Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-26 / 120. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 26., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Megnyerték a pályázatot a Csalánosi út megépítésére Megnyerte Kecskemét azt a pályázatot, melynek összegéből megépülhet a Csalánosi út, azaz a Nyugati körút egyik szakasza. Erről kaptak tájékoztatást a napokban a városrendezési és városüzemeltetési bizottság tagjai. A Csalánosi út kiépítése két ütemben történik. Egyik 350 méter hosszan a Zápor utca, melyre még tavaly nyert pályázati pénzt a város. Ennél az ütemnél némi késlekedést okoz azonban az egyik Zápor utcai ingatlan. A ház kisajátítása még 1983-ban megtörtént, ám az egykori tulajdonos - immár jogcím nélküli lakó - hiába kapta a felszólításokat, nem költözött ki. Az ügy most bíróságon van, az első tárgyalás május 28-án lesz. Információink szerint a Zápor utca egy nyolcvanméteres szakasza ettől függetlenül megépül júniusban, ami kapcsolódik az Aldi áruház augusztus elejére várható nyitásához. A második ütemben a Csalánosi út hiányzó szakaszát, 1400 métert építik meg, erre nyert az önkormányzat most 277 millió forintot. Ehhez a városnak még 183 milliót kell hozzátennie, plusz 32 millió forintot a kerékpárút kiépítésére. A támogatási szerződés aláírása és a kisajátítás most van folyamatban. ■ T. V. Ünnepélyesen köszönti a város a legifjabbakat Ha csak az anyakönyvi bejegyzésekre tekintenénk, úgy tűnne, néhány lélek lakja Kerekegyházát. Miként másutt, az ottani édesanyák többsége is valamely nagyvárosi szülőotthonban hozza világra gyermekét. Mert sajnos a szülőotthon nem adatik meg a kistelepüléseknek. A jövevények persze, éppúgy szerethetik majd lakóhelyüket, hiszen nem a születési hely teszi az embert, hanem az a föld, ahol él. Mindenesetre a városi önkormányzat megadja módját illendő fogadásuknak, babaköszöntő ünnepségen avatják őket Kerekegyháza polgárává, pénteken délután 4 órakor a művelődési házban. Szép műsorral készülnek az alkalomra az ovisok és az iskolások. ■ M. J. Véget ért az idei évad színház Liliomfákat ültettek a legendás elődök emlékére KUPRAT}. Évadzáró ülést tartott tegnap a Katona József Színház társulata. Cseke Péter direktor reménykedik, hogy a nyári előadásokkal átlépik majd a százezres nézőszámot. A kecskeméti színészek vasárnap már Baján szerepelnek. Galambos Sándor Gábor Miklósra, Radó Vilmosra és Ruszt Józsefre emlékeztek tegnapi évadzáró társulati ülésük előtt a kecskeméti Katona József Színház színészei és dolgozói. A legendás elődök tiszteletére Sirkó László, Magyar Éva, Kőszegi Ákos, Horváth Erika, Hegedűs Zoltán és Danyi Judit a társulat nevében egy- egy liliomfát ültetett. Cseke Péter igazgató hejelentette: amennyiben az önkormányzat hozzájárul, rövidesen emléktábla is őrzi majd itt a színészóriások neveit. Az idei kőszínházi évad zárása a nézőtéren folytatódott. A direktor egy hatalmas virágcsokorral köszöntötte a színház örökös tagja címmel kitüntettett Jablon- kay Máriát, aki negyven éve tagja a társulatnak.- Sikeres, eredményes évet zárunk - köszönte mej_a társulat munkáját Cseke Péter. - Bérleteseink száma rekordot döntött, eddig több mint 97 ezren látták az előadásainkat. Bajai turnénk alkalmával valószínűleg át fogjuk lépni a százezres nézőszámot. Liliomfa emlékeztet a legendás elődökre, de emléktáblát is terveznek A színészek nyáron sem pihennek. Május 30-án az Indul a bakterház bemutatója lesz Baján, június 1-jén a Furcsa pár női változata, 4-én a Nem ér a nevem, 7-én pedig a Lili bárónő lesz műsoron. A társulat a kecskeméti Udvarszínházban először július 16-án a Csodás vagy, Júlia című darabot mutatja be, fellépnek emellett Békéscsabán, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Zempléni Fesztiválon és Budapesten, a Kle- belsberg Kunó Művelődési Házban. Ősszel a nagyszínház szeptember 24-én a Nyomorultakkal kezd, és Szász János rendezésében folynak az Orosz lekvár próbái. Cseke Péter a következő évadról is beszélt Jablonkay Mária a színház örökös tagja lett A társulat tegnap a nézőteret vette birtokba a városházán baja A családsegítő szolgálat konferenciát tart ma Középpontban a család címmel a bajai polgármesteri hivatal dísztermében. Ezen Schindler Mátyás plébános a család segítő szerepéről beszél, dr. Hal Viktor osztályvezető főorvos pedig arról, hogy mit tehetnek a hozzátartozók, ha pszichiátriai beteg él a családban. A Bajai Szent Rókus Kórház Nappali Kórházát bemutatja Barna Vajda Eleonóra részlegvezető. (R. R.) Díjakról Játszótérről is döntenek ma kerekegyháza A piaci rendtartásról, a helypénzekről, a közoktatási intézményekben fizetendő díjakról Is készül dönteni a városi képviselő- testület a má 15 órakor kezdődő tanácskozásán. Valószínűleg felülvizsgálják a szilárd hulladék szállításának díjtételeit, napirenden lesz egyebek közt a Városgazda Kft. és tűzoltótestület munkája, és játszótér kialakításáról határoznak. (M. J.) A nyelvészprofesszor és az internet kiskunmajsa Ma 17 órától Balázs Géza nyelvész tart előadást a Városi Könyvtárban az internetes nyelvhasználatról, E-Retorika címmel. A rendezvényhez kapcsolódva - ugyanezen a napon, a könyvtárban - megtekinthető a Beszélni Nehéz! kör anyanyelvi pályamunkáiból rendezett kiállítás is. (zs.d.) Rendeleteket módosítanak KUNSZENTMIKLÓS A városi önkormányzat holnap 18 órakor kezdődő ülésén egyéb döntések mellett várhatóan módosítja a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról és a szociális ellátásokról szóló rendeletét. Napirenden lesz a nyári gyermekétkeztetés, a város közrendje, közbiztonsága, valamint több tájékoztatót hallgatnak meg a képviselők. (M. J.) További hírek a BAON.hll hírportálon Szárazon jött a szent szobra baja Ismét közbeszólt az időjárás a Jánoska-eresztésen Idén az égiek nem voltak kegyesek Baján a Jánoska-eresztés szervezőihez. A többnapos esőzés és a viharos idő miatt egy héttel elhalasztották a népszerű tavaszi nagyrendezvényt, csak a szentmisét tartották meg a tervezett időpontban. A magas vízállás következtében kiadott narancssárga riasztás miatt pedig szombat este hajó helyett lovas kocsin érkezett meg a vízenjárók szentjét ábrázoló szobrocska a Halászpartra. Többezres tömeg figyelte a rendezvény egyik leglátványosabb mozzanatát, amikor a folyóban fel-felbukkanó csillagokra emlékeztetve, égő gyertyákkal díszített koszorút úsztattak a vízen. Ezt követően felvitték a szobrot a főtérre, ahol a szent- jánosi fiatalok megkerülték vele a Szentháromság-szobrot, majd az emelvényre vitték. A téren Révfy Zoltán polgármester fogadta és köszöntötte a küldöttséget, majd az ujjongó tömeg nagy örömére csapra verte a boroshordót, és áldomást ivott a ba- jaiakkal. Baja élete mindig is erősen kötődött a vizekhez, így nem véletlen Nepomuki Szent János kultuszának kialakulása. A vízenjárók ezt a vízbe ölt és vízben csodát mutató szentet választották védőjükké, és emlékére a céhvilágban általánosan elterjedtek különféle ünnepélyek. így a hétvégi nagyrendezvény is.- Több száz éve ünnepeljük Nepomuki Szent Jánost. A történelem során volt, hogy a szobrot elzálogosították, előfordult, hogy a Dunában kötött ki - idézte fel a neves szenthez fűződő történeteket a város első embere. Majd sajnálatosnak nevezte, hogy az esőzések miatt el kellett halasztani a rendezvényt. Szombat este pedig a várt hajó helyett lovas kocsin kellett behozni a szobrot Szentjánosról, mert nem lehetett vízre szállni a narancssárga riasztás miatt. Bízom benne, hogy jövőre ismét hajóval, fellampio- nozott csónakok kíséretében érkezik a főtérre Jánoska - mondotta Révfy Zoltán. ■ Rab Rita 3 I o =£ — s ö g tu Idén hajó helyett szerkér vitte Szent János szobrát a bajai főtérre