Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-03 / 127. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 3., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Emlékművet állít az egyesület tiszaalpár Június 4-én ló óra­kor avatják fel az emlékpark­ban a Trianon-emlékművet, amelyet a helybeli hagyo­mányőrző Árpád Népe Egye­sület állít a magyarságra néz­ve tragikus békediktátum alá­írásának 90. évfordulója alkal­mából. Tárogató szava (Szabó Sándor) hívja majd a műsor­ral egybekötött megemléke­zésre a község lakóit (A. T. S.) Hagyományőrzőnap az iskolában KISKUNFÉLEGYHÁZA Constanti- num Intézmény Móra Ferenc Katolikus Általános Iskolája hagyományőrzőnapot tart pénteken tíz órától. A gyere­keknek lesz mesemondó-, népdaléneklő-, néptánc- és hangszeres zeneverseny is. A hatodik osztályosok pedig Az aranyszőrű bárány című me­sejátékot adják elő. (Sz. T.) Felcsaphatnak katonának fülöpháza Műrepülő világ­bajnok szántja majd gépével az eget a falu fölött június íj­én a falunapon. A rendezvé­nyen fellép több jeles művé­szeti együttes, szerveznek sportmérkőzéseket, toboroz és megmutatja fegyvereit a honvédség is. (M. J.) Kapával ütötték fejbe Kecskemét Őrizetbe vettek a rendőrök egy 24 éves és egy 28 éves férfit. Azzal gyanú­sítják őket, hogy kedd éjjel megvertek két másik férfit a Zsinór utcában: az egyiket kapával fejen ütötték, a má­sikat fejbe rúgták. A két sér­tett könnyű sérülést szenve­dett. (H. I.) Leemelték a kaput, ellopták a kvadot kisszállás Valamikor hétfő és kedd délután között egy kis- szállási tanya nyitott mellék- épületéből elloptak egy Hon­da típusú kvadot. A tolvajok a bejárati vaskaput leemelve hajtottak el a tanyáról. A kár 1 millió forint. (H. I.) További hírek a B ON.hll hírportálon Kispiac négy asztallal a város központjában Kispiac működéséről szóló ren­deletet fogadott el a kerekegyhá­zi önkormányzat. Az őstermelők árusíthatják majd ott portékáju­kat, hétfőtől péntekig négy asz­talon. A piacteret a Szent István tér Hársfás park felöli részén nyitják meg július 1-étől, miu­tán a városháza engedélyeztette és létrehozta az árusításhoz a fel­tételeket. A rendelet április 1- étől szeptemberig 30-áig, 6 és 17 óra között engedélyezi az árusí­tást, október 1-étől március végé­ig, pedig 7 órától 16 óráig. A 60 év feletti személyeknek a maguk termelte áru után nem kell fizet­niük helypénzt, egyébként napi 500 forintba kerül az eladóknak az árusítás. ■ M. J. Béke fasor: leváltják az öreg nyárfákat Kecskemét számos pontján kez­dik meg a közeljövőben a faállo­mány, különösen a japán akác gallyazását. E témában tartott sajtótájékoztatót Iványosi Szabó András alpolgármester, Rácz Sándor városüzemeltetési osz­tályvezető és Gedő Katalin címze­tes vezető főtanácsos. A város számos pontjára jel­lemző, hogy a faállomány lassan elöregszik. Bármennyire is ra­gaszkodnak sokan az öreg fákhoz, ezek életkora véges, így a kivágá­sukat csak ideig-óráig lehet halo­gatni. Különösen igaz ez a japán akácra. A faállományt a körúton belül még az 1920-as években te­lepítették, az öreg fák egyre több problémát okoznak. A visszacson- kolásuk sem oldja meg a helyze­tet, hiszen ahol ez korábban meg­történt, ott látható, hogy az eszté­tikai értékükből is veszítettek. Et­től függetlenül több utcában egy­előre csak felülvizsgálják és gal­lyazzák majd a japán akácokat, de a teljes faleváltásnak néhány éven belül meg kell történnie. Az érintett utcák, terek: Szent Mik­lós, Thököly, Zsinór, Vasút, Dellő, Tompa Mihály utcák, a Latabár Kálmán és a Mátyás tér. Egyelőre a nyárfákat is csak gallyazzák, például a Március 15. utcán, a Pákozdi csata utcán és a Csokor utcán. Vannak olyan la­kossági igények, hogy az összesét egyszerre vágják ki, de az önkor­mányzat ezt túl drasztikusnak tartaná. A Béke fasor öreg nyárfá­inak teljes leváltását viszont még erre az évre tervezik. Elképzelhe­tő, hogy ezzel a kérdéssel előtte még a közgyűlés is foglalkozik, várhatóan ősszel. A nyárfák he­lyére előnevelt, tizenéves fákat ül­tetnek majd. ■ T. V. i Közel kétszáz rászoruló kisdiákot látott ven­dégül a kecskeméti Inner Wheel Club. A jótékonykodó hölgyek szín­házi előadásra és süteményezésre invitálták a hátrányos helyzetű al­só tagozatos gyerekeket. A helyszínt az Ifjúsági Otthon és az Otthon Mozi biztosította. A Hatpettyes Katicabogárka történetét a Színházi­kó gyermekszínpad tagjai adták elő, a Csörömpölők együttes közre­működésével. (M. A.) Százmilliók a szakképzés fejlesztésére TiszK A Mercedeshez és az új fürdőhöz igazítják az oktatást A következő két évben több kecs­keméti szakképző intézmény bő­vül tanműhelyekkel, új gyakorla­ti képzőhelyekkel, laboratóriu­mokkal, valamint modern oktatá­si- és technikai eszközökkel. A 900 millió forintos fejlesztés an­nak a projektnek köszönhető, amelyre a Kecskeméti TISZK Kft. nyert el 90 százalékos pályázati támogatást. Ennek köszönhetően a Térségi Integrált Szakképzőben (TISZK) valamint négy további kecskeméti középiskolában jelen­tős és látványos építési, felújítási és eszközbeszerzési fejlesztések valósulhatnak meg. A fejleszté­sek mindegyike a város már fo­lyamatban lévő nagyberuházása­ihoz kötődik. A megyei kórház 12 milliárdos beruházásával és az új fürdőkomplexum építésével pár­huzamosan mintegy 66 millió fo­rintból megújul a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközép- iskola épülete is, és fejlesztik a wellness, rekreációs, és egész­ségügyi szakterületek munká­ját. A Mercedes-beruházás mun­kaerő-igényeire reagálva jelen­■ Wfl s If S döntöttünk! Bosch kondenzációs kazánnal akár tősen átalakul a szolnoki úti TISZK épülete is. Itt 27 millió fo­rintból megújul a tanműhely, és további 110 milliót szánnak egy új laborépület kialakítására. A Kodály-középiskolában, a Kada Elek és a Lestár Péter szakkö­zépiskolákban mintegy 442 mil­lió forintot fordítanak eszközbe­szerzésre. ■ M. A. Családi napot rendeznek Alsószéktón Szombaton Családi napot tart Kecskméten az Alsószéktó Rész­önkormányzat és az Alsószéktó- ért Egyesület a Melinda utcai köz­parkban. A rendezvény egyik fon­tos eseménye lesz 11 órakor a most elkészült játszótér ünnepé­lyes átadása, melyet dr. Zombor Gábor polgármester avat fel. Ezt követően a városrész lakói egy kö­zös futással ünnepük meg az ese­ményt a park futópályáján. A nap további részében gyermekprog­ramok, sportbemutatók, ügyes­ségi versenyek, majd 15 órától ze­nés-táncos műsorok követik egy­mást. ■ S. H. d PANCSICS HAJNALKA A Nagy Testvér HD-ben lát A KÖZBIZTONSÁG fokozható. Legalábbis a magam részé­ről ebben reménykedem a Kiskőrös bekamerázásáról szóló cikket olvasva. A Pe­tőfiről, no meg réteséről és boráról híres város fölé fi­gyelőhálót feszítenek a technika, illetve a vállalko­zók segítségével. A rend­szer már a próbaüzem alatt sikert hozott: verekedőt leplezett le és segítségével tolvajt is fogtak a rendőrök. A térfigyelő kamerák több városban bizonyították lét- jogosultságukat, hogy mást ne említsek, Kecskeméten egy kutyáját rugdosó férfit csíptek el és büntettek meg állatkínzás miatt a segítsé­gükkel. Ezekből a példák­ból pedig számomra egye­nesen és logikusan követ­kezik, hogy a bűnözők csil­laga néhány helyen kevés­bé fényesen világíthat. A NAGY TESTVÉR-RENDSZER őshazája Anglia, ahol pél­dásan működik a kiépített figyelőhálózat. A szigetor­szágban a térfigyelők java nemcsak lát, de hangszó­rók segítségével a monitor előtt ülő diszpécser rá is szólhat a helytelenkedőre. Az angolok tapasztalata szerint általában kisebb szabálysértéseknél, például szemetelésnél ez is elég. El lehet képzelni, hogyan spriccel szét egy csapat kiskamasz, akiket az éj lep­le alatt bagózáson vagy randalírozáson kap a meg­figyelőszobában ülő közeg, és a gyerekekre mordul... DE SZINTÉN ANGOLHONBAN - ahol egyébként rengeteg bűnügyben bizonyíték a kamerák felvétele - egyre több pert buknak el azon, hogy rossz minőségű a kép, nem azonosítható egyértelműen a bűntett el­követője. Na, ilyen problé­ma biztosan nem lesz Kis­kőrösön, ott ugyanis HD minőségben készítik a köz­téri kamerákkal a felvéte­leket. VITRIOL Új hónapra lapoztunk a naptárban, de egyelőre csupán ennyi a változás Most érdemes lecserélni régi fali vagy állókazánját kon­denzációs kazánra, mert akár 40% energiát is megtaka­ríthat! Ez a készülék olyannyira sokoldalú, hogy minden fűtési- és melegvíz-készítési igénynek megfelel, minde­mellett kicsi és bárhova elhelyezhető. Ajánlott fogyasztói ár: 316 800 Et-tól www.bosch-climate.huwww.bosch.hu BOSCH Életre tervezve- Át kell hajtani a falinaptárt! - kiáltott fel lányom reggel, amikor kiderült, hogy új hónapba lép­tünk. Rohant is a hálószobába, hogy teljesítse a feladatot Kissé elhibázta az óvodás, novemberre lapozott Végülis az időjárás alapján nem tévedett túl nagyot. Szürkeség, szakadó eső, 10 Celsi­us fok környéki hőmérséklet Baljós előjel, hogy Medárd előtt, pár nap alatt 40 napra elegendő esett. Aki globális felmelegedésről be­szél, azt rövidgatyában állíta­nám ki az esőre és rövidesen tudná, hogy legfeljebb globális összevisszaságról értekezhet a jö­vőben. Pedig ez a rendetlenség nem trendl Rendnek kell lennie!- hajtogatják a politikusok, akik ezúttal a takarítónők nemzetközi szövetségének tanácskozásán el­hangzott jelmondatot nyúlták le. Emlegetni persze könnyű, zsörtö­lődhet a választópolgár, amikor tudja, hogy a maguk hozta törvé­nyek betartásában sem jelesked­nek a megválasztottak. Nem a mulasztásos, sok éves alkot­mánysértésekről van szó, hanem a hétköznapibb trehányságokróL Például a kamányplakátok el­tüntetésére szabott határidő túl­lépéséről. Hiszen a város egyik szélén az áll az idejétmúlt plaká­ton, hogy Hajrá Bácska! A busz­megállót pedig a másik oldal kampányszlogenje díszíti: Itt az idő! Nosza! mK. I

Next

/
Thumbnails
Contents