Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-25 / 146. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 25., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Bányai Gábor a megyei közgyűlés elnöke és Svébis Mihály kórház főigazgató a konferencia előtt a megyeházán az aktuális, Bács-Kiskun megyét érin­tő egészségügyi témákról tanácskozott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrásokért felelős miniszterrel Gyógyítható az egészségügy? partnerség Az együttműködésben vannak még tartalékok A Csík zenekar is ott lesz a búcsúbulin KECSKEMÉT-SZIGET A Csík zenekar is fellép a Kispál és a Borz augusztus 9-ei búcsúkoncertjén a Sziget Fesztiválon. Kispálék 23 év után 3 órás „parasztva- kítás-mentes” megabulival búcsúznak el rajongóiktól. A vendégek között ott lesz a Quimby is. Csík Jánosék 2005-ös Senki nem ért semmit című lemezén je­lentkeztek három Kispál- feldolgozással, amelyeket egy újabb követett az Ez a vonat, ha elindul, hadd menjen... albumon. Utób­bin hallható a Quimby Most múlik pontosan dalá­ból készített feldolgozás is. (R.I.) Ingyen adnak csemetéket a porták elé nagykörös Idén 800 ezer forintot különített el az önkormányzat fásításra. Akik házuk elé, közterü­letre ültetnének cseme­téket ingyen kaphatnak a növényekből. Az igény­léseket július végéig lehet leadni a város­házán. (M. J.) Forrást nyertek a templom felújítására apostag Felújíthatja temp­lomát a katolikus egyház- község, ugyanis sikeres pályázaton forráshoz ju­tott^ az építkezés, költsé­geire. A fűtés korsze­rűsítése már folyamatban van, hamarosan elkészül­nek vele. (M. ].) Gyerekek raboltak ki gyereket KUNSZENTMIKLÓS Egy 7 és egy 11 éves fiú rabolt ki szerdán egy 10 éves fiút Kunszentmiklóson: megfe­nyegették, és elvettek tőle 550 forintot. A kirabolt gyermek édesanyja felje­lentést tett, a rendőrjár­őrök pedig perceken belül elfogták az ifjú rablókat egy bevásárlóközpontban. Az erőszakos gyerekek el­ismerték a bűncselek­mény elkövetését. (H. I.) További hírek a BA0N.hu hírportálon Százhuszonöt kórház 22 milliárd forintos tartozás­sal. Más számokról egyelő­re nem beszélt dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás­okért felelős miniszter, va­lamint dr. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár tegnapi kecskeméti sajtótá­jékoztatóján. Magyarvári Annamária Kecskemét a házigazdája az Egészségügyi ( Szakdolgozók Kongresszusának. Az esemény­re az ország szinte valamennyi egészségügyi intézményéből ér­keztek dogozók, ezren. A „Van jövőnk!" szlogenű vándorgyűlé­Alacsony érdeklődés kísérte teg­nap a kecskeméti önkormápyzat közmeghallgatását. A lakosság panaszait, észrevételeit Iványosi Szabó András alpolgármester fo­gadta. A Szarkásból érkező Pál Er- nőné a közvilágítás és a gáz ki­építése iránt érdeklődött. Az al­sen több mint ötven előadás vár a megjelentekre - az idősellátás­tól az egynapos sebészet téma­köréig. A konferencia ünnepélyes megnyitója utáni sajtótájékozta­tón dr. Szócska Mi­hály egészségügyi ■ államtitkár elmond­ta:- Borzasztóan ne­héz helyzetben kell javítani az egészség­ügy és a betegellátás, helyzetén. Éppen ezért nem hangoztat­nak ígéreteket, mindenre megol­dást ígérő programokat, ehelyett inkább a valós problémák keze­lésére koncentrálnak. Az állam­titkár kihangsúlyozta: az egész­polgármester válaszában el­mondta folyamatban van 160 lámpa kihelyezése a városban, mivel azonban Szarkás külterü­let, kevés esélyt lát rá, hogy oda is kerül. A gáz pedig lakossági önerős beruházás keretében va­lósulhat meg. Szénási József két kérést tol­ségügyben dolgozókat, a szak­dolgozó személyzetet köszönet illeti a szakmai kitartásért és helytállásért. A kormány és a tárca beköszö­nő intézkedéseiről szólva az ál­lamtitkár elmondta: törekvésük a szak­mai kamarák erősí­tése, a velük való fo­lyamatos együttmű­ködés, kiemelten fontos feladatként kezelik a gyógyszer­ellátási rendszer biztonságát, az egészségügyi dolgozók képzési és továbbképzési rendszerének felülvizsgálatát, ősztől pedig egy új betegjogi képviseleti rendszer kialakításába is belekezdenek. Arra az újságírói kérdésre, mácsolt: egyrészt a piac környé­kén vasárnap ne kelljen fizetni a parkolásért, másrészt a Mátyás király út új kerékpárútja mellé helyezzenek ki szemeteseket. A kadafalvi Tövis utcában élő Bállá Zoltán az után érdeklődött: mi­kor készítik el náluk az ígért utat. Mint kifejtette a csatorná­hogy mégis mekkora tartozásai vannak a kórházaknak, és mek­kora összegre lenne szükség az egészségügy és a kórházak hely­zetének stabilizálásához, az ál­lamtitkár azt felelte: nem szeret­nének konkrét számokat emle­getni, az még korai is lenne, mindössze annyit tud megerősí­teni, a tárca átadás-átvételekor a jelentésekből az derült ki: 125 kórháznak 22 milliárdos beszál­lítói tartozása van jelenleg. A jövőről szólva az államtitkár azt is kifejtette: a rendszertarta­lékait kihasználva kell elgondol­kodni az egy megyében vagy ré­gióban működő intézmények összefogásáról, társulásáról - gazdasági, klinikai területen egyaránt. zás három éve befejeződött, az­óta fizetik az út- és csatorna rész­leteit. Szűcsné Kovács Zita a Ser­leg utcában élők esővíz-elveze­tési gondját osztotta meg a jelen­lévőkkel. Alpolgármester min­den ügyben későbbi tájékozta­tást ígért, miután megvizsgálták azokat. ■ S. H. Kevesen voltak a köz meghallgatásán önkormányzat Közvilágítást, gázt és utat is kérnének a kecskemétiek Egészségügy: Két törvény és négy rendelet három hét alatt - az Aj kormány intézke­dési mérlege. MAGYARVÁRI ANNAMÁRIA Alföldi sörkóstoló bevallom őszintén, nem va­gyok nagy sörivó - a borok­ra szavazok - de évente egy­két alkalommal azért legurí­tok egy-egy pohár jóféle sört a torkomon, - ha másért nem, a kánikula izzasztó mellékhatásai ellen, de még inkább a társaság kedvéért. A legális poháremelgetésre egyébként nyáridőben van is bőven alkalma a hírős vá­ros polgárainak, hisz ilyen­tájt egymást érik a sör- és borutcák, no meg a külön­böző kísérő- és fesztiválren­dezvények a városközpont­ban. nekem ezzel, no meg a kul­turált, beszélgetős, világ- megváltós társasági italfo­gyasztással nincs is semmi bajom. Illetve mégis akad egy: az, hogy az idén még nem volt alkalmam szemé­lyesen megjelenni a faházak vonzáskörzetében. Valahogy úgy jött ki a lépés, hogy vagy a kánikula maradt el, (s helyette kiadós eső, vihar jött) vagy a baráti kör nem tudta egyeztetni, mikor is te­gyük tiszteletünket a főté­ren. így - nagy sajnálatom­ra - idén egyelőre csak a , szomszédok és ismerősök benyomásaira, élménybeszá- rpolóira tudok támaszkodni, s ez bizony nem egységes: van, aki hetente többször iszogat baráti társaságban hajnalig, - s kiváló hangula­tú poharazgatós estéket em­leget -, mások viszont arra panaszkodnak: piaszagú kocsmaváros lett Kecskemét az Aranyhomokon, ahol most már a hétvégék mellett a hétköznapokon is hajnalig dorbézolhatnak az utcán az alkoholmámoros fiatalok, középkorú fenegyerekek. kétfajta vélemény, egy­azon rendezvényről, ugyan­arról a városról. Ettől (is) szép a világ. No meg a jó hideg csapolt sörtől - erősít rá a kollégám. Meggyőzött. Veszem is a cuccom, és in­dulok: felmérem a faházak kínálatát. Hatmillió vadász lesben áll szerencsejáték zrt. Hárommilliárdos zsákmány az ötösön Halálos baleset helyszíne volt az M5-ös autópálya VITRIOL Az esős nyárnak is megvan az előnye, bár vitathatatlanul elég kevés Minden idők második legna­gyobb lottónyereménye születhet meg szombaton, elérve a 3 milli­árd forintos álomhatárt. 27 hete nem volt telitalálos az Ötöslottón, a nyeremény azóta halmozódik és várhatóan hatmilliónál is több lottószelvényt töltenek ki a pénz­re vágyakozók. Hárommilliárd forint! Mennyi is az valójában? Még elképzelni is nehéz egyszerű földi halandó szá­mára, ezért néhány szemléletes példával segítünk. Ki ne örülne egy zsák pénz­nek? Bár azt nem tudjuk meg­mondani: hány tízezressel telne meg, de azt igen, hogy jókora szükség ahhoz, hogy mind a 300 ezer bankó beleférjen. Nézzünk körül a futballpályák környékén is! A nemzetközi mér­kőzéseket 110x70 méter körüli já­téktéren bonyolítják le. Ha a zöld gyepre pakolnánk a nyeremény tízezrese­ket, kis híján a pálya fele pénzzel lenne fedve. Ha pedig egy­másra helyeznénk a bankjegyeket, a pénz­oszlop húszegyné­hány kapumagassá­got tenne ki. A tízezresek, hosszában kirak­va bőven meghaladnák a klasszi­kus maratoni futás, a 42 ezer 195 méteres távját. A „Megállítjuk egymillióért” közkedvelt akció­ban egy átlagos falu teljes ­Ezer évig kelle­ne élnünk, hogy havi 300 ezer fo­rintos életjára­dék formájában, kamataival együtt, feléljük a nyereményt. mintegy háromezres - népessége- csecsemőktől az aggastyánokig- milliomos lehetne. Vásárolhat­nánk rajta ezer jó autót, vagy há­romszázat luxuskate­góriából. Telne két­száz jó állapotú váro­si lakásra, illetve négyszáz vidéki csa­ládi házra. Fizethet­nénk egy-egy korsó sört Magyarország teljes lakosságának. Egyszóval nagy pénz, ami most az Ötöslottón ígérkezik. S akár 225 forintos befektetéssel elvihető! Játssza­nak, s nézzék a Szerencse­szombatot az esti meccs előtt, akkor minden kiderül! ▲ Halálos baleset történt szerda es­te az M5-ÖS autópályán, a 109-es kilométernél, Kiskunfélegyháza közelében, a Budapest felé tartó oldalon. Egy Opel Astra - melyet egy kínai férfi vezetett - a külső sáv­ból eddig ismeretlen okból áttért a belső sávba, ahol hátulról meg­lökött egy Chrysler-t, melyben bolgár állampolgárok utaztak. A Chrysler a lökés következtében kisodródott és felborult, a benne ülő három bolgár férfi könnyeb­ben sérült, azonban a kocsi ne­gyedik utasa, egy 38 bolgár éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. ■ H. I. Ülünk a kávéházi teraszon, és teljes odaadással várjuk, milyen látnivalókat hoz az idei nyár. Két jelenség válik ki a tömegből: egy­részt a nagyszámban előforduló fedetlen női vállak, másrészt az alsónadrágok. Jelen dolgoza­tunkban utóbbiról lesz szó. A bejelentés után megmaradt maroknyi olvasónkkal először ar­ra keressük a választ, hogyan mi­nősítsük, ha valaki térdéig csúsz­tatott ülepű nadrágban közleke­dik az utcán. Vicces? (Egész biz­tos az lesz, amikor a mai kama­szok gyerekei nézik a régi fényké­peket apáról, akinek - nézd már! - kint van az alsónacija!) A ma­gam részéről az antiszociális jel­zőt biggyeszteném rá, ha nem fél­nék,- hogy akár e melléknév sú­lyától is lejjebb lecsúszhat az em­lített ruhadarab. Miért ne lenne joguk ahhoz, hogy úgy hordják a nadrágju­kat, ahogy nekik tetszik? - kér­dezhetik. Szerencsére kevés olyan emberi jog van, amelynek tiszteletben tartásához előbb meg kell ismerkedni az érintettek alsónadrágviselési szokásaival. Ebből a szempontból - de csak ebből! - az esős nyárnak is meg vannak a maga előnyei A nad­rágokat kinyúlt pulcsik takarják, s mivel a divat gyorsan változik, minden reményünk meglehet, hogy a következő divathullám te­tején ott ringatóznak majd a de rékszíjak is. m R. J.

Next

/
Thumbnails
Contents