Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-01 / 151. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 1, CSÜTÖRTÖK Óvatos szamárvakargatók a vadaskertben tábor Állatgondozónak csaptak fel a vakációzó gyerekek Kecskeméten Internetre kerülnek a katalógusok A mintegy 58 milliós uniós tá­mogatásnak köszönhetően 8 könyvtár - öt kalocsai, a duna- pataji, a solti és a hartai - tel­jes állományát számítógépre tudják majd vinni. Az olvasók az interneten keresztül utána­nézhetnek, hogy a keresett könyv melyik bibliotékában lelhető fel, és mikortól kölcsö­nözhető ki. A Duna Menti Közös Könyv­tári Katalógus létrehozása után, 2012-től nem okozhat gondot, ha egy ritkán keresett könyv egyetlen példányát kell megtalálni a Kalocsai kistér­ségben - tudtuk meg Asbóth Miklós kalocsai könyvtárigaz­gatótól. ■ szbz séből is. Megismerhetik a vadas­kert lakóinak életét, speciális igé­nyeit és szokásait, elméletben és gyakorlatban is. Közben persze remekül szórakoznak, hiszen já­tékos feladatok elé állítjuk őket, a gondozók segítségével pontoz­zuk, hogyan tesznek eleget a na­pi feladatoknak. A húsz gyerek több csoport­ban munkálkodik a vadaskert­ben, versengenek azért, hogy a hétvégére ők gyűjtsék össze a legtöbb pontot. Terráriumot ta­karítottak, a lányok a kismaj- mok napi menüjét állították össze: frissítő fagylaltot és gyü- mölcsökből-zöldségekből álló fi­nomságot készítettek. ■ P. A. Testközelből is megismerhetik a Kecskeméti Vadaskert lakóit azok a gyerekek, akik részt vesz­nek a hagyományos nyári tábor­ban. A háromhetes program, melynek szervezője az ifjúsági otthon, hétfőn kezdődött húsz is­kolás részvételével. Az idén már tízéves programsorozat népsze­rűségét jelzi, hogy már február­ban betelt a jelentkezők listája. Az első húsz szerencsés diák dr. Mező Tibor állatorvos, a vadas­kert szakmai vezetőjének irányí­tásával barátkozhat az állatokkal.- Nem csak símogatásból és etetésből áll a program - árulta el Mező Tibor -, a gyerekeknek ki kell venniük a részüket a takarí­tásból, a takarmány előkészíté­Nem a csacsi van megijedve MEGYEI KORKÉP Az erdőirtók továbbra is előzetesben maradnak A megyei bíróság szerdán elna­polta a tárgyalást, és további bi­zonyítást rendelt el az erdőirtó család és bűntársaik perében. Egy fakitermeléssel foglalko­zó család - az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottja - ösz- szesen 125 hektár erdőterületet vásárolt vagyontalan emberek nevére, majd az adásvételi szer­ződés megkötése után, még mi­előtt az iratok a földhivatalba ke­rültek volna, rövid idő alatt ki­vágták és értékesítették a fákat. Bács-Kiskun megyében Tompa, Kiskunhalas, Fülöpjakab és Tabdi térségében okoztak gyak­ran jóvátehetetlen károkat. A vád szerint a természetkáro­sítás bűntettét azzal követték el, hogy úgynevezett Natura 2000- es, az Európai Unió által kijelölt területen is tarvágást végeztek. A „családi maffia” összesen 123 millió forint eszmei kárt okozott, miközben 69 millió forint hasz­nuk származott a tarvágásokból. A Kiskunhalasi Városi Bíróság tavaly decemberben első fokon több vádlottat is börtönbüntetés­re ítélt. Az 51 ember ellen folyó perben az elsőrendű vádlott 8 év, a másodrendű 7, a harmadren­dű 3 év szabadságvesztést ka­pott. A fellebbezések miatt ke­rült az ügy a megyei bíróságra. Szerdán az első- és másodrendű vádlott (apa és fia) előzetes letar­tóztatásának megszüntetését kérték védőügyvédeik a bíróság­tól, de Endre Istvánná dr. tanács­elnök elutasította az indítványo­kat. ■ H. I. Parkot építenének a lajosmizsei egészségháznál A megyei Falufelújítási Alapít­vány idén is nyit forrást az épí­tett örökség védelmére, illetve új közösségi létesítmények finan­szírozására. A lajosmizsei egész­ségügyi központ - a városi kép­viselő-testület döntése értelmé­ben - most megpályázhat onnan 330 ezer forintot idősek parkjá­nak kialakítására. Ha nyernek, akkor a Legyetek jók, ha tudtok! alapítvány biztosítja az önrészt. Ebben az esetben 550 ezer fo­rinttal elkezdődhet a parképítés első szakasza. ■ M. J. Hol lesz majd új kisposta? csiKi-csuKi A mobilt visszacserélnék stabilra Bács-Kiskun megyében 7 évvel ezelőtt 6 kistelepü­lési hivatalt zárt be Ma­gyar Posta Zrt. Három te­lepülésen előtte sem üze­melt fix posta. Jelenleg 9 községben - Bácsszőlő- sön, Bácsszentgyörgyön, Bugacpusztaházán, Kéleshalmon, Ordason, Újteleken, Drágszélen, Új solton és Móricgáton - mobilpostajárattal oldják meg a kézbesítést és a ki- és befizetéseket. A kis­posták kinyitásának ötle­te sokaknak tetszik. Szentirmay Tamás Újteleken épp a napokban épí­tették át a volt posta eddig üre­sen álló épületét. - A kötelező könyvtári szolgáltatás-bevezeté­se érdekében úgy döntöttünk, hogy az orvosi rendelő melletti részt alakítjuk át a mobilkönyv­tár működésének megfelelően. Ettől függetlenül azonban őszin­te örömmel fogadnánk és rög­vest helyet is biztosítanánk a postának - mondta lapunk meg­keresésére Tóth Ignác. Újtelek polgármestere azt is elmondta, hogy a mobilposta szolgáltatásá­val sokan nincsenek megeléged­ve. Sőt aki meg tudja oldani, az napközben más településen in­tézi befizetéseit. Mácsai István, Drágszél pol­gármestere azt mondta: ők már- már megszokták ezt a módit, de egy percig sem vacillálnának, ha visszaállítanák a rendes postát. A régi hely továbbra is alkalmas a postahivatal kialakítására, je­lenleg fogadóórákat tartanak ott, de azt bármikor át tudják tenni máshová. A drágszéli Petőfi Sándor utcá­ban lakó Schultz János maximá­lisan elégedett a postajárattal. - Ha be szeretném fizetni a számlákat, kiteszem a ház elé a kis táblát, amit a posta adott, azt a járatban ülők figyelik, megáll­nak, csengetnek, nekem ez így pont jó - osztotta meg velünk ta­pasztalatait a nyugdíjas Schultz János. Szabó Zsolt, Ordas polgármes­terének nem volna kifogása a visszaállítás ellen. A községi kasszából ezt nem lehet megol­dani. A régi posta most már Régiposta kulturális műhely Jön és megy a posta Sem a tiszakécskei, sem pedig a tiszaalpári önkormányzat nem gondolkodik abban, hogy telepü­lésükön a három évvel ezelőtt megszüntetett kisposta újra üze­meljen. Az ott élők viszont ép­pen az ellenkezőjét szeretnék. Korábban Tiszakécskén há­rom posta is működött. Egy a bel­városban, egy Tiszabögön, egy pedig Ókécskén. Az ókécskeit szüntették meg, azóta kulturá­lis műhellyé alakították át, a Ré­giposta zenekar tartja ott próbá­it. Különböző kulturális rendez­vényeket is szoktak szervezni fi­ataloknak. Kovács Ernő polgármester szerint az új kormány csak ott indítaná újra a postát, ahol csak egy működött. Varga Béláné, aki közel lakik a volt ókécskei postához, azt sze­retné, ha ismét lenne postájuk. Túlságosan messze van a belvá­rosi posta, és sokat is kell várnia egy-egy csekk befizetésénél, le­vél feladásánál. Mint mondta, Ókécskén mindig volt posta, és Újkécskéről is átjártak oda. A Tiszaalpárhoz tartozó, két­ezer lelkes Újfalun is bezárták a postát, mely az önkormány­zat épületében működött. A je­lenlegi bérlő zöldségest működ­tet a helyiségben. Az épületben orvosi rendelő és orvosi szolgá­lati lakás is található. Dr. Meny­hárt Anett jegyző elmondta, hogy a képviselő-testület nem­régen úgy döntött, hogy értéke­síteni fog néhány ingatlant, töb­bek között a régi posta épületét is. Amennyiben nem lesz meg­felelő ajánlat, akkor megtartják. Konfár Lászlóné többek véle­ményét is tolmácsolta, mikor el­mondta, hogy vissza kellene ál­lítani a régi postát, mert akkor nem kellene bemenni Alpárra, ahol a déli órák kivételével szin­te mindig sorba kell állni. Az idős embereknek és a kisgye­rmekes anyukáknak nehéz megoldaniuk, hogy a több kilo­méterre lévő postára beutazza­nak. ► NÉZŐPONT: 3. OLDAL Készülődés az őszi kampányra Kalocsa Török Ferenc indul a Fidesz-KDNP jelöltjeként a polgármesteri címért az őszi helyhatósági választáson. A Fidesz Országos Választmá­nyának Elnöksége hely­benhagyta a párt megyei ön- kormányzati választási tes­tületének döntését. Antik tárgyakat vitt el egy betörő Kecskemét Antik dísztárgya­kat, étkészletet, festménye­ket és rézkarcokat vitt el egy betörő keddre virradóra egy Kecskemét melletti tanyáról. Az ellopott tárgyak értéke el­éri az 1 millió forintot. (H. I.) Új polgármestere lesz a városnak kiskunhalas Nem indul újra a polgármesteri székért az őszi választásokon Várnai László. A jelenleg második ciklusát töltő szocialista vá­rosvezető ősszel nyugdíjba vonul, (zsd) Freskófestő a Gáspárban kecskémét A Szobafestő Or­szágos Ipartestület ingyenes szakmai képzést tart a Gás­pár András Szakközépiskola tanműhelyében, a Szolnoki út 31.-ben Az érdeklődők ta­lálkozhatnak a híres festő­művésszel, Lencsés Zsolttal, aki a Vatikáhbán is otthagy­ta „kéznyomát”. Reggel ki­lenckor kezdődik a képzés. Testvérvárosi kapcsolatok izsák Tizenöt éve annak, hogy az izsákiak felvették a testvérvárosi kapcsolatot a bajorországi Stullendorffal. Ennek alkalmából 80 fős de­legáció utazott Németország­ba. (B. Zs.) Feloldották a tilalmat kunszentmiklós-baja Teg­nap megszüntették aDuna- völgyi-főcsatornán és a Sár­köz vízrendszerén a horgá­szati tilalmat. (Sz. T.) További hírek a BAON.hll hírportálon

Next

/
Thumbnails
Contents