Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-30 / 150. szám
Iß 2010. JÚNIUS 30., SZERDA LXV. ÉVFOLYAM. 150. SZÁM Míiyifiii: Balog Gábor két számban szerzett aranyérmet az úszók országos vidékbajnokságán Mindannyian szeretnénk egy kicsit a figyelem középpontjába kenikü^ Csak az eredeti terem értéket. Fiatalabbnak hazudta magát, ugrott a címe Megfosztották koronájától Miss Cornwallt, mert kiderült: idősebb a megengedettnél. Ráadásul nem is Cornwall megyei, hanem devoni. Laura Anness hazudott a koráról, hiszen már rettentő öreg: 27 éves... A szépség- versenyen azonban szigorúan 24 év az indulók felső korhatára. ■ A szervezők megnézték a lány korábbi jelentkezési lapjait. Emberi kapcsolatok A franciaországi Rouen-ben jelenleg zajlik a Normandiai Impresszionista Fesztivál. A felvételen Arne Quinze belga művész a Boeldieu hídon látható, ahol 120 tonna lécből 120 méter hosszan készítette el alkotását, mely az emberi kapcsolatokat szimbolizálja. Váláshoz vezethetnek a közösségi oldalak? Ezerkétszáz kilométert úszik majd a Jangcéban A válóperes ügyvédek 81 százaléka használta már az elmúlt öt évben internetes közösségi oldalakon felejtett kompromittáló adatokat. A bizonyítéklelőhelyek közé tartoznak még az olyan videomegosztó oldalak, mint a YouTube - derül ki az amerikai házasságjogi ügyvédek akadémiájának felméréséből. Az ügyvédek óó százalékának a Facebook adott bizonyítékot a hűtlenségre, a MySpace 15 százaléknak, a Twitter mikroblog- szolgáltatás pedig 5 százaléknak segített a terhelő adatok beszerzésében. A facebookoló felnőttek egyötöde használja flörtölésre a közösségi oldalt - derül ki egy korábbi, 2008-ban végzett felmérésből. ■ Egy kínai férfi a Jangcéban úszik, hogy megnézhesse a Sanghajban lévő világkiállítást. Az 56 éves Bao Zhengbin 32 napig úszik majd, ezalatt pedig 1200 kilométert teljesít.- 44 éve tervezgetem, hogy megcsinálom. 12 éves voltam, amikor a szüleimmel elhajóztunk Sanghajba. Annyira megtetszett a táj, hogy arra gondoltam, itt egyszer végig fogok úszni - mondta a férfi. Naponta közel 40 kilométert kell majd megtennie, egy barátja motorral kíséri a partról. Azt tervezi, hogy éjszaka mindig megáll, a folyó melletti nagyobb városokban pedig szórólapokat osztogat majd, amelyeken a környezettudatos életet reklámozza. ■ Laura Anness négy éve minden évben indult a versenyen, és az idén sikerült megvalósítania az álmát, elnyerte a Miss Cornwall címet. Azon bukott le, hogy a szervezők megnézték korábbi jelentkezési lapjait is, és kiderült, hogy minden évben 22 évesnek hazudta magát. Súlyosbítja a csalást, hogy valójában nem Saltashban él Cornwall- ban, hanem a szomszédos Devon grófságban található Ply- mouthban. A címtől való megfosztása azt is jelenti, hogy Laura Anness nem indulhat a Miss Anglia címért a Birminghamben szeptemberben tartandó versenyen. Becky Chapman, a Miss Cornwall verseny szervezője azt mondta: „nem látszott öregebbnek 24 évesnél”. HIRDETÉS AKÁC tűzifa kuglizva eladó Bócsán. 06- 30/518-4623 —'---------------------------------------------:-----------*1095714AK ASZTÓN családi ház kocsmával eladó. T.: 06/20/576-8376------------------------------------------------------------—»1096685* S Fias mt. tehén eladó. 06-30/830-1066-------------------------------—--------------------:-------»1096737B Füszéna eladó. 06-20/3934-567------------ —»1096625* a Füves lucerna, EU-s bála eladó. 06- 20/5935-972------------,----------------------------------------------—»1096757* HE SST0N 5580 bálázó 480 E Ft. 06-30/322- 9663 KFT eladó. T : 06-30/9946-704 KISMÉRETŰ tégla és bontott ablakok eladók. 06-20/955-0576---------------------------------------------------------—»1095843* 8 Lamborghini 2 hengeres dizel targonca eladó. 350 E Ft. 06-20/9622-856--------------------------------------------------------------»1096696* a Lucernául levágott körbálás zab eladó. 0630/9638-622---------------------------------------------------------------»1096724* a Meggy! Szedd magad akció, 100 Ft/kg, Kecskemét mellett. 06-30/9-353-742--------------------------------------------------------------»1096692* SE GÉDMUNKÁSOKAT keresek építkezésre! 06- 20/516-74-70---------------------------------------------------------------*1096671* SÖRÉTES vadászfegyver eladó: 0630/9580- 851--------------------------------------------------------------»1096568* TH OMAS szivattyú eladó. T.: 06/30/326-8516--------------------------------------------------------------»1096668* TO LÓLAPOS E0 eladó! L: 06-70/413-10-27-----------------------------------------------*--------------»1096739* TŰ ZIFA akác, bükk: 06-30/499-3502 VÁLASZT, malacok eladók. I: 06/70/387- 9919---------------------------------------------------------------»1096673* VAS, üvegsz.tartályt vennék. 06/30/3698620---------;--------------------------------------------------»1096668* VE NNÉK pótkocsit 7 m hosszú és 12 t össztömegüt. 06-20/5518-983-----------------------------------------------------■--------»1096744* VW P0L0 1,3 D, 87-es, kitűnő áll., 41 fogy. eladó. lár: 160 E Ft. T: 06/20/323-9958 Ford Focus most akár 2.990.000 Ft-tól ’ 0 A Topas hatékony védelmet nyújt a növények lisztharmat betegségei ellen. 0 Az egészséges termés biztosítéka az eredeti csomagolású, eredeti termék! 0 A Topas 1 literes, 100 ml-es és 5x5 ml-es kiszereléske- ben vásárolható meg a növényvédőszer kereskedőknél. Területi képviselő: Szeleczki Attila: +36 (20) 366 5306 A készítmény szabadforgalmú. Kérjük figyelmesen olvassa el a termék címkéjét és tartsa be a használati utasítást!-fercUiJ a, syngenta' Topas Topas „ Laura Anness Laura Anness visszaszolgáltatta a koronát és a nyereményeket, nyilatkozni azonban nem volt hajlandó, azt mondta, most már csak felejteni szeretne. ■ ...ezért terveztük ilyennek a Ford Focust. Ford kinetikus dizáinnal. Vegyes átlagfogyasztás: 4,3-9,•4 1/100 km, C02-kibocsátás: 114-225 g/km. * Az ajánlat 2010. június 1-től július 31-ig illetve a készlet erejéig a 3 ajtós, 1,4 I (80 LE) benzines, Ambiente felszereltségü modellekre érvényes. Részletek a márkakereskedésünkben. Az autó illusztráció. I I/ !í!) clSM I gombaölő szer FordFocus Feel the difference Ford Hovány Kecskemét, Szent László krt. 79. Tel.: 76/487-300 www.fordhovany.hu NEM ő VOLT - Találkoztál már az anyósommal?- Igen, volt szerencsém.- Akkor az nem ő volt. áramszünet Két szöszi beszélget az előző napi áramszünetről.- Képzeld, nem tudtam megnézni a tévében a kedvenc sorozatomat!- Az semmi, én pedig két órát álltam a plázában a mozgólépcsőn! metró A metrómegállóban megszólal a hangosbemondó:- Rendőr úr, kérem, hagyja el a biztonsági sávot!.... De ne arra! körző Nyuszika eszeveszetten rohangál körbe az erdei tisztáson, és azt kiabálja:- Körző vagyok! Körző vagyok! Rászól a medve:- Azonnal hagyd abba! De ő tovább csinálja:- Körző vagyok! Körző vagyok! A medvének elfogy a türelme:- Nyuszika, ha nem hagyod abba, leszögelem a másik lábadat is! olcsóbb Mondja, doktor úr, mennyibe kerül, hogy eltüntesse az arcomról a ráncokat? - kérdezi a korosodó hölgy.- 600 ezer forintba.- Olcsóbb megoldás nincs?- De van, hordjon fátylat! gond - Magyarországon az a gond, hogy senki sem meri felvállalni, amit mondott. De ezt nem tőlem hallották ám! Az út olyan járófelület, melyen onnan, ahol unatkozunk, arra a helyre távozhatunk, ahol semmi keresnivalónk nincs. Ambrose Gwinnett Bierce amerikai író (1842-1914) MÉG TÖBB IDÉZET: BA0N.hu SZUPEREXPRESSZ C77E.KlC.f2. pénzváltó MoneyCram n*tní«Mi/ptratransiltr Kecskemét, Dobó krL 8. (Centrál Passage Üzletház) Valuták Vétel Eladás EUR 281.5000 289.5000 USD 229.0000 237.5000 CHF 211.0000 219.5000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: június 29. Befektetési arany értékesítés. TeL: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. www.cornergroup.hu 11096729*