Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-14 / 162. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 14., SZERDA SPORT 15 A két afrikai talált kapuba labdarúgás Ebala és Dosso góljával nyert a kecskeméti csapat Tököli Attila (balra) a 8. percben szerzett egy szép gólt, csak a találat előtt kézzel tette maga elé a labdát Berkes Ferenc nyerte Szegeden a sakk országos bajnokságot A katymári származású Berkes Ferenc nyerte a Szegeden ren­dezett 60. férfi sakk országos bajnokságot. Az előzetesen is fa­voritnak tartott játékos a két- játszmás döntő keddi második mérkőzésén világossal kereke­dett felül a kecskeméti nevelésű Gyimesi Zoltánon, így a hétfői döntetlen után 1,5-0,5-re meg­nyerte a párharcot. A bronzcsa­tában Medvegy Zoltán diadal­maskodott Bérezés Dávid felett (1,5-0,5). Berkes 800 ezer forint­tal gazdagodott, az ob összdíja- zása pedig 2,28 millió forint volt. Kecskemét-Halas megyei rangadó a nyitoforduloban A Magyar Kézilabda Szövetség- | ben tegnap kisorsolták az NB \ I/B-s férfi és női bajnokság me- | netrendjét. A Keleti csoportban S szereplő újonc Kecskeméti NKSE hölgyeire megyei rangadó vára szeptember 12-ei hétvégén rendezendő első fordulóban: a Kiskunhalas NKSE csapatát fo­gadják az Árpádvárosi Sport- csarnokban.- Titkon reméltem, hogy a Ha­lassal kezdünk. A megyei rang­adóra biztosan sok ember kíván­csi lesz, bízom benne, hogy telt ház előtt játsszuk a nyitómecs- csünket - mondta Kalmár Jenő, a hírős városiak edzője, aki azt is elárulta, hogy hamarosan meg­állapodnak egy NB Il-t, NB I/B-t megjárt beállóssal. Nevet azon­ban nem szeretett volna monda­ni, mert a játékost még nem fi­zette ki volt klubja. Az NB VB Nyugati csoportjá­ban szereplő Kalocsai KC az Aj­ka együttesét fogadja a nyitófor­dulóban. ■ B. K. Korsós Dorináék a Halas ellen kezdik meg az NB l/B-s szezont Örülhettek tegnap a KTE- Ereco szurkolói. Nyert a csapatuk, végre láthatták Tökölit játszani, valamint Bori ismét lila-fehérben futballozott. Borbély Károly Ami egyből feltűnt minden ha­zai szurkolónak a KTE-Ereco tegnap esti Szigetszentmiklós elleni felkészülési meccsén: Bo­ri ott melegített a hazai játéko­sok között a Széktói Stadion gye­pén. Eldőlt ugyanis, hogy az elő­ző bajnoki szezon vége felé a hírős városi csapatban már jobb bekket játszó labdarúgó nem lesz a holland Volendam gárdá­jának futballistája. Az azonban még kérdéses, hogy sikerül-e is­A tavaly főtáblára jutott Debre­cen 1 - 1-es döntetlent ért el ked­den az észt Levadia Tallinn ven­dégeként a labdarúgó Bajnokok mét kölcsön venni az MTK-tól. Aztán annak is sokan örültek, hogy végre láthatták a Pakstól szerződtetett Tököli Attilát ját­szani. „Toki” a 8. percben szer­zett is egy szép gólt, csak az volt a baj, hogy kézzel tette maga elé a labdát. Volt, aki meg is jegyez­te: ez Kecskeméten nagyon FELKÉSZÜLÉSI LABDARÚGÓ Mérkőzés. Kecskemét, 200 né­ző. Vezette: Kávai (Kaszala, Csákó) Kecskemét, I. félidő: Tóth Z. - Bori, Némedi, Lambulics, Filoret - Koncz - Csukics, Szavics, Litsingi - Tököli, Si­mon A. (Dosso). Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén. A hazai együt­tes az 59. percben szerzett veze­tést, míg a DVSC-TEVA a 90. megy neki. Bizony sokan emlé­keznek rá, amikor még paksi színekben úgy talált be a kecs­keméti kapuba, hogy előtte kéz­zel szelídítette meg a labdát. Csak akkor a játékvezető nem volt olyan figyelmes, mint teg­nap Kávai spori. Ä bal oldali bekk poszton ját­II. félidő: Tóth Z. - Bori (Töl­gyesi), Némedi (Bagi), Gyagya, Filoret (Farkas I.) - Ebala - Wilson, Szavics (Bertus), Litsingi (Foxi) - Dosso, Tököli (Szabó T). Vezetőedző: Urbányi István. Gólszerző: Ebala (1-0) az 55., Dosso (2-0) á 81. percben. percben Rezes góljával egyenlí­tett, így kedvező helyzetből vár­hatja a jövő szerdai, debreceni visszavágót. Rezes Dombi jobb szó Filoreket is többen árgus sze­mekkel figyelték. Többet tud-e, mint Farkas Pisti, vagy Alempi- jevics? Tegnap nem tudott. Több­ször elpattant tőle a labda, egy­szer pedig majdnem sikerült a saját kapujába találnia. A KTE-Ereco mindkét játék­részben szépen járatta a labdát többször Is, de az NB Il-es Szigetszentmiklós kapuját csak a második játékrészben sikerült bevenniük. Az 55. percben a Némeditől kapott labdával Ebala begyalogolt a tizenhatosra, majd 13 méterről jobbal kilőtte a kapu jobb alsó sarkát, 1 -0. A 81. perc­ben Wilson húzott el a jobb olda­lon, majd szinte az alapvonaltól visszalőtte a labdát, a középen érkező Dosso 17 méterről ballal a jobb alsó sarokba lőtt, beállít­va a 2-0-ás végeredményt. oldali beadását követően talált a kapuba a meglehetősen unal­mas, alacsony színvonalú mér­kőzésen. ■ Szávay Ágnes bejutott a legjobb tizenhat közé tenisz A hetedik helyen ki­emelt Szávay Ágnes két játszmában nyert (6:4, 6:3) a román Liana Ungurt el­len, s ezzel bejutott a leg­jobb 16 közé a 220 ezer dol­lár összdíjazású, prágai sa­lakpályás tenisztornán. Szávay következő ellenfele a hazai közönség előtt sze­replő Iveta Benesova (ó8.) lesz. A svájci együttes kiütötte válogatottunkat strandfutball Bár vezetett a magyar válogatott Svájc ellen, végül kiütéses, 10-4- es (2-1, 2-1,6-2) vereséget szenvedett az olaszországi Bibionéban rendezett vb-se- lejtezőn. Mivel a csoport másik meccsén az ukránok 6-2-re legyőzték Fehér­oroszországot, ők jutottak tovább. Törölték a naptárból a budapesti versenyt air race Törölték a Red Bull Air Race vb budapesti versenyét a versenynaptár­ból, így a sorozat német fu­tamán avatnak bajnokot. Az engedélyeztetési proce­dúra elhúzódása miatt ma­rad el az augusztus 19-re és 20-ra tervezett verseny. Rossi ma dönti el, hogy indul-e a német viadalon MOTOGP A lábtöréséből na- ‘gj^on gyorsan lábadozó Vá- lentino Rossi ma dönti el - miután készítenek a lábáról néhány röntgenfelvételt -, hogy vállalja-e a verseny­zést a hétvégi Német Nagy­díjon. Casar nyert, Andy Schleck öltözött sárgába kerékpár Kétszemélyesre szűkült az esélyesek mező­nye a Tour de France or­szágúti kerékpáros körver­seny keddi, 9. szakasza után: az etapot a francia Sandy Casar nyerte, míg összetettben a luxemburgi Andy Schleck állt az élre, s őt várhatóan kizárólag a címvédő spanyol Alberto Contador előzheti meg a viadal hátralévő részében. Döntetlennel kezdett a debreceni gárda KTE-Ereco - Szigetszentmiklós 2-0 (0-0) Szlovén és horvát gárdák várnak a Győrre a BL-ben A Győr a szlovén Krim Ljubljana, a horvát Podravka, illetve a 2. se­lejtezőkor 2. csoportjának győzte­sével találkozik majd a női kézi­labda Bajnokok Ligája csoportkö­rében. A Bécsben rendezett ked­di sorsoláson a másik magyar BL- résztvevő, a Debrecen a második selejtezőkörben kezdi meg sze­replését, a dán Vejen, a lengyel Lublin SSA, illetve a szerb Zajecar csapataival mérkőzik meg a cso­portkörbe kerülést érő első he­lyért. A második selejtezőkor cso­portmeccseit szeptember 17. és 19. között rendezik. A csoportkor első játéknapja október 9-10-én, az utolsó pedig november 20-21- én lesz. A kvartettek első két he­lyezettje jut a középdöntőbe. ■ A magyar vívók három-négy érmet remélnek az Eb-n Kassait és társait segítették a csapatok futball-vb Néha könnyebb egy világbajnoki meccset vezetni, mint egy NB II-est Három-négy érem megszerzésé­nek reményében utazik el a ma­gyar csapat a szombaton kezdő­dő és jövő csütörtökig tartó lip­csei vívó Európa-bajnokságra. Az év második legjelentősebb sport­ági eseményén elsősorban a fér­fi párbajtőrözőktől és kardozók- tól várható jó eredmény, de női tőrben, párbajtőrben és kardban is akadhat kiemelkedő teljesít­mény. A magyar színeket 28 ví­vó képviseli, egy-egy szakágban lesz olyan, aki csak egyéniben, vagy kizárólag csapatban szere­pel majd. A vívókkal kapcsolatos hír, hogy Erős János elnök beje­lentette: a hazai vívószövetség megpályázza a 2013-as világbaj­nokság rendezési jogát. ■ Kassai Viktornak, az idei labdarú­gó-világbajnokságon négy mécs­esét - köztük az egyik elődöntőt - vezető bírónak és két segítőjé­nek gépe tegnap hajnalban lan­dolt a Ferihegyi repülőtéren. - Nagy kihívás volt és egyben szak­mai elismerés, hogy elődöntőt ve­zethettünk. Szerencsénk volt, mert a csapatok partnerek voltak és alapvetően segítettek minket, hogy ne égjünk be ezen az elő­döntőn - fogalmazott Kassai a re­pülőtéren. A játékvezető úgy vél­te, hogy a világbajnoki meccse­ket gyakran könnyebb levezetni, mint egy NB Il-es mérkőzést, mi­vel különbözik a játékosok habi­tusa és hozzáállása. Erős Gábor asszisztens - aki tíz éve dolgozik együtt Kassai Tiborral - a repülő­téren úgy fogalmazott, hogy na­gyon büszkék a teljesítményükre.- Viktorral 2006 óta dolgozom együtt, és azóta vettünk részt ab­ban a projektben, amely a FIFA égisze alatt működött, és eljutta­tott minket a vb-ig - tette liozzá Vámos Tibor, a trió harmadik tag­ja. Felidézte, hogy 2007-ben a Ka­nadában megrendezett U20-as vb-n bíráskodtak, 2008-ban a pe­kingi nyári olimpián, ahol a dön­tőt vezették, tavaly pedig Nigéri­ában voltak, az U17-es világbaj­nokságon. Az asszisztens szerint ezek fontos állomásai voltak an­nak az útnak, amely végül a dél­afrikai labdarúgó-világbajnoksá­gig vezetett. ■ Erős Gábor, Kassal Viktor és Vámos Tibor (balról jobbra) büszke lehet

Next

/
Thumbnails
Contents