Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-25 / 119. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 25., KEDD KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Pünkösdi rendezvénysorozat a pálosszentkúti Mária-kegyhelyen Idén is több ezren látogattak ki a Petőfiszállás mellett lévő pálosszentkúti Mária-kegyhelyre, ahol háromnapos egyházi rendezvénysorozat segítette a hívek pünkösdi lelki megújulását. Az események szombat reggel, pünkösdi ifjúsági találkozóval kezdődtek. Este hat órakor szentmise keretében - melyet Bábel Balázs celebrált - tizennégyen járultak a bérmálás szentségéhez. A kalocsa-kecskeméti érsek előbb az 1905-ben felállított, és a közelmúltban uniós, valamint a hazai Új Magyarország Vidékfejlesztési Program több mint 10,5 millió forintos támogatásával felújított, úgynevezett Dóczi-keresztet áldotta és szentelte meg. Ezt követően pedig a szintén nemrégen betongyűrűvel megerősített és megemelt tetőszerkezetű kegytemplomot. Az este nyolc órakor kezdődő szentmise gyertyás körmenettel zárult. Éjfélkor a megholtakért tartottak istentiszteletet. A pünkösdvasárnapi ünnepi szentmisét Laczkó Ferenc pápai prelátus kanonok, kisteleki plébános celebrálta a pálos szerzetesek segítő közreműködésével. A szentmise hagyományosan körmenettel, a kegytárgyak megszentelésével és a gyermekek megáldásával zárult. A hétfő délelőtti ünnepi szentmisét Bátor Botond, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke tartotta. Délután Pálos évszázadok a magyar történelem tükrében címmel kezdődött irodalmi, művészettörténeti, zenés összeállí tás, Sudár Annamária, Oberfrank Pál és a Misztrál együttes közreműködésével. A körmeneten sokan vettek részt Szentpétery István (jobbra), az idei kunsági bajuszkirály a négyszeres világbajnok, Pápai Antal társaságában Kifent bajuszos a király Kiskunfélegyháza A szőrszobrászok külön kategóriában versenyeztek A kerekegyházi Balanyi Zoltán maximális pontot kapott a zsűritől Öt ország több mint ötven versenyzője képviseltette magát a kunsági bajuszversenyen. A héttagú zsűrinek nem volt egyszerű feladata, hogy kiválassza a kategóriánkénti győzteseket. Szentirmay Tamás Először a gyerekek mérettették meg magukat álbajusz kategóriában, ahol Ambrus Bonifác lett a bajuszherceg. A verseny díszvendége volt az a székely küldöttség, amely a háromszéki bajuszverseny elmúlt évi és idei győztese. A legnépesebb csapat Németországból érkezett, de Ausztriából és Franciaországból is akadtak nevezők. A zsűri, akik között három hölgy is helyet foglalt, a pontozás során nemcsak alakot, nagyságot és szépséget pontozott, hanem a teljes összképet. A szakállas kategóriáknál is a bajuszt vette elsősorban figyelembe, de a jelmez, a megjelenés is számított, és öttől tíz pontig pontozhatott. A zsűri elnöke a Németországban élő négyszeres világbajnok, Pápai Antal volt. A magyar bajuszt két kategóriában zsűrizték. A természetes magyar bajusz és a kifent, segédanyaggal, viasszal és egyéb módon rögzített bajusz. A csüngő vagy toldott bajuszban nagyon erős ez a vidék, ők alkották a következő kategóriát. A negyedik kategóriában azok a bajuszformák szerepeltek, amelyek nálunk nem nagyon fordulnak elő. Ilyen az angol, a Dali-, a császárbajusz. A szakállas kategóriát is két részre osztották. A részleges és a teljes | szakállas "bajuszo- sok. A legkülönlegesebb kategória a szőrszobrászat volt, mely nálunk még nem annyira elterjedt, de külföldön már hagyománya van. A szabad stílusban a hajlakkok és a különböző rögzítők segítségével szobrászati remekműveket lehetett látni. A győztesek, természetes magyar bajusz: Haray Ernő (Erdély, Zabola). Magyar kifent bajusz: Szentpétery István (Szada). Csüngő bajusz: Zsigmond Mihály (Erdély, Tusnádfürdő). Vendégbajusz: Michael Wüst (Németország). Részleges, borotvált szakáll és bajusz: Balanyi Zoltán (Kerekegyháza). Bajusz, teljes szakáll: Reinhard Esters (Németország). Szőrszobrászat: Jürgen Burk- hardt (Németország). A verseny végén választották meg a kunsági bajuszkirályt. Itt az eddigi három győztes (Szilágyi Péter, Ambrus Kristóf, Varga Mihály), valamint a magyar bajusz most megválasztott győztesei (természetes: Haray Ernő, kifent: Szentpétery István) vehettek részt. A szabályok szerint a zsűrinek a tanácskozás után egyhangú választással kellett kihirdetnie a győztest. Ezúttal Szentpétery Istvánt választották meg kunsági bajuszkirálynak, .aki a magyar Koronaőrség egyenruháját viselte, és egy évig viselheti a megtisztelő címet. Esküjében megígérte, hogy bajuszát álló esztendeig jól karban tartja, arca többi részét rendszeresen borotválja. Királysága alatt pedig a magyar bajuszhagyományok követését hirdeti. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KALOCSA ÉS KISKŐRÖS Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Kitüntetések és elismerések Kiskunfélegyháza Kitüntető díjakat, elismerő okleveleket adtak át az ünnep alkalmával. Kiskunfélegyháza Város Díszpolgára posztumusz kitüntető címet kapott Fazekas Ágnes Mária Blandina nővér és Solti Károly énekművész, népdalénekes. A különböző területen kiemelkedő munkát végző dolgozók elismerő oklevélben részesültek. Véradókat várnak a népfőiskolán lakitelek A hagyományoknak megfelelően ezúttal is véradást tartanak a népfőiskolán. Az önkéntes jelentkezők délelőtt kilenc órától tizenkettőig tarthatják oda karjukat, hogy vért vegyenek tőlük. Nyílászárócsere az iskolában szentkirály Kicserélik az általános iskola nyílászáróit. Erre azért kerülhet sor, mert az önkormányzat hat és fél millió forintot nyert pályázaton. Az öreg épületrész huszonöt ablaka és két bejárati ajtója helyére tartós és korszerű nyílászárók kerülnek még a nyár folyamán. Digitális orgona a templomban tiszakécske Ma 18 órától a római katolikus templomban, Európa legújabb digitális orgonáján mutatja be Világklasszisok című lemezét Fekete Nándor orgonaművész. További hírek a E ON.Hll hírportálon /IP gg^. Faktúra Egyedibutorgyártó KFT KONYHABÚTOR BEMUTATÓTEREM Kecskemét, Petőfi S. u. 5. Telefon/fax: 76/430-269 Telefon: 06-30/820-75-80 info@ap-faktura.hu www.ap-faktura.hu Bemutató konyhabútorok-50% engedménnyel! Érdekes vadak és halak kiállítása a faluházban kunszállás Összefogásból ezúttal is jelesre vizsgáztak a település lakói Halak és vadak címmel horgászati és vadászati kiállítás nyílt a Petőfi Rendezvény- és Faluházban. A május végéig nyitva tartó kiállításon bemutatókkal egybekötött előadásokat is hallgathatnak majd az érdeklődők. Mesés dolgokban gyönyörködhetnek azok, akik megnézik a kiállítást, ami egy összefogásnak az eredménye. Trokán Péter színművész, versenyhorgász megnyitójában arról beszélt, hogy a vadászokban és a horgászokban megmaradt az az ősi ösztön, amikor még az élelemszerzés fontos volt az ember számára. Amikor az emberek elmennek vadászni és horgászni, és zsákmánnyal térnek haza, akkor úgy érzik, hogy kicsit legyőzték a természetet, mert megszerzik a ma már nem létszükségletes élelmet, melyekre büszkék lehetnek. Amennyiben a jól elkészített vadhoz és halhoz jó bor is társul, akkor már olyan nagy hiányérzete nem is lehet az embernek - mondta a neves színész. A vadászati kiállításon három földrész ötven különböző állatát, a horgászatin pedig Gönci György balatoni halászmúzeum- tulajdonos egyedülálló magán- gyűjteményét, az első világháború előtti időkből is tekinthetik meg az érdeklődők. Hal- és vadételek is asztalra kerültek, amit igazi, békebeli kisvendéglős hangulattal lehetett elfogyasztani. ■ Az afrikai vadak felnőttek és gyerekek számára egyaránt különlegességnek számítanak