Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-17 / 165. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 17., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Nem tilalomfákat állít Tusnádfürdőn a kecskeméti Kurdics Mihály Kecskeméti kötődésű előadója is lesz a huszonegyedik tusnádfür- dői Bálványosi Nyári Szabad- egyetem és Diáktábor rendezvényének. Kurdics Mihály, a megyei rendőr-főkapitányság egykori bűnügyi osztályvezetője, ismert drogprevenciós szakember a kábítószer-fogyasztás veszélyeire fogja felhívni a résztvevők figyelmét. Vélhetően nagy hallgatótábora lesz, hiszen tavaly naponta 5-7 ezer fiatal látogatta a szabadegyetem programjait. ■ Észérvekkel és elrettentő példákkal harcol a drogozás ellen.- Óriási megtiszteltetésnek tartom a meghívást. Fiatalokkal lenni mindig feltöltődést jelent, Tusnádfürdő ráadásul gyönyörű helyen fekszik, úgyhogy nagy örömmel teszek eleget a szervezők felkérésének - számolt be érzéseiről lapunknak a szakember. Aki egyébként már közel negyed évszázada foglalkozik a kábítószerekkel. Eleinte, a rendőrség kötelékében a felderítésben vett részt, később az országban elsőként tartott prevenciós foglalkozásokat kecskeméti iskolákban. Szakmai tapasztalatait pedagógusok ösztönzésére később könyvbe is foglalta, majd miután a rendőrségtől nyugdíjba vonult, előadásokat kezdett tartani, szerte az országban. Sőt később már a határokon túl, a magyarlakta területeken is folytatta misszióját.- Mapapság körülbelül 600- 800 előadást tartok egy tanévben - gyerekeknek, szülőknek, tanároknak egyaránt. Igyekszem felhívni a figyelmet a kábítószer-terjesztés és -fogyasztás veszélyeire, és a talán legfontosabb kérdésre: hogyan lehet nemet mondani a drogra. Mindig elmondom, és Tusnádfürdőn is ezzel fogom kezdeni: nem tila- lolmfákat akarok felállítani a fiatalok elé. Inkább észérvekkel, elrettentő példákkal kívánom őket meggyőzni, és bemutatom nekik, hogy a kábítószerfogyasztás milyen döbbenetes emberi tragédiákhoz vezethet. Minden kérdésre válaszolok, nálam nincs tabu - jelentette ki Kurdics Mihály, aki július 24-én fog fellépni a tusnádfürdői szabadegyetem katedrájára. ■ Hraskó István Hívatlan vízi utasok Tűzifát hozott magával a Tisza a lakitelekieknek. A Holt-Tisza partján hatalmas fák vetődtek partra a szabadstrandnál. Sokan azt kérdezik, mi lesz az uszadék sorsa. Tornyi Gyula, a Lakigazda Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy kedden reggel kezdenek hozzá a fák feldarabolásához, a későbbiekben tűzifaként fogják majd kiosztani a rászorulóknak. Árnyék vetül az ápolókra kiskunhalas Vádemelés a pszichiátria három dolgozója ellen Kiskunhalas, pszichiátriai otthon Elkészült a vádirat a Bács- Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek - kiskunhalasi - Otthonának három ápolója ügyében. Zsámbóki Dóra Egy feljelentés nyomán kezdett vizsgálódni a rendőrség és,,az § ügyészség a kiskunhalasi pszi- 1 chiátriai otthonban Két volt dől- 5 gozó azt állította, bűncselekmé- | nyékét követnek el az intézmény- § ben az ápoltak sérelmére. Három I férfi ellen merültek fel olyan adatok, melyek alapján szabadságuk korlátozása mellett folyt ellenük a nyomozás. A hatóságok hónapokon át vizsgálódtak az intézményben.- Nagyon nehéz és speciális volt a vizsgálat, hiszen a sértettek beteg emberek, akik nem mindig vannak kihallgatható állapotban - mesélt a nyomozás körülményeiről Téglás Péter vezető ügyész, aki hozzátette: a hatóságok sok szálon elindultak, sok vádat, vádaskodást meghallgattak, melyek végül nem voltak meg- alapozhatóak. A most elkészült vádirat súlyos bűncselekmények elkövetését rója fel az ápolóknak. Az ügy elsőrendű vádlottját, F. Zoltánt - aki társaihoz hasonlóan szintén büntetlen előéletű - azzal vádolja az ügyészség, hogy 2009 nyarától 2010. januárig hat alkalommal erőszakolt meg egy férfi ápoltat. - Három alkalommal az úgynevezett szubintenzív szobában lekötözte, illetve háromszor az esti fürdés után - a fürdőszobában - a sértettet a földre szorította, szájába zsebkendőt tömött, és análisan közösült vele - mondta el az ügyészség vezetője. A másodrendű vádlottnak, H. Kornélnak akaratnyilvánításra képtelen személy ellen, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt kell felelnie.- Tavaly februárban az ápoló megütött egy kóros elmeállapotú beteget, aki a földre esett, majd a másodrendű vádlott a földön fekvő, vérző és eszméleüen ember fejét és felső testét rugdosta - idézi a vádiratból a vezető ügyész. - A beteg testi sebei 8 napon belül gyógyultak ugyan, de a súlyosabb sérülés elmaradása nem az elkövetőn múlt - tette hozzá Téglás. Az F. Zoltán és társai ellen folyó ügyben a harmadrendű vádlott, P. Tibor súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette, illetve védekezésre és akaratnyilvánításra képtelen személy ellen elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt áll majd bíróság elé. - A vádirat feltárja azokat az eseteket, melyekben P. Tibor többször fenyegetéssel, félelemkeltéssel érte el a gondjaira bízott ápoltnál, hogy az saját zsebpénzén édességet, kávét vásároljon áMpolónak. Ezenkívül az ügyészség bizonyíthatónak látja, hogy P. Tibor egy - pszichés állapota miatt -, az elkülönítőszobában elhelyezett és lekötözött női beteget kulcscsomójával többször megütött a fején és a felsőtestén - tájékoztatta lapunkat Téglás Péter. Jelenleg mindhárom vádlott szabadlábon van. Az ellene felhozott vádak alapján P. Tibor harmadrendű vádlott a zsarolásért 2-8 évet kaphat, tesü sértésért 1-5 évet. A másodrendű vádlott, H. Kornél 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, míg az elsőrendű vádlott 5-10 évig ülhet, ha tette bizonyítást nyer a bíróságon. A nyári ítélkezési szünet után szeptemberben kezdődhet meg az ügy tárgyalása a Kiskunhalasi Városi Bíróságon. Hányás vagy? NEM KIFEJEZETTEN hiányzik így a nyár derekán a korán kelés, iskolába indulás, de mégis némi várakozás motoszkál bennem, ha kislányom szeptemberi tanévkezdésére gondolok. Ennek egyetlen oka az oktatási törvény módosítása. Ősztől, ugye, újra meg lehet buktatni a szülő beleegyezése nélkül is az alsó tagozatos diákokat. Elvégre mégiscsak szakmai döntés, amikor a pedagógus évismétlésre kötelezi a nebulót. Ne tolják már át ennek felelősségét a - teljes joggal és természetesen elfogult - szülőre. Mert az világos, hogy minden anyukának és apukának a saját porontya a legszebb, legügyesebb és legokosabb. A másik, nagy nyilvánosságot kapott (vissza)változás, hogy újra kaphatnak majd érdemjegyeket a szöveges értékelés helyett vagy mellett a kisdiákok. Az osztályzás nem kötelező, csak választható forma lesz, sőt akár együtt is alkalmazható a kettő. Ezt a döntést is csak üdvözölni tudom. Eddig, ügye, volt; a személyije , szabott értékelés. Nem tudom; ki olvasott ilyet, de — biztosan iszonyatos munka az elkészítése. Magam csak olyat láttam, ahol a válaszlehetőségek közül aláhúzással adta a tudtomra a tanító néni, miből ügyes a gyerek, és mit kell még gyakorolnia. Igazából azt szeretném, ha a mi tanító nénink megtartaná a szöveges formát is, hogy tudjam: kell-e még gyakorolnunk a másolást, a tollbamondást, a kottaírást. de jó volna, ha jeggyel is leírná, mit érdemel a gyerek, hogy egyszerűen tudjon ő is válaszolni azoknak a felnőtteknek, akik még egyáltalán nem is hallottak a szöveges értékelésről, és csak nekiszegezik a kérdést: „Hányás vagy?” Tikkadtan a pusztán „Marha meleg van” - bőghetik egymás között a tehenek Öregcsertő közelében. Ők azon kevesek közé tartozhatnak, akik örülnek a település határát borító belvíznek. Ingyenes szolgáltatások a félegyházi álláskeresőknek Álláskeresőknek ajánl ingyenes szolgáltatásokat a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ Ifjúsági és Közösségi Ház a „Kiskunfélegyházi Kompetens Karrier Körpont II.” Korona utcai irodájában. Az Építő közösségek - közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért című pályázatnak köszönhetően az álláskeresők többféle irodatechnikai szolgáltatást díjtalanul vehetnek igénybe. Az irodába betérők használhatják a különféle számítógépes programokat szöveg- szerkesztésre, önéletrajzírásra, motivációs levél elkészítésére, valamint a dokumentumok nyomtatására, fénymásolására, faxon való továbbítására, és természetesen böngészhetik a legfrissebb álláslehetőségeket is. Amennyiben igény van rá, egyéni és csoportos álláskeresési technikák oktatása, felvételi interjúra való felkészítés kérhető az irodavezetőtől. Aki úgy érzi, hogy szeretné továbbképezni magát, válogathat a városi, valamint megyei oktatási és felnőttképzési központok széles körű képzési és tanfQlyami kínálatából. Az álláskeresők mellett szívesen várják az olyan pályakezdő fiatalokat is, akik szeretnének hasznos tanácsokat kapni a munkaerőpiacon való mielőbbi elhelyezkedés elősegítéséhez. ■