Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-08 / 157. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 8., CSÜTÖRTÖK KISKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Tabdin apáról fiúra száll a tűzoltás szenvedélye Madzsarisztánból jöttünk zene A solti mazsorettek és a hartai fúvósok világot láttak A helyi önkéntes tűzoltó egyesület fennállásának 60. évfordulóját ünnepelte Tabdl a napokban. A településen az önkéntes tűzoltók száma igen magas. Sőt, a komoly hagyományőrzésnek köszönhetően apáról fiúra száll a „tűzoltás szenvedélye”. A jubileumi ünneplésre megnyitott tűzoltószertárban kiállított kupák, érmek és oklevelek szinte múzeumként őrzik az elmúlt 6 évtized elismeréseit, hisz az önkéntesek megyei, országos és nemzetközi versenyeken is megállták a helyüket. Az önkéntesek szentmisén emlékeztek meg elhunyt alapítóikra és tagtársaikra, majd bemutatták veterán járgányaikat és a legkorszerűbb tűzoltóautóikat. A felvonuláson részt vettek az akasztói, a soltvadkerti, a balló- szögi, a kiskőrösi és a kiskunhalasi lánglovagok is. Az emlékünnepség este bállal zárult, melyen Geiger János, a katasztrófavédelmi igazgatóság nyugalmazott vezetője is részt vett és elmondta: mindig nagyra becsülte, hogy Tabdi ilyen kiemelt figyelmet szentel a hagyományok ápolására. ■ Európát a solti mazsorettek és a hartai fúvósok képviselték a törökországi fesztiválon í Tabdi Bevetésre készen Törökországban járt a solti Mazsorettcsoport és a Hartai Nemzetiségi Ifjúsági Fúvószenekar. A Magyarországról indult kis csapat egész Európát egyedül képviselte. i Szűcs Brigitta Z. A mazsorettbot ifjú bűvészei és a jó tüdejű fúvósok ismét bebizonyították, hogy nemzetközi szinten is megállják a helyüket. A törökországi Haymanában rendezett fesztiválon szerzett élményekről Bogdán János, a Hartai Nemzetiségi Ifjúsági Fúvószenekar vezetője számolt be lapunknak.- Csodálatos élménnyel lettünk gazdagabbak, és ha nem is ismertük meg teljesen a vidéket, azért csak bele-beleláttunk egy távoli ország kultúrájába, életébe. Egyedüli európai résztvevőkként két török televízióállomás élőben közvetítette a műsorun■ Az igazi kaland az a vidéki lakodalom volt, ahová elvittek bennünket. kát és a helyi zenei adó is készített egy összeállítást a fellépéseinkről és az utcai menetről is. Az első pillanattól éreztük a vendégszeretetet. A messzi Madzsarisztánból (Hungáriát nem értették) érkezett vendégeket bárhol, bármilyen helyzetben kiemelten fogadták - mesélte lelkesen a zenekarvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a fellépések közötti időt is igen tartalmasán töltötték.- Jártunk múzeumokban, megcsodáltuk Isztambul nevezetességeinek egy részét. Sőt, megnézhettük egy 3 ezer évvel ezelőtti városrész ásatását is, de az igazi kaland az a vidéki lakodalom volt, ahová elvittek bennünket vendégnek. így valódi ízelítőt kaptunk ételeik, táncaik és szokásaik sokszínűségéből. A solti Mazsorettcsoport művészeti vezetője Véghiné Vajda Judit és jómagam 43 fővel utaztunk a fesztivál helyszínére a tőlünk 1830 kilométerre lévő. Haymanába. Abszolút érdektelenek a mai fiatalok? Kiskőrös A legtöbben azt sem tudják, ki az önkormányzati képviselőjük A fiatalok helyi közéleti kérdésekkel kapcsolatos érdektelenségére is fény derült abból a felmérésből, melyet az Ifjúsági Kerékasztal végzett 1700 fiatal megkérdezésével Kiskőrösön. Kiderült, hogy a válaszadók közel 83 százalékának fogalma sincs arról, hogy ki az önkormányzati képviselője. A kérdőívek kitöltésével a Kiskőrös Ifjúságáért Egyesület fő célja az volt, hogy felmérje a kistérségben élők igényeit. A válaszok egyértelműek. Több közösségi helyet, koncerteket és további sporteseményeket szeretnének a fiatalok. A felmérésből az is kiderült, ha nem változnak a hazai munkavállalási lehetőségek, akkor elképzelhető, hogy néhány éven belül minden negyedik, a térségben élő fiatal külföldre megy munkát vállalni és egzisztenciát építeni. - Az eredmények függvényében készítettünk egy cselekvési tervet, amit benyújtunk a város vezetésének, annak reményében, hogy a kiskőrösi fiatalok helyi lehetőségeit a város is bővítheti - mondta Szedmák Tamás, az egyesület elnöke. ■ szbz Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Pénzjutalom a résen lévő nyomravezetőknek úszód Pénzjutalmat ajánlott fel a település vezetése a közelmúltban elszaporodott rablások és lopások nyomravezetőinek. Úszódon az elmúlt hónapokban sok besurranásos tolvajlás és gépkocsi lopás, nemegyszer rablás is történt, az elkövetők kilétére azonban az esetek többségében nem derült fény. Az új határozat értelmében, aki érdemi információval szolgál a Táblások kapcsán, az 100 ezer, míg a lopások felderítésében segítő esetenként 20 ezer forintos nyomravezető jutalmat kaphat. Lovas fesztivál lesz a repülőtéren Kalocsa Szombaton reggel 9-től este 9-ig várja az érdeklődőket az első Lovas Szabadtéri Fesztivál a Foktő-Kalocsa-Uszód repülőtéren. A program . u rossz idő esetén sem marad el. A szervezők sátrakkal készülnek a váratlan zuhék előli meneküléshez. Könnyűszerkezetes tetőt kap a szabadtéri színpad kecel Majdnem 800 ezer forintot nyert a keceli ön- kormányzat a könyvtár melletti közterületen álló színpad lefedésére. A szabadtéri színpadot egy könnyűszerkezetes fém tartóelemekből álló, jó minőségű ponyvával fedik majd be, hogy védje a fellépőket az időjárás viszontagságaitól. További hírek a BA0N.hu hírportálon FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE BÁCSKA KALOCSA ÉS KISKŐRÖS KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE KaskantyÚ Rovásírás, fafaragás, bőrözés, nemezelés, íjászat, tábortűz és agyagozás. Minden, ami egy tizenéves gyerek érdeklődését felkeltheti, az egy helyen megtalálható a kaskantyúi Jurta-táborban, melyben nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők a hagyományőrzésre és a játékos történelemtanulásra. Idén - egy pályázatnak köszönhetően - különösen sok, a kistérségben élő, hátrányos helyzetű gyermeket is vendégül tudnak látni. A szervezők a nyár folyamán több turnusban igyekeznek felkelteni a kicsik érdeklődését a honfoglaló magyarok élete iránt. Színdarabbal készülnek a Szigetre fesztivál Megtisztelő felkérésnek tesznek eleget a kalocsai zenészek „Szigetelhetnek.” Először kaptak ekkora lehetőséget. Komoly felkérést kaptak a Kalocsai Fiúk. A cigány fiatalokból verbuválódott zenekar tagjai a budapesti Sziget Fesztivál Roma sátrában mutathatják meg tudásukat augusztus 11-én.- Felléptek már a fiúk valaha ekkora közönség előtt? - kérdeztük Sztojka Istvánt, a kalocsai cigány önkormányzat vezetőjét, akinek az ötlete nyomán és segítségével megalakult a zenekar.- Négy éve zenélnek a srácok, de ekkora rendezvényen még sosem szerepeltek. Sokat fejlődtek és egyre több helyre hívják őket. A megye nagyvárosaiban is megfordultak már, de játszottak a budapesti Gödör Klub fesztiválján is.- Hány tagú a társaság?- Az alapbandát négy egyszerű roma fiú alkotja, akik szívesen zenélnek együtt: lakab Miklós, Bacsa István, Jakab József és ifj. Sztojka István. Ők kezdték, de mára már kinőtte magát a zenekar, táncosokkal bővült a gárda. Ma már olykor tízen is táncolnak a színpadon.- Mivel készülnek a fesztiválra?- Sajátos koreográfiával, szinte komplett színdarabbal igyekeznek majd táncra bírni a jelenlévőket. Gyakorlatilag egy lánykérést játszanak majd el, úgy, ahogy azt egy rendes cigány családnál illik.- Akkor valójában lakodalmas zenét játszanak majd?- Igen. Az együttes eleve, azért jött létre, hogy átmentse a hagyományainkat a jövő generációi számára. ■