Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-19 / 166. szám
14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 19., HÉTFŐ A Vörösök vl>-aranyának két oldala dél-afrika, 2010 A kétezres évek leggyengébb góltermelése is elég volt az elsőséghez Egy héttel vagyunk a délafrikai labdarúgó-világbajnokság zárása után. Kezdenek csillapodni a kedélyek. Nézzük, mit hozott s mit hozhat a torna a világfutballban, illetve a világfutballnak. Dénes Tamás Kétségtelenül kapott kritikákat a spanyol válogatott azért, mert minimálprogramot végrehajtva nyert világbajnokságot. Az első olyan csapat lett, amelyik vereséggel kezdve a tornát az aranyig menetelt, Honduras kivételével egyetlen ellenfelét sem győzte le egynél több góllal, az egyenes kieséses szakaszban minden mérkőzésén egy gólt szerzett, soha nem akadt még világbajnok, amelynek mindössze három gólszerzője lett volna egy vb-n. Ám olyan elemző nemigen akadt, aki kétségbe vonta volna, hogy Vicente Del Bosque válogatottja megérdemelten nyerte meg az aranyérmet. Miközben négy évvel ezelőtt az olaszok küzdőszellemét dicsérte mindenki, alkalmasint nem volt egyértelmű a csapat sikere jogosságának elismerése. A La Rója, a Vörös keretében volt a legtöbb világsztár, s a csapat az elődöntőben és a döntőben legyőzte két legnagyobb vetélytársát, a német és a holland csapatot. Úgy, hogy játékban is mindkettő fölé kerekedett. Vicente Del Bosque válogatottja az utóbbi két évben a legeredményesebb, 33 mérkőzéséből (ha a hollandok ellen a hosszabbításban megnyert találkozót is győzelemnek vesszük) 31-et megnyert. A kapitány győzelmi mutatója 93,94 százalékos - egészen elképesztő! De most jön a kritika: hét mérkőzésen csak nyolc gólt szerzett, ami 1,2-nél rosszabb mérkőzésenkénti átlag, s már-már pocséknak lenne mondható, ha éppen nem lehetett volna így világbajnoki címet nyerni. Mindenesetre beszédes adat, hogy a torna gólátlaga 2,27 volt (minden idők második legalacsonyabb vb-gólátlaga), a világbajnoké pedig ennél sokkal gyengébb. Nem hiszem, hogy bárkit is vigasztalna: az olaszoknak négy éve nem volt David Villájuk, Luca Toni és Marco Materazzi két-két góllal lett házi Gregory van der Wiel, s vitatott megítélésűek, mint Mark van Bommel és Nigel de Jong. Érdekes, hogy a tekintetben egységes volt a világsajtóban az Oranje megítélése, hogy számon kérték rajta a korábbi generációktól megszokott könnyedséget, látványosságot - de a legkevésbé a holland szurkolókat zavarta az arculatváltás. Önfeledten ünnepelték az ezüstérmet. ■ Minimálprogrammal is lehet világbajnoki aranyat nyerni. Andrés Iniesta, a döntő egyetlen góljának szerzője magasba emeli a trófeát. A spanyolok a 2008-as Eb-arany után 2010-ben világbajnokok lettek. gólkirály. Ám a Squadra Azzurra 12 gólt szerzett hét mérkőzésen, 2002-ben a brazil pedig 18-at! Alkalmasint, mielőtt tisz- telgek David Villa az elődöntőig nyújtott valóban fantasztikus teljesítménye előtt, hadd jegyezzem meg: az olasz és a spanyol világbajnoki cím egyik közös vonása, hogy a kapusnak és a közvetlen védelemnek mindkettőben óriási szerepe volt. Még akkor is, ha András Iniestában a spanyolok „megtalálták” 2010 Andrea Pirlóját az utolsó mécsesekre. Viszont az sem hallgatható el: hiába épült a La Rója az utóbbi két év legerősebbnek tartott Barcelonájára, a csapat játéka nem sokban idézte a katalán klubét. A hollandokat még Johan Cruyff is bírálta a stílusuk miatt, s egyáltalán nem hiszem, hogy igaz lenne az a „mentesítő” mondat, hogy ez volt a siker ára. Bert van Marwijk - aki a napokban nagyon magas állami kitüntetést kapott Hollandiáért, illetve a holland futballért tett szolgálataiért - kiváló csapatot rakott össze, amelyben mindenki pontosan tudta a feladatát, s amelyben mindenki azt tette, amihez a legjobban ért. Akadtak benne mindenki által elismert futballisták, mint Arjen Robben és Wesley Sneijder, akadtak meglepetésszerűen jól teljesítők, mint Maarten / Stekelenburg és Forlán kapta a vb legjobbjának járó aranylabdát All-Star csapatok: Diego Forlán és David Villa csak egyből hiányzott A FIFA ÁLOMTIZENEGYE: Casillas - Sergio Ramos, Lúcio, Puyol, Lahm - Schweinsteiger, Xavi - Iniesta, Sneijder - Forlán, Villa A FIFA.COM ÁLOMTIZENEGYE: Casillas - Maicon, Sergio Ramos, Puyol, Lahm - Schweinsteiger, Xavi - Iniesta, Sneijder - Forlán, Villa A CASTROL INDEX VÁLOGATOTTJA Neuer - Sergio Ramos, Puyol, Pique, Capdevila - Th. Müller, Busquets, Van Bommel, Sneijder - Suarez, Villa A GOAL.COM VÁLOGATOTTJA Casillas - Sergio Ramos, Mensah, juan - Schweinsteiger, Xavi, Iniesta, Sneijder - Th. Müller, Forlán, Villa A KICKER CSAPATA (OSZTÁLYZATOK ALAPJÁN): Benaglio - Nielsen, Lahm - Schweinsteiger, Bradley, Iniesta - Th. Müller, Uche - Forlán, J. Hernández, H. Almeida A MARCA CSAPATA: Casillas - Sergio Ramos, Puyol, Pique, Capdevila - Busquets - Th. Müller, Xavi, Iniesta - Forlán, Villa A L'ÉQUIPE OLVASÓINAK ÁLOM- TIZENEGYE: Casillas - Sergio Ramos, Puyol, A. Friedrich, F. Coent- rao - Khedira, Xavi - Th. Müller, Sneijder - Forlán, Villa Jósé Mourinho Intere nyerte a Bajnokok Ligáját, a spanyol válogatott a világbajnokságot. Mindkettő (maradva az egyik fenti gondolatnál) elsősorban a védekezésre alapozott. Jó ez a világ- futballnak, a szurkolóknak? Az egyik válasz az, Jiogy kétségtelenül jobb volt nézni a Barcelona játékát 2009-ben, mint az Interét a Barcelona ellen 2010-ben. De a futball egy összetett sportág, amelyben kulcsfontosságú ma már a védekezés és a középpályás játék is. A németek kicsit veszekednek még lényegtelen dolgokon, de ünnepük a válogatottat, s győzködik Joachim Löwöt a maradásról, illetve a folytatásról. Aligha lesz ennek akadálya - a kapitány szeretne Európa-bajnok lenni 2012-ben. Nagyon okos választ adott a spanyolok elleni vereség után a csalódottságát firta- tóknak. Arról beszélt, hogy Del Bosque csapata, még Aragonés keze alatt, négy-öt éve alakult, formálódott, s még az Európa- bajnoki arany után is változott. Fél évtized alatt jutott fel a csúcsra. A német válogatott még csak az út elején jár, és a vb-bronz minden, csak nem rossz kezdet. S valóban: 1996 óta ez az első német csapat, beleértve a 2002-es vb-ezüstér- mest s a 2006-os vb-bronzér- mest is, amelyről igazán elhiszi az ember, hogy képes megtörni az 1996-os átkot. Gary Lineker 1996-ban azt mondta, a futball olyan játék, amelyet 22-en játszanak, s amelyben mindig a németek nyernek. A derék an- szellemességnek szánta, átok lett belőle: azóta a németek egyetlen felnőtt-tornát sem tudtak megnyerni! Thomas Müller, aki a németek malmára hajtotta a vizet német futball Sikeres névrokonok voltak az ifjú bajor csatár elődei a Nationalelf világbajnoki történetében Thomas Müller a németek új kedvence. Kijut a világbajnokság után az elismerésből Philip Lahmnak, Bastian Schweins- teigernek vagy Sami Khedirá- nak is - de az új csillag a mindössze húszéves Bayern-csatár. Müller kapta a torna legjobb fiatal játékosának járó különdíjat - ezt a vb-k történetében másodszor ítélték oda, 2006-ban is német volt a kitüntetett, Lukas Podolski -, valamint ő lett a gólkirály. Ilyen tekintetben is egy válogatottbeli társa nyomdokába lépett: Miroslav Klose volt az előző torna mesterlövésze. Más tekintetben máris majdnem rekorder lett: mindössze egy játékos akad, aki Müllernél fiatalabban mondhatta el magáról, hogy senki sem lőtt több gólt nála egy világbajnokságon: Albert Flórián, aki 1962-ben négy góljával a chilei Mundial társgólkirálya lett. A németek - no, meg a világsajtó képviselői más országokban - Thomas Müller kapcsán nem hagyják ki a nevéből fakadó ziccert. Kézenfekvő, hogy az ifjú bajor csatárt a német futballválogatott korábbi, azonos családnevű csillagaihoz hasonlítsák. Thomas a harmadik Müller, aki világbajnoki érmet szerzett világbajnokságon, s az elmúlt negyven évben a negyedik MülThomas Müller egyik gólját ünnepli Egy év alatt szupersztár lett az ifjú bajor 1989. szeptember 13-án született. A TSV Pähl csapatában kezdte a pályafutását, majd tízéves korában a Bayernhez igazolt. 2008. augusztus 15-én, a HSV ellen mutatkozott be a Bundesliga 1-ben. 2009 nyara óta tartozik csak az első csapat keretéhez. A 2009-2010-es idényben a kanadai listán első lett a remek idényt záró Bayernben. A 2010-es vb gólkirálya. ler, aki vb-gólt lőtt a Nationalelf színeiben. Az elődök közül a leghíresebb névrokon Gerd Müüer, 1974 világbajnoka, aki 1970-ben a gólkirályi címe megnyerésekor éppen úgy bronzérmet nyert a mexikói Mundialon, mint most az utód Dél-Afrikában. A Bayern történetének első számú góllövője 24 éves volt, amikor gólWráüyá koronázták az aztékok földjén. Mindmáig a német válogatott történetének legeredményesebb csatára, aki 62 válogatott mérkőzésén 68 gólt szerzett, kiérdemelve a Nemzet Bombázója becenevet. Befejező csatár volt Dieter Müller is. Ő az 1978-as világbajnokságon szerzett gólt, a három névrokonával ellentétben viszont nem nyert világbajnoki érmet. (Eb-ezüstje azért van, még gólt is lőtt az 1976-os, belgrádi döntőben.) Középpályást játszott a harmadik Müller, Hansi, hivatalos nevén Hans-Peter Müller is. A VfB Stuttgart, majd a milánói Inter mindig elegáns, ballábas középpályása egy világbajnoki ezüstöt (1982) és egy Európa- bajnoki aranyérmet (1980) őrizhet. Thomas Müller is tudja: mindhárom elődje nyert Eb-érmet is pályafutása során, ő még nem. 2012-ig igaz ez csak? ■