Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-10 / 133. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 10., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY A vízbe került őzek és más állatok jó része bevégezte A nyárigát a menedék Tisza Kevés állatot találnak élve a vízben a vadmentők Egyik trafó a másik után fog tűzet Kecskeméten Egy meghibásodott kábel okozott trafótüzet Kecskeméten, a széchenyivárosi Világ utcában. Két hete néhány száz méterrel távolabb, a Stádium utcában gyulladt ki egy 31 éves transzformátorállomás. Ezúttal több mint kétórás üzemzavart okozott a meghibásodás. Az öreg trafó többször nagyot durrant, majd lángcsóva csapott ki belőle. A helyszínre érkező tűzoltók perceken belül eloltották a tüzet. Az áramszolgáltató szakemberei úgy 40 perccel a riasztást követően érkeztek a helyszínre. A műszaki problémával kapcsolatban az EDF-Démásztól megtudtuk: a problémát a transzformátorhoz vezető kábel meghibásodása okozta. „A transzformátorállomások cseréje a tervszerű megelőzés érdekében folyamatosan történik” - fogalmazott az elöregedett berendezések felújításáról a cég kommunikációs illetékese, aki úgy vélekedett, hogy a hibát a lehető legrövidebb idő alatt elhárították. ■ P. Zs. A közmunkások is erősítik a tiszai védműveket Kedden már 178 közmunkás vállalta, hogy segít az árvíz elleni védekezésben napi tizenkét órában. Ezért 43 ezer forintot kapnak. A tiszakécs- kei és a csépai gátakon erősítik a védműveket - tudtuk meg Kovács Andrástól. A Kecskemét és Térsége Társulás közfoglalkoztatási csoportvezetője elmondta, hogy kedden Kecskemétről 80, Lajosmizséről 50, Tiszakécs- kéről 48-an jelentkeztek munkára. Kovács András kiemelte, hogy a többségében romák alkotta gátmunkáscsoport odaadóan végzi a felelősség- teljes feladatot. A védműveknél dolgozók homokzsákokkal erősítik a gátakat. Hogy meddig maradnak a töltéseknél, az a víztől függA tetőzés napok múlva várható. ■ B. Zs. Vasárnap óta próbálják menteni a tiszaalpári vadászok az ártérben rekedt őzeket és vaddisznókat. Még vannak olyan magasan fekvő részek, ahol szárazon tudnak mozogni az állatok. Szentirmay Tamás Folyik a vadmentés a Tiszaalpári Tisza Vadásztársaságnál. Tegnap reggel négy motorcsónakkal nyolc ember indult útnak, hogy a hullámtérben lévő őzeken és vaddisznókon segítsen. A délelőtt folyamán mindössze egy vadmalacot tudtak élve kihozni. Tizenöt őz - jobbára gidák - azonban nem tudott a vízzel megbirkózni. Négy malacot is a vízbe fulladva találtak. Víglási Gábor vadászmesterrel egy csónakban ült Zsigó Ferenc, aki szabad idejét áldozta fel azért, hogy esetleg élő állatokat tudjanak a partra vinni. A sűrű növényzetben könnyen rejtve maradnak az állatok. Sokszor farönk tűnik őztetemnek. A megfulladt gidák testét fekete nejlonzsákba rakta a vadászmester. A víz néhol az öt méter mélységet is eléri, jelzi a csónakban lévő műszer. A nyárigát néhol egyméternyire is kimagasodik a vízből, ott még elférnek az őzek és a disznók. A lakiteleki Templomdombnál a nemzeti park szakemberei próbálták befogni a szigetre összesereglett madarakat vagy legalábbis a fiókáikat kimenteni. Rengeteg az elhullott madár, de szürkemarha-borjú tetemére is ráakadtak tegnap. A fülében ott a szám. Minden bizonnyal lemaradt a gulyától, és eltévedt. Ma ismét vízre szállnak a vadászok, megnézik, hogy a nyárigát mennyire van kint a vízből. Ha kell, megpróbálják az ott rekedt állatokat még élve kimenekíteni. Tegnap délelőtt kibővített védelmi bizottsági ülést tartottak Tiszakécskén, ahol Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke mellett ott voltak a vízügyi szakemberek, az érintett települések polgármesterei, a polgári védelmi vezetők, a rendőrök, a tűzoltók is. A megbeszélésen szó volt a kialakult helyzetről, a várható lehetőségekről, a tetőzés időpontjáról, a jelenleg folyó munkálatokról, illetve arról, hogy milyen rendőri intézkedéseket kell tenni, milyen védekezési erőre lesz szükség - tudtuk meg Farkasné Fazekas Mária őrnagytól, a kihelyezett védelmi központ vezetőjétől. Jelenleg a partfalakat fóliázzák, rézsűs megtámasztásokat végeznek, töltik a homokzsákokat. A Tisza Bács-Kiskun megyei szakaszán nem kritikus a helyzet. Úgy tűnik, hogy a gátak magassága megfelelő. A vízügyi szakemberek szerint nyolcvan centiméterrel lesz alacsonyabb a tetőzés az eddigi legmagasabb árvíznél. Egyszerű a világ HOLNAP LEÜL A TÉVÉ ELÉ az ország férfinépességének minősített többsége, és kilencven percekben kezdi el mérni az időt. Persze a nők is néznek meccseket, de nem akarom a szokásjog falából kiütni a téglákat, így az egyszerűség kedvéért úgy tekintek a focivébére, mint valami csakis férfiak számára termő csemegére. Ennek íze a gyengébb nem számára nyilván keserű. Érdekes, hogy milyen gyakran gondolkodik az ember klisékben. Ha férfi, akkor focifanatikus, ha nő, akkor nem tud vezetni. Pláne meccset nem. Még az kéne... Hozzál sört! Egyszerű a világ, mint a futball, amit ugye arról lehet felismerni, hogy huszonketten játsz- szák, és a németek nyerik. a játéknak - pláne nemzetközi kitekintésben van még néhány sajátossága. Például a magyar csapat csak múlt időben játszhat világbajnokságon. Ennek az az egyszerű oka, hogy egyelőre nem hatvan-hetven válogatott juthat ki a vébékre. Van ennek jó oldala is: nem veszíthetünk a döntőben. Azt hiszem, meg is kellene ünnepelnünk ezt a sikert. Ránk férne. Most, hogy már nem Gergényi tábornok gyűjti be a jelvényeket, akár az utcán is összejöhetnénk nagy számban, és büszkén mosolyoghatnánk egymásra, miközben szólnának a dudák. Annál nagyobb öröm futballnemzetet nem érhet, mint hogy csapata nem marad alul a világbajnoki címmeccsen. Azt, hogy részvétel hiányában, nyugodtan elfeledhetnénk, akárcsak azt, hogy a nők nem néznek focit. A NAGY MAGYAR FOCIFIESZTA egyelőre várat magára, de a holnapi kezdő sípszóig már csak néhány kilencvenper- ces időegység van hátra. A férfiak bizonyára javában visszaszámolnak. Ön lesz a következő? ismét „Minden órában nyer valaki” a lottózókban! A „Kormos csoki" fagyiért adták az ezüstérmet Tudta, hogy 2010-ben, az országos akció nyertesei közül a Bács-Klskun megyei játékosok 2 millió forint készpénzzel és egy Skoda Yeti személygépkocsival lettek gazdagabbak? Június 9. és 12. között szerdától szombatig, naponta és óránként újra extra milliós nyeremények várják a játékosokat a lottózókban. A Szerencseperc akcióban akár többször is nyerhet, hiszen az óra nyereményét azok között sorsolják ki automatikusan, akik az adott óra szerencsepercében küldték játékba a szabályoknak megfelelő szelvényüket. Szeretné milliós nyereményekkel indítani a nyarat? Ne hagyjon ki egy alkalmat sem, jöjjön be akár naponta többször a lottózókba, játsszon és nyerjen! Ne feledje el feladni négymezős ötös lottó szelvényét ezen a héten pénteken, hiszen így az országos akcióban való részvétel mellett többszörös eséllyel indul a 2 700 000 000 forintos halmozódó főnyereményért, és nyeretlen vagy kifizetett nyertes átvételi igazolásával pályázhat a Nyárindító Nyeremények elnevezésű akcióban, melyben 4 megyében összesen 11 millió forint készpénzt nyerhet ▲ Tizenharmadik alkalommal rendezték idén az év fagylaltja versenyt - ezúttal a pestszentlőrinci Zila Kávéházban, mely ötödször volt házigazda. Idén 37 fagylaltos versengett. A kötelezően elkészítendő fagyi idén a csokoládé volt. A kecskeméti Farkas Liliána cukrász készítette az ezüstérmes édességet.- A versenyen egy tucat fagylaltot végigkóstoltam, de majdnem mind túl édes volt - összegzi tapasztalatait Liliána, aki úgy érzi, az ő fagylaltjuktól elmaradtak a versenytársak által készített édességek. A Böbe fagyizó tulajdonosa - Ignácz Sándorné Erzsébet - a „szabadon választott” kategóriában egy zöldséges fagylalttal rukkolt elő.- Olaszországban a zöldséges fagyit szószként adják húsokhoz. Paradicsomalapú hűsítő kreációval versenyeztem, itthon még nem keresnek ilyet a vevők. Az év fagylaltja versenyre másodízben nevezett be a két fagyimester, tavaly oklevelet kaptak. A Böbe fagyizó névadója több mint húsz éve készít fagylaltot, három éve járt először versenyezni. Eredeti szakmája gyógyszerészasszisztens. Böbe kényszerből lett cukrász, de nem bánja. A fagyizóban azt szereti, hogy csupa jókedvű ember jár oda, leginkább gyermekek. ■ Popovics Zsuzsa VITRIOL A MÁV bezzeg nem tűnik pipogyanak Óránként 2400 forintot fizet a MÁV a vasútállomásokon kiégett villanykörték kicseréléséért a villanyszerelőknek. A vasúti szóvivő szerint ez olcsóbb, mintha a helyi állomásfőnök az irodájában fellépne a hokedlire, és kicserélné a kiégett körtét. Ha otthon, hozzánk villany- szerelőt hívnék egy égő kicserélő séhez, és 2400forintot fizetnék neki - ami 24 izzó ára -, a feleségem régen elvált volna tőlem. Pipogya, kétbalkezes idiótának nevezne, aki ész nélkül szórja a pénzt. Tulajdonképpen igaza is lenne. Persze a MAV-val senki sem él egy fedél alatt, úgyhogy megvan a magyarázat a pazarlásra. m Barta Zsolt Ezen a héten Fortuna kegyeltjei az alábbi nyereményekkel lehetnek gazdagabbak: 2010.06.09. joker: óránként 1 millió forint nyeremény 2010. 06. ío. hatos lottó: óránként 2x2 millió forint nyeremény 2010. 06. ll. ÖTÖS lottó: óránként 3 millió forint nyeremény 2010.06.12. kenő: óránként 1 millió forint nyeremény ÖKRÖS CSABA