Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-19 / 115. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 19., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Négy év fegyházat kapott a halasi öngyújtós benzinkútrabló Hétéves kisfia pisztoly alakú öngyújtójával fenyegetőzve, ittasan rabolta ki egy helyi férfi a Kárpát utcai Shell benzinkutat Kiskunhalason. Még a helyszínen elkapta egy szabadnapos rendőr és barátja: a menekülő rablót egy vaskapuról rángatták le. A tavaly decemberi bűncselekményért kedden négy év fegyházat kapott Gy. Attila. „Nem tudom, hogy’ jutott eszembe, hogy ilyen hülyeséget csináljak. Nagyon sajnálom a történteket, megbántam az egészet” - mondta a megyei bíróságon a 28 éves, korábban favágóként dolgozó halasi férfi. Élettársával és három gyermekével hónapról hónapra élt. Emiatti elkeseredettségében ment rabolni a benzinkútra. Gy. Attila előélete nem volt makulátlan: erőszakos közösülés kísérletéért, lopásért és ittas vezetésért is elítélte már egyszer a bíróság. A rablás napján munka után egy barátjához ment, hogy megtöltse gázzal a pisztoly alakú öngyújtót, amit gyerekének vett. ■ A benzinkútnál az alkalmazottra szegezte az öngyújtót, és a bevételt követelte. A pénztáros megnyomta a pánikgombot. „A rablást nem terveztem” - jelentette ki a vádlott a rablásra utalva a per keddi tárgyalásán. Dr. Feleky István tanácsvezető bíró; kérdéseire válaszolva azt mondta: csak arra emlékszik az estéből, hogy négy vagy öt kocsmában ivott, utána pedig „se kép, se hang”. Fejére kapucnit borítva este 11-kor bement a töltőállomás shopjába, az eladóra szegezte az öngyújtót, és pénzt követelt. A pénztáros megnyomta a pánikgombot, így a riasztás hamarosan befutott a rendőrségre is. Az eladó végül 16 ezer forintot adott át a vádlottnak, aki futva menekült. A benzinkútnál éppen egy szabadnapos rendőr tankolt barátjával, akik pillanatokkal később elkapták. A bíróság négy év fegyházra, és négy év közügyektől való eltiltásra ítélte Gy. Attilát. Az ítéletet a vádlott és az ügyész is tudomásul vette, így az jogerős. ■ Hraskó István wsmm TAKACS VALENTINA Ezt érdemelték a pilóták rokonai A szolgálat közben elhunyt pilóták, repülőműszakiak, sorkatonák tiszteletére állítottak emléktáblát hétvégén a kecskeméti repülőtéren. A résztvevőknek elakadt a szavuk a döbbenettől, hogy az avatásra a repülőbázis egy szál virágot sem vitt. Hétfőn pedig az elhunytak hozzátartozói fakadtak sírva a felháborodástól. Ők ugyanis - két kivétellel - ott sem lehettek a megemlékezésen. Senki nem hívta meg őket. Utólag, lapunkban olvastak az eseményről. Úgy tudom, a szervezéssel megbízott egyesületnek nem volt semmilyen információja a hozzátartozók hollétéről. Ha ez így van, akkor az egyértelműen a repülőbázist terheli. A hozzátartozók többsége mindmáig Kecskeméten él. Sokan ugyanabban a lakásban, ahonnan a fájdalomtól félájultan vánszorogtak ki annak idején a szerettük temetésére. Összesen harminckét elhunytról van szó, nem létezik, hogy a reptéren semmilyen adat ne legyen a hozzátartozóikról! Ha nincs, az még szomorúbb. A tragédiákkal ők vettettek legtöbbet. Mindjg is tudták, hogy pilótának lenni veszélyes üzem, hogy a csengetésnél bizonytalan: az apa, a férj, a fiú jött-e meg, vagy csak a halálhírét hozták... Amikor bekövetkezett a tragédia, akkor tudomásul vették, hogy nem az ő halottjuk, hanem a hadseregé, hogy üres koporsó mellett sírnak, mert a holttestből semmi nem maradt. Azzal is kibékültek, hogy mindössze a baleset hivatalos verzióját ismerhetik, mert a hadseregnek nem gyászolók, hanem civilek. e megemlékezéstől is megfosztották most őket. Pedig nélkülük ez nem volt méltó tisztelgés. Csak újabb feladat, amit a reptér katonásan kipipálhat. Cirkusz a Magyar Nemzeti Cirkusz ma esti premier előadására szóló jegyeket ajándékozott kiadónk a kecskeméti SOS-gyermekfalu ifjú lakóinak. így Varga Ricsi és társai is láthatják majd a porondon Tiger Ladyt és öt bengáli tigrisét, Richter Flórián lovas akrobatacsoporját, de a cirkusz új sztárját, a bohóc Mr. Lorenz Carnevale-t is. A jegyeket az öt és fél éves Ricsi és Kalmár Mónika, a falu munkatársa vette át kiadónk munkatársától, Cseh Istvántól. (H. I.) Fütyülnek a bírságra külföldi rendszám Gyorshajtás - büntetés nélkül Csak a helyszíni bírságot fizetik ki nem véletlenül gyakoribb az egységnyi útszakaszra jutó külföldi autó az 53-as számú úton.- Gyorshajtás miatt a kiskun- halasi rendőrkapitányság illetékességi területén tavaly 6578 eljárás indult, ebből 2047 helyszíni bírság, 3528 közigazgatási bírság volt, az utóbbit körülbelül ezer esetben rótták ki külföldire- tájékoztatta a Petőfi Népét Far- kasné Wodring Zsuzsanna, a halasi rendőrség sajtószóvivője.- A helyszíni bírsággal sújtottak mintegy negyede volt külföldi, ők csekket kaptak, amit be kell fizetniük. Ha nem teszik, beutazási és tartózkodási tilalmat rendelnek el velük szemben. Nincs nyilvántartás arról, hogy Bács-Kiskun megyében hány külföldit büntettek meg tavaly gyorshajtásért. A terület 2009-ben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hatáskörébe tartozott, adataik szerint a megyében közlekedési szabályszegés miatt több mint 19 ezer esetben róttak ki közigazgatási bírságot, több mint 720 millió forint összértékben.- Külföldiekkel szemben a közigazgatási bírság nem hatékony, a szabályszegések dokumentálása ugyanis zömében nem leállításos ellenőrzés során történik. A magyar hatóság más állam gépjármű-nyilvántartási adataihoz nem fér hozzá, így a nem magyar rendszámú járművek esetén nem tud közigazgátá- si eljárást kezdeményezni - magyarázza Pál János rendőr alezredes, a csongrádi kapitányság sajtószóvivője. Csak az kénytelen fizetni, akit tetten érnek jelenleg akkor büntethetik meg a magyar rendőrök a külföldi rendszámú autóval száguldozó sofőrt, ha tetten érik. Ha nem igazoltatják közvetlenül a gyorshajtás után, a köz- igazgatási bírságot lehetetlen behajtani. Egész Európában hasonló a helyzet, csak néhány ország próbálta kezelni a problémát kétoldalú egyezményekkel. Kiskunhalas térségében tavaly minden harmadik közigazgatási bírságot gyorshajtó külföldire szabták ki. A pénzbüntetést szinte lehetetlen rajtuk behajtani. Ezt ki is használják. Popovics Zsuzsanna Mint az autópályán, úgy hajtanak át a külföldi rendszámú autók Pirtón. Az ember azt gondolná, a sofőrök nem ismerik fel a helységnévtáblát. A magyarázat prózaibb: a külföldi autósoktól lehetetlen behajtani a szabályszegésért járó pénzbüntetést, így nincs semmi visszatartó erő. Kiskunhalason leginkább a gyorshajtók és a tilosban parkolók szúrnak szemet. Közel a tompái határátkelő, nagy a vendégmunkások átmenő forgalma, AKCIÓ MEGRENDELŐSZELVÉNY Név: Cím: ANLATUNK LAPCSOMAG 2985 Ft/hó helyett csak 2510 Ft/hó HIRDETÉS Telefonszám: Dátum: Aláírás: KISKEGYED LAPCSOMAG A szelvényt küldje el címünkre: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. További információ: 2 Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, az ingyenes zöld számon: 06-80/480-756, vagy e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu Megtakarítás Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! Aprók, bővebben: ingyen sem kelendő a szántó, a legelő „Használatba szántót, legelőt, bérbe tanyát, szőlőt ajánlok” - olvasható egy apróhirdetésben. Jakabszállás határában van a szántó, félegyházi a tanya.- Művelném, de hatvanéves múltam, elég az a munka, amit a házunk közelében lévő földek adnak - ad választ a miértekre a hirdető. - Nem öreg embernek való már a földművelés, piacolás. A kilenc hektár kövidinkát sajnálom, de úgy lehetetlen megművelni, hogy még a tavalyelőtti szüret árával is tartozik a felvásárló. A tanyához öt hektár föld tartozik, tél óta egy gazda nézte meg, de még csak ajánlatot sem tett. Nem kell a termőföld manapság senkinek... ■ P. Zs. VITRIOL A kedvfölmérők megállapítása szerint a gyermek egyenlő a pluszköltséggel Fiatal kollégánk behozta munkahelyünkre a kislányát. Fényképeken. Sorba álltunk a számítógépnél, melynek képernyőjére kivetítették a fölvételeket. Csudaszép a kisbaba. Örvendeztünk neki. Az apukára pillantottam. Arcán a legfelsőbb fokú boldogságot láttam. Azt, amit a férfinak csakis a gyermeke nyújthat, akit a szerelme szült. Emelő érzéssel feltöltődve ültem vissza az asztalomhoz. De sajnos ezt a szép érzést hamar megzavarta egy papírlap. Egy szöveget nyomtattam ki rá a napokban, amelynek 'a címe ez: „ Továbbra is alacsony a gyermek- vállalási kedv Magyarországon”. Az egzisztenciális félelmek, a munka hiánya, a kapcsolatok múlékonysága - ezek valóban gyakran fájdalmas okai lehetnek az utódról való lemondásnak. De a „kedv”szó használatát nem szeretem ebben az összefüggésben, hiszen hogy lesz-e az embernek gyermeke, az nem hangulat kérdése. De akkor minek a kérdése is? A kedvfölmérők erre forintban adják meg a választ. Szerintük egy utód fölnevelése a főiskolával, egyetemmel bezárólag - mai árakon számítva - „15 millió forint pluszköltséget jelent” a szülőknek. Tetszik érteni? A gyerek egyenlő a pluszköltséggel. Nem inkább áldás a családnak, áldás a nemzetnek, akiért érdemes minden áldozatot meghozni...!? m A. Tóth Sándor