Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-07 / 130. szám
A BACS-KISKUN MEGYB OMJNE H «S?“ I Minimi* www.baon.hu KÖZÖSSÉGI ES HIRPORTÁL 2010. JUNIUS 7., HÉTFŐ LXV. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM, ARA: 120 FT, ELŐFIZETVE: 91 FT A DUNA-TISZA KÖZE NAPILAPJA KERESSE A BAON.hU OLDALON! ÖRDÖG NÓRA EGYMILLIÓ FORINTOT TETT ZSEBRE EGY NAP ALATT ►www.baon.hu GYOZELfMMEL BÚCSÚZOTT A HARMADIK VONALTÓL A BAJA ► 14. OLDAL NOVAK PETER TÁRSULATBAN GONDOLKODIK ► 10. OLDAL *\í EGY PERCBEN 3,8 százalékos hiány a cél Mégiscsak kőbe van vésve a 2010-es költségvetési hiánycél. Varga Mihály szombati bejelentése mellett lapunknak néhány, a kormányülésen részt vett „beavatott” is megerősítette: az új kabinet eltökélte magát a 3,8 százalékos GDP-arányos deficitcél megvalósítására. ► 6. OLDAL Fénnyel festett fi /«■ /■ IDŐJÁRÁS Ma délutánra sem jósolnak záport vagy zivatart a meteorológusok, napos, meleg időnk lesz. Reggel 14, délután pedig akár 28 fokra is számíthatunk. ► 11. OLDAL lUlUgldlIdA Tóth István fotóművész számára a legnehezebb feladat most az, hogy a többszörös díjnyertes képek közül kiválassza azt a 100-at, amelyik a maga teljességében mutatja be életművét a Kecskeméten nyíló gyűjteményes kiállításon. ► 9. OLDAL LAPSZÉL A zebra előtt ücsörögtünk, vártuk a zöldet. A három tinilány azonnal kiszúrta a kissrácot: tényleg nagy fülei voltak. Fuldokoltak a visszafogott nevetéstől, azt latolgatták, hogy milyen nehéz lehet neki szembeszélben bicikliznie. Az apa, hogy elterelje a gyerek figyelmét, fennhangon magyarázni kezdte, hogy miért kell megállni a pirosnál. Aztán váltott a lámpa, de egy autós még elszáguldott a járdáról le- lépők előtt.- Ez egy nagyon buta bácsi volt, valakit el is üthetett volna - magyarázta a férfi.- De apa! Tegnap, amikor a mamához mentünk, nekünk is piros volt egy ilyen lámpa, mégsem álltái meg! A tinik ezt már nem bírták tovább, hangosan felnyerítettek. G. S. E LAPSZÁMUNK VEZETŐ SZERKESZTŐJE: Páncsics Hajnalka közösségi És hírportálunk: BAON.hu Telefon: 76/518-284 9770133 235013 Még nagyobb lesz az ár Duna A bajai vízügyiseket a Hernádra vezényelték A Petőfi-sziget nyugati oldalán jól érzékelhető az áradás mértéke Nagyobb vízállású tetőzést ígér a vízügyi előrejelzés a korábban számítottnál. Tegnap 943 centis vízállás szerepelt Bajára csütörtök reggelre, várhatóan a nap folyamán eléri a legmagasabb vízállást a folyó. Kubatovics Tamás A Dunán a vízállás vasárnap reggel 6 órakor Paksnál 719 cm, Bajánál 789 cm volt, utóbbi helyen egy órával később már 791-et mértek. Csóka Zoltán védelemvezető-helyettes, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság főmérnöke a szombaton elrendelt első fokú árvízvédelmi készültséget II. fokúra emelte. Solttól az országhatárig 127 kilométeren az őrök a vízmércéket négyszer olvassák le, és 24 órás figyelőszolgálatot látnak el. Bajáról a Her- nád kritikus szakaszára vezényelték Telkes Róbert vízügyi igazgatót is, így 21-re nőtt az északon segédkező bajai vízügyesek száma, a hétvégén 50 ezer homokzsákkal és 15 ezer fáklyával is segítik a védekezőket. Továbbra sem javul a belvízhelyzet: az Adukövizig területén május 17. óta van készültség, 8 szivattyútelepen másodfokú. Három hét alatt mintegy 24 millió köbméter vizet emeltek át a befogadóba. Ez a Szelidi-tó térfogatának tízszerese. Naponta átlagosan 60 fő dolgozik a belvízvédekezésben. A Duna menti és a kiskunsági, a homokhátsági és a bácskai-mar- gittaszigeti vízgazdálkodási társulat csatornáin II. fokú belvízvédelmi készültség van, utóbbi társulat bajaszentist- váni és határ menti szivattyú- telepén 111. fokú a készültség. ► FOLYTATÁS A 2. OLDALON Önkormányzatok a víz ellen csengőd És fájsz közigazgatási területén még mindig tart a rendkívüli belvízvédelmi készültség. Vaskúton III. fokú belvízvédelmi készültség érvényes, II. fokú a készültség Soltvadkert, Kunszentmiklós, Hajós, Mélykút, Kalocsa, Kiskőrös, Szabadszállás, Lajosmizse, Jánoshalma, Tass, Dusnok és Tataháza közigazgatási területén, Kecelen I. fokú készültség van, míg Bácsalmáson és Kiskőrösön megszüntették azt. LAPZÁRTA UTÁN ÉRKEZE IT: Egy óriási, piros gömb úszik a Dunán! Részletek a 8. oldalon. Egykulcsos adó bevezetésén gondolkodnak A kormány a mérlegelendő lehetőségek között fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék körüli személyi jövedelemadó (szja) bevezetésének lehetőségét - mondta a miniszterelnök szóvivője tegnap Lovasberényben. A rendkívüli kormányülés második napján tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter elmondta: a kormány három nagy kérdéskörről tárgyal, közöttük szerepel a gazdaság talpra állítását szolgáló akcióterv kidolgozása és elfogadása. A szóvivő hangsúlyozta: az adócsökkentés a kormány által kijelölt egyik fő irány. „A kormány előtt levő és mérlegelendő variációk közül az egyik egy egykulcsos, 16 százalékos mértékű személyi jövedelemadó-rendszer.” Az átalakítás és a bevezetés időpontja is „a mérlegelendő szempontok között van”. ■ LTJA? A PETŐFI NÉPE SZERINT: • Az idén valószínűleg nem lesz egykulcsos, 16 százalékos adó. ÉS ÖN SZERINT? SMS: 06-30/324-8466 HIRDETÉS U..LLU __L L_J.,L »J.i.Ll va n nm-ieneiosegeK, forrásom ouaen Konferencia kis- és középvállalkozóknak Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Uniós és hazai finanszírozási források Régiós megoldások, regionális lehetőségek Pályázzunk sikeresen! Gyakorlati tanácsok KKV-nak Költségcsökkentés, hatékonyságnövelés | ím \ Kiomolt támogató ÚJ MAGYARORSZÁG 4 v További támogatók proJectMine IDŐPONT: 2010. június 10. 09.30-13.30 óra HELYSZÍN: f BÁCS-KISKUN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA f 6000 Kecskemét, Áipád kit. 4. mQr; ^■r MACVAP ■ Petőfi Népe Tornádé zárta a Rönk napot A kecskeméti Vásárhelyi-iskolánál szombaton egymást váltották a táncos, zenés gyerekprogramok. Volt galambsi- mogatás. a főzőversenyen csorba leves, halászlé, pörkölt és keménylebbencs készült pontban délre. A petőfivárosi részönkormányzat negyedik Rönk napját tűzijáték és a pécsi Tornádó zenekar koncertje zárta. (P. Zs.)