Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-15 / 112. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 15., SZOMBAT Kikivel nyert Kocsér három „fenegyereket” az előfutamra Patkány a fürdőkádban Kiskunfélegyháza Hetven család retteg a rágcsálóktól Kocséron tartják a Nemzeti Vágta egyik előfutamát, vasárnap. Erre a napra három sztárvendéget is szerzett a falu furfangos módon. Az egyik kereskedelmi rádió meghirdette az előfutamok szervezőinek: akik a legérdekesebb formában jelenítik meg a futamok szimbólumát, a patkót, azokhoz ellátogatnak a rádiós fenegyerekek, Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani. Nos a rájuk pályázók formáztak is patkót, sokfélét, kenyér- lángosból, tortából, vasból, de a kocsériak egy igazi Patkóval messze lehagyták őket. Lecsaptak ugyanis Patkó Bélára, azaz Kikire, a népszerű énekesre, és őt mutatták fel mint pályaművet Ezzel meg is nyerték Balázst, Ferit és Janit, akik azt nyilatkozták a sajtónak, hogy örömmel utaznak vasárnap Kocsérra. Persze ott lesz Kiki is. Az előfutamok mellett országos pónifogathaj tó-verseny, nosztalgia-vidámpark, főzőverseny, lovas- és csikósbemutatók, lovasbál várja az érdeklődőket, sőt a vágtára nevezett települések polgármesterei is kihívják egymást fogathajtásra. ■ M. J. A BAON.hu olvasóitól Ön szerint sikerül határidőre megtisztítani a településeket a választási reklámoktól? Nem Engem nem zavarnak GYORSSZAVAZAS * ■ Ön mit tenne, ha patkánnyal találkozna a lakásában? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: 6A0N.hu W Előtérben a játszótér, mögötte a társasház, mellette a családi ház magas fala Egy négyemeletes ház lakásaiban patkányok mászkálnak - panaszolják a kiskunfélegyházi Dózsa György utcai tömb lakói. Szentirmay Tamás Több lakótársának véleményét tolmácsolta Dósa Lászlóné Márta, amikor a csütörtöki közmeghallgatáson arról számolt be, hogy patkányokat láttak több helyen is a négyemeletes, hetvenla- kásos háztömbben. A közös képviselő felesége elmondta, hogy szerintük a Dózsa György utcai ház háta mögött lévő családi házból jöhettek át a rágcsálók, ahol lovat tartanak. Korábban csak a szomszéd ház magas falában, és a mellette lévő játszótéren láttak olyan lyukakat, melyekből patkányok jöhettek elő. Két hónappal ezelőtt azonban az egyik második emeleti lakás fürdőkádjában találtak egy rágcsálót. Később más lakásokban még a szobákban is láttak patkányokat. Mivel elképzelni sem tudták, hogy’ kerültek a lakásokba a patkányok szakembert hívtak, aki falat bontott, és a szellőzőnyílásban több állatra is bukkant. Ezek után megrendelték a patkány- irtást, de nem lett különösebb eredménye. Márta elmondta, úgy tudják, hogy a patkányok ősszel próbálnak maguknak télire helyet keresni. Nagy valószínűséggel az állatok még akkor jutottak be az épületbe, és közben elszaporodtak. Eddig már több mint százezer forintot költött a lakóközösség arra, hogy a patkányok eltűnjenek. Kiss Jenő városüzemeltetési osztályvezető a közmeghallgatáson elmondta, hogy rosszul építhették meg a szellőzőt, ha azon fel tud menni a rágcsáló. Teljesen kiirtani nem, de csökkenteni lehet a számukat. Tegnap délelőtt az osz- tályv^ető arról számolt be, hogy a családi ház tulajdonosa, aki lovat tart, értékesíteni akarta az önkormányzatnak az ingatlanját, de irreálisan magas összeget kért érte, így egyelőre nem akarnak élni a vételi lehetőséggel. Elrendelték viszont az azonnali patkányirtást. Nem kevés patkány él a városokban A PATKÁNY IGEN GYAKORI, CIZ egész Földön elterjedt. Levezetőcsatornákban, pincékben, istállókban, trágyatelepeken, ólakban üti fel tanyáját. A világ sok városában több patkány él, mint ember. Magyarországon is nagyon gyakori. Gyanakvó, igen óvatos állat. A hagyományos csapdák általában hatástalanok, a méregből pedig nem esznek, ha látják, hogy elpusztult a társuk. Ezért csak olyan méreg eredményes ellenük, amelyik nagyon lassan fejti ki mérgező hatását, mert csak így van esély arra, hogy több példány is egyen a méregből (a legtöbb patkányméreg ilyen). Mindenevő, súlyos károkat okoz az élelmiszerkészletekben, és betegségeket is terjeszt. lakossági fórum a kiSrISPA kapcsán KECSKEMÉT Május 19-én, szerdán 17 órakor lakossági fórumot tartanak a Kecskemét és agglomerációját érintő újabb szennyvíz-csatornázási programjáról. Az érdeklődőket a Zrínyi Ilona Általános Iskola 22. számú termébe várják. A kis-ISPA néven ismert beruházás a következő területeket érinti: Kecskemét belterületén a Rezgő utca térsége, Mária körút, Kossuth körút, Bethlen körút, Tihany utca, Festő utca, Pajzs utca, Domby Lajos utca, Klapka utca, Kemény Zsigmond utca. Emellett Kecskemét külső városrészeiben: Matkón, Ménteleken, a Kossuth-lakótele- pen, a kutatóintézeti lakótelepen, illetve Borbáson, valamint a ballószögi Deák Ferenc utcában élőket érinti az új közmű kiépítése. (S. H.) Festménykiállítás képsorsolással baja Vidovits Iván alkotásaiból nyílik kiállítás hétfőn 17 órai kezdettel a Sugovica ÁMK és Sportiskola aulájában. A tárlat megnyitóján közreműködik az Ivett és a fiúk csapata. A műsor után képsorsolás lesz, a vendégek között kisorsolják az alkotó egy képét. Az alkotások június 11-éig láthatók. (R. R.) Gázolajat kínált, lelépett a pénzzel baja 1800 liter gázolajat kínált megvételre egy bajai illetőnek egy csaló. A jóhiszemű vevő az ismeretlennek 252 ezer forint előleget is átadott egy bevásárlóközpont parkolójában. A csaló sem aznap, sem azóta nem szállította le a kért gázolajat, az előleggel együtt ismeretlen helyre távozott. (H. I.) Ellopták a volt lőszerraktár kerítését Kalocsa Közel 330 méter dróthálót loptak el még április végén a Miskei úton lévő volt lőszerraktár kerítéséből. Az önkormányzatnak okozott kár eléri a 280 ezer forintot. (H. I.) További hírek a BAON.hll hírportálon Tokaj Grand Tour: Úton a Bországjárás végső állomás: Kecskemét Bemutatkozik 45 tokaji bor és 15 vezető pincészet Öt települést mozgat meg a huszadik Kihívás Napja A vendégek minden alkalommal elismerően szólnak a Tokaji-hegyvidék legjobb borairól Egyszer minden jó véget ér! Május 29-én, szombaton utolsó állomásához, Kecskemétre érkezik a Tokaj Grand Tour! A nagyszabású rendezvénynek a Cifrapalota ad otthont, mely gyönyörű, szecessziós formavilágával méltó záró helyszíne lesz a rendezvénysorozatnak. Az egyedülálló program lehetőséget teremt arra, hogy a hírős városban és környékén élők is megismerjék Tokaj-Hegyalját úgy, ahogy a tokajiak látják! Céljuk, hogy a magyar kultúra alapjait adó művészeti és bor-gasztronómiai örökség harmóniáiból adjanak egy ízelítőt. Most is, mint eddig minden alkalommal, korlátlanul lehet majd kóstolni Tokaj-Hegyalja 15 vezető pincészetének 45 borát! A rendezvény egy borkurzussal kezdődik, melynek szerepe, hogy a látogatók jobban megismerjék azt az arcát Tokaj- Hegyaljának, amelyik az utóbbi 10 évben alakult ki. Természetesen egy ilyen rövid kurzus nem ad teljes körű információt, csupán kitárja az eddig bezártnak hitt ajtókat, s rávilágít olyan összefüggésekre, melyekkel teljesebb lehet a kép. A gasztronómiai remekművek sem hiányozhatnak az asztalokról! Remek ételbor párosítások mellett a tokaji nedűkhöz remekül illő kézműves sajtok is terítékre kerülnek. Ha szeretne ön is részese lenni egy igazi tokaji gasztronómiai élménynek, akkor még jelentkezzen ma! A Tokaj Grand Tour Kecskeméten! CIFRAPALOTA, 2010. MÁJUS 29. 13.00- 14.00: Borkurzus, „Hogyan kóstoljunk Tokajit?” előadó: dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója és tanára, nemzetközi borakadémikus 14.00- 18.00: Kóstolás 15 vezető tokaji pincészet boraiból JEGYÁRAK: Elővételben 4900 Ft, a rendezvény napján a helyszínen 5900 Ft. Csoportos kedvezmény 25 fő felett, 3900 Ft. Jegyek a Cifrapalotában és a www.tokajgrandtour.hu oldalon kaphatók. A huszadik Kihívás Napja elnevezésű sporteseményt szerdán rendezi a Magyar Szabadidő- sport Szövetség országszerte. A települések lakosaik száma szerint hét kategóriában küzdenek A legsportosabb település cím elnyeréséért és a díszserlegért. Bács-Kiskun megyéből öt település csatlakozott a programhoz. Az I. kategóriában Móric- gát, a II. kategóriában Zsana, a III. kategóriában Kelebia és Ladánybene, a TV. kategóriában Kerekegyháza nevezett, így lakosaik sportolhatnak május 19- én, 0 és 21 óra között. Kerekegyházán a művelődési ház előtt zenés tornával, fél 11-től kivetítőn követik az országos bemelegítést, melyet Szentgyörgyi Rómeó vezet Budapesten. Délután 3 órától asztalitenisz kor- osztályos házibajnokság lesz a helyi iskola sportcsarnokában, 5 órától táncba hívják a falubelieket a Szent István téren. A helyi versenybizottságok folyamatosan összesítik az eredményeket, és háromóránként az országos játékközpontba küldik. Idén 212 település jelentkezett a felhívásra, csaknem kétmillió embert mozgatnak meg a szervezők. A „Legsportosabb település 2010” feliratú díszserleget az a település nyeri el, ahol a lakosság lélekszámához viszonyítva a legtöbben sportolnak, legalább negyedóráig. ■ P. Zs.