Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-14 / 136. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 14., HÉTFŐ SPORT 15 Megnyerte az elődöntőt, és a hét végi, Battai Buldogok elleni fináléba jutott a Kecskeméti ARC csapata. f. Munkatársunktól Rekkenó' hőség várta az elődöntő két csapatát - a tavasszal veretlen, és az alapszakaszt második helyen záró KARC-ot, valamint a harmadik helyezett Vitézeket - a Széktói Stadionban. A két együttesnek ez volt az idei harmadik összecsapása, hiszen a bajnokságban már kétszer ösz- szecsaptak. Ősszel az esztergomiak, tavasszal a Hírős városiak örülhettek 6-3-as sikerüknek. A fordulatos hét végi meccsen a hajrá hozta a legnagyobb izgalmakat. 13-15 állt az eredmény- jelzőn, másodpercek voltak hátra a találkozóból, amikor 40 méterről végezhettek el szabadrúgást a hazaiak. Maftei állt a labda mögé, az addigi hangorkánt síri csend váltotta fel. A KARC romániai légiósa nekifutott a középre letett labdának, ami kérlelhetetlenül zúgott át a H alakú kapu szárai között. 16-15, a Kecskemét döntőbe jutott. Valósággal felrobbant a pálya az önkívületi állapotban ünneplő hírős városiaktól. A KARC idei remek szereplésével 2006 után újra döntőt játszhat a Nagyváradot lemosó (77-10), címvédő Battai Bulldogok ellen június 19-én, a Széktói Stadion centerpályáján. Kecskeméti ARC - Esztergomi Vitézek 16-15 (10-8) nb i-ES rögbibajnokság, elődöntő. Kecskemét, 400 néző. Vezette: Priskin Kecskeméti ARC: Kiss (Sütő), Borbély, Dalca (Köteles), Szundy (Tóth R), Gyenes, Tóth D., Tóth Á. (Fehér), Réft, Németh, Vacaru, Túri, Zidarescu, Bartus, Maftei, Nagyhegyest Edző Gheorghe Vacaru. Kecskeméti pontszezők: Tóth D. 5, Maftei 11. Bácskái arany-, Káté ezüstérmes a moszkvai kontinensviadalon Kétgólos hátrányban a magyar kézisek A magyar férfi kézilabda-válogatott a végletekig kiélezett csatában 12-12-es félidőt követően 27-25-re kikapott a szlovén csapattól a világbajnoki selejtezés párharc vasárnapi, ljubljanai mérkőzésén. Az első tíz percben a hazaiak, utána pedig a hatékonyabban támadó magyarok vezettek, ám a kiegyenlített csatában egyik gárda sem tudott két gólnál jobban elhúzni. A folytatásban szintén fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladt a két együttes, de az utolsó öt percet jobban bírta a szlovén alakulat. Az ugyancsak izgalmasnak ígérkező visszavágót jövő vasárnap rendezik Veszprémben. A párharc győztese vehet részt a januári, svédországi vb-n, ahonnan már kvótához lehet jutni a 2012-es londoni olimpiára. Az eredmény és a mutatott játék alapján kijelenthető, hogy ez a szlovén válogatott messze nem legyőzhetetlen, a kétgólos hátrány ledolgozható. A magyar gárda gólszerzői: Iváncsik G. 10/5, Perez 4, Gál 3, Mocsai 2, Laluska 2, Eklemovics 2, Iváncsik T. 1, Schuch 1 ■ A 69 kg-ban szereplő Bácskái Balázs arany-, míg a 64 kg-os Káté Gyula ezüstérmet szerzett szombaton a moszkvai ökölvívó Európa-bajnokságon. A döntőkre a Megaszport Sportcsarnokba több ezren gyűltek össze, akik a nap hatodik fináléjára bevonuló Káté Gyulát megújult, irokéz frizurájában láthatták, amit Szellő Imre, a Kecskeméti SC öklözője „varázsolt” neki csütörtök este. A két éve szintén döntős, s akkor csupán sérülés miatt veszítő kispesti bunyós ellenfeléről keveset lehetett tudni. Aztán gyorsan kiderült, hogy az örmény Gracsja Dzsavahjan felkészült a magyarból, s nem a szépségre, inkább a hatékonyságra törekedve győzött 3-2-re, így Káté 2008 után ismét ezüstérmet szerzett. Káté fináléját követte Bácskái Balázs meccse a francia Alexis Vastine ellen. A rivális 2005-ben a junior Eb-n legyőzte őt, így volt miért törlesztenie a magyarnak. Törlesztett is: nagyon okosan és jól bokszolva - a nyolcezerfős orosz publikumot maga mögé állítva - 12-1-re nyert, begyűjt- ve karrierje első felnőtt világver- senyes győzelmét.- Óriási boldogság, amit érzek, azt hiszem, a jó Isten velem volt. Akadt törleszteni valóm a francia sráccal szemben, mert 2005-ben, amikor legyőzött, nem viselkedett túl korrekten a szorítójifin, átlépett rajtam, és fenéken billentett, amikor megcsúsztam, de most visszavágtam - mondta Bácskái. A magyar csapat nagyon sikeres kontinenstornát tudhat maga mögött, egy-egy arany-, ezüst-, és bronzérmet (Darmos József, 91 kg) szerzett, s a torna legeredményesebb nemzetei közé kerülve a harmadik helyen zárta a viadalt. ■ Bácskái Balázs keze a magasban: a döntőben francia ellenfelét győzte le „Felrobbant" a pálya rögbi A mérkőzés legvégén sikerült fordítania a KARC-nak Adrian Maftei a magasban. A Kecskeméti ARC romániai légiósa a meccs vége előtt néhány másodperccel a döntőbe lőtte csapatát. HEZHEZlQiH Egy arany és egy ezüst jutott a Lázár-fivéreknek fogathajtás Az akadályhaj tás során nem változott az állás a vecsési nemzetközi versenyen, így kettesben Lázár Vilmos, míg négyesben,a holland Koos de Ronde győzött, a hibátlanul hajtó Lázár Zoltán előtt. Pars Krisztián újabb nemzetközi sikere atlétika Pars Krisztián 79,43 m-rel nyerte a kalapácsvetést az isztambuli nemzetközi versenyen, Márton Anita pedig 18,20 m-rel harmadikként zárt súlylökésben Torinóban. Karakas Hedvig ezúttal nem talált legyőzőre CSELGÁNCS Az 57 kg-OS Karakas Hedvig aranyérmet nyert az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozat tallinni állomásán. A miskolciak 20 éves vb-harma- dikja a fináléban a francia La Rizzát vazaarival verte. Sisa Tibor foglalta el a kaposvári kispadot labdarúgás Sisa Tibor két évre szóló szerződést kötött az NB I-ben szereplő Kaposvárral. A 49 esztendős edző a Ferencvároshoz távozott Prukner László helyett ül le a kispadra. Babos Tímea alulmaradt a budapesti fináléban tenisz A 16 éves Babos Tímea 6:7 (4-7), 6:1, 6:0- ás vereséget szenvedett a francia Johanssontól a 25 ezer dollár összdíjazású, salakpályás Antalis Kupa budapesti torna döntőjében. Totóeredmények - 23. hét 1. Dél-Korea - Görögország 2-0 1 2. Argentína-Nigéria 1-0 1 3. Anglia-USA 1-1 X 4. Algéria-Szlovénia 0-1 2 5. Szerbia-Ghána 0-1 2 6. Lahti-Oulu 0-3 2 7. Helsinki JK-Myllykoski PA 2-0 1 8. KuPS Kuopio-Honka 0-2 2 9. Mariehamn-Haka 2-3 2 10. Murcia-Las Palmas 1-0 1 11. Real Sociedad-Celta Vigo 2-0 1 12. Rec. Huelva-Cartagena 1-0 1 13. Salamanca-Betis 1-1 X Plusz egy mérkőzés: 14. Németország-Ausztrália Lapzárta után Tisztes eredmény a csoportelső vendegeként McLaren-sikerek az izgalmas montreali futamon forma-1 A brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, honfitársa Jenson Button előtt CEGLÉD-HVSE KECSKEMÉT 13-9 (0-0,2-3,5-3,6-3) Cegléd, vezette: Várkonyi, Tordai. HVSE: Bálint - Bácsi, Bogdán 3, Gyenes, Bajáki 2, Varga B. 2, Heródek 2. Csere: Magyar, Blank, Rompos, Csuta (k). Edző: Wolf Péter. Bár kétszer is a Cegléd vezetett, Bogdán és Heródek góljaival fordított a Kecskemét. A harmadik negyed végén még döntetlen volt az állás. A negyedik negyed azonban már a toronyesélyes csoportelsőé volt. A Kecskemét 20 ponttal a 14. helyen végzett. Kitűnt: Balogh 3, Mráz, Kár- teszj, Koncz 2-2, ill. Bogdán, Heródek, Bajáki, Varga. ■ Kettős McLaren-siker született tegnap a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon: a brit Lewis Hamilton nyert, honfitársa Jenson Button lett a második Montrealban. A világbajnoki sorozat nyolcadik versenyén a ferraris spanyol Fernando Alonso végzett a harmadik helyen. A 2008-ban vb- győztes Hamilton ezzel a pontverseny élére került, a címvédő Button a második míg az eddigi első, az ausztrál Mark Webber (Red Bull) lecsúszott a harmadik pozícióba. Hamilton, aki az első rajtkockából startolt csak rövid időre engedte ki a kezéből az első helyet, ugyan Alonsónak sikerült megelőznie egy alkalommal, ám a brit gyorsan visszavágott. Az ibériai pilótát a verseny második felében Button is maga mögé utasította. Két hete a török GP-n szintén Hamilton volt az első és Button a második. A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) továbbra is epizódszerepet játszik, ezúttal is pont nélkül, all. helyen zárt;- Természetesen csalódott vagyok, kiegyensúlyozatlan volt az autó, a vezethetőségével és a fékezéssel is rengeteg probléma adódott - ismerte el Michael Schumacher. - Nem értjük az okokat, de dolgozunk keményen, remélhetőleg a hamarosan orvosoljuk a hibákat. ■ Lewis Hamiltont egyszer ugyan megelőzte Fernando Alonso, de a brit pilóta visszaelőzött és futamgyőztes lett