Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-16 / 164. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 16., PÉNTEK SPORT m Gyagya biztosan marad, Csordás sorsa a héten eldőlhet Isztambuli megmérettetés asztalitenisz Megyénkből hárman állnak asztalhoz az Eb-n A KTE-Ereco élvonalbeli labdarúgó-csapata ma 17.30-kor a Széktói Stadionban a NB Il-es Pécsi MFC ellen játszik felkészülési mérkőzést. A kecskeméti keret egyre tisztul, bár kérdés még akad a játékosok kapcsán - tudtuk meg a klub vezetőitől. Bori Gáborról például folyamatosan tárgyalnak a KTE és az MTK döntéshozói. Dossóval, Ebalával és Foxival kapcsolatban már csak néhány részletkérdést kell pontosítani ahhoz, hogy kecskeméti mezbe öltözzenek. A kereten kívüliek közül Dudut több klub szeretné megszerezni. Vörös Péterrel is megállapodott a vezetőség arról, hogy elmehet amennyiben megfelelő ajánlat érkezik iránta.- Biztosan a KTE-Ereco játékosa marad Gyagya Attila. Neki ugyan szerettük volna megnyújtani a kontraktusát, ezért az egy opciós év mellett további két esztendőre ajánlottunk számára igen korrekt szerződést Ő azonban ebből csak az opciós évet írta alá - nyilatkozta Rózsa Pál tulajdonos.- Ez ugyan nem illik bele a középtávú elképzeléseinkbe, de a jelenlegi helyzetünkben elfogadtuk. Külön történet Csordás Csaba esete. Vele tavaly nyáron megállapodtunk arról, hogy a 2010-ig érvényes szerződését meghosszabbítja, és 2011-ig marad a KTE-ben. A papírok aláírása azonban - részben a mi hibánk miatt - elmaradt, ezért a most júniusig érvényes szerződése alapján játszott Minderre most derült fény, amikor tárgyalni kezdtem a játékossal további egy évre szóló szerződéshosz- szabbításról, 2012-ig, javított feltételekkel. Csaba ezt nem teljesen így gondolta, ezért abban maradtunk, hogy amíg nem dől el a sorsa, addig ne edzen, mert egy esetleges sérülés mindkét fél számára jelentős hátránnyal járna. Bízom benne, hogy a héten eldől a sorsa, mert hétfőtől csak konkrét megállapodással rendelkező játékosok ülhetnek a KTE öltözőjében. Jön az a két hét, amikor a komoly fizikai munka után a pszichés felkészülés következik. Lényeges, hogy aki ebben az idő- j szakban a csapat tagja, annak ne kelljen másra koncentrálnia. Csak így várhatjuk el a KTE játékosaitól azt, hogy a lehető legjobb állapotban kezdjék a KTE fennál- | lásának 100. évét, és ehhez méltó eredményt érjenek el. ■ Hat magyar lány jutott ki a ma kezdődő isztambuli ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnok- ságra. A hatból három Bács-Kiskun megyei: Ambrus Krisztina, Madarász Dóra és Imre Leila. Borbély Károly Ma Isztambulban megkezdődik az 53. ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokság. A július 25-ig tartó monumentális eseményen több mint 40 nemzet fiataljai mérik össze tudásukat. Bács-Kiskunból hárman utaztak el a török fővárosba: az európai ifi ranglistán 10. Ambrus Krisztina (Akker Plus- Soltvadkerti TE) és a 9. Madarász Dóra, valamint a serdülők között érdekelt Imre Leila (utóbbi kettő az Univer-Kecskeméti TE színeiben).- Imre Leila elsősorban tanulni, tapasztalatot szerezni jön ki, tőle már az is nagy eredmény, hogy kijutott a kontinensviadalra. Ez lesz az első Eb-je. Madarász Dóritól érmet, érmeket várunk. Tavaly remekül teljesített, óriási lenne, ha az idén képes lenne megismételni az akkori produkcióját - mondta Szily György, a kecskemétiek edzője, a serdülő válogatott szövetségi kapitánya, miközben a magyar küldöttséggel arra várakozott, hogy beszálljanak az Isztambulba tartó repülőbe. Majd ezek után Szily - a sorban állást kihasználva - átadta a telefont a mellette álló Madarásznak és Ambrusnak.- Jó formában vagyok, de majd kiderül, hogy ez mire lesz elegendő. A mezőnyt nagyon jól ismerem, főleg az első tízben lévőket. Remélem megismételem a tavalyi Európa-bajnoki teljesítményem - bizakodott Madarász, aki a 2009-es prágai Eb-viadalon Kosiba Dániellel az oldalán aranyérmet szerzett vegyes párosban, a párosok versenyében Ambrus Krisztinával bronzérmet szerzett, míg egyéniben szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Mindezek melMadarász Dóra tavaly remekül teljesített az Eb-n A soltvadkerti Ambrus Krisztina eddig két ezüstérmet szerzett csapatban a kontinensviadalon lett tagja volt az ezüstérmes magyar csapatnak. Szinte csodának számítana, ha a kecskeméti lány Isztambulból is ilyen éremkollekcióval térne haza...- Túl vagyunk egy öthetes pesti edzőtáboron, ami elég jóra sikeredett. Oláh Zsuzsa szövetségi kapitány megdicsért, azt mondta, hogy jól dolgoztam. Isztambulban sok múlik majd azon, hogy milyen lesz a sorsolásom. A mezőny olyan, hogy az első negyvenben bárki legyőzhet bárkit. Bízom benne, hogy a lehető legjobban jön ki a lépés, és ismét érmes leszek az Eb-n - mondta Ambrus Krisztina, aki szintén tagja volt a Prágában ezüstöt nyert magyar csapatnak.- A lányomnak van már két Európa-bajnoki ezüstérme csaImre Leila tanulni megy patban. Nagyon szeretném, ha lenne egy arany is. A mieink a második helyen kiemeltek, élniük kell ezzel a lehetőséggel - vélekedett Ambrus Ferenc. Madarász a román Hiricivel, Ambrus a szintén román Postoacával áll asztalhoz párosban. Vegyes párosban a kecskeméti lány a belga Nuytinckkel, míg a vadkertiek üdvöskéje az angol Pitchforddal az oldalán versenyez. Imre Leila párja a szolnoki Nagypál Csilla lesz. Kispályán mérkőztek a határrendészek labdarúgás Hercegszántón a határrendész nap keretében kispályás tornát rendeztek. Első lett a Bajai Judo Club. Az ezüstérmet a Bácsalmás HRK, a bronzot a Hercegszántó HRK szerezte meg. A torna gólkirálya a Hercegszántó játékosa, Mészáros Alex lett. Idegenben győzött a győri együttes Európa liga A Győri ETO 2-0-ra győzött a kazah Aty- rau otthonában a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első meccsén. A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Győrben. Egyetlen diadalra a világbajnokságtól strandlabdarúgás Negyeddöntőbe jutott válogatottunk Bibionéban az európai világbajnoki selejtező- tornán. A legjobb 16 között 8-5-re legyőzte a görög csapatot. Már csak egyetlen siker választja el nemzeti együttesünket attól, hogy jövőre ott legyen a vb-n. Cavendish harmadik szakaszsikere kerékpár A brit Mark Cavendish harmadik szakaszgyőzelmét aratta tegnap a 97. Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, ösz- szetettben pedig továbbra is a luxemburgi Andy Schleck vezet a 11. etap után. I TOTÓTANÁCSADÓ| OSZTRÁK BAJNOKSÁG 28. HÉT 1 Kapfenberg-Salzburg 2 2. Ried - Sturm Graz X 3. Austria Wien - Mattersburg 1 4. Wacker Innsbruck - Rapid Wien 2 NORVÉG BAJNOKSÁG 5. Valerenga - Kongsvinger 1,X 6. Brann Bergen - Stabaek X 7. Molde - Sandefjord 1 8. Start-Aalesund U 9. Viking - Hönefoss SVÁJCI BAJNOKSÁG 1 10. Grasshoppers - Xamax l,x 11. Thun - Young Boys 2 12. Bellinzona - Sion 1 13. Luzern-St Gallen NORVÉG BAJNOKSÁG U +1 Strömsgodset - Haugesund 1 Valentino Rossi zöld utat kapott az orvosoktól Szeptemberben Klicsko-Povetkin összecsapás Szávay negyeddöntős a prágai tenisztornán A hatodik helyről várják a folytatást fogathajtóink Zöld utat kapott az orvosoktól, így már a hétvégi Német Nagydíjon visszaülhet a motorra Valentino Rossi, aki hat héttel ezelőtt az olasz futam szabadedzésén szenvedett súlyos sérüléseket. A kilencszeres világbajnok sztár a rehabilitáció alatt négy versenyt hagyott ki, ezzel pedig hetedik helyre csúszott vissza a vb-pont- versenyben. A rendkívül népszerű, 31 éves „Doktor” június 5-én, a mugellói Olasz Nagydíj szabadedzésén bukott hatalmasat, s jobb lábában a sípcsont és a szár- kapocscsont is eltörött. Rossit az eset után kétszer is megműtötték, s az orvosok akkor még 4-5 hónapra jósolták felépülésének idejét. ■ Szeptember 11-én, Frankfurtban próbálja megvédeni világbajnoki öveit az orosz Alekszandr Povetkin ellen Vlagyimir Klicsko, az ukránok nehézsúlyú ökölvívója. A pályafutása 57 profi összecsapásából 54-et megnyerő bokszoló, aki a Boksz Világ- szervezet (WBO), a Nemzetközi Bokszfóderáció (IBF) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) vb- címét birtokolja, azt mondta kihívójáról, hogy nagyon jó bunyós, nem véletlenül nyert olimpiát, azonban biztos abban, hogy egy kemény meccsen legyőzi őt. Povetkin viszont kijelentette: mindenképpen szeretné „elcsenni” Klicsko világbajnoki öveit. ■ A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes csütörtökön két játszmában legyőzte (6:1,7:5) a hazai közönség előtt szereplő Iveta Benesovát és ezzel bejutott a negyeddöntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás tenisztornán. A 21 esztendős magyar teniszező, aki vasárnap megnyerte a Budapest Grand Prix-t a Római Teniszakadémián, továbbra is tartja remek formáját. Az első szettet nagyon magabiztosan hozta, s a folytatásban is jeleskedett. Az összecsapás a viadal honlapja szerint 1 óra 12 percig tartott.- Nagyon boldog vagyok, hogy nyertem. Nehéz volt, mert én is elkaptam azt a vírust, amely több játékostársamat is levert a lábáról - nyilatkozta győzelme után Szávay Ágnes. - így nem is voltam biztos abban, hogy le tudom játszani a meccset. Amikor kimentem a pályára, szerencsére nem volt meleg, egy kissé már jobban éreztem magam és mentem előre. Sajnos a bal lábamat végig „éreztem”, remélem a „fiziósok” rendbe tudják majd tenni. Szóval fizikálisán nem vagyok túl jól, de bízom abban, hogy holnap jobban leszek és nyerni fogok. Szávay következő ellenfele a szlovén Polona Hercog lesz. Érdekesség, hogy Kuhárszky Zoltán, Hercog jelenlegi edzője, korábban Szávay trénere volt. ■ A hatszoros világbajnok Lázár Zoltán a 11., a csapatvilágbajnok Dobrovitz József a 12., míg Váczi Csaba az utolsó, 24. helyen áll a csütörtöki díjhajtást követően a négyesfogat-hajtók aacheni Világkupa-fordulóján. A viadal honlapja szerint az első szám után nagy fölénnyel vezet a magyar fogatot hajtó ausztrál Boyd Exell, aki csupán 36,61 hibapontot könyvelhetett el a díjhajtás után. Csapatban a hollandok állnak az élen, a magyarok hatodik helyről várják a folytatást. Pénteken - a hagyományoktól eltérően - nem a maraton-, hanem az akadályhajtást rendezik, előbbire pedig szombaton kerül sor. ■ Mind a négy magyar finalista a debreceni Eb-n Mind a négy magyar induló biztosította helyét a szombati női döntőben a debreceni öttusa Európa- bajnokságon. A tegnapi selejtezőben 42 versenyző két csoportban küzdött egymással, s mindegyikből 18 lépett tovább. Az A-ban Tóth Adrienn 11., Kovács Sarolta 12. lett úgy, hogy a vívás és az úszás után mindketten az első négy között álltak, de a kombinált számban a nagy meleg miatt nem erőltették meg magukat. A mezőny másik felében Gyenesei Leila hatodikként futott a célba, Pataki Viktória pedig all. helyen zárt. Utóbbi egyéni induló, azaz az ő eredménye nem számít majd bele a csapatversenybe. A férfiak ma versenyeznek. ■