei férfit, akit a bátmonostori gyilkosságokban való részvétellel gyanúsítanak. T. Norbert volt az elkövetői kör negyedik, eddig szökésben lévő tagja. Három társát már pár nappal ezelőtt elkapták a rendőrök, ő is tudta, hogy keresik. Írországból érkezett haza, a repülőtéren már várták a rendőrök. A férfi kihallgatásakor beismerő vallomást tett. (H. I.) Már csak a holttestét találták megapecásnak tiszakécske Szombat délután három órakor riasztották a rendőrséget, hogy egy holttest úszik a folyóban. Este nyolc órára kiderült: az elhunyt egy 62 éves tószegi férfi, aki még július 22-én pecázni indult, de aznap már nem tért haza, és eltűnését jelentették is a rendőrségnek. Valószínűleg pecázás közben csúszhatott a folyóba a szerencsétlen ember. (H. I.) Tagtoborzó találkozó a tábori bajtársaknál TÁBORFALVA Július 30-áig várja az újonnan csatlakozók jelentkezését a Helyőrségi Nyugdíjas- és Bajtársi Egyesület, Táborfalván. Civilszervezetek találkozóját tartják augusztus 21-én, ekkor avatják soraikba az új tagokat. A helyi horgásztónál rendezett találkozón emellett megemlékeznek Hadik András huszártábornok életpályájáról. (P. Zs.) További hírek a i ON.hll hírportálon KÖZÉLETI HÍR Lezsák Sándor országgyűlési képviselő szerdán 15 és 16 óra között a kunszállási polgármesteri hivatalban tart fogadóórát. Háromezer kiló húst lopott LAJosMizsE A kamionsofőröket kirúgással, veréssel fenyegette Tizenöt alkalommal, ösz- szesen közel három és fél tonna húst pakolt át saját kocsijába egy áruszállítással foglalkozó cég fuvar- szervezője. Hraskó István A kamionsofőröket állásuk elvesztésével, illetve veréssel fenyegette meg a fuvarszervező arra az esetre, ha lopásairól bárkinek is szólnának. így tevékenysége jó egy évig titokban maradt. A Kecskeméti Városi Ügyészség vádat emelt a 49 éves lajos- mizsei férfi ellen, aki egy helyi, áruszállítással is foglalkozó bt. fuvarszervezőjeként határozta meg a sofőröknek, hogy hova, milyen árut, mely járművel kell szállítaniuk. Cége egy vésztői kft. megbízásából előhűtött és fagyasztott húsáru fuvarozását végezte Spanyolországba és Romániába. A vádirat szerint a fuvarszervező sok esetben utasítást adott a sofőröknek: csak a rakodást követő napon induljanak el a célállomás felé, és néhány kilométer megtétele után álljanak meg az út mentén a vendéglátó- helyek parkolóiban vagy félreeső mellékutakon. A kamiono- soknak ilyenkor meg kellett őt várniuk, a fuvarszervező pedig odaérve átvágta a rakomány plombáját, és a raktérben lévő húsáruból valamennyit átpakolt saját járművébe. Száz kiló lopott sertéshúsnál nemigen adta alább, de a vád szerint volt olyan eset, hogy 983 kiló fagyasztott sonkát emelt le magának. Összesen 15 ilyen akciót bonyolított le 2008 júniusa és 2009 márciusa között. Hogy tevékenysége titokban maradt, az az erőszakos fellépésének volt „köszönhető”. A kecskeméti rendőrök a nyomozás során megállapították: a tiltakozó sofőröket megfenyegette, hogy ha lopásairól bárkinek szólnak, akkor gondoskodik arról, hogy elveszítsék állásukat. Azt is beígérte, hogy árulkodás esetén ismerősei megverik a kamionosokat, illetve azok családtagjait. A vádlód az átvágott plombákat pillanatragasztóval illesztette össze, a sofőröket pedig utasította, hogy a célállomáson a megrendelővel írassák alá a rakomány sértetlenségét igazoló papírt. A szállítmányokban lévő hiány természetesen feltűnt a megrendelőknek, amit a beszállítóval fizettettek meg. A vésztői kft- nek a lopásokkal 2,1 millió forint kárt okozott a tolvaj, aki összesen 3348 kilogramm húst lopott el. A kecskeméti ügyészség a szabadlábon lévő fuvarszervezőt jelentős értékre folytatólagosan, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással vádolja. ■ A vádlott az átvágott plombákat pillanatra gasztóval illesztette Tourist Police Rendőrök és diák tolmácsok látják el színes prospektusokkal, illetve hasznos tanácsokkal a Kecskemétre érkező hazai és a külföldi turistákat a főtéren. A reggel 9-től este 9-ig nyitva tartó Tourist Police-pavilon fő célja, hogy a turisták gyors segítséget tudjanak kérni, ha esetlegesen meglopják vagy kirabolják őket. Ilyenkor a rendőrkapitányságra irányítják a károsultakat. Ezenkívül naponta körülbelül ötven-hatvan városnéző kér és kap itt információt helyi szálláslehetőségekről, Kecskemét nevezetességeiről. (H. I.) r Értelmetlen halál KECSKEMÉTEN több mint tíz éve történt, hogy egy szupermotor spéci beállítása után tulajdonosa az Erzsébet körúton húzatta ki járgányát. Egy néni ment át az úton, aki az ütközésben szörnyethalt, a motor oszlopnak csapódott, vezetőjének a feje leszakadt. A magyar rendőrség azóta is csak nagy, kerek szemekkel nézi, mit művelnek a motorosok az utakon. az interneten időről időre látni olyan videót, amelyiken a motorosok saját maguk óránkénti 200 kilométer fölötti száguldását filmezték, majd feltették a világhálóra. Szabadság, adrenalin, pol- gárpukkasztás. Igaz, rendőreink autóikkal utol sem érnék ezeket a japán csodákat, a rendőrmotorosok - akik felvehetnék a versenyt velük - pedig mintha eltűntek volna. CSILLOGÓ, NAGY motoron ülő embert se láttam még igazoltatni, hisz’ könnyen megkaphatja ilyenkor a rendőr az ismert eligazítást: „megveszlek kilóra, köcsög!” A közeg ilyenkor azt se hídja, borpancsoló vagy államtitkár az izomagyú apja, de az világos számára: sokat nem érdemes kekeckednie. (Egy tizenöt éves kisautó ellenőrzése mindenesetre sokkal kisebb presztízsveszteséggel járhat.) SIETVE LESZÖGEZEM: általánosítani nem szabad. A szabályokat tiszteletben tartó motorosból sokkal több van, mint renitensből. Ráadásul a katasztrofális állapotban lévő, nyomvályús magyar utak miatt a szabályosan közlekedők is könnyen válhatnak áldozatokká. Ennek ellenére - sok szakember szerint - előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz valamiféle tachográf beépítése a nagymotorokba. Műszakilag ennek nincs akadálya, bár az ombudsman és a japán gyártók biztosan tiltakoznának. De hát nekik meg az a dolguk. Annyit fizet, amennyit vezet füredi autósiskola Saját rutinpályán oktatnak Elektronikus Vezetési Karton alapján a Füredi Autósiskola tanulói pontosan annyit fizetnek, amennyit vezettek az órákon. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, a „mazsolák” kedvelik az új szolgáltatást, ráadásul az új, saját rutinpályán sokkal többet tudnak gyakorolni ugyanannyi idő alatt.- Nagy hangsúlyt fektetünk a komoly szakmai képzésre, a minőségi szolgáltatásra, így a tanulók érdekeinek védelmében vezettük be az Elektronikus Vezetési Kartont Kecskeméten egyedülállóan - mondta Füredi András iskolavezető. - A rendszer egyaránt méri a perceket és a kilométereket, az elszámolás ezek alapján történik. így csak annyit üzemek, amennyit valójában vezettek. A másik nagy előnye a rendszernek, hogy a tanuló is nyomon követheti, hogy ténylegesen melyik nap vezetett, mennyi kilométert, s ez mennyi pénzébe került. A szülők is ellenőrizhetik, sőt az interneten keresztül akár óra közben is láthatják, hogy gyermekük éppen merre vezet a városban. A Füredi Autósiskola néhány hete már saját rutinpályával rendelkezik a Homokbányái lakótelepen. Ennek köszönhetően a tanulóknak nem kell mintegy 40 másik autó között gyakorolniuk úgy, hogy az 50 percből mintegy 20 percet tudnak csak hasznosan kitölteni. Ráadásul az Elektronikus Vezetési Kartonhoz járó kártya ajándékot is rejt magában, az elmúlt hónapban a tanulók nyolcperces gokartozást kaptak. ▲ AUTÓSISKOLA Kecskemét, Amdi vértanúk tere 3. Nyitva: H-P: 8-tól 18 óráig Tel: 76/494-382, 20/3-494-382 Kiskunfélegyháza, Szent J. tér 2. Tel: 20/333-000-7 www.furediautosiskola. hu ■ Tanfolyam indul: augusztus 2-án és 16-án, 17 órakor. Szeretne továbbtanulni érettségi után? Sze.re.tnt jn^ckljtei ismereteket szerezni? 'Kekíziíaei aTou/h-aJc «..z elkehjezke^íneU’ Forduljon hozzánk bizalommal! Az ABAKUSZ Szakközépiskola (Kecskemét, Lestár tér 2.) érettségi utáni OKI-s képzéseket indít az alábbi szakokon:- adóigazgatási szakügyintéző,- költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző. Mindkét szak felsőfokú szakképesítést nyújt, a BGF-PSZF Karával akkreditált!- pénzügyi-számviteli ügyintéző, középfokú szakképesítést nyújt. A nappali iskolarendszerű szakképzésben állami finanszírozással első szakma esetén 22 éves korig, a fölött költségtérítéssel kezdheti meg tanulmányait. Részletes felvilágosítás, jelentkezés: Dr. Kecskésné Dudás Erzsébet 06-30/239-6147, e-mall: kecskesnede@gmail.com fax: 76/401-822 Személyesen minden szerdán 9-12 óráig a Kecskemét, Lestár tér 2. szám alatt. U4me FŰNYÍRÓTRAKTOR MTD12,5 LE Briggs 6+1 sebesség 96 cm, oldalkidobós 329.400,AKCIÓ! MTD Mini Rider Briggs 6 LE fűgyűjtő, 60 cm vágás, 219.900,PARTNER 15,5 LE Briggs motor, automata váltó, 107 cm vágás, hidrosztatikus hajtás, főgyűjtő 499.970,PARTNER 12,5 LE Briggs 6+1 sebesség, fűgyűjtő, ? bí HITELRE IS! 92 cm vágás §> Gyorsan és egyszerűen! 444.460,- =2 AGROKER ÁRUHÁZ Kecskemét, Halasi út 29. Tel.:76/506-100 www.agrokeraruhaz.hu I MIHÁLYKA GYULA