Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-17 / 165. szám
14 PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 17., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP Megalakult a roma hallgatók szervezetének új műhelye Az elsők között alakult helyi műhelye Kecskeméten a nemrég életre hívott Országos Roma Hallgatói Szervezetnek. Tegnapi alakuló ülésén Soly- mosi Imre ebök, a gödöllői Szent István Egyetemen működő Roma Szakkollégium szakmai igazgatója ismertette szervezetük céljait: a roma identitás megerősítését, a kritikus látásmód fejlesztését a roma fiatalokban. Jelenleg húszfős a kecskeméti műhely, ám ősszel további tagokkal bővül a csoport. A hallgatói szervezet folytatni kívánja a szakkollégium már jól bevált tevékenységeit. Például olyan előadások szervezését, ahol sikeres életpályát befutott egyetemi professzorok, intézményvezetők beszélnek arról, romaként miként tudták megvalósítani önmagukat, elérni kitűzött szakmai céljaikat. A roma fiatalok pálya- orientációját is zászlajukra tűzték, mivel kikerülve az egyetemről, sokan nem térnek vissza szülőhelyükre, nem figyelnek saját vidéki kisközösségükre. Az országban 1200 roma fiatal tanul nappali tagozaton, a felsőoktatás hallgatói összlétszámát tekintve arányuk nem éri el az egy százalékot. ■ Nemzetőrök találkozója Baján A Magyar Nemzetőr és Lövész Szövetség Bajai Nemzetőr Találkozója zajlik Baján, a Petőfi-szi- geten. A szervezők a rendezvényre meghívták a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetségének valamennyi szervezetét és minden érdeklődőt. Tegnap, a találkozó első napján megkezdődött a táborépítés. ■ R. R. Néha méreg az ételm J fertőzésveszély „Feljövőben” a campylo, ritkulóban a szalmonella A nyári hőségben sokan tartózkodnak a tojás, húsfélék fogyasztásától - félve a szalmonellafertőzéstől. A Campylobacter ke- * véssé ismert, pedig legalább olyan veszélyes. Popovics Zsuzsa Aki a nyári forróság idején arra ébred, hogy lázas, emellett hányás és hasmenés gyötri, jó eséllyel gyanakodhat ételmérgezésre. Egyik olvasónk hasonló tünetektől szenvedett, és előbb vakbélgyulladásra gyanakodtak nála, majd napokig várt arra, hogy kiderüljön, mi baja.- Pénteken kerültem a fertőzőosztályra, a bevizsgált székletminta alapján hétfőre derült ki, hogy a campylobaktérium által okozott bélgyulladásom volt - meséli kálváriáját a diáklány. - Mire megjött az eredmény, elmúlt a betegségem, és a koplaláson kívül nem is kaptam gyógyszert rá. A Campylobacter az 1970-es években került előtérbe. Hozzáértők szerint kétszer annyi bélgyulladásos esetért lphet felelős, mint a jobban ismert szalmonella. Az utóbbi években Magyarországon is megemelkedett az általa okozott élelmiszer-mérgezések száma. Tavaly 227, szalmonellafertő- zéses megbetegedést jelentettek Bács-Kiskun megyében a Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ), 90 embert ápoltak emiatt kórházif NfeJjf Szalmonellabaktérium nagyító alatt ban. Ez lényegesen kevesebb az előző évekéhez képest.- A Campylobacter okozta fertőzések száma ugyanakkor évről évre növekszik a dél-alföldi régióban, helyenként meg is haladja a szalmonella okozta megA grillcsirke is fertőzhet a hasmenések egynegyedében fordul elő a Campylobacter. Magyarországon évente 10000 megbetegedést regisztrálnak. A campylobacteriosis leggyakrabban állatról emberre terjedő betegség: csirke, kutya, macska, sertés belében él. Megfertőződhetünk házi kedvencünktől vagy a fertőzött állat húsának (például grillcsirke), illetve egyéb termékeinek (például nyers tej) fogyasztása révén. A baktériumot fertőzött betegedések számát, mint például Csongrád megyében, ahol az országos átlag fölötti a campylovíz is terjesztheti. Emberről emberre is terjedhet, a fertőzött beteg székletével. Mint az enterális betegségek ájtplá- ban, nyáron és ősszel fordulnak elő leggyakrabban. Minden korcsoportnak árthat a kórokozó, de általában kisgyermekek (5 éves korig) között okoz betegséget. A tünetek tipikusan a baktérium bejutása után 2-5 nappal jelentkeznek, a felépülés akár 10 napig is elhúzódhat. fertőzéses, regisztrált betegszám - tudtuk megTombácz Zsuzsannától, az ÁNTSZ regionális járványügyi osztályának vezetőjétől. Bács-Kiskun megyében is inkább a campylo dominál, a szalmonellafertőzések száma ellenben lecsökkent a korábbi évekéhez képest.- Mondhatnám, hogy jelentősen javult az emberek higiénés szemlélete a tisztiorvosi szolgálat hatására, de valószínűbb, hogy a csirkeállomány szalmonellamentesítésnek köszönhető a kevesebb fertőzés, így inkább az országosan futó állat-egészségügyi program hozadéka - folytatja a szakember. - A tömeges megfertőződés ritka, a Campylobacter főként magánháztartásokban fordul elő, leggyakrabban nem kellően hőkezelt, fertőzött csirkehús fogyasztását követően. A kecskeméti csatornázásnak haladnia kell a kánikulában is Jövő héten is tart még a kis-ISPA szennyvíz-elvezetési beruházás Kecskeméten. Szennyvízcsatornát építenek a Bébién körúton, a munkálatok azonban nem akadályozzák a közlekedést. Nem így a Berényi Pál utcában (Festő utca), ahol teljes lezárás lesz. Csatornáznak a Rezgő és írisz utcában is félpályás útzár mellett. A külső városrészek közül a Kos- suth-lakótelep érintett: a Magvető, az Arató és a Nyírfa utcában zajlik majd a munka, mindhárom helyen teljes útzárra számíthatnak a közlekedők. A beruházás részeként csapadékcsatornát is építenek Kecskemét belterületén. A Belső-Szegedi úton félpályás tereléssel dolgoznak. A Kinizsi Pál és Mezei utca sarkán a Kinizsi utca teljes lezárása mellett csatornáznak, míg a Dankó Pista utcában a Szegedi út és Déryné utca között szintén teljes útzárral. ■ S. H. Bezár a ház, új helyre mennek az idősek Kecskeméti, Jókai utcai telephelyéről elköltözik az Idősgondozó Szolgálat által nyújtott nappali ellátás, szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás. A változás 290 idős embert érint az idősek klubjában, a nappali ellátásban pedig összesen több mint ötszázat. Az ellátásban dolgozók közül senkit sem küldtek el. A Kápolna utcán kap helyet az idősek klubja, a Csongrádi utca 26. szám alá a házi segítségnyújtás költözhet. A Jókai utcai épület rossz állapota miatt a gondozóház már korábban a Margaréta Otthonba, az Őszirózsa Gondozóház részlegébe került át. ■ P. Zs. HIRDETÉS apró! fa®i! 11 mm ALLAT S 2 db birkás szamár eladó. 06-20/475-3558 .---------------------------------------------------------------*1099071* a 2 db szűz süldő és 1 db kan eladó. 06- 30/690-18-13---------------------------------------------------------------*1099100* a 22 db anyadisznó és fiatal kan eladó. 0670/32-44-091--------------------------------------------------------------*1099136* 8 3 hetes MT üszőborjú és 3 db 7 hónapos MT üszőborjú eladó. 06-30/22-85-138--------------------------------------------------------:-----*1099117* 30 DB malac 10 E Ft/db és hasas kocák 65- 85 E Ft/db eladók. Telefonszám: 06-20/491- 4800 —-----------------------------------------------------------*1099126* 8 50 db birka, idei vegyes ivarú bárányok eladók. 06-30/852-9098, 06-30/836-88-31--------------------------------------------------------------*1091755* _________BÚTOR_________ a K iváló állapotú natúr és sötét egyedi Kolóniái bútorok, 10 személyes fa csobolyós nyár kerti étkezőgarnitúra eladó. Érd.: 06-70/627- 0995--------------------------------------------------------------*1096559* SZE KRÉNYSOR 3,7 x 2,15 magas, világosbarna Kecskeméten eladó. 32 E Ft. 06-30/308- 6309---------------------------------------------------------------*1099125* HI RDETMÉNY 8 Népdalkörök figyelem! 100 nótát tartalmazó daloskönyv kapható a szerzőtől, 600 Ft/db. Érd.: 78/441-202---------------------------------------------------------------*1099154* SZOLGÁLTATÁS BÉRFŰRÉSZELÉS! Vállalok: tűzifa, tetőanyag oszlop és egyéb faanyagok méretre vágását 6 m hosszúságig. 06-20/514-9406--------------------------------------------------------------*1099061* ÉPÜ LETFELÚJÍTÁS, ács munka! 06-20/9424- 353-----------------------------------------------------------—*1096946* MA SSZÁZS, teljes test, hát. Telefon: 06- 30/455-0986 TÁRSKERESÉS HORGÁSZBOLT nyílt Kecskeméten, Bethlen krt. 12/c. alatt, távolsági buszpályaudvarral szemben. Bojli alapanyagok, etetőanyagok nagy választékban, élőcsalik, stb. Nyitva: H-P: 8-12 h- ig, 13-18 h-ig, Szó.: 7-13 h-ig. Mob.: 06- 30/480-62-63----*1099163* VE GYES A VÖRÖS Démon társat keres. 06-70/543-7911--------------------------------------------------------------*1098876* ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430---------------------------------------------------------------*1098076* ERIKA 38-as partnert keres. 06-30/945-8057 FÉNYKÉPES társközvetítés! 06-20/462-8214--------------------------------------------------------------*1093623* FI NOM, ápolt, intelligens, kellemes, szép, csinos, kedves, mosolygós, sexy, vonzó lány ápolt, intelligens, disztingvált viselkedésű, tehetős szabadidőpartnert keres szép környezetben. 06-20/355-5471--------------------------------------------------------------*1099027* IGÉ NYES nő partnert keres. Telefon: 06- 30/2754-314---------------------------------------------------------------*1098816* KELLEMES nő partnert keres. 06-20/488-1370----------------------------,------------------------.---------*1086677* MA SSZŐRNŐ társat keres. Telefon: 06* 70/212-3284--------------------------------------------------------------*1082934* NYARALÁS HOZ hölgy társat keres 50-es sportos értelmiségi férfi. 06-20/592-8775, 21 órától, malna2813@freemail.hu---------------------------------------------------------------*1099175* 19 ÉVES Nati partnert keres. 70/5364-183.--------------------------------------------------------------*1066992* 22 ÉVES lány társat keres. 06-70/2033-955--------------------------------------------------------------*1099051* UT AZÁS E HÓ 20,-ára egynapos plitvicei kirándulás eladó kalocsai indulással. 06/30 418-8390 VÁLLALKOZÁS Működő, tőkehiányos céghez (Kft Bt.) társulnék. Érd.: 06-30/578- 5600 *1097010* Júliusi Tűzifa AKCIÓ! Akác hasítva: 2300,-Ft/q, kugli: 2200,-Ityq. Hasított tölgy: 2100,-IVq. Ingyen szállítás Kecskemét környékén 10 q felett. KISFÁI Fatelep 06-20/3392505 *1098248* Kútfúrás 3 csőátmérővel, homokmentes szűrővel, komplett felszereléssel: 06-30/636-7983,06-30/637- 5430 *1094742* MEZOGAZDASAG BETON szőlőgyám, kb. 30 éves, tsz-es múltból, hibátlan állapotban kiszedve eladó. 06- 30/222-5568----—------------------------------------------------------*1098240* 2 Búza eladó. 06-30/282-7864-..................... ' •1098042Mustár vetőmagnak eladó. 06- 20/9415-540 *1097867* GABONAFELVASARLAS! 06-30/385-8198----------------,---------------------------1------------------*1095926* KÖ RBÁLÁS búzaszalma tarlón eladó, szállítva. 06-30/3303-531 Szőlőtelepítők! őszi-tavaszi telepítésre gyökeres szőlővessző igényét rendelje meg az Alföld legnagyobb és legrégebbi Szőlőiskolájából. 06- 30/300-7733,06-30/3306-869 KÖRBALAS lucerna eladó. 06-20/9415-540--------------------------------------------------------------*1097867* 2 Körbálás szalma eladó Kecskemét- Borbáson, kb. 400 db, 1600 Ft/db. 06- 20/93-24-062 KÖRBÁLÁS széna eladó. 1:06/20/2276-303--------------------------------------------------------------*1099096* LEN CSETARTÁLY, Thomas szivattyú és gumilapátos cefré szivattyú eladók. T: 06/30/326- 8516------- ------- - ----*1099123' Sz alma tarlót vennék Kecskemét környékén. 06-20/9415-540 .1098825. 2 Őrölt fűszerpaprika eladó, 1800 Ft/kg. 06- 70/612-5849--------------------------------------------------------------*1098875* SÁRG ABARACKOT felvásárolok. Németh Attila 06-30/902-9680------------:-----------t-------------------------------------‘1099055* B Szalma eladó. 06-30/258-5159---- ■■ — - *1098929* ^ F ranciska és Judit Kft. takarmánybúzát vásárol (min. hektoliter 70-74, víz max. 13,5 %) mai napon 28.000 Ft + Áfa. Euró, Malmi és Javító búzára egyedi megállapodás, valamint ÁRPA, TRITICALE, REPCE, ÉS ROZS felvásárlás folyamatosan, kp.-fizetéssel. 2 Átvétel: Szentkirály, Nyárlőrinc, = Városföld, Felsőszentiván, Tiszaalpár, Csépa telepeken. V Tel.: 06-30/9553-740 J SZÉNA-, lucerna-, szalma körbála Ballószögön. Borjú csere érdekel. Érdeklődni: 06-70/453- 5022---------------------------------------------------------------*1099118* SZÓJADARA eladó! 92 E Ft/t + áfa 1:06-20/8- 06-06-96------------- *1098937* TAKARMÁNYBÚ ZA felvásárlás napi áron! (Fizetés azonnal.) Multiker Kft. Városföld, Tavasz út 1. Tel.: munkaidőben: 76/474-451, 76/535- 451------------------------------------------------------------—*1098155* TE RMELŐI bor felvásárlás, ugyanitt illós bőr átvétele. T.: 06/20/545-1694 ‘ -----------------------------------------r-*-----------------*1099043* 2 20 körbálás széna és 10 körbála árpaszalma eladó. 06-20/333-93-75---------------------------------------------------------------*1099107* Kereskedelmi vállalkozás jó kommunikációs készséggel rendelkező, eladni tudó hölgyek, urak, főleg párok jelentkezését várja előre leszervezett bemutatók megtartására. A sikeres jelentkezők szakmai képzésen vesznek részt, erre az időre fix jövedelmet biztosítunk. Elvárás: minimum középfokú végzettség, személygépkocsi. Jelentkezés levélben (fényképes önéletrajzzal) az alábbi címen: 9012 Győr, Győzelem u, 3/B. vagy e-mailen: ° laiostradekft@gmail.com ; Információs telefon (ingyen hívható) ZÖLDszám: 06/80/480-756 Petőfi Népe A szavunkat adjuk.! Gépjármű javító cég keres kecskeméti telephelyére | telephelyvezetőt ^ Elvárások: autószerelői műhely vezetésében szerzett vezetői tapasztalat, önálló munkavégzés, szakmai ismeretek. Helyi piaci ismeretek, kapcsolatok. Jelentkezni lehet: önéletrajzzal a titkarsag@postaauto.com e-mail címre, bérigények megjelölésével. 1140308 Ön regisztrált már? www.baon.hu/2aBTS3 REALSZISZTEMA DABASI NYOMDA ZRT Export bonyolító munkakörbe munkatársat keres. 1 Feltétel: minimum 2 nyelv (angol/német) tárgyalóképes ismerete.. Bér: megállapodás szerint. Jelentkezni lehet: három nyelvű önéletrajzzal (magyar + 2 idegen nyelv) levélben: 2373 Dabas Vasút utca 105. e-mail-ben: kereskedelem(3>dabasinvomda.hu t