Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-08 / 131. szám

KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 8„ KEDD gyászhír „Az én életem olyan volt, mint a szép nyár, életem véget ért. Olyan hirtelen jött halálom, ki sem tudtam mondani, Isten veled családom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. KASZALA JÓZSEF kerekegyházi lakos hirtelen elhunyt. Temetése 2010. június 9-én, 16 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. V. ____________________________________________________J GY ASZHIR „Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÓDI SÁNDORNÉ Büki Zsuzsanna kecskeméti lakos 80 éves korában elhunyt. Búcsúztatása június 12-én, 13 órakor lesz a széchenyivárosi Szent Család plébániában. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET £ 'I Köszönetét mondunk mindazoknak, akik MARTON JÓZSEF LÁSZLÓ búcsúztatásán megjelentek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik CSERI JÓZSEFNÉ Szabó Etelka temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. V ÜÉc „ Testvére és Upkcsaládia. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk'mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS GYULA az ÉPSZISZ volt dolgozója városföldi, kecskeméti lakos, 76 éves korában, 2010. május 29-én, rövid betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. június 11-én (pénteken), 15.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET GYASZHIR Köszönetét mondunk mindazon ismerősöknek, szomszédoknak és a Platán Otthon dolgozóinak, akik özv. FARAGÓ FERENCNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló testvére és keresztfía. „Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN SÁNDOR kadafalvi lakos 66 éves korában hirtelen elhunyt. Búcsúztatása június 11 -én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓI _________JÁRMŰ_________ OP EL 1,4 extrás, megkímélt. Érdeklődni: 06- 20/2448-555-------------------------------------------------------------------------------'1092331* SUZUKI használt Kecelen. I: 06-30/3700- 808 VOLVO V40 1.8-as motorral, 97-es, 5 ajtós, mszv-val, tulajtól eladó. Érdeklődni: 06- 30/859-8159 GÉPEK TZ-4K és MT8-at keresek! Érdeklődni: 06- 30/734-22-19 ÁLLÁST KÍNÁL A GREENPEACE támogató toborzókat keres Kecskeméten. Kedvező fizetés, lendületes, fia­talos csapat. 06-20/559-6288 www.greenpeace.hu/toborzok------------------------------------------------------------------------------->1092976* ÁLLÁSAJÁNLATTAL INTENZÍV BIZTONSÁGI ŐR, TESTŐR ÉS VA­GYONŐR TANFOLYAM INDUL JŰN. 12-ÉN KECSKEMÉTEN, KA­LOCSÁN ÉS LAJOSMIZSÉN. TAN­FOLYAM KÖLTSÉGE: 24.000 FT. 06-20424-1859. Testőrmester Gold KfLFnysz: 00313-2008------------------------------------------------------------------------* 1091895* AK ASZTÓI Horgászpark és Halascsárda felszol­gálót keres teljes munkaidőre. Tel: 06/20/9- 433-564-------------------------------------------------------------------------------'1092716* AUTÓVAL rendelkező értékesítőket keres ingatlan- irodánk Kecskemétre, magas kereseti lehetőség­gel. 06-20/7737-311 info@panoramaingatlan.hu-----------------------------------------------------------------------------*1091486* KE CSKEMÉTI presszóba tapasztalt pultoshölgyet keresünk. Referencia, erkölcsi biz. szükséges. Végzettség előny. Érdeklődni lehet 06-20/377- 7182-------------------------------------------------------------------------------'1083754* £ JÁVOR-COM Dinamikusan fejlődő cégcsoport értékesítői tevékenység végzésére keres gépjárművel rendelkező fiatal hölgyeket és urakat Bács-Kiskun és Szolnok megye területére. Előny: távközlési területen, vagy hasonló tevékenységben jártasság, jó kommunikációs képesség, Amit ajánlunk: teljesítmény arányos jutalmazás, pontos, korrekt elszámolás. Háttér, képzés biztosítása. Fényképes önéletrajzokat az info@javor-com.hu e-mail címre várjuk. ni3g73 Élelmiszer-ipari vállalat marketing kivitelező munkatársat keres az alábbi feltételekkel: Elvárások: ■ Hasonló területen szerzett tapasztalat • Anyag- és technológiai ismeret ■ Projektszemlélet ■ önálló munkavégzés, mobilitás ■ Precizitás ■ Gyors problémamegoldás Feladatok: ■ Reklám- és információs eszközök, marketinganyagok, munkaruha és üzletdekorációs anyagok beszerzése (ajánlatkezelés, rendelés, minőség-ellenőrzés, reklamációkezelés) ■ Üzletek felmérése • Egyedi dekorációs terv készítése • Kivitelezés előkészítése, irányítása és ellenőrzése Munkavégzés helve: Kecskemét Kecskemét és környéki jelentkezők fényképes, szakmai önéletrajzukat „ a hr@hrhungary.info e-mail | címre küldjék. r HORIZON Higiénia Kft. tisztítószerek, takarító- eszközök, papíráruk forgalmazására személy- gépkocsival rendelkező területi képviselőt ke­res. Érdeklődni telefon: 06-70/9494183 9-14 óráig-------------------------------------------------------------------------------*1092654* Recepciós jellegű munkakörre ke­resünk munkatársat 9 órás álló munkára, keddtől szombatig tartan­dó munkanapokra. Feltétel: vagyon­őri igazolvány. Előny: áruházi gya­korlat Kérjük fényképes önéletraj­zát Kecskemét, CsányiJ. kit 14. sz. alatti portan leadni. *1068427* KOCH'S Torma Kft. kiskunfélegyházi munka­helyre kereskedelmi asszisztenst keres. Kom­munikációképes német és/vagy angoltudás feltétel. Fényképes szakmai önéletrajzokat a job@hu.kochs.cc címre várjuk.-------------------------------------------------------------------------------*1092687* ORSZÁGOS távközlési cég kecskeméti munka­végzéssel ügyfélszolgálati munkatársat keres. Elvárások: kiváló kommunikációs képesség, önálló munkavégzés, terhelhetőség, precizi­tás. Előny: hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat. Jelentkezését, fényképes önélet­rajzát az ugytelszolgalat3@btel.hu email címre várjuk.-------------------------------------------------------------------------------*1093286* ÖNÁLLÓ munkavégzésre képes regisztrált könyvelőt keresek napi 4 órás, állandó dél­előtti munkára Kecskeméten. 06-70/313- 4785-------------------------------------------------------------------------------'1092466* VAGYONŐRÖKET keresünk Nyárlőrinc, Lakitelek, Tiszaalpár, Tiszaújfalu, Szentkirály, Tiszakécske térségéből. Tel.: 06-1-221-7136 (munkanapokon 08-12 óra között)-------------------------------------------------------------------------------*1092696* ADÁSVÉTEL AKÁC és más tűzifa 8 E Ft/m-től. 06-70/570- 0866-------------------------------------------------------------------------------*1092581* AKÁC és tölgy tűzifa 9E Ft/m. 06-20/490- 7000----------------------------------1-------------------------------------------*1092730* AK ÁC és vastag tölgy tűzifa 8500 Ft/m3-töl szállítva: 06-20/279-1200-----------------------------------------------------------------------------'1092731* ÁR EMELÉS előtt akciós akác és vastag tölgy tűzifa 9000 Ft/m3-től. 06-30/318-9897-------------------------------------------------------------------- *1092728* SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 06-30/583-5001, 06- 30/455-6432-------.-----------------------------------—-------- —*1092744* TŰ ZIFA 1800-2200 Ft/q. 06-30/620-4244-------------------------------------------------------------------------------'1092745* TŰZIFA 7 E Ft/m3, szállítva 06-20/268-7223-------------------------------------------------------------------------------*1092523* ÁLLAT AKCIÓS szezonvégi csibe végkiárusítás! 1 he­tes 100,- Ft, 3 hetes 200 Ft 4 hetes 300 Ft/db-tól. Kecskemét, Máriahegy 62. 06- 76/475-486, 06-30/911-2289-------------------------------------------------------------------------------'1092473* NAGYSÚLYÚ mangalica sertéseket veszek! 06- 30/22-96-139-------------------------------------------------------------------------------*1092722* NAPOSCSIBE kapható, 06. 09-ig! 76/411- 023-------------------------------------------------------------------------------»1092712* 81 éves rajzos német juhász szuka eladó. 06-20/231-1815-------------------------------------------------------------------------------*1092566* 2 DB kos bárány és 1 hasas szamár eladó. 06- 20/43-53-455-------------------------------------------------------------------------------*1092564* BÚTOR NÉMET ülőgarnitúra, ágyazható, 2 személyes kanapé és 2 fotel eladó. 06-30/2498-079-------------------------------------------------------------------------------*1069970* OKTATÁS Bombázó Lili partnert keres 06- 70/2489-363 *1092621* CSINOS, formás Nóri 40-es partnert keres. 06-30/395-22-68------------------------------------------------------------------------------*1084300* CSINOS 4 0-es várja hívásod! 06-70/5218- 710-------------------------------------------------------------------------------'1076508* DÖGÖS Barbi társat keres. 06-70/546-6842-------------------------------------------------------------------------------* 1092710* ERIKA 38-as partnert keres. 06-30/945-8057-------------------------------------------------------------------------------*1092602* Extrém Bella partnert keres 06- 30/3085 564 *1092620* FINOM, ápolt, intelligens, kellemes, szép, csi­nos, kedves, mosolygós, sexy, vonzó lány ápolt, intelligens, disztingváltviselkedésű sza­badidőpartnert keres szép környezetben. Csak számkijelzéses hívást fogadok. 06- 20/355-5471-------------------------------------------------------------------------------*1092727* KELLEMES nő partnert keres. 06-20/488- 1370--------------———----------------------,----------------------------»1086677* KE RESEM hölgy társnőmet tartós kapcsolat reményében 35-45-ig. Kméti, 183/53, elvált ffi.„Zsák a foltját” Kmét, Petőfi S. u, 11.------------------------------------------------------*------------------------*1092468* Indiai gyönyörű, feltűnően szépar­cú masszőrlány várja partnerét 06- 70/2940412 *,092602* KÖZÉPKORÚ nő partnert keres. 06-30/428- 8316-------------------------------------------------------------------------------*1080580* MASSZŐR Erika társat keres. 06­30/7202301-------------------------------------------------------------------------------'1092604* MASSZŐRNŐ társat keres. 06-70/212-3284------------------------------------------------------------------------------«1082934* SE XY Maya partnert keres. 06-70/543-7911-------------------------------------------------------------------------------'1092711­19 ÉVES Nati partnert keres. 06-70/5364­183.-------------------------------------------------------------------------------*1066992* 30-AS Andi társat keres. 06-630/7777-857----------------------------------------------------------------------- *1092574* 50-ES nő társat keres. 06-70/245-8887-------------------------------------------------------------------------------*1091383* _________UTAZÁS_________ OL CSÓ családi üdülés Tardon, Mezőkövesd és Bogács szomszédságában. 06-20/597-7680------------------------------------------------------------------------------*1084304* HA ELADNÁ üdülési jogát vagy vásárolna, hívja irodánkat. Dobogómajori jogokat is keresünk.+36-30-215-0465, +36-70-294- 3817, +36-70-388-7293-------------------------------------------------------------------------------*1092217* www.balatonbungalow.hu-----------------------------------------------------------------:-------------*1089936* VÁ LLALKOZÁS SZÉCHENYIVÁROS legforgalmasabb pontján használt ruha üzlet berendezéssel és teljes árukészlettel átadó. Tel: 06-20/556-2003------------------------------------------------------------------------------*1093289* VEG YES BONTOTT kis- és nagyméretű tégla, fa- és vas­anyag olcsón eladó. Baja, régi Posztógyár. 06- 30/2097-956-------------------------------------------------------------------------------*1090103* RUHÁZAT 8 Gyermekruha újszerű 3-13 éves korig el­M EZŐGAZPASÁG FRISS, akciós, 34%-os am.-nitrát, 27%-os pé­tisó, POWER 8-24-24, stb. eladó! 06-30/28- 20-151------------------------------------------------------------------------------*1092854* KU KORICA eladó. 3200 Ft/q. 06-30/8275- 110-------------------------------------------------------------------------------*1092350* MTZ akció! Készleten lévő MTZ 820.2 traktor 4 400 000 Ft + áfa-tói, műszaki vizagával, „0" revízióval, igény szerint házhozszállítással, ki­emelt használtgép beszámítással. Érd.: 06- 30/861-8977-------------------------------------------------------------------------------*1092412* ÚJ PR0NAR T 672/1 (10 T) pótkocsi kéttenge­lyes, 600+600 magasítóval, három oldalra bil­lenő, hátsó kapcsolási lehetőséggel, ékekkel, pótkerékkel, pótkeréktartóval, belső lánccal, műszaki vizsgával a készlet erejéig! Eladási ár: 2.500.000 Ft+áfa. Érdeklődni lehet:06/30- 861-8977 adó. 400 db, 60 E Ft. 06-30/299-7020 rpctőü Nepe* ria »«ÜSS Sr MEGRENDELOSZELVENY Ha Ön előfizetője a Petőfi Népe-nek és szeretne a hét hetedik napján is a Petőfi Népe-vel ébredni, akkor rendelje meg most a Vasárnapi Petőfi Népét! Nem kell mást tennie, csak küldje vissza címünkre az alábbi szelvényt (6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29.) vagy jelezze előfizetői szándékát a 80/480-756-os ingyenes telefonszámon! Név: Cím: Telefon szám: Érdeklődését előre is köszönjükl A B0LVÁRY Biztonsági Kft. biztonsági őr tanfo­lyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ 008112008 Tel: 06-30/925-8127-------------------------------------------------------------------------------*1067380* SZOLGÁLTATÁS KÉPZETT, elismert gyógymasszőr szalonjában kizárólag hölgyvendégek kezelését vállalja. 06- 20/5528-566-------------------------------------------------------------------------------‘1084400* TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT csinos, 38 éves szőke hölgy sza­badidőpartnert keres. 06-20/398-3681-------------------------------------------------------------------------------*1092850* ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430-------------------------------------------------------------------------------‘1092569* ALKALMI partnert keresek. 06-20/2809-067----------------------------------------------------------------------------‘1092692* AR ÁNYOSAN telt, szép, szőke, 35-ös partnert keres. 06-20/238-7715-------------------------------------------------------------------------------‘1092853* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 Ft: negyedévre: 6.870 Ft; félévre: 13.740 Ft: egy évre: 27.480 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A topban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. A Duna-Tisza köze hirdetési hetilapja 1SZ Garantáltan célba talál! A Petőfi Népe lapcsalád ingyenes, információs hirdetési lapja További információ: 76/518-250

Next

/
Thumbnails
Contents