Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-20 / 167. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 20., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Ordas és Rozsdás most karanténban van, Felsőszéktón a biztos halál várt volna rájuk Az ikerház másik felében élő nagybátyja ütötte agyon a tulajdonos háromnapos kiskutyáit - tudtuk meg tegnap Helvécián abban a kertben, ahol vérfürdőt rendezett egy 53 éves férfi. Noszlopy N. Miklós Nagy felháborodást váltott ki a Baon.hu hírportálon szombaton megjelent hírünk, mely szerint őrizetbe vettek a rendőrök egy helvéciai férfit azt követően, hogy péntek este ásóval agyonütött hét kiskutyát és egy kö- lyökmacskát. A rendőrség által kiadott közleményből arra lehetett következtetni, mintha a tulajdonos követte volna el a mészárlást. Ezért többen azt a véleményüket fogalmazták meg a hírportálon, hogy talán egyfajta „kegyes halált” vitt véghez a férfi. Az egyik hozzászóló szerint: „Az az ember megpróbálta valahogy elintézni egy csomó selejtes korcskutya sorsát. Nem vitte őket az utcára a nyakukban egy madzaggal, végigvonszolva a kocsija után. A garázsban elintézte a cseppet sem vidám dolgot. És akkor jön egy szemes szomszéd, és feljelenti.”- Egyáltalán nem erről van szó. A kiskutyák és a cica a mi háziállataink voltak. A pincénkben neveltük őket, és a nyolcéves kislányom látta, amikor a szomszédban élő nagybátyám agyonütötte a kiskutyákat. A cicával pedig a teraszon végzett. Olyan volt itt minden, mint egy mészárszékben - mondta még tegnap is feldúltan az állatok gazdája. felsőszéktón a biztos pusztulástól mentettek meg hét kutyát a kecskeméti állatvédelmi őrszolgálat munkatársai. A csontsovány állatok víz és élelem nélkül egy tanyán szenvedtek. - A tanyában albérlő lakik, akit jogerős bírói ítélet alapján az ingatlan tulajdonosa vasárnap délután akart kiköltözésre bírni. A bérlőt nem találta ottArra a kérdésre, hogy miért tette mindezt az asszony és a gyermekei szerint is meglehetősen ittas ember, a válasz ez volt:- Nekünk akart vele fájdalmat okozni. Azokat akarta bántani, akiket szerettünk. A család kedvence, a melegszívű keverék ku- tyus a múlt héten ellett. A kiskutyákat egy dobozban, a garázsban tartották, ahonnan péntek este tompa puffanásokat hallottak. Akkor verte agyon az ásóval a ház másik felében lakó férfi az ártatlan jószágokat. hon, de miután szétnézett az udvaron, azonnal értesített minket - mondja Szabó Attila, az őrszolgálat vezetője. - A kerti tóban két állati tetem lebegett, amelyek már annyira oszlásnak indultak, hogy nem tudtuk megállapítani, hogy kutyák vagy macskák voltak-e. Három döglött kutyát szállítóketrecekbe zárva találtunk, a még élet- Amikor jött fölfelé, a kis vörös cica tetemét is rádobta a dobozra - folytatta az asszony. - Közben őrjöngött a két gyermekem és mindenki a házban: sokkolt bennünket a látvány. A férfi ezután - mint aki jól végezte dolgát - elásta a közelben a tetemeket. Közben a nő és a családja nem győzték a házukba menteni a még életben maradt jószágokat. Bezárkóztak, és a rendőröket hívták. Az őrizetbe vett állatkínzó már szabadlábra került. Ügyében tart a nyomozás. ben lévők pedig annyira legyem gült állapotban voltak, hogy pár nap múlva ők is elpusztultak volna. Hat felnőtt kutyát és egy kölyköt szállítottunk a men- helyre. A helyszínen rendőrök is voltak, ők valószínűleg hivatalból intézkednek majd, ennek ellenére állatkínzás bűncselekménye miatt mi is feljelentést teszünk. (G. S.) Hét kutyát mentett meg az állatvédelmi őrszolgálat ■TTTEW Új ajtók, ablakok az iskolában városföld Lassan a végéhez közeledik az általános iskola régi szárnyának nyílászárócseréje. Az önkormányzat saját erőből finanszírozta a mintegy négymillió forintos beruházást. Emellett tervezik, hogy még idén a klubkönyvtár ablakait és ajtóit is korszerűbbre cserélik, ezen munkálatokra azonban már pályázaton szeretnének támogatást nyerni. Amennyiben sikerül, az ősszel ez is megvalósulhat. (S. H.) Ajándék helyett másfél milliót vitt Kecskemét Vasárnap délután egy ismeretlen személy- magát a Magyar Honvédség munkatársának kiadva- bement egy 80 éves bácsi kecskeméti lakásába azzal az indokkal, hogy ajándékot hozott. Ám mintegy 1,5 millió forintot lopott el. (M. Gy.) Holnap kiderül, ki nyerte a munkát HELVÉCIA A holnapi képviselő-testületi ülésen hirdetik ki, hogy ki nyerte a művelődési ház felújítására kiírt közbeszerzési pályázatot. Magó István polgármester elmondta, hogy a munkálatok augusztusban megkezdődhetnek, így őszre már megújult környezetben fogadhatják a helybélieket. A felújításra európai uniós támogatást nyert el az önkormányzat. (S. H.) Sárkányhajók siklanak a tavon kecskémét Szombaton 9-től rendezik meg az első kecskeméti sárkányhajó-fiesztát a szabadidőközpontban. A rendezvényt hagyományteremtő céllal indítják útra a megyeszékhelyen, míg Baján már évek óta nagy siker kíséri a bajai Sárkányhajó Klub programjait. A kecskemétiek a Csiperó fesztiválon már találkozhattak a húszfős, hangulatos vízi járművekkel, most azonban bárki be is nevezhet és próbára teheti ügyességét. (S. H.) További hírek a BAON.hu hírportálon Bizony, kutya világ járja! bűnügyek Megkínzott állatok Helvécián és Felsőszéktón A gyerekek és a férőhely A felülbírálatok nyomán 182 kecskeméti gyereket mégis felvettek valamelyik óvodába, ezek a családok megkönnyebbülhetnek. Sok szülő az első elutasítás után már nem is fellebbezett, remélhetőleg nekik is sikerült megoldást találniuk csemetéjük elhelyezésére. Viszont közel másfél száz gyerek szülei igencsak nagy gondban vannak: szemük fénye a második kör után sem kapott helyet. az óvodai férőhelyek hiánya évek óta ismert probléma Kecskeméten. Az önkormányzat már tett lépéseket a szűkösség enyhítése érdekében, szeptemberre remélhetőleg el is készül háromnégy új csoportszoba. De még sokszor ennyire lenne szükség, hogy a szülőknek ne kelljen izgulniuk az óvodai beiratkozáskor. minden márciusban sajátos tavaszi láz lesz úrrá a pályázó anyukákon, apukákon: vajon felveszik-e a gyereket az óvodába? Elképesztő szituáció ez egy olyan országban, ahol évről évre csökken a születések száma. Mégis hiába a riasztó tendencia, az óvodákban idén is két-háromszoros túljelentkezésekről lehetett hallani. Úgy tűnik, a gyereknél mindig csak a férőhely a kevesebb. AZ ELUTASÍTOTT szülők pedig tovább izgulhatnak. Mihez kezdjen egy ilyen helyzetben például az a család, ahol a férj és a feleség egész nap dolgozik, de keresetükből nem futja magánovira, ráadásul a nagyszülők is távol laknak? Adja fel az anya a munkahelyét, és keressen részmunkaidős állást? Vagy húzzák még összébb a nadrágszíjat, és próbáljanak bébi- szittert találni? Sokaknak valószínűleg inkább csak a remény marad: hátha valamelyik oviban lesz üresedés... /. # in Ivókút A nagy melegben több folyadékot kell innunk. A kiskunfélegyházi belvárosban a járókelők ezt könnyűszerrel meg is tehetik: sokan keresik fel a városházával szemben lévő ivókutat, és kortyolnak hűs vizéből. Hova tegyék szeptembertől a gyereket? kecskémét Beteltek már az óvodák, kétségbe vannak esve a szülők ► Folytatás az 1 oldalról- Hogyan magyaráznám meg neki, hogy mostantól nem lehet gyerekek között? - kérdezi tanácstalanul, de aztán határozottan hozzáteszi:- Már ott tartok, hogy ha nem sikerült megoldást találni a gyerek elhelyezésére, akkor szeptemberben kézen fogom Attilát, beviszem az önkormányzathoz, és rábízom az illetékesekre, mondván: négyre érte jövök, vigyázzanak rá! Kecskeméten évek óta nagy gondot okoz az óvodai férőhelyek hiánya, főként a Széchenyivá- rosban és a belvárosban. Mint Sóvágó Katalintól, a polgármesteri hivatal intézményi osztályának vezetőjétől megtudtuk: idén a beiratkozás után az önkormányzati ovik összesen 461 gyermek jelentkezését utasították el helyhiány miatt. A szülők (gondviselők) 325 felülbírálati kérelmet nyújtottak be. A fellebbezésekről a kérelmekben megfogalmazott indokok - család anyagi helyzete, az eltartott gyermekek száma, a munkahely megőrzése, a gyermekek felügyeletének megoldási lehetőségei - mérlegelése után a jegyző, dr. Metzinger Éva döntött (nem pedig az óvodák). A felülbírálati kérelmek elbírálása után még további 182 gyermeket vettek fel.- Az elutasító jegyzői határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. logszabálysértésre hivatkozással a határozat közlésétől számított 30 napon belül bírósági felülvizsgálatot lehet kérni - mondta el Sóvágó Katalin. A férőhelyi problémák viszont idén javulhatnak. Várhatóan szeptember első hetében elkészül három új óvodai csoportszoba a Vörösmarty Mihály Általános Iskola földszintjén, ezekbe a csoportokba már fel is vették a gyerekeket. Múlt héten pedig arról döntött a kecskeméti közgyűlés, hogy új csoportszobával bővítik a katonatelepi Corvina óvodát, mely azonban helyileg a szomszédos Mathiász lános Általános Iskola épületében lesz. - A szülő gyermeke óvodai felvételét bármikor kérheti. Az újonnan jelentkező gyermekek fogadása az óvodai nevelési évben folyamatosan történik. A felvételről a nevelési év során az intézmény vezetője dönt. Amennyiben az óvodában bármely okból megüresedik egy férőhely, lehetőség van újabb gyermek felvételére. A szülőknek, gondviselőknek azt javasoljuk, hogy folyamatosan érdeklődjenek az óvodáknál a férőhelyek alakulásáról - tanácsolta végül Sóvágó Katalin. ■ Hogyan magyaráznám meg neki, hogy mostantól nem lehet gyerekek között? HRASKÓ ISTVÁN