Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-28 / 122. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 28., PÉNTEK BARANGOLÓ 2010 - a fesztiválok éve JÚLIUS 4-11: CSIPERÓ: XI. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó. Két hétig a gyerekek veszik birtokba a megyeszékhelyet! 21 évvel ezelőtt azzal a céllal indult útjára a rendezvény, hogy a kecskeméti gyerekeket megismertessék Európa gyerekeivel, mégpedig gyermektalálkozók során. BAJA, A HALÁSZLÉ FŐVÁROSA immár 15 éve. A rendezvény tízezreket csábít a bográcsok mellé, idén is várhatóan közel kétezren főznek július második szombatján, a Szentháromság téren. NEMZETKÖZI REPÜLŐNAP ÉS HADITECHNIKAI BEMUTATÓ augusztus 7-8-én, mely Európa-szerte elismert, rangos eseményként a legnevesebb bemutatókkal várja az érdeklődőket. MAGYAROK ORSZÁGOS GYŰLÉSE ÉS VÁSÁRA 2010. augusztus 13-15. között, a helyszín ezúttal is kunszentmiklósi Bösztörpuszta lesz. A háromnaposra tervezett rendezvényen az ország minden megyéje számtalan programmal, előadóval képviselteti magát, átélhetjük újra a nemzet közösségteremtő erejét. HÍRŐS HÉT FESZTIVÁL Kecskeméten, augusztus 16. és 22. között A főtéren a borváros borgasztronómiai bemutatókkal, a kistérségi települések városa a térség mezőgazdaságának és élelmiszeriparának ízelítőjével, a kézművesek városa míves portékákkal, a városháza díszudvara virágkiállítással színesíti a programot PIROSKA TOURS Utazási Iroda, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. cpjm Tel: 76/328-636 • www.piroska-tours.hu IKIM: R-00425/1999/1999 Bulgáriai előfoglalási kedvezmény május 31-ig! Töltsön egy felejthetetlen hetet Naposparti 4 fős modern apartmanjainkban! Nyári utazások, városlátogatások, repülőjegyek, biztosítás. Nálunk mindent megtalál, ami egy utazáshoz szükséges! jonaHMIthermAl GYÓGY- ÉS ÉLMÉNYFÜRDÖ, MOTEL, KEMPING "Van egy hely a Nap alatt»" Kiskunmajsán a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben, Motelben, Kempingben A VAKÁCIÓ hogyha elfő, téged is vár a kiskunnmjsai FÜRDŐ! Mindent 1 helyen, mindent 1 jeggyel, jő ár-érték arányban! Üdülési csekk elfogadóhely és számos egészségpénztár partnere! További információ: Jonathermál Zrt. 6120 Kiskiiiimajsa, Kőkút 26. Tel: 77/481-855, Fax: 77/4X1-015 E-mail: jonathermata maildutunet.hu _________ trim ioiiatliermal. Int III. Kecskeméti Bor- és Pálinkaünnep 2010. június 14-20. A hírős városi nyár nyitó kulturális fesztiválja Kecskemét főterén a városházától a Cifrapalotáig húzódik minden évben a fesztivál kiállítóinak sora, ebben az évben úgy 60 kiállító lesz. A gasztro-kulturális rendezvény keretéljen szakmai partnereink segítségével bemutatjuk Magyarország és ezen belül kiemelten a régiónk borait és borászait, borrendjeit. A napi programokat a borkóstolók, gasztronómiai kiállítók, pálinka- főzelék bemutatkozása mellett a borbírálat és borminősítés „tudományáról” tartott beszélgetések is színesítik. ▲ Esti fellépők - dívák és borok: június 14. (hétfő) június 15. (kedd) június 16. (szerda) június 17. (csütörtök) lúnius 18. (péntek) június 19. (szombat) június 20. (vasárnap) A szökőkút nem Ivókút, de szomjasan senki nem megy haza, hiszen a finomabbnál finomabb itókák sokakat csábítanak kortyolgatásra Az esti színpadi programok kiváló hangulatot teremtenek, főleg amikor a könnyűzenei fellépők, táncosok szórakoztatják a közönséget 3=4 hétköznapi akció Balatonfüreden 4 éjszaka 3 éjszaka árán!* Ingyenes strand-, uszoda-, szauna- és parkolóhasználat ■ Hotel Annabella*** jg^ Félpanzióval, kétágyas szobában, máj. 21-jún. 10. I 30.000 Ft-tól /fő/4 éj + ifa jún. 11-júl. 1. között: . 34.500 Ft-tól /fő/4 éj + ifa > Tel.: (87) 889 436 annabella.reservation@danublushotels.com Hotel Marina*** All inclusive: korlátlan étel- és italfogyasztással, kétágyas szobában, máj. 30-jún. 10.. 36.000 Ft-tól /fő/4 éj + ifa jún. 13-18., kétágyas szobában 42.000 Ft-tól /fő/4 éj + ifa Tel.: (87) 889 572 marina.resenration@danubiushotels.com * hétköznapokon: vasárnaptól csütörtökig. danubiushotels.hu Óriási gyermekkedvezmények! www.hotelfloia.hunguesthotels.hu------------- hotelflora€'hunguesthotel$. hu "F LÖ’RA ' MEGÚJULT K.ÖT5.NYBZ.BT, -------P777-------- R.éc,\ éRTék-EKL 17 eger szívíbei*. • y Megszépült szobáié ^TívmáLnctdeiwe élméujílímíteteíl ' igéigyesen, felújított wellnzss rísz ■' ingyevtzs strand belépő egész évben, ingyenes élncényfúrdö használat 3300 Eger Fürdő u. 5. • Telefon: 36/513-300 • Fax: 36/320-815 2010 - megyeszerte a fesztiválok éve bács-kiskun „Ahol az ég a földdel összeér...” Az idei év hivatalosan is a fesztiválok éve, amelyekben nem szűkölködtünk eddig sem, ezúttal azonban a rendezvények fókuszába kerülnek megyeszerte az ötletesen egymásra épített feszttváli programok. Bács-Kiskun legnagyobb erőssége, hogy az egymásra épülő, más és más tartalmat ajánló programokkal képes több napon, héten át itt tartani a vendéget. Megyénk lovas tanyáival, falusi turizmusával, gyógyfürdőivel, boraival, ételkülönlegességeivel, kulturális és néprajzi értékeivel együtt kilűnő lehetőséget biztosít a pihenni vágyóknak. Tágas horizontú puszták, árvalányhajjal borított homokbuckák, a Duna és a Tisza menti erdők jellemzik Bács-Kiskun megye területét. Ezt a sokszínűséget és a természet apró csodáit tapasztalhatják meg mindazok, akik megyénkbe látogatnak. A HÍVJUK ES VÁRJUK a látogatókat, a pihenni é.s fesztiváloz- ni vágyókat egyaránt Bács- Kiskun megyébe. Legyenek vendégeink! www.bacs-kiskun.hu Ízelítő Bács-Kiskun megye főbb nyári fesztiváljai közül ' Június 4-6. XVIII. Kék Madár Fesztivál Kalocsa Június 14-20. III. Kecskeméti Bor- és Pálinkaünnep Kecskemét Június 22-27. Sörfesztivál Kecskemét Június 24-27. XVIII. Duna Menti Folklórfesztivál Kalocsa Július 3-4. Borfesztivál Soltvadkert Július 4-11. XI. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó Kecskemét Július 8-11. Bajai Halfőző Fesztivál Baja ; Augusztus 7-8. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskemét Augusztus 13-15. Magyarok Országos Gyűlése és Vására, 2010 Kunszentmiklós : Augusztus 16-22. Hírős Hét Fesztivál Kecskemét M^M_MBaMa^aaHBaaBaaaBaaaaMaaaMB^^^^^M A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat különleges turisztikai attrakciók bemutatására készül az Európai Unió társfinanszírozásával A hajósi érseki kastély turisztikai célú, interaktív, látogatóbarát bemutatóhellyé fejlesztése 2010. év végén látogatható lesz a hajósi érseki kastély. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az 1700-as években épült gyönyörű barokk kastélyt, mely építészettörténeti és művészettörténeti szempontból is az egyik legjelentősebb épület nemcsak az Alföldön, hanem országosan is, felújítja és kiemelt turisztikai vonzerővé fejleszti. A kastély megjelenésében elegáns és méltóságos, amit tovább erősít, hogy visszakapja eredeti halványsárga, majdnem fehér színét. Az egyedülálló földszinti ablakrácssor és az erkélykorlátok sötét-, míg az ablakkeretek világosabb zöld sziliben pompáznak. Az eredeti kőoszlopokkal, szökőkúttal és sétányokkal kialakított barokk kertbe az unikornisokkal és Fortuna alakjával díszített kapun keresztül lehet bejutni. A falakon belül a restaurátorok keze nyomán felélednek a gazdag barokk falfestések. A Sala ** B Terrena és a műmárványozott díszterem az épület ékessége, i Szolgáltatásaiban modern, mód........ ........~\ .............-.......\ szereiben és technikai hátterében "' y XXI. századi interaktív, látogatóéi. '"" barát köz|>ont jön létre. A minőségi turizmus feltételeinek megteremtése Veránka szigetén „Csend és nyugalom, pihenés a természetben” lövő év elején nyitja meg kapuit természetkedvelő vendégei előtt a festői környezetben fekvő Veránka- szigeten a megyei önkormányzat tulajdonában lévő üdülőkomplexum, mely főépületének fejlesztése ebben az évben fejeződik be. A beruházás eredményeképpen egy - a szigetre látogatók minden igényét kielégítő - 10 db 2 ágyas, |)ót- ágyazható, fiirdőkádas/zuhanyzós fürdőszobával ellátott szobaegységből álló II. osztályú panzió valósul meg. A sziget természeti környezete egyedülállóan szép, kiváló feltételeket biztosít a kikapcsolódáshoz. Területének nagy része fokozottan védett természetvédelmi (nemzeti parki) terület. A Duna-Dráva Nemzeti Park és ezen belül a gemenci erdő közelsége, a számos túrázási, kirándulási lehetőség jelentős vonzó tényező. A panzió szolgáltatásainak bővítéseként szabadtéri főzőhely, sportpálya, játszótér is létesül a szigeten. A pfpjekí oz Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 4“'Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Ujj/^SSSS^ Ismerje meg az ezerarcú Kiskunságot! túra Egész évben kirándulások a Kiskunsági Nemzeti Parkban A szeszélyes és csapadékos tavasz szépen kizöldítésé a Kiskunsági Nemzeti Park területeit. Hosszú évek után talán legszebb arcát mutatja a homokbuckákkal, szikesekkel, lápokkal tarkított táj. És reméljük, hogy sokakat kirándulásra is csábít ez a vidék. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szokásához híven sok hétvégi programot szervez az érdeklődőknek. Ebben az évben egyik kiemelt területünk Bugac, ahová sok érdekes programot terveztünk. Áprilisban, a Föld napján Buga- con a kellemes tavaszi túrán sok ritkaságot is lehetett látni. Gyönyörűen virágoztak a tavaszi héricsek és az agárkosborok. Ennek a túrának érdekessége volt, hogy a nordic walking (északi gyaloglás) dél-alföldi régiós szakembere bemutatót tartott erről a sportról. Ez a gyaloglási forma nagyon alkalmas a túrák során az aktív testmozgásra. Május 29-én, az európai nemzeti parkok napjának ünneplésére szintén bugaci túrára várjuk az érdeklődőket. A túra során megismerkedhetnek a homoki erdők és rétek gombáival, de természetesen nem marad ki az ősborókás sem. Június elejének egyik legnagyobb látványossága a tiszavirágzás. Ekkor rajzanak ugyanis a tiszavirág nevű kérészek, melyek megfigyelése igazán felejthetetlen élmény mindenkinek. A pár napig tartó jelenséget Játszva tanulnak. Az erdei foglalkozások érdekes programokat kínálnak a gyerekeknek. az esti órákban lehet látni a Tisza felett. A nemzeti park szakemberei ebben az időben várják az érdeklődőket például Mártély környékén. Június 14-étől kezdődik a magyar nemzeti parkok hete, melyre a Kiskunsági Nemzeti Park is sok programmal készül: lesz nyílt nap a rák»* sivipera-védelmi és oktatóközpontban (Kunpeszér), természetismereti játszóház a Természet Házában (Kecskemét), ismerkedés a madárbarát kerttel a Hankovszky- ligetben. Június 19-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján délutántól várunk mindenkit a nemzeti park központjába, a Hankovszky-ligetbe (Kecskemét, Liszt F. utca 19.). Kora estétől lehet ismerkedni az éjszaka élőlényeivel, a baglyokkal és a denevérekkel. Lehet papírt hajtogatni, ba- golyköpetet vizsgálni, és izgalmas sétán megfigyelni a liget éjszakai hangjait. Érdemes a szervezett programokon kívül is barangolni a Kiskunságban. A nemzeti park területein számos tanösvény és látogatóközpont ad szép természeti élményeket. Az egyik legjobb madarászhely a Szeged közelében levő Fehértó. A tó szélén levő Tisza-völgyi bemutatóházban a környék természeti értékeit bemutató kiállítás megtekintése után a Sirály-tanösvényen kellemes séta során megismerhetik a Fehértó gazdag madárvilágát, a récék, szerkők, csérek, kócsagok, gémek életét, a danka- és szerecsensirályok zajos kolóniáját. A Az aktuális programokról a wwwJmp.hu honlapon olvashatók további részletek. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19. 76/501-594 Mennyivel könnyebb így tanulni, mint az iskolai padsorokban! Látogatás a Rákosivipera-védelmi Központban A pálinkafőzdék bemutathatják legjobb termékeiket .a - '■■iaiiHHHBJHm < mKKmA rendezvénynek köszönhetően visszatér a nyári zsongás Kecskemét főterére Egymást váltják az érdekes programok