Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-02 / 126. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 2., SZERDA SPORT 15 E. Kovács: úgy, mint régen cselgáncs A veteránok közt egykori fegyverével szerzett vb-aranyat E. Kovács János a budapesti veterán-világbajnokság dobogójának tetején: a Himnuszt hallgatva előjöttek a húsz-harminc évvel ezelőtti érzések Az új-zélandi rögbi- világbajnokságra kerékpározik az angol házaspár Egy fiatal angol pár, Jodie Burton és Tom Hudson egyedülálló vál­lalkozásba kezdett. Angliából in­dulva a földkerekség számos or­szágán keresztülhaladva 2011 októberére kerékpáron jutnak el a soron következő, új-zélandi rögbi-világbajnokságra, Auck- landbe. Útjukat május 1-jén kezdték a rögbi londoni fellegvárából, a Twickenham-stadionból indul­va, jelenleg pedig már Magyar- országon kerekeznek. Hazánkban Esztergomban, valamint Budapesten látogatnak meg rögbiklubokat, majd június 6-án vasárnap érkeznek Kecske­métre, ahol a helyi rögbicsapat, a Kecskeméti ARC vendégszere­tetét élvezik majd. Útjuk során jótékonysági missziót is teljesítenek, gyerme­kek javára gyűjtenek, a 25 000 kilométeres út mindegyik kilo­méterén 1 fontnyi adomány a cél, azaz összesen 25000 fontot szeretnének két kiválasztott gyermekalapítványnak átadni az egyedülálló „kerekesét” ered­ményeképpen. ■ A reménységek versenyerői hoztak érmeket Lengyelországban az evezősök olimpiai reménységek verse­nyén tizenegy versenyszámban indult magyar egység, hazánk a pontversenyben a második he­lyen végzett. Ebben nagy részük volt a két versenyszámban re­meklő bajai versenyzőknek is. A serdülő négypárevezős egy­ségben Bodrogi István, Vancsura Bendegúz, Csányi Péter a mo­sonmagyaróvári Fürdős Bencé­vel elsőként ért célba, megelőz­ve a jóval esélyesebbnek tartott cseh válogatottat is. Érdekesség, hogy a pálya első 1000 méterén még a lengyelek és a szlovákok is előttük eveztek. Bartos Nán­dor tanítványai közül a serdülő négypárban Major Kata és Bar­tos Adél - kiegészülve a csong­rádi Bertus Kittivel és a Tisza EE csapatába tartozó Erdélyi Zsófi­ával - a második helyen végzett. Csak a szám legnagyobb esélye­se, a cseh válogatott győzte le őket. ■ K. T. Budapesten rendezték meg a veterán dzsúdósok idei világbajnokságát, ahol a megyebeli indulók közül a bajai Csihi János és a kecskeméti E. Kovács János aranyérmes lett. Rajtmár István A veterán versenyek egyik jel­lemzője, hogy nem feltétlenül olyanok indulnak el, akik tíz- húsz-harminc évvel előbb is a vi­lág elitjébe tartoztak. Inkább azok a dzsúdósok tűnnek kitar­tóbbnak, akik aktív pályafutá­suk során nemigen szerepeltek a nagy világvetélkedők legjobb­jai közt. E. Kovács János viszont gyakorta ott volt a jelentős verse­Ma 17 órakor a vendéglátók ké­résére előre hozott mérkőzésen játssza le a Paks otthonában az utolsó fordulóra kiírt bajnokiját a Bajai LSE Kalo-MÉH. A másod- osztályba fejutott együttes így nyékén, az éremosztók elit társa­ságában.- Nem hagytam fel az edzé­sekkel, a versenyzés befejezése óta is hetente háromszor trénin­gezem. Most, hogy hazai környe­zetben került sor a világbajnok­ságra) könnyebb volt a nevezés, nem kellett költeni a drága kül­földi szállásra és utazásra. Az 50-55 évesek 100 kg-os súlycsoportjában induló negye­dik dános mestert a Kecskeméti Judo Club vezetőedzője, Nagy- solymosi Sándor nemcsak elkí­sérte a megmérettetésre, de part­nert is adott a bemelegítéshez. E. Kovácsnak szüksége is volt a ko­moly felkészülésre, mert ahogy a küzdelmek során látszódott, el­lenfelei kivétel nélkül erősek, technikásak és rutinosak voltak. már a héten befejezi a Dráva cso­port küzdelmeit, hiszen szomba­ton a Kaposvári Rákóczi har­madosztályú csapata vendégsze­repei a Sugovica partján, a Vas­vári Pál utcában. ■ K. T. János aktív versenyzőként nagy hangsúlyt fektetett a földharc- technikákra, és ez most is meg­térült számára.- Első meccsemen egy brazil versenyzőt fojtással vertem meg, majd következett az a szerb srác, akivel annak idején a Kecskemé­ti Judo Kupán a harmadik he­lyért mérkőzhettem, most leszo­rítással győztem le. A harmadik mérkőzés nagyon nehéz volt: igazi, látványos küzdelmet vív­tam az orosz Kapusztyinnal, az utolsó pillanatban hátrányból tudtam fordítani egy jól kivitele­zett, ippont érő dobással. Következett az aranymeccs. A vetélytárs, az orosz Szlobodeny- juk a nemzetközi élvonalhoz tar­tozott aktív versenyző korában. Komoly taktikai küzdelem folyt Nagy László sérülés miatt le­mondta szereplését a magyar ké­zilabda-válogatott szlovénok el­leni, júniusi két világbajnoki se­lejtezőjén. A szövetség honlapja szerint „Nagy László bejelentet­a tatamin, mindkét cselgáncsozó a végső, mindent eldöntő akció­ra készült, amit E. Kovácsnak si­került végrehajtania.- Nagy csata volt, de győztem, s ez a lényeg. Az orosz fiú el­mondta, hogy náluk annyira népszerű a veteránok közt is a cselgáncs, hogy külön vébéselej- tezőt tartanak, és az első kettő­nek az ottani szövetség finanszí­rozza a kiutazását. Az ered­ményhirdetés nagyon megható volt. A dobogó tetején a Him­nuszt hallgatva előjöttek a húsz- harminc évvel ezelőtti érzések - emlékezett E. Kovács János, aki bár már nagyon régen befejezte sportpályafutását, azóta is tartja a versenysúlyát, ugyanúgy a 100 kilogrammosok között indult, mint évtizedekkel ezelőtt. te Mocsai Lajos szakmai igazga­tónak, hogy a Barcelona csapat­orvosa által megállapított gerinc- bántalmai miatt nem vállalja a szereplést”. Nagy tavaly szere­pelt legutóbb a válogatottban. ■ HEB Világhírű szakember vezényli a tréningeket cselgáncs Hétfőtől öt na­pon át a kecskeméti Hírős JSE vendége az Amerikai Egyesült Államokban élő, magyar származású dr. Pa- posi-Jobb Andor - hetedik dános dzsúdó- és kilence­dik dános jujitsumester -, aki ez idő alatt edzéseket tart a helyi dzsudokáknak. Kiesett az ötödik helyen kiemelt Babos Tímea tenisz Az ötödik helyen ki­emelt Babos Tímea a máso­dik fordulóban kiesett a francia nyílt bajnokság ju­niorversenyében, 6:3, 4:6, 6:4 kapott ki Torro-Flortól. Két kecskeméti utazhat az Európa-bajnokságra ökölvívás Kijelölte a moszkvai Európa-bajnok­ságra utazó keretét Kovács László szövetségi kapitány. A most szombattól jövő szombatig tartó viadalon két kecskeméti léphet köte­lek közé: Lakatos István (48 kg) és Szellő Imre (81 kg). Vörös Zsuzsa befejezi aktív sportpályafutását öttusa Befejezi versenyzői pályafutását Vörös Zsu­zsanna olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó. A 33 éves sportoló úgy érzi, ■ öttusázóként kifutott az idő­ből, pedagógusként és ne­velőedzőként viszont még szeretne bizonyítani. Megválasztották a múlt bajnokság legjobbjait kosárlabda A Magyar Ko­sárlabdázók Országos Szö­vetsége megválasztotta a bajnoki szezon legjobbjait: a nőknél Vajda Anna, a férfi­aknál Kámán Tamás nyert. A legjobb edzők díját Füzy Ákos és Völgyi Péter kapta. Matkópusztán rendezik a műrepülő-bajnokságot repülés Tegnaptól június 5-éig a matkópusztai repü­lőtéren rendezik meg a nyílt motoros műrepülő-baj­nokságot, mely egyúttal vá­logatóversenynek is számít a sportág legjobbjainak. Ma Pakson játszik a Baja Nagy László lemondta... MEGYEBELI SPORTOLÓK A KÜZDŐTÉREN A négy közé jutott a KARC rögbi Hazai környezetben játszhatnak a döntőért birkózás Kazincbarcikán ren­dezték a junior országos baj­nokságot, ahol Felföldi Zsanett, a Kiskunfélegyházi Vasas TK versenyzője bronzérmet szer­zett a 63 kg-os súlycsoportban. Zsanett az érettségi vizsgák mi­att kevesebbet tudott edzeni. Hétfőtől Tatán készül a váloga­tott kerettel. Ausztriában is sző­nyegre áll, ahol kiharcolhatja a juniorvébé indulási jogát. cselgáncs Domaszéken ren­dezték meg a Certop Kupa diák- és serdülő nemzetközi versenyt. A Bajai Judo Club négy verseny­zője közül a diák korcsoportban Freindlich Kornél mind a négy mérkőzését megnyerve szerez­te meg az aranyérmet a 49 kg- ban. Andrási Emma bronzér­mes 38 kg-ban. A Kecskeméti Sportiskola dzsúdósai közül harmadik lett 24 kg: Hegedűs Levente, 45 kg: Lór Bálint, 54 kg: Németh Tamás és 73 kg: Kiss Richárd. úszás A Bácsvíz Kupán 26 klub 355 versenyzője lépett rajtkőre. A verseny színvonalát emelte, hogy több olimpiai és utánpótlás Heraklész kerettag is részt vett. A csapatversenyt az FTC nyerte, a Bácsvíz-KVSC a negyedik he­lyen végzett. A kecskeméti aranyérmesek: Kolonics Milán: 50 m pillangó, 100 m gyors, 100 mell, Balog Gábor: 100 m hát. Budai Lajos 100 m gyors, 100 m hát, 50 m pillangó. A 4. szarva­si rövidpályás úszóversenyen a pontversenyben a Bácsvíz- KVSC csapata végzett az első helyen, úszóik összesen 10 el­ső, 10 második, 7 harmadik he­lyet szereztek. vízilabda OB II.: Kanizsa-VSE- Kecskeméti Sí senior 4-6. Ezzel a bajnokság nyolcadik helyén végzett a szeniorcsapat, amely indult a BVSC nemzetközi tor­náján, ahol a volt olimpiai baj­nokokkal felálló magyar váloga­tott mögött ezüstérmes lett. Országos gyermekbajnokság: KeSI-Eger 9-7. Leány gyermek­bajnokság: KeSI-Szeged 32-4, -Dunaújváros 16-26. A lánycsa­pat második csoportjában, Sza­bó Szonja 66 góljával második a bajnokság góllövőlistáján. Budapest 98. bajnokság: KeSI lány-FTC 4-2. KeSl-Kaposvár 13-5. Gólszerzők: Simon B. 5, Kalmár F. 5, Papp D. 3. Buda­pest 97. bajn.: KeSI-Kiskunfél- egyháza 11-6. Gólszerzők: Ber­kes G. 4, Sárközi V. 4, Jánosi M. 2, Markó B., ill. Budai J. B. 4, Sikár N., Józsa B. Az NB I-es rögbibajnokság ne­gyeddöntőjében a Kecskeméti ARC idegenben győzött: FW szeged-kecskeméti arc 5-50 (5-19) Szeged, 100 néző. Vezette: Tompái. Kecskeméti ARC: Dalca (Sütő), Borbély, Dulgheru, Szundy (Fe­hér), Gyenes, Tóth Á. (Asztalos), Tóth R. (Kiss), Réfi, Németh (Schrauf), Vacaru, Túri, Zida- rescu, Nagy (Mattéi), Bartus, Nagyhegyesi. Edző: Gheorghe Vacaru. Pontszerzők: Vacaru 11, Réfi 10, Németh 10, Zidarescu 5, Bar­tus 5, Nagyhegyesi 4, Mattéi 5. Az idei bajnokság rájátszásá­nak mérkőzései egyenes kiesé­ses rendszerben zajló rendszer­ben zajlanak. Az elődöntőket jú­nius 12-én, döntőket június 19- én Kecskeméten rendezik. A KARC az alapszakasz második helyezettjeként a versenykiírás értelmében a hetedik Szeged ott­honába látogatott. A szakadó esőben kezdődő mérkőzésen, az égi áldáson kí­vül a kecskemétiek is gyorsan lehűtötték a Szeged fiataljait, már a második percben Réfi cél­ja és Vacaru jutalomrúgása ré­vén éreztették nem bíznak sem­mit a véletlenre (0-7). A szegedi­ek reményei tovább csökkentek a nagy kedvvel játszó Vacaru újabb hét pontos akcióját követő­en (0-14). A második játékrész­ben hármas cserével frissített a dagonyázásban fáradó csapatán a kecskemétiek román trénere és egy csapásra, no meg a 16 ha­vi kihagyás (!) után visszatérő irányító Németh Krisztián szem- fülességének köszönhetően ha­mar állva hagyták a hazaiakat. Előbb Németh két célja, majd Mattéi és Bartus öt pontot érő akciói, valamint Nagyhegyesi ju­talomrúgásai alakították macs­ka-egér játékká a hadszínteret (5-45). A nagy kedvvel játszó Kecskemét, magyar pályán rit­ka gyors játékkal operált. A végére még maradt egy Zidarescu cél a tarsolyban (5- 50), de már jóval korábban el­dőlt a mérkőzés. ■

Next

/
Thumbnails
Contents