Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-25 / 119. szám
Másfél milliárdot kap a Teva a beruházásához Másfél milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap a Teva Gyógyszergyár Zrt. a gödöllői 65 millió eurós beruházásához a beruházásösztönzési cél- előirányzatból. A Gazdasági Közlönyben megjelent közlés szerint a támogatást a Gödöllői Steril Center termelő és kutató-fejlesztő kapacitásbővítő beruházására kapja a gyógyszercég. A Teva új gödöllői egységének alapkövét idén január 14-én tették le a Teva ottani gyártóbázisán. Az akkori tájékoztatás szerint a hat modulból álló új sterilközpont első üteme 2011-re, a teljes beruházás 2014 végére kéA tervek szerint 260 új munkahely jön létre. szül el. A tervek szerint közel 260 új munkahely jön létre a beruházással. Az első két modul kapacitása évi 30 millió egység lesz, pontosan a duplája a jelenlegi éves termelésnek. Az új gyártóbázisról főként onkológiai készítmények, szem- cseppek, injekciók kerülnek majd a belföldi, az európai és az amerikai piacra. A Teva vállalatcsoport a világ több mint 60 országában mintegy 38 ezer embert foglalkoztat. Magyarországon 1995 óta tevékenykedik, és a gödöllői mellett Debrecenben is van gyártóbázisa. ■ A héten talán árat csökkent a Mól komoly zuhanást produkáltak a múlt héten az üzem- anyagárak, ezért a Port- foho.hu kalkulációi szerint a Mól is csökkentheti az árait. A benzin jegyzésára 7,4, a gázolajé pedig 8,1 százalékot esett a piacon. A Mól árdöntései kevésbé kiszámíthatók, mint korábban, ezért lehetetlen előre jelezni, mekkora lehet a hazai árváltozás. Pünkösdhétfő miatt az időzítés most eltérhet a szokásostól. Nem érezni a húspiaci élénkülést nőnek a sertésfelvásárlási árak az Európai Unióban és Magyarországon, de e változással a húsárak nem tartanak lépést, és a piacon nem tapasztalhatók az élénkülés jelei - derül ki a Pick Szeged Zrt.-elemzéséből. Ezért a vágóhidak és a sertésfeldolgozók kénytelenek lenyelni az alapanyagárak növekedését, és ez számukra jelentős veszteséget okoz - tudósít az Agromonitor. hu. Ferihegyet is érinti a BA sztrájkja FERIHEGYEN már több londoni járatpárt töröltek a British Airways (BA) légiutas- kísérőinek ötnapos sztrájkja miatt. A BA budapesti járatai közül három pár nem közlekedett tegnap, és ma' sem fog. Ha kifizetik az elmaradt utaskísérői pénzeket, visszavonjuk a sztrájkot” - mondta egy érdek- képviseleti vezető. A BA vesztesége 500 millió font. Tiltakozik a bércsökkentés ellen 2010. MÁJUS 25., KEDD A görög, román, portugál, spanyol, francia megszorító csomagok után most Németországon a sor. A Merkel-kormány költség- vetési szigora jövőre kezdődik és 2016-os befejezéséig mintegy 10 milliárd eurót tesz ki - írja a Financial Times. Adóemelés és költségcsökkentés egyaránt részét képezi a lefaragásoknak - annak ellenére, hogy a kereszténydemokrata-szabad demokrata kormánykoalíció korábban adócsökkentést ígért. A megszorítások idején kevesebb állami támogatást nyújtanának, és megszüntetnék az adózási kivételeket. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a munkanélküli- és a szociális juttatások reformját emlegette egy vasárnapi interjújában, abban az esetben, ha azok a munkához jutást segítik elő. A pénzügyminiszter szerint a megszorítások nem érintik majd az oktatást és a képzéseket. Az ellenzéki szociáldemokraták a szegények elleni támadásként értékelik a terveket. Az intézkedések összhangban vannak Merkel és Schäuble korábbi ígéreteivel, melyek szerint jövőre már csökkenteni akarják a rekordméretű adósságot. A tervezett mérték azonban minden bizonnyal sokkolja a tagállamokat, melyek abban reménykedtek, hogy Németországnak megvannak a növekedési tartalékai. ■ Angela Merkel kancellár nem tehet mást csökkenteni kell az adósságot GAZDASAG JÓ TANÁCS Rossz az internet, de én csak mérgelődök kötbér Olvasónk már többször írt nekünk, hogy az internetszolgáltatás, amiért havi díjat fizet, elégtelen. Többször telefonált a szolgáltatónak, de hiába. Úgy döntött, megvárja, amíg lejár a szerződése, utána vált szolgáltatót. jó tudni, hogy nemcsak a fogyasztónak vannak kötelezettségei, hanem a szolgáltatónak is. Vagy, ha úgy tetszik, a fogyasztónak is léteznek jogai. A fenü esetben például a következő. Ha a szolgáltató a bejelentés utáni 72 órán belül, tehát három napig nem javítja ki a hibát, akkor a fogyasztó jogosult a kötbérre - mondták el a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál (NHH). Ezt az összeget a szolgáltatónak kell a számára megfizetnie. Elvégre a szerződés nem hibás vagy kimaradozó szolgáltatásról szól. A szolgáltató nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit, ezért a törvény szerint felelősséggel tartozik a fogyasztó felé. a kötbért írásban, a szolgáltatónak címzett hivatalos (tértivevényes ajánlott) levélben kell kérvényezni.'Ha valaki például szerda reggel nyolc órakor jelentette be a hibát telefonon, és azt szombat reggel nyolcig nem hárították el, attól a pillanattól fogva ketyeg a kötbér. Egészen addig, amíg a hibát ki nem javítják. ha A fogyasztó érvényesíti jogait, és nem csupán mérgelődik vagy beletörődik a helyzetbe, akkor nemhogy a fölösleges telefonköltséget, de a szerződés hátralévő idejére szóló (a hibás teljesítés miatt jogtalanul felszámolandó) előfizetési díjat is megtakaríthatja. Sőt, még hozzá is juthat egy bizonyos pluszösszeghez. ■ Rados Virág kérjük. írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Visszaüthet a spórolás műtrágya Ha elhagyják, kisebb lesz a termés és a haszon Finanszírozási problémák magyarázzák a csökkenő műtrágya-felhasználást és az egyenetlen keresletet. A kisebb felhasználás ugyan kevesebb kiadással jár, de ez a fajta spórolás visszaüthet például a termésátlagon. Munkatársunktól Súlyos következményei lehetnek annak, hogy a gazdálkodók a műtrágya-felhasználás csökkentésével próbálják kiadásaikat mérsékelni. Ez pont ellentétes az európai trenddel: mivel pontosan érezhető, hogy a gabona ára a nemzetközi piacon nem fog emelkedni, ezért a műtrágya mennyiségét emelték az európai termelők, hogy növeljék a termés menynyiségét, és megtartsák gazdálkodásuk eredményességét - hívta fel a figyelmet Bige László. Bige László: Nem lehet számítani az árak csökkenésére. A Bige Holding Csoport vezetője, egyben az egyetlen hazai nitrogénműtrágya-üzem, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa elmondta: különösen a kis- és közepes vállalkozások igyekeznek spórolni a kemikálián: ezért drámai visszaesés következett be a piacon az elmúlt évben. A csökkenés az NPK műtrágya esetében elérte a 60 százalékot ebben a körben. Az összes felhasznált műtrágya mennyisége tavaly 33-40 százalékkal maradt el az előző évitől: a szokásos másfél millió tonna most alulról súrolja az egymilliót. Bige László szerint ezzel Európában egyáltalán nem jellemző helyzet állt elő Magyar- országon. Németországban hektáronként 220-240 kilónyi hatóanyag kerül a vetésre. Nálunk ezzel szemben 80 kilogramm ez az érték. A kisebb felhasználás finanszírozási problémákra vezethető vissza. Erre pedig a válság, illetAgrárkemikáliák gyártása Ha valaki a műtrágyán akar költséget faragni, megnézheti a termést ve a termények nyomott ára a magyarázat. Amíg jelentős készletek vannak még raktáron, a kereskedők sem vásárolnak, és a bankok nem szívesen finanszírozzák az ágazatot. Támogatás műtrágyavásárlásra nem jár az EU-ban, ám - tette hozzá Bige László - máshol nem küzdenek ilyen súlyos likviditási problémával a gazdák. A spórolás azonban visszaüthet, hiszen - akárcsak a rossz minőségű, nem fémzárolt vetőmagok használata esetén - a műtrágya elhagyása kisebb termésátlagot, ezáltal még kisebb hasznot eredményezhet. Főleg a gabona minőségében, hektoliterBelföldi árbevétel (millió Ft) A termelés volumenindexe (előző év=100) 2005 4 525 95,1 2006 4 654 90,7 2007 5 978 87 2008 13 127 285,9 2009 10 750 32,6 FOR1Ú& KSH súlya és fehérjetartalma szempontjából jelent hátrányt az alapműtrágyázás elmaradása: nem malmi minőség, hanem takarmány várható. A két termék ára és eladhatósága között jelentős különbség van. Ami a Bigét illeti, a hazai forgalomcsökkenést exporttal igyekszik kompenzálni. „Számunkra csak akkor éri meg a termelés, ha folyamatosan maximális kihasználtsággal gyártunk: péti üzemünk 100-110 százalékos kihasználtsággal működik. Kialakítottunk egy 11 országra kiterjedő értékesítési csatornát, amely saját cégeket és saját márkakereskedőket jelent. így a termelésünk akár dupláját is értékesíteni tudjuk probléma nélkül.” A társaság az általa gyártott műtrágya 52 százalékát exportálja, ez biztos piacot jelent, ám a forint árfolyamának erősödése miatt a 2009-es év ugyancsak negatívan hatott az eredményükre. Mint Bige László elmondta, fő exportpiacaikon a magyarországinál jobb eredményre számíthatnak. A lengyel piacon nem tapasztaltak a hazaihoz hasonló visszaesést, ezt leginkább a finanszírozás folytonossága magyarázza. Németországban még 5 százalékos emelkedést is tapasztaltak az elmúlt évben, míg Csehországban és Szlovákiában minden korábbinál nagyobb, együttesen 170-180 ezer tonnás forgalmat bonyolítottak. A külpiacok ráadásul egyenletesebb forgalmat biztosítanak a hazainál. Míg külföldön a spekulációs betárolás már augusztus elejétől megkezdődik, nálunk a forgalom a likviditási problémák miatt jórészt a közvetlen értékesítésre koncentrálódik. Ráadásul az sem az év végén, hanem az év elején jellemző, annak ellenére, hogy ilyenkor magasabb áron értékesítik a terméket. A pétisó tonnánkénti ára például az év végén még 40 ezer forint volt, most pedig 56 ezer forint körül mozog. A Nitrogénművek Zrt. a január-márciusi időszakban rekord- mennyiségű, 500 ezer tonna feletti értékesítésről számolt be. Bige László reményei szerint a tavalyi zuhanás után visszarendeződhet a piac. Ezért a 2008- ról 2009-re a kiemelkedően magasnak számító 68 milliárd forintról 48 milliárdra csökkenő árbevétel után ebben az évben - az első három hónapban elért 20 milliárdos forgalom után - ösz- szességében 60 milliárd forintos bevételt tudnak elérni. Drasztikus megszorítások jövőre Berlin A Merkel-kabinet adót emel, költséget csökkent, noha nem ezt ígérte