Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-15 / 112. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 15., SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 13 GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk, szerető nagymamánk, testvérünk, több generációnyi kalocsai, sükösdi, bajai és keszthelyi kisdiák kiváló pedagógusa DR. HEGEDŰS MIHÁLYNÉ SZABÓ MÁRTA 2010. május 9-én reggel, életének 67. évében váratlan hirtelenséggel elhunyt Keszthelyen. Friss szellemét, gazdag lelkét nem szolgálta tovább gyenge teste. Búcsúztatása a Kispesti Uj Temetőben (Budapest XIX., Puskás Ferenc u. 3.) 2010. május 21-én (pénteken), 12.00 órakor lesz a római katolikus egyház szertartása szerint. Flamvait szülei sírjába helyezzük. Márti lelki üdvéért az engesztelő szentmisét ugyanaznap 16 órakor mondatjuk a Budai Ciszterci Szent Imre Templomban (Budapest XI. Villányi út 19.). Köszönjük, hogy sokan szerették Őt! Gyermekei: Hegedűs Dóra és Tamás KÖSZÖNET 4 Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik SZABÓ ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. I KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÁRVA GÁBOR temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Külön köszönetét monduk a Megyei Kórház Tüdőosztály minden dolgozójának áldozatos munkájukért. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik id. SOMOGYI GYÖRGY búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. EMLEKEZES DÓSAI JÓZSEF halálának 1. évfordulójára. Felesége és családja. GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APROH INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-307 BALLÓSZÖG 160 nm családi ház, 5 ha telekkel, 6 szoba, 2 szintes eladó. 06-70/454- 1354 Batthyány utcán liftes házban, 63 m2-es, felújított, fűtéskorszerűsített, klímás lakás eladó. Ár: 11 M Ft 06-30/9838-561 CSALÁDI ház Hetényegyházán ♦ nyaraló. Tel.: 76/472-277, ill. www.olcsohaz.atw.hu----------------------------------------------------------------------* *1066fi34* » Cseréptetősben lakás eladó. 06-30/361- 1088----------------------------------------- —*1087940* 8 Fajszon 1973-ban épült családi ház eladó. 06-20/982-49-48-------------------------------------------------------——-------»1088877* HA LASI úton, 720 m2-es, közműves hobbitelek eladó. Érd.: 17 órától 06-30/407-3387----------------------------------------------------------------------*1060309* 8 Helvécián 2 szintes 3+2 szobás, részben felújított összkomfortos családi ház, pincével, 40 m2-es garázzsal eladó, lár.: 13,5 M Ft. 06- 20/235-7113 _________________________________________»1088981* HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN vállalkozásra alkalmas helyen 90 m2-es felújításra szoruló ház nagy telekkel eladó. Érd.: 06-20/541-0647 HUNYADIVÁR0S 100 m2 családi ház parkosí tott telken sürgősen eladó. 06-70/454-1352-----------------------------------------------------------------------*1069247 HUNYADIVÁROSBAN 2 szobás, felújított, 2 emeleti, bútorozott lakás. 06-70/454-1354--------------------------r,------------------------------------------* 1089247 8 Katonatelepen 6500 m2-es telken 220 rrv es 3 szoba nappalis új építésű ház +30 m!-es garázs parkosított udvarral 1500 m2-es növényházzal, 1500 m2-es erdővel, teljes közmű vei eladó. 06-30/205-0831----------------------------------------------------------------------*1069058 KA TYMÁR0N, Magyar u. 37. alatt parasztház eladó. Iá.: 1,5 M Ft. Érd. a helyszínen. 8 Kecskemét, Árpád krt-i, IV. em-i, 2 yobás erkélyes, részben felújított, frissen parkettá zott lakás kis tárolóval, tulajdonostól eladó lár: 8,7 M Ft. 06-70/77-97-511----------------------------------------------------------------------*106 KE CSKEMÉT belvárosában, főtértől 5 percre 5 lakásos, téglaépítésű társasházban földyin tes, 72 m2-es (2,5 sóba) lakás eladó. Csen des környezet, kertes udvar, garázs. Tel: 06 20/364-4996. Ár: 16,1 M Ft. KECSKEMÉTI lakóparkban, amerikai konyhás plusz hálós lakás eladó. 06-70/454-1352-----------------------------------------------------------------------*1089247* Ke cskemét, Katona J.-Erkel u. sarkán lévő kistársasház II. emeleti 80 m2-es lakás-iroda, garázzsal eladó! Érdeklődni: Consol Trade Kft Kecskemét, Kisfaludy u. 5. 76/484-940 arts EK Kerekegyházi családi ház eladó, vagy kecskeméti lakásra cserélhető, értékegyeztetéssel Is. 06- 20/565-5464 .108922;. KMET, Ferenczy Ida utcában, I. em-i, társasházban 67 m2, tehermentes lakás, áron alul sürgősen eladó, 13,5 M Ft. 06-30/535-75-96 KMET fsz-i, 1,5 yobás új lakás, 9,5 M Ft-ért eladó. Érd.: 06-70/454-1356----------------------------------------------------------------------*1069247KM ÉT, Kayap u.-i 2 yobás ház eladó, panel cserét beszámítok, 10,5 M. 06-30/284-3384------------ *1076463' 8 KM ÉT, Petőfivárosban ikerház egyik fele 100 m2-es felújított családi ház eladó. 25,5 M Ft. 06-30/694-2318-----------------------------------------------------------------------*1069074 8 Kmét, Reile G. u-i, I. em-i, akár irodának is felújított lakás eladó. 06-30/218-5140 KMÉT Vacsi közben 85 nm-es, családi ház 700 nm-es telken eladó. 06-70/454-1353--------------------'■-------------------------------------------------*10692 KM ÉTEN, Villanegyedben, csendes, központ közeli sorházi lakás tulajdonostól eladó. Érd.: 06-70/376-7309-----------------------------------------------------------------------*1067675 KMÉTI nyugdíjas lakás eladó 06-20/932 1812 KMÉTI 60 nm, 2 yobás, I. em-i tégla lakás garázzsal eladó. 06-70/454-1356-----------------------------------------------------------------------*1069247* 8 Nagykőrösön, a főúton polgári ház eladó 500 m2 telken, jelenleg működő, külön bejára tú fogászati magánrendelő helyiségeivel. Ár 25 M Ft. 06-53/351-762 NYÁRLÖRINC térségében erdős helyen kom fortos ház eladó, 1,8-6 M Ft. 06-30/284 3384-----------------------------------------------------------------------*1076461 ORGOVÁNYON ház: 7,2 M Ftl 06-30/282 9641----------------------------------------------------------------------*1066781 PE TŐFIVÁR0SI kétszintes családi ház eladó Lakás, vagy kisebb ház csere érdekel. Ügynö kök kíméljenek. 06-20/511-3791, 06 30/382-6580 SZÉCHENYIVÁROS 3. em, 54 nm, erkélyes konvektoros lakás eladó. 06-70/454-1353-----------------------------------------------------------------------*10692 ÚRIHEGYBEN 400 n-öl 1440 m2 kezelt öreg gyümölcsös eladó. Buszmegálló a kert végén Tel.: 06-20/4657-119 »Velemben 35 m2 alapterületű, 2 szintes felújításra váró nyaraló eladó. 06-30/277 0483-----------------------------------------------------------------------*1086966 BÉRLEMÉNY KMET, belvárosi, 58 m! újszerű társasházi lakás kedvező áron eladó. 06-30/311-09-65-----------------------------------------------------------------------*1076814* Kecskemét, Katona J. u. 3. sz. alatt levő, utcára nyíló, kirakatokkal rendelkező 62 m2 üzlet-iroda vizesblokkokkal, klímával, riasztóval kiváló parkolási lehetőséggel kiadó. Érdeklődni: Consol Trade Kft. Kecskemét, Kisfaludy u. 5. 76/484-940 *1088883* BÁLÁT0NFÖLDVÁR üzleti központjában 18 m2- es+terasz, üzlet kiadó nyári időszakra (női divat nem). 06-70/2822-622 (9-18 óráig) Kecskemét, Noszlopy G. parkban lévő (autóbusz-pályaudvarnál) Penny Market épületében, összesen 45 m2-es orvosi rendelő-váró kiadó. Érdeklődni: Consol Trade Kft. Kecskemét, Kisfaludy u. 5. 76/484-940 FODRASZKELLEKES üzlet bérleti joga árukészlettel együtt átadó. 06-30/589-99-32 Kecskemét városközpontban lévő igényesen felújított Szolgáltatóház Ó. emeleti irodái (150 m2) egyben vagy egységenként bérbeadók. (Önálló mérőórák, klíma, riasztó, teakonyha, vizesblokk szintenként). Érdeklődni: Consol Trade Kft. Kecskemét, Kisfaludy u. 5. 76/484-940 KECSKEMÉT belvárosában, rendkívül forgalmas helyen jól menő teraszos pizzéria bérleti joga családi okok miatt átadó. Érd.: 06- 20/806-90-95---------------------------- *1068914* KE CSKEMÉTEN, a Megyei Kórház mellett 33 m2 üzlethelyiség kiadó (húsbolt iroda, orvosi rendelő stb.) Érd.: 06-70/211-28-59--------------------- *1089078* ÜZ LETHELYISÉG kiadó 45 m2, Kecskemét, Vágó u. 1. (Könyvesbolt) 06-20/9415-561--------------------------------------------------------------*1068754* VADKERTI tónál büfé kiadó. 06-30/9138-597------------------------------—-------------------------------------*1088985* 8 O pel Astra G 1.6 5 éves, újyerű eladó. 06- 20/393-6100-------------------------------------------------------------*1069249* VO LVO V40 1.8-as motorral, 5 ajtós, műyaki- val, tulajdonostól eladó. 06-30/859-8159 _________GEPEK_________ AR TENÁLÓ fükaya gyári állapotban eladó. 06- 20/250-1714-----------------------------------------------------------------------»1089179* 8 Kemper fűkasza eladó. 06-30/48-54-328----------------------------------------------------------------------*1069259* 8 C lass Dominátor 106., Class Mega 208 kombájnok és Szigma öntöződobok (75-90 átmérővel) eladók. 06-70/93-34-940-----------------------------------------------------------------------*1089117* DUPLA kamrás vákumos csomagológép eladó. T: 06-20/569-1341----------------------------------- *1069178* »F aipari gépek: élzáró, sorozatfúró, felsőmaró eladó. 06-20/9555-436 —-----------------------------------------—-----------——*1069248* » MTZ 550-es 4010-es KCR-rel és E5-ös IFA pótkocsi eladó. 06-70/214-8092----------------------------------------------------------------------*1089009* » MTZ-50, UE-28, PZK-7. sodró, 185. fűkasza, gabonavetőgép eladó. 06-30/681-67-43----------------- *1088905* OLDALAZÓ talajmaró eladó. 06-30/316-0754-----------------------------------------------------------------------*1089050* ÖNJÁRÓ amerikai meggyrázó és 200 l-es gyümölcspermetező eladó. 06-30/9534-564 SZUPER AKCIÓ! Dobos fűkaszák: 1,35 m/1,65 m/1,85 m/2,10 m munkaszélességben; Tárcsás fűkaszák: 1,80 m-től-3,50 m-ig, rendkezelők, rendsodrók körbálázók, körbála csomagolok, mulcsozók. Info az árakról: Basa lános 06-20/313-5384 Honlap: www.tempel.hu .1089090. ALBÉRLETET KÍNÁL KKFHÁZA központjában lévő, 42 m2 felújított, 2 szobás, utcai házrész, hosszú távra kiadó vagy eladó. Tel.: 06-70/643-1142----------------------------------------------------------------------*1089269* KM ÉT, Hunyadivárosban 2 szobás lakás kiadó. 2 hó kauciót kérek 06-30/2231-872-----------------------------------------------------------------------»1089098* KMÉT 42 m2 lakás kiadó. 06-20/341-8780----------------------------------------------------------------------*1086860* PE TÓFIVÁR0S, Eper u. 2 szobás, újszerű, I. em., lakás+gk. beálló kiadó. 20/345-5648.-----------------------------------------------------------------------*1007867* JÁRMŰ ELEKTROMOS kerékpár 0 km-es eladó. Kiskőrös. T.: 06-78/413-951----------------------------------------------------------------------*1088798* » L ADA Niva l,7i B+G '97. friss műszakival eladó. Érd.: 06-20/960-13-58------------------------------------------------------------- *1089207* MARUTI 800. indigókék 91. évj. megkímélten, érv. műszaki, női tulajtól. 06-20/3686-553----------------------------------------------------------------------*1089155* OP EL Astra extrás, megkímélt: 06-20/2448- 555 BALATONFÖLDVÁRI divatüzletbe 2 hónapra szakképzett eladót keresek. 06-70/2822-622 A Bíbó István Gimnázium (6400 Kiskunhalas, Szász K. u. 21.) a következő közalkalmazotti állásokat hirdette meg a www.kozigallas.gov.hu és a www.kiskimhalas.hu címen: matematika szakos középiskolai tanár, gazdaságvezető, rendszergazda. EU-BA sofőrt keresek! 06-20/26-35-538----------------------------------------------------------------------*1068875* 8 J ÓZAN életű, fedélnélküli állatgondozót keresek. 06-70/361-07-38 » Uj IH jellegű ágyekék, váltvaforgatók 2-5 fejesig garanciával eladók. Telefon: 06- 20/434-3669-----------------------------------------------------------------------*1089029* »Welger kisbálázó eladó vagy haszonállatra cserélhető. 06-30/236-4231 A Haladás Mg. Zrt. (Dunaegyháza, Duna u. 35.) felvételre keres gépműhelyvezetőt. Elvárások: felsőfokú gépészmérnök, agrármérnök, kertészmérnök végzettség. Amennyiben szereted a kihívásokat, jó a problémamegoldó képességed, jelentkezz 2010. május 21-ig a haladasmgrt@emitelnet.hu e-mail címen. 112982' 1,6 m-es talajmaró eladó. T.: 06-20/221- 3431-----------------------------------------------------------------------*1068979* 8 2 db DECK-205. szippant és 5 db 1000 I- es tartály eladó. 06-30/23-85-309---------------------------------------------- ----------*1069218* ÁL LÁST KÍNÁL A SKYLINE-COMPUTER KFT. gyakorlattal rendelkező munkatársat keres informatikai rendszerek (Microsoft és Linux alapú szoftver és hardver eszközök) üzemeltetésére, karbantartására, azonnali munkakezdéssel. A munkavégzés az ország egész területén történik. Az állás betöltésének feltétele a tárgyalóképes angol nyelvtudás, további nyelvismeret előnyt jelent Jelentkezés: info@skyline-computer.hu e-mail. T-M0BILE partner üzlet munkatársat keres. Hasonló területen szerzett tapasztalat előny. A jelentkezéshez szükséges fényképes önéletrajzot kérjük leadni „T-Mobile" jeligére Kmét, Petőfi S. u. 11. hirdetőbe. ADÁSVÉTEL 8 ELADÓ fa- és szalmabrikett. 06-70/3343- 189-------—-----------------------------------------------------------*1061689* FE LÚJÍTOTT állapotban ekcenter prés 161 eladó 2 db. Érd.: 06/20/9134-098----------------------------------------------------------------------*1088236* HORGÁSZCSÓNAK eladó. 06-30/4363-269 ALLAT FIATAL birkákat keresek megvételre. 06- 20/5772-712-----------------------------------------------------------------------*1089077* 8Havanese kiskutyák eladók. 06-70/418- 5379 KERESSÜK Bács-megye legjobb értékesítőit! Kimagasló kereset, kötetlen munkaidő. Önéletrajzokat: kecskemetvorwerk@gmail.com-----------------------------------------------------------“-------*1069186* KE RTÉSZT gyümölcsösbe munkavezetőnek felveszek. "Kecskemét" jeligére, Kmét, Szabadság tér 6. címre. —---------------------------------------------------------------*1089232* SZ AKKÉPZETT lovászt keresünk Kecskemétre. 06-30/3832-192-----------'----------------------------------------------------------*1067727* SZ ARVASMARHA gondozásához józan életű dolgozót keresek. I: 06-20/482-3082----------------------------------------------------------------------*1089182* TE HERAUTÓ javító műhelybe keresünk szakirányú végzettségű vezetőt. Elvárások: számítógép ismeretek, jó szervezőkészség, megbízhatóság, jó vezetői képesség. Kiskun-Vin Kft., Akasztó. T: 06/20/9517-970 »Hízók félbevágva is eladók. 06-20/389- 1746------i---------------------------------------------------------------*áSSJ076* KÖ ZELELLŐS tehenek eladók. 06-20/3987- 392-----------------------------------------------------------------------*1069244* MAGYARSZÜRKE bikaborjak, szamár csődör- csikók eladók. 06-30/457-5055----------------------------------------------------------------------*1069184* MA LAC 7 db Zsanán eladó. 06-30/583-7898----------------------------------------------------------------------*1089054* »Mangalica kan, malacok: 06-20/280- 2404 »Mangalica malacok eladók. 06-30/417- 0753----------------------------------------------------------------------*1088942* MÉ HCSALÁDOK kaptárostól NB15, NB24, pergetővei eladók. 06-30/448-0676----------------------------------------------------------------------*1089231* MT TENYÉSZBIKA eladó. 06-20/9-415-540----------------------------------------------------------------------*1088983* * MT üsző és tehén felszámolás miatt eladó. 06-30/83-72-600-----------------------------------------------------------------------*1089151* 9 Németjuhász koromfekete kölykök eladók. 06-30/5353-744-----------------------------------------------------------------------*1087883* 9 Palotapincsi kiskutyák eladók. 06-20/976- 1026 TRAKTOROST keresek gyümölcsösbe Kecskemétre. "Goldoni" jeligére Kmét, Szabadság tér 6. címre. PEJ P0NI kancák eladók. 1:06-30/594-8576-----------------------------------------------------------------------11088071* 8 Racka birkák eladók. 06-30/48-54-328----------------------------------------------------------------------»1089259* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon. 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 FI; negyedévre: 6.870 Ft; félévre: 13.740 Ft: egy évre: 27.480 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. A Duna-Tisza köze hirdetési hetilapja Grátisz Garantáltan célba talál! A Petőfi Népe lapcsalád ingyenes, információs hirdetési lapja További információ: 76/518-250.