Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-12 / 135. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 12., SZOMBAT 5 HIT, ÉLET ÉS SZOLIDARITÁS Trianoni memento a Porta közösségeknél civil ünnepek Pintér József bizonyította, hogy az alkotó magyar vállalkozó a legnagyobb kincsünk A kecskeméti városháza mellett felavatták az Országzászlót, mely többek között a Porta Egyesület kezdeményezésére készült el június 4-ére. Az egyesület méltó módon, az avatóceremóniát követően egész napos ünnepségsorozattal emlékezett meg hazánk történelmének e szomorú eseményéről. Sebestyén Hajnalka Az ünnepségsorozatban főszerepet kapott a történelem, de nem mindennapi módon. A vendégek előadást hallgathattak meg a Wojtyla-házban dr. Holló lózsef nyugállományú altábornagy tolmácsolásában. A Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója a lengyel-magyar kapcsolatokról szólt a hadtörténész szemével, külön kiemelve a hadifoglyokat, a haditáborokat, a katonabarátságokat. A nap másik fővendége Pintér lózsef volt, a keceli Pintér Művek tulajdonos alapítója, aki kiváló példa arra, hogy a trianoni béke- szerződés sújtotta országban is képes egy ember világhírnévre szert tenni, alkotni és építeni. A harminc évvel ezelőtt alapított Pintér Művek mindemellett a szegényekre, a hátrányos hely- zetűekre is gondol, hiszen számos templom építéséhez járult hozzá az elmúlt években, és a Wojtyla Ház létrehozását is elsőként és a legnagyobb összeggel támogatta. ■ A vendégek közül sokan méltatták Pintér József munkásságát, önzetlen segítségnyújtását. A vendégek két korreferátumot is hallhattak a Pintér család odaadó munkájáról, önzetlen segítségnyújtásáról. Dr. Svébis Mihály, a kecskeméti megyei kórház főigazgatója megköszönte a Pintér Művek adományát. Méltatásában arra tért ki, hogyan lesz a homokbuckák között működő cég profitjából orvosi műszer. Pintér József a hazafias nevelés, a rend, a fegyelem elkötelezett híve. A rendőri munkához nyújtott segítségéről dr. Kassai László ezredes, Kecskemét rendőrkapitánya laudációjában szólt. A dicséretben arra utalt, hogy Pintér József mindig ott segít, ahol tud, most éppen az árvíz sújtotta területeknél. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai kirendeltségvezetője, Péjó Zoltán viszont arra helyezte a hangsúlyt beszédében, hogy a kamara mennyire büszke a Pintér Művek speciális minősítéseire. Ezek mindegyike garantálja az általuk végzett munka profi minőségét, mely elengedhetetlen a repülőgépgyártáshoz, űrkutatáshoz, atomiparhoz. A paksi atomerőmű és a Pintér Művek között évek óta kiváló munkakapcsolat van. A vendégeket Pintér József és a Wojtyla-ház jó barátja, az akasztói Halászcsárda vezetője, Szabó József és családja vendégelte meg. A halászlét 180 főre főzték, jutott bőven a ház rászoruló családjai számára is. Az esti órákban sokan voltak kiváncsiak dr. Bábel Balázs előA nap két fő vendége: Pintér József és Dr. Holló József nyugálbmányú altábornagy. Holló József a kezdetektől nagy elismeréssel szól a Pintér Műveknél kialakított Hadtörténeti Park egyedülálló gyűjteményéről. adására is, melynek különlegessége volt, hogy a főpap alapos, Trianonhoz kapcsolódó kutatómunkájáról vallott. Ráadásul Bábel Balázs pontosan annak az egyházmegyének a vezetője, melyet leginkább sújott az 1920-as békeszerződés. A trianoni békediktátum következményei a Magyar Katolikus Egyházban címmel tartott előadása hamarosan kiadvány formájában is megjelenik a Ferences Akadémia sorozat keretében. Az előadást követően dr. Bábel Balázs szentmisét tartott a Nagytemplomban. Dr. Holló József kanalat ragadt és megkóstolta Szabó József halászléjét A kamara nevében is köszöntötték Pintér Józsefet Az ajándék tortát a Jakó Cukrászda készítette, melyet büszkén mutatott Pintér József és felesége Az akasztói Halászcsárda tulajdonosa, Szabó József - áldozatos munkája elismeréséül - az ünnepségen vehette át a Wojtyla-emlékérmet Farkas P. Józseftől, a Wojtyla-ház megalapítójától. Szabó József feleségét virágcsokorral köszöntötték. Farkas P. József ajándéka is nagy örömet szerzett Dr. Svébis Mihály megköszönte az adományokat is Dr. Kassai László ezredes is méltatta a Pintér Józsefet Dr. Bábel Balázs érsek felszentelte a Kálváriát A jeles metropolita június 4-én több száz hívő előtt szentelte fel a felújított Kálváriát és stációt a kecskeméti Szentháromság temetőben A békedekrétum képeslapokon megörökítve A kiállítást maga az érsek ajánlotta a nagyközönségnek Sebestyén Imre, kecskeméti képeslevelezőlap-gyűjtő egy különleges tárlatot állított ösz- sze a trianoni megemlékezéshez kapcsolódóan. A bemutatott anyagban több ritka képeslap is látható. A kiállítás felidézi a 90 évvel ezelőtt történt eseményeket, illetve annak következményeit. A képeslapokon keresztül a látogatók megismerhetik az ország különböző pontjain felállított országzászlókat. A kiállítás szintén június 4-én nyílt meg a Porta dísztermében. A tárlatról, a Sebestyén Imre gyűjtő odaadó munkájáról dr. Bábel Balázs érsek is elismerően szólt. Gulyáságyúban főztek a kunbaracsiak Mindenki megcsodálta a ma már ritkaságnak számító gulyáságyút A trianoni megemlékezést megelőzően május végén a Canterbury Szent Ágoston ünnepén a barátság különös megnyilvánulásának lehettek tanúi a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központban az intézménybe járók. A kunbaracsi polgárőrség jóvoltából gulyáságyúban rotyogott a baracsi babos csülök. Nemcsak a ház lakóit vendégelték meg, hanem szinte az egész városrészt, példát adva, kifejezve, hogy a kiskunsági ember mennyire nyitott, segítőkész, és mennyire mestere a szakácstudománynak. A négytagú közösség Szabó István, a Kunbaracsi Polgárőr Egyesület elnökének vezetésével néhány órára valódi csodát teremtett. Süli János előadása a paksi atomerőműről Danyi József rektor és Süli János vezérigazgató A Wojtyla-házban megtartott Ferences Akadémia legutóbbi vendége a paksi atomerőmű vezérigazgatója, Süli János volt Előadásában beszámolt az atomerőmű működéséről, majd szólt a húsz éve tervezett bővítésről A 2000 milliárd forint értékű fejlesztés keretében egy újabb blokk épülne és indulna. Az előadást Danyi József, a Kecskeméti Főiskola rektora vezette le. Társszervezésben részt vett mémökkama- ra, az MTESZ, a Pintér Művek és a Porta Egyesület. Az oldal az Aere Perenninus Csoport támogatásával készült.