Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-09 / 132. szám

FOCI-VB PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 9., SZERDA Farkas Tibor a dél-amerikai válogatottak sikerére tippel dél-afrika, 2010 A hatszoros válogatott titkos álma, hogy élvonalba vezesse a Kecskemétet, nem valósult meg Farkas Tibor a Kecskeméti SC- ből került az .élvonalba, ahol a Vasas és az MTK színeiben 220 tétmérkőzésen játszott, és jobb­hátvédként tíz gólt szerzett. A válogatottban 1983 és 1988 kö­zött hat mérkőzésen lépett pá­lyára, két győzelem, három dön­tetlen és egy vereség a mérlege. Bár edzőként a Vasas, a Sopron, a Debrecen és a Honvéd csapatá­nál is dolgozott, Kecskeméten egyszer sem merült fel a neve.- Titkos álmom volt, hogy én vezessem élvonalba a kecskemé­ti labdarúgókat, de keserűen ta­pasztaltam, hogy soha, egyetlen klubtulajdonos sem keresett meg. Az is jólesett volna, ha leg­alább tanácsot, véleményt kér­nek tőlem akkor, amikor - pe­dig ez gyakran megtörtént­edzőt kerestek szülővárosom klubjának élére. Ám ez már a múlt, ez az álmom nem valósult meg - kesergett egy kicsit Kecs­kemét egykori válogatott labda­rúgója, aki most a Kispesti Foci­akadémia edzője. A 16-17 éve­sek fejlődéséért felel. A tehetsé­gek a stadionban laknak, tanul­nak, étkeznek és edzenek. Balról: Péter Zoltán, Híres Gábor és Farkas Tibor a lengyelek ellen '87-ben- A világbajnoki meccseket időnként együtt nézzük majd a tanítványaimmal, gondolom, nagy élmény lesz mindannyi­unknak. Kíváncsian várom, hogy hazai környezetben mire lesznek képesek az afrikai együttesek. Egyik kedvencem, az elefántcsontparti válogatott a legerősebb csoportba került. Én mindenesetre a dél-amerikaiak jó szereplését várom, kérdés: mi­ként tudnak alkalmazkodni az időjáráshoz... S nem elsősorban az igazán esélyesnek kikiáltott brazil és argentin válogatottra gondolok, mert szerintem Uru­guay és Mexikó is okozhat meg­lepetést Dél-Afrikában. Az euró­paiak közül Spanyolország a fa­vorit, akik a H csoportban kelle­mes ellenfeleket kaptak - alko­tott véleményt Farkas Tibor, aki családi környezetben is komoly tippversenyt rendez fiaival. Ádámmal, aki az NB Il-es Buda­örsben kergeti a labdát, és Tibor­ral, aki 27 éves kora ellenére már NB Il-es játékvezető, leg­utóbb a bajnoki címről döntő Szolnok-Baktalórántháza tévé­meccset dirigálta - hibátlanul. F csoport Olaszország Paraguay Új-Zebnd Szlovákia Olaszország Paragiay ÚjZehnd Szlovákia G csoport Elefántcsontpart Portugália Brazília Korea NDK Befánteontpart Portugália Brazia Koreai NDK H csoport Hondkiras Chile Spanyolország Svájc Honduras Chile Spanyolország Svájc • Június 14., 20.30, Fokváros Olaszország-Paraguay Június 20., 13.30, Bloemfontein Szloválda-Paraguay Június 24,16.00, Johannesburg SzlováHa-Olaszország Június 15,16.00, Port Elizabeth Elefintesontpart-Portugálla Június 20., 20.30, Johannesburg Brazflte-Hefíntcsontpart Június 25., 16.00, Durban Portugália-Brazflia Június 16., 13.30, Nelspruit Honduras-Chile Június 21., 16.00, Port Elizabeth Chüe-Svájc Június 15., 13.30, Rustenburg Üj-Zéland-Szlovákia Június 20., 16.00, Nelspruit Olaszország-Új-Zéland Június 24., 16.00, Polokwane Paraguay-ÚJ-Zéland Június 15., 20.30, Johannesburg Brazöia-Koreai NDK Június 21., 13.30, Fokváros Portugália-Koreai NDK Június 25., 16.00, Nelspruit Koreai NDK-Ftefíntreontpart Június 16., 16.00, Durban Spanyolország-Svájc Június 21., 20.30, Johannesburg Spanyolország-Honduras Június 25., 20.30, Pretoria Június 25., 20.30, Bloemfontein Svájc-Honduras AKIKRE ERDEMES ODAFIGYELNI... AKIKRE ÉRDEMES ODAFIGYELNI... AKIKRE ÉRDEMES ODAFIGYELNI... Gennaro Gattuso Gennaro Gat­tuso világ- és kétszeres BL- bajnok labda­rúgó, jelenleg az AC Milan és az olasz vá­logatott középpályása. Gattu- sót hihetetlen győzni akarás, keménység, harcosság, lelkese­dés és elszántság jellemzi. Nem ismer elveszett labdát, rengeteget jut, az utolsó percig küzd, és sohasem adja fel - el­sősorban ezért vált sokak ked­vencévé. Chris Killen Az új-zélandi csatár azon kevesek egyi­ke, akik nem odahaza ját­szanak. Chris Killen a Middlesbrough csapatát erősíti - az angol közeg ismerős szá­mára, hiszen a Manchester City akadémiáján tanult. Nagy- Britannia biztosan közel áll a szívéhez: a Middlesbrough előtt játszott az Oldham Athletic, a Hibernian, a Celtic és a Nor­wich City csapatában is. Didier Drogba Félnek tőle az ellenfelek, mint a tűztőL A Chelsea csa­tára remek fel­építésű, nem lehet legyűrni, s nemcsak néhány méterre a kaputól találja fel magát, ha­nem a ló-oson kívülről is cso­dálatos gólokra képes. Sajnos a Japán elleni felkészülési meccsen könyöksérülést szen­vedett, lapzártánkig még nem dőlt el, a műtét után játszhat-e az elefántcsontparti gárdában. Luís Fabiano A bőség zava­ra: a brazilok­nál nehéz va­lakit kiemelni. Kaká túl ké­zenfekvő vá­lasztás lenne, ezért mi inkább Luís Fabianóra vagyunk kíváncsiak. A Sevilla csatára 2004-ben a brazil válo­gatottal Copa Américát nyert, 2006-ban a Sevillával az UEFA- kupa aranyérmét szerezte meg. Gyors, technikás, gólerős, a 2007/2008-as szezonban 24 gólt lőtt a spanyol élvonalban. Carlos Pavon Dél-Afrikában jubilálhat: amennyiben a szövetségi ka­pitány egyszer is pályára kül­di, századszor lesz válogatott S erre minden esélye megvan: ötvenhat góljá­val ugyanis ő a legeredménye­sebb hondurasi labdarúgó. A csatár korábban megfordult Olaszországban is (az Udinesé- ben és a Napoliban játszott), je­lenlegi csapatában tizenkilenc gólt szerzett. Iker Casillas Iker Casillas a Real Madrid és a spanyol labdarúgó-vá­logatott első számú kapu­sa, utóbbinak csapatkapitánya is. A kapus el­hagyta már a századik váloga­tottságot, s még mindig nincs harmincéves. A 2008-as Euró- pa-bajnokság végén ő emelhet­te magasba a végső győzele­mért járó trófeát - egy hasonló jelenettel nyilván most is szíves örömest kiegyezne. Roque Santa Cruz Jelenleg a Manchester City csapatát erősíti - egy évvel ezelőtt az angol klub 18 millió fon­tot ftzetett érte a Blackburn Ro- versnek. A paraguayi csatár 1999-től 2007-ig a Bayern Münchenben játszott, 155 meccsen 31 gólt szerzett. Angli­ában egyelőre nem megy neki ilyen jól a játék - a nemzeti csapatnak azonban ő a legfon­tosabb láncszeme. Robert Vittek A szlovák Vit- tekért 2006- ban 10 millió eurót fizetett volna a Dyna­mo Kijev, ám a Nuremberg nem engedte el Nem csoda, hogy ragaszkodtak hozzá: 109 meccsen 35 gólt szerzett. Két évvel később fele annyiért iga­zolt a francia Lille-hez, idén pe­dig a török Ankaragücü csapa­tát erősítette. 190 centiméteres magasságának köszönhetően sorra nyeri a fejpárbajokat. Cristiano Ronaldo Összetöri az autóit, összetö­ri a női szíve­ket is, és „ösz- szetöri” a vele szemben álló védőket is. Cristiano Ronaldo a portugál válogatott legnagyobb csillaga, nyert Bajnokok Ligáját, arany- labdás, s 2009-ben a Real Madrid nem sajnált érte 94 millió eurót. Állítólag azóta si­mán megtérült a befektetés. A G csoportban még vele sem biztos a portugál továbbjutás. Hong Jong Dzo Itt nem volt könnyű dol­gunk: arra a játékosra sza­vaztunk, aki a legtöbb gólt rúgta a válo­gatottban. Ráadásul Hong Jong Dzo légióskodik is, az orosz Rosztov együttesének tá­madója, tehát tudhat valamit. A 175 centis csatár eddigi 65 válogatottbeli szereplése alkal­mával 22-szer talált a kapuba - nem lehet véletlen, hogy övé a koreai csapat tízes meze. Humberto Suazo A spanyol Real Zaragoza chilei csatára a válogatott­ban eddig negyvenkét meccsen tizen­nyolc gólt rúgott, ám néhány éve, hazája bajnokságában en­nél lényegesen jobban ment ne­ki a játék: 2006-ban és 2007- ben is gólkirályi címet szerzett A 170 centi magas csatár lob­banékonyságával emelkedik ki a mezőnyből, így veri meg védő­jét, de cselezni is tud, ha keli Alexander Frei Nem mai gye­rek, de tudása mit sem ko­pott, s ezt Dél- Afrikában is bizonyíthatja. A svájci lab­darúgó legsikeresebb idősza­kának talán azt a három idényt mondhatjuk, amikor Németországban, a Borussia Dortmundban játszott - ekkor hatvankilenc meccsen har­mincegy gólt szerzett. 2009- ben visszatért hazájába, s je­lenleg az FC Baseli erősíti. HIRDETÉS ÜLT" imát kHANGOS ZSÍRBONTÁS BEAVATKOZÁST NEM IGÉNYLŐ REFORM KAVITÁCIÓ-ULTRAHANGOS ZSÍRBONTÁS! 6 KEZELÉS 5-10 CM MARADANDÓ KÖRMÉRET CSÖKKENÉS! zsírbontás a zsírsejtek hatékony roncsolása által jön létre. * A klasszikus zsírleszíváshoz hasonló a hatása mivel a zsírszövetek tényleges eltávolításra kerülnek. 'A LEGHATÉKONYABB MEGOLDÁS A CELLULIT ÉS A FELHALMOZÓDOTT ZSÍRPÁRNÁK ELLEN!!! BBANÓ ALAKVÁLTOZÁS A KÖZELGŐ BIKINI SZEZONRA! A kezelés ára a budapesti árak feleli! Jöjjön és karcsúsodjon, szépüljön nálunk! ijt SLIM FORMA fogyasztó és alakformáló stúdió Kecskemét, Izsáki út 4. (Szil Coop emeletén) Bejelentkezés telefonon: 06-20/355-23-44 INGYENES BORKÓSTOLÓ a márlavárosi borpincében Minő^egiborokf Van megoldás! i légúti gyulladásos betegségeket latikus, bronchialis, hurutos, allergiás, Allergiára, asztmára, légúti problémákra! (asthmatil fül-orr- gégészeti, folyamatos száraz köhögést, visszatérő arcüreggyulladást) előzi mag és kezeli magas hatásfokkal. Azaz megszünteti a gyulladást, dezinhktál, antibakteriálls, köpetet aldlll INDISO-SPELEO-TERAPIA klinikai és szakorvosi háttérrel HONVÉD Kórház, Balaton u. 1 7. fszt. 76/320-631,06-30/542-1418 „HÍRŐS" AUTÓÜVEG KERESKEDÉS AUTÓÜVEG-forgalmazás és -beszerelés. Saint-Gobain Sekurit minőségű valamint AKCIÓS autóüvegek forgalmazása. Helyszíni CASCO-s kárfelvétel! Kecskemét, Halasi út 29. (Agroker területe) 76/495-323, 06-30/471-4078, 06-20/353-7180 Nyitva: H-P: 8-16 órái) „KUKAC" Kecskemét, Erdösi Imre u. 4-6. Tel.: 76/477-351 A foci VB ideje alatt fűmagok 20% engedménnyel! Nyugdíjasoknak 5% kedvezmény. Nyitva: H-P: 7-17, Szó: 7-13, V: 7-12 a DISZKERTkr, Ebből az alkalomból faiskolai árudánkban 15% KEDVEZMÉNYT ADUNK! Balatoniné Margó várja minden kedves régi és áj vásárlóit! KERTÉPÍTŐ AKCIÓ öntözőrendszerek telepítése, tóépítés! Faiskolai áruda: 76/504-964,30/2499-369, Kivitelezés: 30/9639-271,30/2288-171 JMszkertJKftJ(ecskeméCBudahíU^esc<Ut^ Kiemelkedő minőség megfizethető áron! „A” kategóriás | Rendeljen mo ablakokat és o\fí iÁ3 ofilbol — - - adunk! Szokjon hozzá a minőséghez, és ne érje be kevesebbel. Cégünkben már több mint 10 éve megbízhatóan működő partnerre talált! Kecskemét, Nyíl utca 9/a. I A Udirea K Ezen hívjon: 76/479-927, 06-20/339-6114 Jöjjön be hozzánk: H-P.: 9-17 óra között Ide küldjön e-mailt: voros.katalin@udirea.hu/'. Itt olvashat cégünkről: www.udlrea.hu raorfoL’l Bács-Kiskun megyei: pcnelvl KépzésiKözpont a Sanoma company 60Ö0 Kecskemét, Csányi J. krt. 14. Tel./fax: 76/484-806 kecskemet@perfekt.hu www.periekt.hu Pénzügyi szolgáltatást közvetítőknek ajánljuk figyelmébe a Banki befektetési termékértékesítő középszintű szakképesítést adó OKJ-s képzésünket, melyet 2010 júliusában indítunk, felkészítve a résztvevőket a 2010. október-novemberi vizsgákra. A képzést Kecskeméten kívül Baján, Kalocsán, Kiskőrösön, Kiskunhalason is megszervezzük, ha az adott városban minimum 20 fő jelentkezik a képzésre. A pénzügyi szolgáltatást közvetítő szakember a szakképesítés megszerzésével jogosultságot szerez tevékenységének folytatásához. Jelentkezési lap és bővebb felvilágosítás kérhető telefonon, e-mail-ben vagy faxon. Jelentkezési határidő: 2010. június 25. 5 AL-0036, FNYSZ 01-0507-04

Next

/
Thumbnails
Contents